2024. január 20.

Nagy Szent Euthümiosz (473). Szent Péter, „a Vámszedő” (VI. sz.). Szent Zakariás újvértanú (1782).

+

Nagy Szent Euthümiosz (473)

január 20.

Szentéletű atyánk, a nagy Euthümiosz Gratianus császár (375–383) idejében jött a világra Meliténében, Örményország (Armenia Inferior) fővárosában, nemesi szülők, Pál és Dionüszía gyermekeként, meddő és gyümölcstelen méhből, mint egykor a nagy (Előhírnök és Keresztelő) János. Ezért is kapta a nevét fentről jövő ígéret szerint, mert szülei hangot hallottak, hogy örvendezzenek, miközben azért imádkoztak, hogy fiuk szülessék. A fiút atyja halála után anyja a meliténéi püspökhöz vitte, aki a klerikusok rendjébe iktatta. A szent tanítás egybegyűjtésében igen bölcsnek mutatkozott, a vele egykorúakat mind megelőzte a jócselekedetek gyakorlásában, ezért a püspök az ifjút akarata ellenére pappá szentelte és rábízta a város környékén található monostorok és szerzetesközösségek felügyeletét. Euthümiosz huszonkilenc esztendős volt, amikor Jeruzsálembe ment és Szentéletű Theoktisztosszal együtt egy hegyi barlangba költözött. Sokakat meggyógyított itt súlyos betegségekből, és azt beszélik, hogy az Úr nevének segítségül hívásával, néhány kenyérrel négyszáz embert lakatott jól, akik felkeresték szerzetesi barlangjában. Ő maga is meddő méhből, Isten erejéből született, és más asszonyokat, akiknek nem volt gyermeke, imádságával termékennyé és gyermekek anyjává tudott tenni. Euthümiosz, mint a nagy Illés, megnyitotta az egeket, és meggyógyította a földet, ahol beteg és terméketlen volt. A szentéletű lelkének belső ragyogását bizonyította a tűzoszlop, amelyet a körülötte állók láttak, amint a szent és vértelen áldozatot bemutatta. A tűzoszlop leszállt az égből és a szent mellett maradt, amíg ő a szent szolgálatot végezte.

A szentéletű belelátott az emberek gondolataiba és lelkébe, tudta, hogy a Szent Titkokhoz járulóknak mi van a szívében, és ismerte, kinek tiszta a lelkiismerete, és kinek tisztátalan. Ez tökéletes tisztaságának a jele volt.

A boldog Euthümiosz kilencvenhét esztendős korában pihent meg az Úrban, Nagy Leó császár (457–474) uralkodása idején. Arca jóságos volt, természetében semmi rosszat sem lehetett találni, arca fehéres, tartása tiszteletreméltó, haja ősz, szakálla hosszú volt, egészen a derekáig ért. (…)

Nagy Szent Euthümiosz tanítása

Kirill szerzetes írásából[1]

Azt beszélték a testvérek, hogy a megvilágosodott Euthümiosz Istentől elnyerte a lélekbe látás adományát. Ha valaki megjelent előtte, belelátott a lelkébe és meg tudta mondani, kinek milyen lelki indíttatásai, gondolatai, küzdelmei vannak, melyeket győzi le és melyek győzedelmeskednek rajta. Ugyanígy látta, amikor az isteni adományokat bemutatta, hogy angyalok szolgálnak vele együtt. Ezt mondta el a körülötte állóknak: „Sokszor láttam, amikor a testvéreknek az Isteni Titkokat kiosztottam, voltak, akik fénylettek, miközben közeledtek a szentáldozáshoz, mások pedig ítéletükre és valamiképpen magukat megölve jöttek, mert nem voltak méltók az isteni világosságra.”

Naponta mondta a testvéreknek: Figyeljetek magatokra, testvérek és atyák, és mindegyikőtök vizsgálja meg magát, és úgy egyen abból a kenyérből és igyon abból a pohárból, ahogy az apostol mondja, mert, aki méltatlanul teszi ezt, saját ítéletét eszi és issza; ezért a pap is, aki Istennek e vértelen áldozatát bemutatja, mielőtt hozzákezdene, mindenki előtt megvallja vétkeit és parancsolja: „Emeljük föl szívünket!” Miután pedig megkapja a néptől az ígéretet („fölemeltük az Úrhoz”), csak ezután merészeli az áldozatot Isten elé vinni.

Majd kezeit a magasba felemelve, elhozza és bemutatja mindenki szeme láttára a mi üdvösségünkre elrendelt Titkokat, és fennhangon, az egész nép füle hallatára mondja: „Szentségek a szenteknek!” Azután így gondolkodik magában: „Én is a többiekhez hasonlóan bűnös ember vagyok, és nem ismerem mindenkinek a gondolatait és tetteit. Ezért mondom és megvallom az Úrban: ha valakin gyomra falánksága uralkodik vagy gonosz gondolatok; ha valakit elborít a gyűlölet, vagy a mások bűneire való emlékezés; ha valakit irigység kínoz, vagy harag, vagy ha valakin a büszkeség vesz uralmat, ne merészeljen ehhez az isteni és tisztaságos tűzhöz közelíteni, mielőtt el nem éri a szentséget, mielőtt engedelmes bűnbánat által meg nem mossa és meg nem tisztítja magát minden testi és lelki szennytől, mert ezeket a szentségeket szenteknek adják, nem tisztátalanoknak. Tehát, ha ilyenek vagytok, közeledjetek Őhozzá, világosodjatok meg, és a ti orcátok meg nem szégyenül.”

[1] Kürillosz Szküthopolitész (525-559) szerzetespap, a korai palesztin szerzetesség történetírója.

(Forrás: Mineiul lunei lui ianuarie. Tipografia Bisericească Din Sfânta Monastire Cernica, 1926).

(Ford. A-V- Gellért)