Pünkösd utáni 37., Zákeus vasárnapja.
Nagy Szent Leó római pápa (461). Szent Leó és Parégoriosz patarai vértanúk (258).
Szent Kozma jahromai apát (1492). Szent Miklós, Grúzia katholikosza (1591).
Szent Vlagyimir (Terentyev) apát hitvalló (1933). Szent Anna (Csetverikova) vértanúnő (1940).
1Tim 4,9-15; Lk 19,1-10 (olvasmányok a 32. vasárnap szerint). Negyedik hang.
+
Szent György nagyvértanú imája, melyre szenvedése előtt kis haladékot kért, hogy elmondhassa
Uram és Istenem, Te vagy, akihez születésemtől fogva tartozom, és akibe minden reményemet vetettem; Te vagy, aki bátorságot adtál és felkészítettél e küzdelemre; Te, aki édes reményem vagy, ígéret, akiben nem csalatkozom, a szent lelkek állhatatos szerelme; Te, aki figyelmesen vizsgálod szívünk szándékait, és teljesíted kívánságainkat, mielőtt kérésünkkel Hozzád fordulnánk; kérlek, segíts, hogy e küzdelem, melyet neved megvallásáért vállaltam, sikeres véget érjen, és fogadd magadhoz lelkemet; és ha sértetlenül megóvod a gonosz lelkektől, számláld azok közé, akik kezdettől fogva örvendeznek Benned. Bocsásd meg, Uralkodóm, e népnek mindazt, amit ellenem tudatlanságból elkövetett, és méltasd őket arra, hogy valóban megismerjenek Téged, mert áldott vagy mindörökkön örökké. Ámin.
Apostoli olvasmány (1Tim 4,9-15)
Fiam, Timóteus!
Igaz beszéd ez, és minden hitelre méltó! Hiszen azért fáradozunk és küzdünk, mert remélünk az élő Istenben, aki Üdvözítője minden embernek, különösen a híveknek. Ezt parancsold, ezt tanítsd! Senki meg ne vessen téged ifjú korod miatt, de légy is példaképe a híveknek beszédben, viselkedésben, szeretetben, hitben, tisztaságban. Amíg odamegyek, fordíts gondot az Írás felolvasására, az intésre és a tanításra. Ne hanyagold el a benned levő kegyelmi ajándékot, amelyet a jövendölés alapján a presbiterek kézföltétele által kaptál. Ezekre a dolgokra legyen gondod, ezeknek szenteld magad, hogy haladásod nyilvánvaló legyen mindenki előtt.
Evangéliumi olvasmány (Lk 19,1-10 )
(Zákeus története)
Abban az időben,
ezután bement Jerikóba és áthaladt rajta. Ekkor íme, egy Zakeus nevű férfi, aki a vámosok feje volt és gazdag, szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de nem tudta a tömeg miatt, mert alacsony termetű volt. Előre futott tehát, felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie. Amikor Jézus arra a helyre ért, fölnézett, meglátta őt, és ezt mondta neki: »Zakeus! Jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom.« Erre az sietve lemászott, és örömmel befogadta. Akik ezt látták, mindannyian zúgolódva mondták: »Bűnös embernél száll meg!« Zakeus azonban odaállt, és azt mondta az Úrnak: »Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megcsaltam, négyannyit adok helyette.» Jézus azt mondta neki: »Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia ugyanis azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett.«
“Isten keresése”
Zákeus kereste a lehetőséget, hogy lássa Jézust, de kis termete lévén nem tudta vágyát teljesíteni. Sokfélék vagyunk, sokféle vágyaink vannak. Az Isten iránti vágyakozást maga Isten oltotta belénk, velünk születik. „Nem tanítható – mondja Nagy Szent Vazul – a szülőknek csak az a kötelességük, hogy a gyermeknek ezt a vele született vágyát segítsék kibontakozni, célba érni.” A velünk született vágy, szeretet Isten iránt tehát lelkünk egyik legjobb képessége. Velünk születik. Emberi vágyaink viszont indíthatnak jóra, de rosszra is. Gyakran halljuk vagy olvassuk a „buzdítást”, főleg fiatalok vannak a célkeresztben: „Kövesd a szívedet!” „Légy önmagad!” „Valósítsd meg önmagadat!” „Szakadj el a szüleidtől, akik már öregek, ez a te életed…!”
Nekünk azonban egészen mást köt a lelkünkre az Írás:
„Nagy gonddal őrizd a szívedet, mert hiszen belőle indul ki az élet” (Péld 4,23).
Meg kell tehát vizsgálnunk szívünk vágyait, vagy éppen mások „biztatását”: jóra, vagy valami jónak tűnőre, de valójában rosszra bíztatnak-e bennünket?
