2024. szeptember 1. Pünkösd utáni 10. vasárnap. Az egyházi év kezdete (Indiktosz). Tanévnyitó könyörgés.

Idősebb Oszlopos Szent Simeon (459).

Szent Márta, Oszlopos Szent Simeon anyja.

Az igaz Józsué, Nún fia emlékezete.

A Negyven Szent Vértanú Szűz és Ammun diakónus emlékezete (321-323 k.).

1Kor 4,9-16; Mt 17,14-23; az ünnepnek: 1Tim 2,1-7; Lk 4,16-22; Tanévnyitóra: Jak 3,13-18; Lk 2,41-52. Első hang.

+

(Mt 17,14-23)

(A holdkóros meggyógyítása)

Amikor visszaértek a tömeghez, odajött hozzá egy ember, térdre esett előtte és azt mondta: »Uram! Könyörülj a fiamon, mert holdkóros és nagyon szenved. Sokszor tűzbe esik, máskor meg vízbe. Odavittem őt a tanítványaidhoz, de nem tudták meggyógyítani.« Jézus ezt felelte: »Ó, hitetlen és romlott nemzedék! Meddig legyek még veletek? Meddig tűrjelek még titeket? Hozzátok őt ide hozzám!« Jézus ráparancsolt, az ördög kiment belőle, és a gyermek meggyógyult abban az órában. Ekkor a tanítványok külön odamentek Jézushoz és megkérdezték: »Mi miért nem tudtuk kiűzni?« Azt felelte nekik: »A kishitűségetek miatt. Mert bizony, mondom nektek: ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok ennek a hegynek, ‘menj innen oda’, elmegy, és semmi sem lesz lehetetlen nektek.« Ez a fajzat nem űzhető ki másképpen, csak imádsággal és böjttel. Amikor Galileában összegyűltek, Jézus azt mondta nekik: »Az Emberfiát át fogják adni az emberek kezébe, megölik őt, de harmadnapon föl fog támadni.« Erre nagyon elszomorodtak.

+

„Uram, segíts hitetlenségemen!”

Az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében!

Kedves jó Testvéreim!

A mai evangéliumi történet közvetlen előzménye az Úr Színeváltozásának története, amikor a mi Urunk felvitte Pétert, Jakabot és Jánost egy magas hegyre és ott színében elváltozott előttük, arca ragyogott, mint a nap, ruhái pedig fehérek lettek, mint a napsugár. Ezt ünnepeltük augusztus 6-án. Miközben pedig az Úr Péterrel, Jakabbal és Jánossal a hegyen volt, és megmutatta nekik a látomást, amiről nem volt szabad beszélniük addig, amíg az Emberfia halottaiból fel nem támad, ez az ember, akiről a szent evangélium szól, felkereste a többi tanítványt, akik a hegy lábánál maradtak, hogy űzzék ki fiából az ördögöt, mert a szent atyák egyöntetűen azt gondolják, hogy ebben a gyermekben gonosz lélek munkálkodott, mégpedig álnok módon, hiszen a napok nagy részében egészséges volt, és nem lehetett betegnek nevezni, azonban amikor a hold a megfelelő fázisába ért, akkor jelentkezett a betegség. Ezért azt lehetett hinni, hogy a betegséget a hold okozza, nem az ördög. Szent Miklós ohridi és zsicsai püspök mondja erről, hogy az ördög nyilait ebben az esetben három irányba lövi ki: az emberre, Isten minden teremtményére és magára Istenre. Az emberre, mert kínozza a gyermeket és családját. Isten teremtményeire, mert azt akarja elhitetni az emberekkel, hogy a hold tehet a gyermek betegségéről, és nem az ördög, és lassan arra a következtetésre akarja juttatni az embereket, hogy Isten minden teremtménye rossz, vagyis végső soron Isten ellen fordul, és el akarja hitetni velünk, hogy Isten rosszat akar nekünk, éppúgy, mint a Paradicsomban Ádámnak és Évának.

Csakhogy mi jól tudjuk, drága jó Testvéreim, és ebben Szent Miklós püspök is megerősít bennünket, hogy Isten minden teremtménye jó, és minden, amit Isten teremtett, az ember javára válik, és semmi olyat nem teremtett Isten, amiből nekünk kárunk származna. Ezt mondja: „A forrásból is csak az tud kifolyni, ami benne van, és ami nincs benne, azt nem tudja kiadni magából. Istenben nincs rossz, tehát hogyan származhat a rossz Istentől, aki a jóság forrása, maga a tiszta jóság?” Azt is mondja, hogy kétféle rossz van, az egyik a gonosz lélektől származik, a másikat pedig Isten engedi meg, hogy a lelkünk általa meggyógyuljon. Amikor tehát szenvedünk vagy rosszul mennek a dolgaink, gondoljunk arra, hogy talán Isten engedi meg ezeket a rossz dolgokat az életünkben, hogy meggyógyítsa a lelkünket és hozzá közelebb kerüljünk.

