2024. június 9.
Húsvét utáni hatodik vasárnap. Vakonszületett Vasárnapja.
Szent Cirill, alexandriai érsek (4. sz.).
Tekla, Mariamné, Márta, Mária, Ennatha perzsiai vértanú szüzek (347 k.).
Ír Szent Kolomba, az ionai monostor alapítója (597).
„Fehértói” (Bjelozerszkij) Szent Cirill (1427).
ApCsel 16,16-34; Jn 9,1-38; a szenteknek: ApCsel 26,1-5, 12-20; Jn 10,1-9. Ötödik hang.
+
Apostoli olvasmány (16,16-34)
“Történt pedig, hogy amikor az imádságra mentünk, egy jósoló szellemtől megszállott lánnyal találkoztunk, aki jövendöléseivel nagy hasznot hajtott gazdáinak. Ez nyomon követte Pált és minket, és így kiáltozott: »Ezek az emberek a magasságbeli Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek.« Több napon át így tett. Pált bántotta ez, azért hátrafordult, és azt mondta a léleknek: »Jézus Krisztus nevében parancsolom, menj ki belőle.« Ki is ment belőle abban az órában. Mikor azonban a gazdái látták, hogy oda van a reményük a bevételre, megragadták Pált és Szilást, és elvitték a piacra az elöljárókhoz. A bírák elé állították őket, és így szóltak: »Ezek a zsidó emberek zavart keltenek városunkban, és olyan életmódot hirdetnek, amelyet nekünk nem szabad elfogadnunk, sem cselekedetben követnünk, mivel rómaiak vagyunk.« A nép is összecsődült ellenük, a bírák pedig letépették a ruháikat, és megvesszőztették őket. Sok ütést mértek rájuk, aztán börtönbe vetették őket. Az őrnek pedig megparancsolták, hogy szigorúan őrizze őket. Miután ilyen parancsot kapott, a belső tömlöcbe vitte őket, a lábukat pedig kalodába zárta.
Éjféltájban Pál és Szilás imádkozva dicsérték Istent, a foglyok pedig hallgatták őket. Ekkor hirtelen nagy földrengés támadt, s a börtön alapjai meginogtak. Egyszerre minden ajtó kinyílt, és mindnyájuk bilincsei leoldódtak. Amikor a börtönőr felriadt és azt látta, hogy a börtön ajtajai nyitva vannak, kirántotta a kardját, és meg akarta magát ölni abban a hitben, hogy a foglyok megszöktek. Pál azonban fennhangon így kiáltott: »Ne tégy magadban semmi kárt, mert mindannyian itt vagyunk!« Az erre világosságot kért, beljebb ment, és remegve borult Pál és Szilás lábához. Azután kivezette őket és így szólt: »Uraim, mit kell tennem, hogy üdvösséget nyerjek?« Azok azt felelték: »Higgy az Úr Jézusban és üdvözülni fogsz, te és házad népe.« Aztán hirdették neki az Úr igéjét, és mindazoknak, akik a házában voltak. Ő pedig még abban az éjjeli órában elvitte őket, megmosta sebeiket, s mindjárt megkeresztelkedett, és vele övéi is mindnyájan. Aztán bevezette őket otthonába, asztalt terített nekik, és örvendezett háza népével együtt, hogy híve lett Istennek.”
Evangéliumi olvasmány (9,1-38)
“Abban az időben, amikor Jézus továbbment, látott egy vakon született embert.
