Húshagyó vasárnap. Az Utolsó Ítélet emlékezete.

Szent Kodrátosz korinthusi vértanú és társai (3. sz.).

Szentéletű Anasztázia (567-568 k.). Csodálatos-hegyi Szent Agaton.

Kakuli Szent János. Bobbiói Szent Attale (626).

Szent Demeter (Legejdo) új papvértanú (1938).

1Kor 8,8-9,2; Mt 25,31-46. Hetedik hang.

+

Apostoli olvasmány (1Kor 8,8-9,2)

Testvéreim!

Az étel nem tesz minket kedvesebbé Isten előtt; ha nem eszünk, nem fogunk hiányt szenvedni, s ha eszünk, nem fogunk bővelkedni. Vigyázzatok azonban, hogy a ti szabadságotok ne legyen valamiképpen a gyengék botránkozására. Mert ha valaki azt, akinek ismerete van, a bálványtemplomban látja az asztalnál, annak a lelkiismerete, mert gyönge, felbátorodik a bálványhús evésére. Így a te ismereted miatt elvész gyönge testvéred, akiért Krisztus meghalt! Amikor azonban testvéreitek ellen így vétkeztek, és megsértitek az ő gyönge lelkiismeretüket, Krisztus ellen vétkeztek. Ezért ha étel botránkoztatja meg testvéremet, inkább nem eszem húst sohasem, hogy testvéremet meg ne botránkoztassam.

Nem vagyok-e szabad? Nem vagyok-e apostol? Nem láttam-e Jézust, a mi Urunkat? Nem az én művem vagytok-e ti az Úrban? Ha másoknak nem is volnék apostola, nektek bizony az vagyok; mert az én apostolságom pecsétje ti vagytok az Úrban.

Evangéliumi olvasmány (Mt 25,31-46)

Abban az időben így szólt az Úr:

Amikor az Emberfia eljön dicsőségében, és vele együtt az angyalok mindnyájan, akkor leül majd dicsőséges trónjára. Összegyűjtenek eléje minden nemzetet, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. A juhokat a jobbjára állítja, a kecskéket pedig a baljára. Akkor a király így szól a jobbja felől állóknak: ‘Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba az országot, amely nektek készült a világ teremtése óta. Mert éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, idegen voltam és befogadtatok engem, mezítelen voltam és felöltöztettetek, beteg voltam és meglátogattatok, fogságban voltam és eljöttetek hozzám.’ Akkor az igazak megkérdezik majd tőle: ‘Uram, mikor láttunk téged éhezni, és tápláltunk téged, vagy szomjazni és inni adtunk neked? Mikor láttunk mint idegent, és befogadtunk, vagy mezítelenül, és felöltöztettünk téged? Mikor láttunk betegen vagy fogságban, és meglátogattunk téged?’ A király így válaszol majd nekik: ‘Bizony, mondom nektek: amikor megtettétek ezt egynek e legkisebb testvéreim közül, nekem tettétek.’
Ezután a balján levőknek ezt fogja mondani: ‘Távozzatok tőlem, átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és az ő angyalainak készült. Mert éheztem és nem adtatok enni, szomjaztam és nem adtatok inni, idegen voltam és nem fogadtatok be, mezítelen voltam és nem öltöztettetek föl, beteg voltam és fogságban, és nem látogattatok meg engem.’ Erre azok is megkérdezik: ‘Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, mint idegent vagy mezítelenül, betegen vagy a fogságban, és nem szolgáltunk neked?’ Akkor ő így felel majd nekik: ‘Bizony, mondom nektek: amikor nem tettétek meg ezt egynek e legkisebbek közül, nekem nem tettétek meg.’ És elmennek majd, ezek az örök gyötrelemre, az igazak pedig az örök életre.«

+

„Az utolsó kérdés”

Zákeus történetében az Isten iránti vágyról hallottunk, Vámos és farizeus példabeszédében a gőg veszélyéről, Tékozló fiú vasárnapján a bűnök feletti kétségbeesés elkerüléséről és Isten irgalmáról. Ma, Húshagyó vasárnapon pedig arról, hogy irgalmas Istenünk igazságos is, mindenkinek tettei szerint fizet.