A tanítványok, aki nem mentek fel Jézussal a hegyre, hiszen Aranyszájú Szent János azt mondja, hogy „az oszlopok – Péter, Jakab és János – nem voltak velük”, nem tudták meggyógyítani a fiút, és amikor a szent evangéliumot halljuk, első hallásra úgy tűnik, mintha Krisztus Urunk a kudarcot vallott apostolokat korholná, amikor azt mondja: „Ó, hitetlen és romlott nemzedék! Meddig legyek még veletek? Meddig tűrjelek még titeket?” Szent atyáink másképp vélekednek erről. Szent Jeromos azt mondja, hogy itt nem az apostolok tehetetlensége miatt nem történt gyógyulás, hanem az apa hitének gyengesége, esetleg hiánya miatt. Aranyszájú Szent János pedig azt mondja, hogy nem az apostolokat korholja az Úr, hanem az apát és a jelenlévőket. Szent Jeromos figyelmeztet: „Nem kell azt gondolnunk, hogy utálat vett erőt rajta, és hogy a nyájas és szelíd Jézus dühös szavakra fakadt, hanem mint az orvos, aki midőn meglátja, hogy betege az előírásai ellen cselekszik, azt mondja: Meddig járjak még a házadba? Meddig pazaroljam még rád hiába tudásomat, ha te mást teszel, mint amit én előírok?”

Krisztus tehát a hitet hiányolta, és amikor az apostolok félrevonják, és megkérdezik, „Mi miért nem tudtuk kiűzni?”, az Úr azt válaszolja: „A kishitűségetek miatt. Mert bizony, mondom nektek: ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok ennek a hegynek, ‘menj innen oda’, elmegy, és semmi sem lesz lehetetlen nektek.”

Szent Hilarius poitiers-i püspök úgy véli, volt hit az apostolokban, de nem tökéletes. Aranyszájú Szent János pedig azt mondja, az apostolok hite meggyengült, ugyanúgy, mint Péter hite, amikor a vízen járt. Ugyancsak ő mondja, hogy a keresztrefeszítés előtt az apostolok hite még nem volt elég szilárd, ezért biztatja őket Krisztus, „ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok ennek a hegynek, ‘menj innen oda’, elmegy, és semmi sem lesz lehetetlen nektek.”

Természetesen, ha belegondolunk, a hegyek megmozgatásának nem volna sok értelme, legfeljebb arra volna jó, hogy sokakat lehengereljen, ezért szent tanítóink ennek a mondatnak más jelentést tulajdonítanak. Hitvalló Szent Maximosz, aki életének egy részét az igaz hit megvallása miatt száműzetésben és börtönben töltötte, és akinek nyilvánosan kivágták a nyelvét és levágták a karjait, hogy Krisztus igazságát sem szóban, sem írásban ne tudja hirdetni, azt mondja: „Az, aki az evangélium szavai szerint hisz, cselekedetei révén elmozdítja romlottságának hegyeit, és eltávolítja magából a bizonytalan érzéki dolgok iránti hajlamot. Aki tanítvánnyá válik, az isteni Ige kezéből megkapja a tudás kenyerének darabjait, ezreket táplál velük, és tettekkel bizonyítja az Isten-Ige növekvő hatalmát. Aki képes arra, hogy apostol legyen, minden betegséget meggyógyít, kiűzi a démonokat, vagyis a szenvedélyek cselekedeteit, meggyógyítja a betegeket, erényre vezeti a reményvesztetteket, és az isteni ítélet szavaival erősíti meg a félelem miatt erőtleneket.” A csodáknak tehát van sorrendje. Előbb saját magamból kell elmozdítanom a romlottság hegyeit, az érzéki dolgokhoz való vonzódást, és ha így teszek, másokon is segíthetek.

Ugyanezt írja Kronstadti Szent János atyánk is Naplójában: „Miért kellene elmozdítanom a valódi hegyeket, amik nincsenek utamban, amikor a lelkemben vannak saját hegyeim, amelyeket el kell mozdítanom, mert rám nehezednek és eltakarják előlem Isten világosságát, és megakadályozzák, hogy ő a lelkembe jöjjön?”  Szent Miklós püspök pedig ezt mondja: „Van-e magasabb hegy, súlyosabb szikla, borzasztóbb teher és nyomás az emberi lélek számára, mint a világi gondok, világi félelmek, világi kötöttségek és bilincsek? Aki ezt a hegyet meg tudja mozgatni és a tengerbe vetni, az valóban megmozgatta a földön a legnagyobb és legnehezebb hegyet!”

„Ez a fajzat nem űzhető ki másképpen, csak imádsággal és böjttel.”

Hallgassuk meg erről e rendkívüli mondatról Aranyszájú Szent János homíliájának egy részletét: „A böjtöléssel sok bölcsességre tehetünk szert, mert embert mintegy mennyei angyallá teszi és síkra száll a testetlen hatalmasságokkal szemben. Ámde mint legfőbb dologra, az imára is szükség van. Aki ugyanis úgy imádkozik, ahogyan kell és böjtöl is, annak kevés dologra van szüksége, így nem válik fösvénnyé, hanem kész lesz alamizsnát osztani. Aki tehát böjtöl, az könnyebb lesz, éberen imádkozik, az ártalmas vágyakat kioltja, Istent kiengeszteli és gőgös lelkét megalázza. Aki tehát böjtölve imádkozik, annak két szárnya van, amelyek a szellőknél is könnyebbek. Az ilyen nem ásítgat és nem bódul el ima közben (ami sok emberrel megesik), hanem a tűznél is hevesebb és a földnél is szilárdabb; ennélfogva az ilyen ember képes leginkább szembeszállni a démonokkal, mivel nincs hatalmasabb a helyesen imádkozó embernél.”

A-V. Gellért

2024. szeptember 1.