2024. április 28.
Az Úr Jézus Krisztus bevonulása Jeruzsálembe. Nagyböjt hatodik vasárnapja. Virágvasárnap.
A Küdzikoszi Kilenc Szent Vértanú: Theognisz, Rufus, Antipatrosz, Theosztikhosz, Artemasz, Magnus, Theodulosz, Thaumasziosz és Filemon.
Csodatévő Szentéletű Memnón.
Szent Cirill turovi püspök (1183 k.).
Szent Anna újvértanú (1939).
Fil 4,4-9; Jn 12,1-18. Ünnepi 1., 4., 6. hang.
(Hal és bor fogyasztása meg van engedve.)
+
Apostoli olvasmány (Fil 4,4-9)
Felolvasás Pál apostolnak a Filippiekhez írt leveléből!
Örüljetek az Úrban mindig! Újra mondom: Örüljetek! Ismerje meg mindenki a ti szelídségeteket! Az Úr közel van! Ne legyetek semmiben sem aggodalmaskodók, hanem minden helyzetben hálaadással végzett imádságban és könyörgésben terjesszétek a kéréseiteket Isten elé! Isten békéje pedig, amely meghalad minden értelmet, megőrzi szíveteket és elméteket Krisztus Jézusban.
Egyébként, testvérek, arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami dicséretes, ami erényes és magasztos. Amit tanultatok és elfogadtatok, amit hallottatok és láttatok tőlem: azt tegyétek; és veletek lesz a békesség Istene.
Evangéliumi olvasmány (Jn 12,1-18)
Felolvasás János Szent Evangéliumából!
Húsvét előtt hat nappal Jézus Betániába ment, ahol Lázár lakott, akit Jézus föltámasztott a halálból. Ott vacsorát készítettek neki. Márta felszolgált, Lázár azok között volt, akik vele ültek az asztalnál. Mária pedig fogott egy font igazi, drága nárduszolajat, megkente Jézus lábát, és hajával törölgette azt. A ház megtelt a kenet illatával. Erre tanítványai közül az egyik, az iskarióti Júdás, aki árulója lett, így szólt: »Miért nem adták el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és adták oda a szegényeknek?« Ezt pedig nem azért mondta, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem mivel tolvaj volt, és nála lévén az erszény, az adományokat elsikkasztotta. Jézus ekkor így szólt: »Hagyj békét neki, hogy temetésem napjára teljesítse azt. Mert szegények mindenkor lesznek veletek, de én nem leszek mindig veletek.«
A zsidók közül sokan megtudták, hogy ott van, és odamentek, nemcsak Jézus miatt, hanem hogy Lázárt is lássák, akit föltámasztott a halálból. A főpapok pedig azon tanakodtak, hogy Lázárt is megölik, mert a zsidók közül sokan mentek oda miatta, és hittek Jézusban.
Másnap, amikor a nagy tömeg, amely az ünnepre jött, meghallotta, hogy Jézus Jeruzsálembe jön, pálmaágakat fogott, eléje ment és kiáltozott:
»Hozsanna!
Áldott, aki az Úr nevében jön, és Izrael királya!«
Jézus pedig talált egy szamárcsikót, felült rá, amint meg van írva:
»Ne félj, Sion leánya!
Íme, királyod jön
szamárcsikón ülve!« Tanítványai eleinte nem értették ezt, de amikor Jézus megdicsőült, visszaemlékeztek arra, hogy azt tették vele, ami meg volt róla írva. Tanúskodott tehát róla a sokaság, amely vele volt, amikor előhívta Lázárt a sírból, és föltámasztotta őt a halálból. A sokaság éppen azért ment eléje, mert hallotta, hogy ezt a jelet művelte.
+
„Győzelmi bevonulás győzelem előtt”
Az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében!
Kedves jó Testvéreim!
Véget ért a Szent és Nagy Böjt. A negyvennapos testi-lelki küzdelem, amelyen Szent Egyházunk oly bölcsen vezetett végig bennünket. Tegnap már Lázár szombatja volt, amikor felidéztük a mi Urunk legnagyobb csodáját: hogyan támasztotta fel a negyednapos, oszlásnak indult Lázárt, a barátját. Lázár szombatja határnap az egyházi évben, elválasztja a Nagyböjtöt a Szent és Nagy Héttől, amely a mai nappal, Virágvasárnappal kezdődik, és amelynek során a mi Urunkkal együtt járjuk végig szenvedéseinek, megaláztatásának könnyes útját, hogy végül Vele együtt éljük át a Szent Feltámadás titkát.