Lesz tehát ítélet, amelyet keresztény hitünk Utolsó Ítéletnek nevez, és nem lesz kivétel: mindannyiunknak, „minden nemzetnek” Krisztus Urunk ítélőszéke elé kell állnia, hogy jobb vagy bal oldalára kerüljön.

Mi lesz az ítélet kritériuma? A hitünk? De hiszen Istenünk tudja, hogy hiszünk, minden szent liturgián hallja közös hitvallásunkat, „Hiszek egy Istenben…”, ezért vagyunk itt, a templomban. És a kezdetektől fogva tisztában vagyunk a hit alapvető fontosságával:

          „Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik” (Mk 16,16).

          „Aki az én igémet hallgatja, és hisz annak, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem ítéletre jut, hanem átment a halálból az életre.”

          „Én vagyok a föltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meg is halt, élni fog” (Jn 11,25).

           Hitünk megvallása lesz az ítélet kritériuma? Bizonyára ez is, hiszen Urunk így szól Máté evangéliumában:

          „Aki megvall engem az emberek előtt, azt én is megvallom Atyám előtt, aki a mennyekben van. De azt, aki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom Atyám előtt, aki a mennyekben van” (Mt 10,32-33).

          Tudja, hogy nem tagadjuk meg őt, nem vesszük le a keresztet a nyakunkból munkahelyünkön, vagy az iskolában. Ha kérdőre vonnak, nem titkoljuk el, hogy keresztények vagyunk, Krisztus követői.

Mindezt jól tudja Urunk, ezért a mai evangéliumban, arra figyelmeztet bennünket, hogy a felebarátunkhoz fűződő viszony, azaz, a szeretetnek és az irgalomnak az igaz hitből fakadó cselekedetei, ez lesz az Utolsó Ítélet nagy kérdése. Olyan cselekedetek, amelyek legyőzték a kísértéseket, ellentmondásokat, kiállták a megpróbáltatásokat:

„Éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, idegen voltam és befogadtatok engem, mezítelen voltam és felöltöztettetek, beteg voltam és meglátogattatok, fogságban voltam és eljöttetek hozzám” (Mt 25,35-36).

Nem kér nehéz dolgokat! Pénzbe se igen kerül. A felesleges ruhánkat kéri, a megmaradt kenyerünket, ételünket, italunkat, a szabad időnkből áldozatot. Egy látogatást, egy irgalmas, vigasztaló szót a hit éhségére, szomjúságára szorulónak. És vele együtt szerénységet:

„Uram, mikor láttunk téged éhezni, és tápláltunk téged, vagy szomjazni és inni adtunk neked…? (25,39)

És azt kéri, hogy ne az emberek dicséretét várjuk, hiszen nemcsak felebarátunknak tettük azt, amit tettünk, hanem magának Krisztusnak:

„Bizony, mondom nektek: amikor megtettétek ezt egynek e legkisebb testvéreim közül, nekem tettétek” (25,40).

Tőle is várjuk a dicséretet, nem embertársunktól. Hiszen az ember lehet hálás, de lehet közömbös, olykor hálátlan is. Még félre is értheti jó szándékunkat. Amilyenek olykor bizonyára mi is vagyunk. Ámde Istenünk sohasem hálátlan:

„A bennünk munkálkodó erőnél fogva mindent megtehet bőségesen azon túl is, amit mi kérünk vagy megértünk” (Ef 3,20).

I. T.

2024. március 10.

A vasárnapi énekekből:

Feltámadási tropárion 7. hang:

Szent György Nagvértanú tropárionja, 4. hang:

Húshagyó vasárnap kondákionja, 1. hang: