2024. március 3. Tékozló fiú vasárnapja.
Szent Eutropiosz, Kleonikosz, Basziliszkosz amaszeai vértanúk (4. sz.).
Szent Theodorétosz papvértanú (4. sz.).
Szent IV. János, „Aranyszájú” (1001) és Szent V. János (1049) grúz katolikoszok.
Szent Mihály (Sztrojev) és Szent Márta (Kovrova) novícia, vértanúk (1938).
Szent Guingalois (532).
Olvasmányok: 1Kor 6,12-20; Lk 15,11-32. Hatodik hang.
+
Szent György nagyvértanú imája,
melyre szenvedése előtt kis haladékot kért, hogy elmondhassa
Uram és Istenem, Te vagy, akihez születésemtől fogva tartozom, és akibe minden reményemet vetettem; Te vagy, aki bátorságot adtál és felkészítettél e küzdelemre; Te, aki édes reményem vagy, ígéret, akiben nem csalatkozom, a szent lelkek állhatatos szerelme; Te, aki figyelmesen vizsgálod szívünk szándékait, és teljesíted kívánságainkat, mielőtt kérésünkkel Hozzád fordulnánk; kérlek, segíts, hogy e küzdelem, melyet neved megvallásáért vállaltam, sikeres véget érjen, és fogadd magadhoz lelkemet; és ha sértetlenül megóvod a gonosz lelkektől, számláld azok közé, akik kezdettől fogva örvendeznek Benned. Bocsásd meg, Uralkodóm, e népnek mindazt, amit ellenem tudatlanságból elkövetett, és méltasd őket arra, hogy valóban megismerjenek Téged,
mert áldott vagy mindörökkön örökké.
+
Apostoli olvasmány (1Kor 6,12-20)
Testvéreim!
»Minden szabad nekem!« Csakhogy nem minden használ. »Minden szabad nekem!« Csakhogy én ne legyek semminek a rabszolgája. »Az étel a gyomorért van, s a gyomor az ételért!« De Isten ezt is, azt is megsemmisíti. A test azonban nem a paráznaságért van, hanem az Úrért, az Úr pedig a testért. Isten ugyanis feltámasztotta az Urat, és minket is fel fog támasztani hatalmával.
Nem tudjátok, hogy a testetek Krisztus tagja? Elszakítsam tehát Krisztus tagját, és parázna nő tagjává tegyem? Semmi esetre sem! Vagy nem tudjátok, hogy aki parázna nővel egyesül, egy testté lesz vele? Mert – amint az Írás mondja – »ketten egy testté lesznek«. Aki pedig az Úrral egyesül, egy Lélek ővele. Kerüljétek a paráznaságot! Minden bűn, amelyet az ember elkövet, a testen kívül van; aki azonban paráználkodik, az a saját teste ellen vétkezik. Vagy nem tudjátok, hogy testetek a Szentlélek temploma, aki bennetek van, s akit Istentől kaptatok, tehát nem vagytok a magatokéi? Mert nagy árat fizettek értetek! Dicsőítsétek meg tehát Istent testetekben.
Evangéliumi olvasmány (Lk 15,11-32 )
(A tékozló fiú)
“Egy embernek volt két fia. A fiatalabb azt mondta apjának: ‘Apám! Add ki nekem az örökség rám eső részét!’ Erre szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabb fiú összeszedte
mindenét, elment egy távoli országba, és ott léha élettel eltékozolta vagyonát. Miután mindent elpazarolt, nagy éhínség támadt azon a vidéken, és nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához, aki kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a disznókat. Szeretett volna jóllakni a disznók eledelével, de abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt, és azt mondta: ‘Apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én meg itt éhen halok. Fölkelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Apám! Vétkeztem az ég ellen és teellened! Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be engem!’ Föl is kerekedett, és elment apjához.
Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta. A fiú így szólt hozzá: ‘Apám! Vétkeztem az ég ellen és teellened; már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz.’ Az apa azonban ezt mondta szolgáinak: ‘Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá, húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára! Azután hozzátok elő a hizlalt borjút, vágjátok le, együnk és vigadjunk, mert ez a fiam meghalt, és föltámadt, elveszett, és megtaláltatott.’ Aztán elkezdtek vigadozni.
Az idősebb fiú pedig a mezőn volt, és amikor hazatérőben a házhoz közeledett, meghallotta a zeneszót és táncot. Odahívott egyet a szolgák közül, és megkérdezte, hogy mi történt. Az így válaszolt neki: ‘Megjött az öcséd, és apád levágta a hizlalt borjút, mivel egészségben kapta őt vissza.’ Erre ő megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért az apja kijött, és kérlelte. Ő azonban ezt mondta apjának: ‘Lásd, hány esztendeje szolgálok neked, soha meg nem szegtem parancsodat, mégsem adtál nekem soha egy kecskét sem, hogy mulathassak barátaimmal. De amikor megjött ez a te fiad, aki a vagyonodat parázna nőkre költötte, levágattad neki a hizlalt borjút.’ Ő azonban azt mondta neki: ‘Fiam! te mindig velem vagy, és mindenem a tiéd. De vigadozni és örvendezni kellett, mert ez az öcséd meghalt, és föltámadt, elveszett, és megtaláltatott.’”
+
„Ne ess kétségbe!”
Vámosok és bűnösök mentek oda az Úr Jézushoz, hogy hallgassák. Farizeusok és írástudók pedig méltatlankodtak: „Ez bűnösökkel áll szóba és velük eszik” (Lk 15,1). Ez volt az oka, amiért az Úr elmondta a Tékozló fiú történetét. A kitartó szeretet, az imádság, az irgalom ugyanis képes arra, hogy az eltévedtet, a tékozlót visszatérítse az igaz útra.
Itt van előttünk a mai evangéliumban egy példás életet élő, istenfélő, vallásos apa, akinek van két fia, és velük szívének két fájdalma: az egyik sikeres, boldog életre vágyik, élvezni akarja az életet, de bármi áron, meg akarja szerezni mindazt, amit saját sikere, boldogsága szempontjából kívánatosnak tart, és a másik embert – saját apját is – csupán saját sikere, boldogsága eszközének tekinti.
És itt van a másik fiú: a jó, engedelmes, kötelességtudó, aki azt tartja magáról, hogy minden parancsot megtart, semmit ág nem hág, csak éppen nincs benne igazi szeretet sem öccse, sem apja iránt, különben nem beszélt volna apjával kioktató, kihívó módon. Ráadásul, öccse „arcát nézi” és lenézi, hiszen nem is öccsének, hanem „ez a te fiad” – nak mondja, holott az apja, ahogyan a jó Isten is, tékozló fia „szívébe tekint”.
A kisebbik, miután minden pénzt eltékozol, és már nélkülözni kezd, ráébred, hogy a korlátlan önállóságra való törekvés, a szülői ház értékei, az idősebb generáció, az évezredes vallás elleni lázadás – amire manapság, egyes nyugati csatornákon keresztül, eléggé nyilvánvaló módon, buzdítják is a fiatalokat – bukáshoz, tragédiához vezet.
Hallottuk, „nagy éhínség támadt azon a vidéken”. Ne felejtsük el, a természeti elemek is a Teremtő szolgálatában állnak.
Büntetés vagy Isten kegyelme a nélkülözés, a csapás a tékozló fiú történetében? Büntetés is, mert az apostol ezt mondja: „Ne áltassátok magatokat, Isten nem hagy magából gúnyt űzni. Amit az ember vet, azt is aratja” (Gal 6,7). Ám Isten kegyelme is, mert a fiú másként nem tért volna észre. Isten éppen az éhséggel, a nélkülözéssel téríti észre, hogy ráébredjen, milyen tragikus dolog az önfejűség, az évezredes igaz vallás, az isteni törvények, az erkölcs, a szülők iránti tisztelet, a szeretet elvetése, és saját magunk bálvánnyá tétele. És hogy éhezzen, most már nem csak testileg, hanem lelkileg is, az erényes, istenfélő és tiszta élet után. Itt van a történet legfontosabb tanulsága: bármilyen messze is kerültél Istentől, bárhogy is megcsaltad Istent és felebarátaidat, ne ess kétségbe, van visszaút, mert a kétségbeesés a gőg szülöttje. Nincs olyan bűn, amelyet Isten meg nem bocsájtana, ha még életedben őszinte bűnbánatot tartasz, felvállalod szégyenedet, és visszatérsz az atyai házba, Isten házába!
A fiú magába száll, de nemcsak megbánja, amit elkövetett, hanem teljes bűnbánatot akar: visszamenni az atyai házba, meggyónni minden vétkét. És nemcsak eltervezi, Isten segítségével végre is hajtja, meg is érkezik a családi otthonhoz.
De mi az, ami teszi lehetővé teszi, hogy visszatérjen? Az a biztos tudat, hogy az apám a helyén van. Tudom, hiszem, hogy ugyanúgy, mint korábban, betart minden isteni törvényt. Tudom, hogy sem az igazság, sem az irgalom nem fogyatkozott meg benne. Hogy tán keményen megfedd, de visszafogad.
Ezért, ha valakinek szeretett családtagja egy időre más útra téved, mint ami kívánatos lenne, ne essen kétségbe, ne mondjon le róla, maradjon lélekben a helyén, maradjon biztos, lelki szikla számára, ahová bárhonnan, bármikor vissza lehet térni.
Hogyan fogadja az apa a kisebbik gyermekét? Miután a fiú szíve össze van törve, és minden baját kiönti az apa előtt, egy szót sem szól, csak megcsókolja, magához öleli. Az Atyák mondják: „akit Isten már sújtott, az te ne sújtsd másodszor”. Felöltözteti legszebb ruhájába – a keresztség szentségébe -, gyűrűt húz az ujjára – megkapja a Szentlélek ajándékát -, lábára sarút húz – hogy a lelki skorpiók és kígyók immár ne veszélyeztessék Isten felé tett tiszta lépteit – és levágatja neki a hizlalt tulkot, azaz részesíti a szent eucharisztia titkában.
Ámde a nagyobbikat, aki kihívó és lenéző szavakat mond, szelíd szavakkal bár, de megfeddi: „Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied. Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott.”
Ilyen a jó lelki orvos: a töredelmes lelket az Úr irgalmával és jóságával bátorítja, ám a büsz
két, aki úgy véli, hogy helyes úton jár, és mások, vagy épp az Egyház, sőt, maga a jó Isten nem jár helyes úton a parancsolataival, a bűnbánó feletti örvendezésre inti, alázatra és az irgalmasság parancsolatára emlékezteti:
„Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” (Mt 5,7)
I. T.