Ezekben a napokban valahogy minden fordítva történik a Szentírás tanúsága szerint. János evangéliumának 11. fejezetében olvasunk a beteg Lázárról, Krisztus barátjáról. Nővérei üzennek Jézusnak: „Uram, íme, akit szeretsz, beteg!” Jézus, aki oly sok embert meggyógyított, egyiknek látást, másiknak járást, harmadiknak gyógyulás adott, most nem siet barátjához, akit szeret, nem igyekszik meggyógyítani, hanem „még két napig azon a helyen maradt, ahol volt” . Amikor azután úgy határoz, hogy Betániába megy, mire odaér, Lázár már négy napja a sírban van. A zsidóknál az volt a szokás, hogy a rendkívüli meleg miatt a halottakat még a haláluk napján el kellett temetni. A nővérek szemére is vetik: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.” A teremtmény, ha finoman is, megdorgálja a Teremtőt. Mit válaszol az Úr: „Én vagyok a föltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meg is halt, élni fog, és mindaz, aki él és hisz bennem, nem hal meg soha.” Jézus pedig imádkozni kezd, és így szól: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Én ugyan tudtam, hogy mindenkor meghallgatsz, csak a körülálló népért mondtam, hogy higgyék, hogy te küldtél engem.” Előre ad hálát, Testvéreim, még a csoda megtétele előtt! Aztán így szólt: „Lázár, jöjj ki!” És a negyednapos, már romlásnak indult Lázár fölkel és kijön a barlangsírból.
Ez volt az Úr legnagyobb csodája. Ugyan feltámasztotta a naimi ifjút is, aki aznap halt meg (Lk 7, 11–17), és feltámasztotta Jairus leányát is, aki abban az órában hunyta le szemeit (Lk 8, 40–42. 49–56), és természetesen ezek nagy csodák voltak, de negyednapos, már oszlásnak indult halottat feltámasztani valóban világraszóló, hihetetlen csoda.
A tropárionban azt énekeljük, hogy „az általános feltámadást szenvedéseid előtt igazolván a halottakból felkeltetted Lázárt, Krisztus Isten”. Krisztus Urunk tehát nem csupán saját feltámadásának jelét adta Lázár feltámasztásával, hanem a mindenkire érvényes feltámadás ígéretét és bizonyítékát is megmutatta.
Az Isten Igéje, aki puszta szavával teremtette a mindenséget, most szavával feltámasztja azt, akit semmilyen emberi erő nem lett volna képes feltámasztani.
Ezek után Jézus Betániában vacsorán vesz részt Lázár, Márta és Mária házában. És ismét egy érthetetlen dolog: a halott Lázár ott ül az asztalnál. Ki hallott még ilyet?
Ennél a vacsoraasztalnál Mária „fogott egy font igazi, drága nárduszolajat, megkente Jézus lábát, és hajával törölgette azt. A ház megtelt a kenet illatával.” (Jn 12,3) Júdástól tudjuk, aki az apostolok pénztárosa volt, és elsikkasztotta az adományok egy részét, hogy ezt az illóolajat 300 dénárért el lehetett volna adni, és árát a szegények között szétosztani (Jn 12, 5–6). Igen nagy értéket öntött Mária Krisztus Urunk lábára, mert 300 dénár egy napszámos 300 napi bére volt. Ma egy font nárduszolaj mintegy 1,7 millió Ft-ba kerül. Ilyen drága volt Krisztus Urunk Mária számára!
Ez a drága olajjal való megkenés ismét egy fordított dolog. A zsidó szokások szerint a halottat rögtön halála után kenték meg, és úgy temették el. Mária mintha előre érezte volna, hogy Krisztus megkenésére nem lesz elegendő idő, hiszen a zsidók az ünnep közelsége miatt igyekeztek Jézust mihamarabb eltemetni, most keni meg Jézust, még a temetése előtt! Maga az Úr igazolja ezt, amikor azt mondja: „Temetésem napjára teszi ezt. Szegények mindig lesznek veletek, én azonban nem leszek mindig veletek.” (Jn 12,7–8)
Másnap Jézus bevonul Jeruzsálembe. Mivel a városban sokan voltak az ünnep miatt, mintegy kétmillió fő, és sokan hallottak Lázár feltámasztásának nagy csodájáról, az emberek összegyűltek, pálmaágakat fogtak és úgy mentek Jézus elé. A pálmaágaknak a zsidók számára jelképes jelentése volt. Pontosan kétszáz esztendővel korábban ugyanis a zsidó nép nagy győzelmet aratott IV. Antiokhosz Epifánész szíriai király felett, aki a zsidókkal gyalázatos módon bánt, pogány görög szokásokat kényszerített rájuk, a jeruzsálemi templomban sertést áldozott, tömegével ölette meg az embereket, egyszóval igen nagy zsarnok volt. Az ő elnyomásának vetett véget Makkabeus Júdás Kr. e. 164-ben, amikor a zsidók visszafoglalták a templomot és az istentiszteleti rendet helyreállították. Ennek emlékére ülik meg a mai napig a Hanukkát, a templom újraszentelésének ünnepét. A templom visszafoglalásának ünnepségei alatt történt, hogy a zsidók hálájuk jeléül faágakat, zöld lombokat és pálmaágakat lengettek és körmenetet tartottak a győzelem tiszteletére (vö. 2Makk 10,7). A pálmaágak, a zöld lombok lengetése tehát a zsidó emlékezetben egy hatalmas politikai győzelem jelképe volt.
Tudjuk, hogy az emberek Jézusban politikai megmentőt láttak. Azt hitték, ő majd felszabadítja őket a római elnyomás alól, ahogy Lázárt feltámasztotta, úgy egész seregeket támaszt majd fel, akikkel a zsidók újra győzhetnek ellenségeik fölött. Krisztus Urunk ennek az elvárásnak a hatására bámulatos dolgot tesz: szamárcsikóra ül. Hiszen jól tudjuk, hogyan vonul be egy hadvezér vagy egy győztes király: lóháton, nagy kísérettel, erőt és fenséget mutatva. Krisztus pedig az ótestamentumi jövendöléseknek megfelelően (Ter 49,11; Zak 9,9) a szamár vemhén, féloldalasan ülve vonul be Jeruzsálembe, a „béke városába”. Ne menjünk el szó nélkül a szamárcsikó mellett. Jézusnak nem jutott ló, de még egy rendes felnőtt szamár sem! Egy gyerekszamár, egy botladozó állatkölyök, egy szamárcsikó hátán vonul be Jeruzsálembe. Itt a szamárcsikó az alázat és a békesség jelképe. Mintegy ezt üzeni: „Nem úgy jövök hozzátok, mint félelmetes hadvezér, akitől mindenkinek rettegnie kell, hanem egy csetlő-botló állat hátán, alázattal, hogy odaadjam magam váltságul sokakért.”
Vannak a történetnek más gyermekszereplői is, igen fontos szerepben. Ahogy a zsoltár mondja: „Urunk, mi Urunk, mily csodálatos a Te neved az egész földön! Mert fenséged az egek fölé emelkedett. Kisdedek és csecsemők szájából szerzettél dicséretet, ellenségeid miatt, hogy elpusztítsd az ellenséget és a bosszúállót.” (Zsolt 8,1–3) Ezek a kisgyermekek kiáltják ugyanis helyes lelkülettel Jeruzsálem utcáin: Hozsánna Dávid Fiának! Mit jelent a „hozsánna”? „Megváltást, szabadítást most azonnal!” A felnőttek, a beszámíthatók, a komolyan vehetők is ezt kiabálták, és fizikai szabadulást reméltek, de pár nappal később ugyanők kiabálják majd azt is, hogy „Feszítsd meg!” Egyházi himnuszaink is a kisdedeket állítják elénk, mint mérvadó dicsőítőket, akiket nekünk is követnünk kell.
A tisztalelkű gyermekek, akiké az Isten országa, ők látják meg Krisztusban azt, aki valóban bevonult a béke városába: Isten Egyszülött Fiát, a világ Megváltóját.
Végül, drága Testvéreim, az utolsó fordított dologról is szóljunk. Krisztus győzedelmi bevonulása nem a győzelem után, hanem a győzelem előtt történik. Még nem győzött, csak most indul a harcba. Ki az ellensége? Ki ellen harcol? Önként vonul be Jeruzsálembe, nem fogják el, nem hurcolják, ő maga megy oda, hogy szembeszálljon az ellenséggel. Nem a politikai vezetőkkel, nem az elnyomókkal, nem valamilyen hatalmas földi erővel száll szembe Krisztus. Ellenfele a halál, az emberi nem általános ellensége, amely senkit sem kímél Ádám és Éva bukása óta. A halállal száll szembe Krisztus, és alázatos győzedelmi bevonulása megelőlegezi dicsőséges győzelmét.
Az elkövetkező héten Vele együtt átélhetjük majd mindazt a szenvedést, ami vár rá, de ne feledjük Pál apostol szavait: „Ha tehát meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy Krisztussal együtt élni is fogunk” (Róm 6, 8). Ámin.
A-V. Gellért
2024. április 28.