A második „buzdításra”, amely így hangzik, „Légy önmagad, valósítsd meg magad, ez a te életed”, a keresztény ember ezt válaszolja:
Meg van írva a Teremtés Könyvében”: „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra” (Ter 1,26). A keresztény embernek tehát nem önmagára kell hasonlítania, nem önmaga ikonjává kell válnia, mert Isten képére és hasonlatosságára van teremtve. A keresztény ember arra van elsősorban hivatva, hogy Isten képe és hasonlatossága legyen. Az ő parancsolatainak a megfogadás és követése által. Természetesen, saját, egyedi, adottságai és kapott talentumai szerint.
Zákeus szívében tehát jó vágy született? A lehető legjobb: „szerette volna látni, ki az a Jézus”. Talán puszta kíváncsiság vezette? Ami csupán kíváncsiságból fakad, az nem biztos, hogy gyökeresen megváltoztatja egy ember életét! Márpedig Zákeus valamivel később, a saját házában, ahová Jézust befogadta, így állt Jézus elé:
„Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megcsaltam, négyannyit adok helyette.”
Ha valaki ilyen radikális változást tervez az életében, amögött valódi megtérés, komoly megfontolás van. Ez nem egy pár perc alatt megfogant, hirtelen elhatározás eredménye.
Ám a kíváncsiság is vezethet megtérésre. Valakit pusztán kíváncsiság vezérel egy ortodox templomba, mert még sohasem járt ott, nem hallotta, mit tanítanak, hogyan szolgálnak. Ha az egy jó templomi közösség, magával ragadhatja a látogatót és így szól: „Úgy éreztem magam, mintha a maga a menyország jött volna le a földre.” De ha nem úgy végzi az isteni szolgálatát az a közösség – ne adja az Úr –, így is szólhat a látogató „Máskor másfelé veszem az irányt.”
Visszatérve Zákeushoz, az ő szívében valódi, tiszta vágy született Jézus után. Az ember alapvetően jó, mert Isten jónak teremtette. Ezért „természetes” a vágya, hogy visszavágyik az igazsághoz, a jósághoz, a tisztasághoz.
Ám a vágy nem teljesül, ha nem követi tett. Zákeus mindenképpen meg akarja pillantani Jézus, semmitől sem riad vissza, nem törődik vele, ha kinevetik, kigúnyolják a dúsgazdag polgárt, előrefut és felmászik egy vadfügefára, mert látnia kell Jézust. Talán puszta látványa, arcának isteni fénye is elég lett volna ahhoz, hogy benseje meginduljon, vétkeit megbánja és Jézus követője legyen. Ám az történt, amit álmában sem tudott volna elképzelni:
Jézus megszólította:
„Zákeus! Jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom.”
Nevén szólítja, pedig sohasem látták egymást. És „hamar” le kell lejönnie. Miért? Azért, mert a kegyelem, a jó tett körül mindig ott ólálkodik a kísértés: „Ne most térj meg, majd később, ezt jól meg kell gondolni, nem szabad elhamarkodni, ráadásul mindenki téged néz, mit szólnak majd az emberek!” Zákeus megérti a bíztatást, leküzdi a habozást, a kísértést, „sietve” le is mászik.
Az emberek erre morogni, zúgolódni kezdtek, hiszen Jézus egy fő bűnösnél készül megszállni. Érdemes a zúgolódás ellen védekezni? Hiszen igazuk van, mondhatja magában Zákeus, ők mind vallásosok, istenfélők, szentek, én pedig csak egy bűnös és harácsoló ember voltam mindezidáig. Szavakkal védekezni, hogy „nem igaz, én már megtértem, én már más vagyok, mint ami eddig voltam”, semmi értelme, úgysem hinnék el. Egyedül tettekkel érdemes védekezni. Ezért Zákeus odaáll az Úr elé és ezt mondja:
„Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megcsaltam, négyannyit adok helyette.”
Jóvátételi szándéka sokszorosan felülmúlja azt, ami ilyen esetekben a törvény előírt. Ráadásul, ha csak a vagyona felét adja, de életmódjában nem változik meg, csak egy jótékonykodó rabló marad. Zákeus minden vétkét jóvá akarja tenni, minden becsapott lelket kártalanítani akar, mindenestől új életet kíván kezdeni, ezért teszi hozzá:
„És ha valakit valamiben megcsaltam, négyannyit adok helyette”.
„Ma üdvösség köszöntött erre a házra” – mondja neki az Úr.
Eddig teher és kárhozat volt családja, de népe számára is. Mostantól fogva viszont családja és népe üdvössége lett. Éreztük-e már, hogy bizonyos tetteink, szavaink, döntéseink, egyszóval viselkedésünk teherré vált családunk, környezetünk, munkatársaink, iskolatársaink, tanáraink számára? Ha magunkba nézünk és igennel válaszolunk, határozzuk el, mától fogva, Zákeushoz hasonlóan, üdvösség és áldás akarunk lenni családunk tagjai, a körülöttünk élők, munkatársaink, iskolatársaink, minden ember számára!
És Isten dicsőségére!
„Ne nekünk, Uram, ne nekünk,
hanem a te nevednek adj dicsőséget!” (Zsolt 115,1)
I. T.
2024. február 18.