Tanítványai megkérdezték őt: »Mester, ki vétkezett, ő vagy a szülei, hogy vakon született?« Jézus azt felelte: »Sem ő nem vétkezett, sem a szülei, hanem Isten
tetteinek kell megnyilvánulniuk benne. Nekünk annak tetteit kell cselekednünk, aki engem küldött, míg nappal van. Eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat. Amíg a világban vagyok, világossága vagyok a világnak.« Miután ezeket mondta, földre köpött, sarat csinált a nyálból, a sarat a vak szemére kente, és azt mondta neki: »Eredj, mosakodj meg a Síloe tavában!« Ez küldöttet jelent. Elment tehát, megmosdott, és ép szemmel tért vissza. Ezért a szomszédok és akik azelőtt látták őt mint koldust, azt kérdezték: »Nem ő az, aki itt ült és koldult?« Egyesek azt mondták: »Ő az.« Mások így szóltak: »Nem, csak hasonlít rá.« Ő azonban kijelentette: »Én vagyok az.« Erre megkérdezték tőle: »Hogyan nyíltak meg a szemeid?« Azt felelte: »Az az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat csinált, megkente a szemeimet, és azt mondta nekem: ‘Menj a Síloe tavához, és mosakodj meg.’ Elmentem tehát, megmosdottam, és látok.« Azok megkérdezték tőle: »Hol van ő?« Ő azt felelte: »Nem tudom.«
Ekkor elvitték a farizeusokhoz azt, aki előbb vak volt. Azon a napon pedig, amikor Jézus a sarat csinálta és megnyitotta szemeit, szombat volt. Ismét megkérdezték tehát tőle a farizeusok is, hogy hogyan nyerte vissza a szeme világát. Ő azt felelte: »Sarat tett a szemeimre, megmosdottam, és látok.« Azt mondták erre néhányan a farizeusok közül: »Nem Istentől való ez az ember, aki a szombatot nem tartja meg!« Mások azt mondták: »Hogyan cselekedhet bűnös ember ilyen csodajeleket?« És szakadás támadt köztük. Erre ismét megkérdezték a vaktól: »Te mit gondolsz róla, hisz megnyitotta szemeidet?« Ő pedig azt felelte: »Próféta!« A zsidók azonban nem hitték el róla, hogy vak volt, és visszatért a látása, amíg elő nem hívták a most már ép szemű ember szüleit. Megkérdezték őket: »A ti fiatok ez, s azt mondjátok róla, hogy vakon született? Most hogyan lát tehát?« A szülei azt felelték: »Azt tudjuk, hogy ez a mi fiunk, és hogy vakon született. De hogy most miképpen lát, nem tudjuk, és hogy ki nyitotta meg szemét, azt sem tudjuk. Kérdezzétek őt, megvan a kora, majd ő beszél magáról.« Ezt azért mondták a szülei, mert féltek a zsidóktól, mivel már elhatározták a zsidók, hogy ha valaki Krisztusnak vallja őt, ki kell zárni a zsinagógából. Ezért mondták a szülei: »Megvan a kora, őt kérdezzétek.«
Másodszor is előhívták tehát az embert, aki vak volt, és azt mondták neki: »Adj dicsőséget Istennek! Mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös.« Ő azt felelte: »Hogy bűnös-e, nem tudom. Egyet tudok: hogy vak voltam, és most látok.« Erre megkérdezték tőle: »Mit csinált veled? Hogyan nyitotta meg a szemedet?« Az azt felelte nekik: »Megmondtam már nektek, de nem hallgattátok meg. Miért akarjátok újra hallani? Csak nem akartok ti is a tanítványai lenni?« Erre megátkozták őt, és azt mondták: »Te vagy az ő tanítványa, mi Mózes tanítványai vagyunk. Mi tudjuk, hogy Mózeshez szólt az Isten, ezt pedig nem tudjuk, honnan van.« Az ember erre azt felelte: »Éppen az a csodálatos, hogy ti nem tudjátok, honnan való, nekem pedig megnyitotta a szemeimet. Tudjuk, hogy Isten a bűnösöket nem hallgatja meg, de aki istenfélő, és megteszi az ő akaratát, azt meghallgatja. Mióta a világ áll, soha nem lehetett hallani, hogy valaki megnyitotta volna egy vakon született szemeit. Ha ő nem Istentől való volna, nem tehetett volna semmit.« Azok azt felelték neki: »Mindenestől bűnben születtél, és te oktatsz minket?« És kidobták őt.”
Jézus meghallotta, hogy kidobták, és amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: »Hiszel-e az Emberfiában?« Az így felelt: »Ki az, Uram, hogy higgyek benne?« Jézus azt mondta neki: »Hiszen láttad őt: ő az, aki veled beszél.« Erre az így szólt: »Hiszek Uram!« És leborult előtte.
+
“Hitünk védelméről”
Krisztus feltámadt!
Szeretett Testvéreim!
János apostol és evangélista számol be az Úrnak erről a csodájáról. Igen tanulságos történet. Látjuk, hogyan fogadják az emberek különféle csoportjai Isten nyilvánvaló csodáit. Ma sincs másként.
Az első csoportba tartoznak azok, akik az embereket jóknak tartják, a jót tételezik fel a másikról, csak ritkán a rosszat, de azt is a téves úton járó lélek sorsa iránti aggodalommal látják. Egyszerű, tiszta, ártatlan szível csodálkoznak rá Isten nyilvánvaló csodatetteire és hisznek:
»Nem ő az, aki itt ült és koldult?« Egyesek azt mondták: »Ő az.«
Az emberek másik csoportjába tartoznak azok, akik mindenkinél mindent jobban tudnak, nehezen fogadják el, ha valamiben kijavítják őket, mindenben kételkednek, Isten csodáiban is, akkor is, ha szemükkel látják. Gyanakvók, nem a jót, inkább a rosszat tételezik fel a másik emberről.
A csodát kivizsgáló tudós vallási bizottság is kettéoszlik: egyesek »nem Istentől valónak« tartják Jézus, mivel nem tartja meg az előírásokat, szombaton gyógyít. Mások viszont, akárcsak az előbbi, egyszerű szívű szomszédok, rácsodálkoznak Isten nyilvánvaló hatalmára és ellentmondanak: »Hogyan cselekedhet bűnös ember ilyen csodajeleket?« Ámde nem kitartóak, könnyen feladják meggyőződésüket, mert amikor másodszor is maguk elé idézik a most már ép szemű embert, már mindannyian egy véleményen vannak:
»Adj dicsőséget Istennek! Mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös.«
A vakonszületett ember szülei azok, akik biztosan tudják, hol van az igazság, de a várható megpróbáltatások miatt félnek kiállni mellette.
A látását elnyert ember képviseli azokat, akik hitüket megvallják, sőt, hirdetik, ha kell, meg is védik, és nem törődnek a következményekkel.
Tisztelettel áll meg másodszor is a tudás és a vallási rang képviselőivel szemben, megvallja tudatlanságát, csupán azt védi meg, amit biztosan tud: »Hogy bűnös-e, nem tudom, egyet tudok, hogy vak voltam, és most látok.« Ámde miután másodszor is hallani akarják, hogyan történt a csoda, megérti, csapdába került: akik újra kérdezik, semmiképp sem fognak hinni, minden újabb bizonyságot meg fognak cáfolni, ő pedig alulmarad. Ezért, amit már ezután mond, azt az igazság védelmében, csodatévője, Jézus, a „próféta” védelmében és az egyszerű szívű és jóhiszemű hallgatóság védelmében mondja:
»Éppen az a csodálatos, hogy ti nem tudjátok, honnan való, nekem pedig megnyitotta a szemeimet. Tudjuk, hogy Isten a bűnösöket nem hallgatja meg, de aki istenfélő, és megteszi az ő akaratát, azt meghallgatja. Mióta a világ áll, soha nem lehetett hallani, hogy valaki megnyitotta volna egy vakon született szemeit. Ha ő nem Istentől való volna, nem tehetett volna semmit.«
A tudást, a felsőbbséget mélyen tisztelő, egyszerű szívű vádlottból a hitbéli igazság, a jótevő Megváltó Jézus és az isteni meglátogatást hittel fogadó emberek védelmezője lett.
Ez az egyszerű hit és szeretet az, ami a régi korok keresztényeit megőrizte, és a mai korok keresztényeit is meg kell, hogy őrizze Jézus, a Megváltó mellett. Akkor is, ha ennek a hűségnek ára van. Bármi áron.
Valóban feltámadt Krisztus!
I. T.
2024. június 9.
+
