2024. január 9.
Szent Polüeuktosz, meliténéi vértanú.

Csodatevő Szent Eusztratiosz, augaroszi apát.

Szent Fülöp moszkvai metropolita, vértanú.
(ApCsel 19,1–8; Mk 1,9–15)

Mk 1, 9–15

Történt azokban a napokban, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és János megkeresztelte őt a Jordánban. Amint feljött a vízből, látta, hogy megnyílnak az egek, és a Lelket, mint galambot leszállni rá. Az égből szózat hangzott: »Te vagy az én szeretett fiam, benned kedvem telik«. Ezután a Lélek azonnal elragadta őt a pusztába. A pusztában volt negyven napig; a sátán kísértette. A vadállatokkal volt, és az angyalok szolgáltak neki. Miután János átadatott, Jézus Galileába ment, hogy hirdesse Isten evangéliumát. Azt mondta: »Betelt az idő, és elközelgett az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban.«

+

Szeretett Testvéreim!

Szent Márk apostol így kezdi Evangéliumát: „Jézus Krisztus, Isten Fia evangéliumának kezdete.” (Mk 1, 1) Márk volt tehát az első, aki írásban tanúsította, hogy Jézus Krisztus Isten Fia, és a mi Urunknak az örömhírét lejegyezte.

A ma felolvasott részletben az Úr megkeresztelkedése után a pusztába megy. Azt olvassuk: „a Lélek azonnal elragadta (kivitte) őt” (Mk 1,12). Nem hagyta magára, hanem elkísérte. Bolgár Teofilaktosz atyánk Krisztus azt mondja, hogy Krisztus azért megy ki a pusztába, hogy minket tanítson: a keresztség után kísértések következnek. Ez a lelki élet egyik törvénye. Ha nagy kegyelemben részesülünk, nagy kísértésekre is számítsunk. Ha nagy elhatározást teszünk és valami nagy jóhoz fogunk, számítsunk az ellenség beavatkozására. Ugyanez a kisebb jóra is vonatkozik, sokszor a legapróbb jócselekedet is akadályokba ütközik.

Egyszer egy lelkiatyát megkérdeztek, hogy hogyan lehet az, hogy a szektások olyan szépen élnek, mindig vidámak, összetartók, adakoznak, és minden olyan szépnek tűnik körülöttük, míg az ortodoxok között számos a vétek, az egyet nem értés, a házasságtörés, az italozás stb. A lelki atya azt válaszolta: azért megy nekik minden olyan könnyen, mert a gonosz lélek foglyai, és mivel már megszerezte őket, nem is látogatja őket, mert már az övéi. Mi, ortodoxok azonban Krisztuséi vagyunk, és az ellenség állandóan támad bennünket, hogy elgáncsoljon és bűnbe taszítson.

Hogy is mondja Péter apostol: „Aki tehát azt hiszi, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék” (1Kor 10,12). Szent Pál pedig ezt írja a rómaiaknak: „a szorongatás állhatatosságot eredményez, az állhatatosság pedig kipróbáltságot” (Róm 5,3–4).

Krisztus Urunk tehát figyelmeztetésül megy ki a pusztába, hogy mi is készüljünk a kísértésekre. A gonosz lélekkel folytatott jól ismert párbeszédet Márk evangélista nem részletezi, de megjegyzi, hogy „vadállatokkal volt, és az angyalok szolgáltak neki” (Mk 1,13). Érdemes emlékeztetni arra, hogy a bűnbeesés előtt az embernek hatalma volt a teremtett világ felett. Nos, Krisztus a pusztában ezt az őseredeti emberi állapotot mutatja be, mert vadállatok között van, de nem bántják, mert uralma van felettük. Ismerjük a számtalan történetet, amikor nagy szentek ragadozó vadállatok társaságában élnek vagy tőlük kérnek segítséget. Nagy Szent Antal, amikor Thébai Szent Pált holtan találja, nem tudja eltemetni, mert nincs hozzá eszköze. Ekkor megjelenik két oroszlán, akik úgy viselkednek, mint a báránykák, és kiássák Pál számára a sírt, majd alázatosan Szent Antal elé mennek és áldást kérnek tőle. Vagy a másik történet, amikor Szentéletű Jordáni Geraszimosz meggyógyítja a fájós lábú oroszlánt, aki azután a szolgálatába áll, és rábízza a vízhordó öszvért, hogy az oroszlán felügyelje. Majd amikor az öszvért egy arra járó kereskedő elköti, Geraszimosz atyánk azt hiszi, hogy az oroszlán megette az öszvért, és büntetésből rábízza a monostori szolgálatokat. Mire az oroszlán meghajtja fejét, és alázattal vizet hord az öszvér helyett. Szárovi Szent Szeráfim atyánk egy medvével volt igen közeli kapcsolatban, és a medve nem bántotta. A szentek tehát elérték azt a kezdeti és természetes állapotot, amilyennek Isten az embert teremtette: uralkodtak az állatokon, ahogy Krisztus Urunk is vadállatok között volt és uralta őket.

Azt is hallottuk, hogy „angyalok szolgáltak neki” (Mk 1,13), miután a három kísértést, a három fő bűnt, vagyis a falánkságot, a hiú dicsőségvágyat és a gazdagság szeretetét legyőzte. Ezzel Teofilaktosz atyánk szerint arra tanított, hogy nekünk is angyalok fognak szolgálni, ha legyőzzük a kísértéseket és a szenvedélyeket.

Legyünk tehát olyanok, mint az angyalok, akik engedelmesen szolgáltak Krisztusnak, menjünk ki Urunkkal a pusztába, azaz számítsunk a kísértésekre és szálljunk szembe velük, győzzük le Vele együtt az emberi nem ellenségét, mert Tőle tudjuk: „nálam nélkül semmit sem tehettek” (Jn 15,5).

A-V. Gellért

2024. január 9.