(Kedves Testvéreink! Június 19-i életrajzunkat, a korábbiakkal együtt, naptári sorrendben,
“Olvasókönyvtár-Katekézis” oldalunkon, a “Szentek Élete” gyűjteményben is megtalálják.)
Szent Júdás apostol Krisztus tizenkét szent apostolának egyike, aki Dávid és Salamon nemzetségéből származott. A galileai Názáretben született, atyja József volt, az ács, aki később a Tisztaságos Szűz Mária jegyese lett, anyja pedig Szalóme, ő szülte ezeket a fiúkat, akikről Szent Máté ír evangéliumában: Jakab, József, Simon és Júdás (Mt 13,55). Ezt a Szent Júdást pedig, akiről itt szólunk, Jakab Júdásának is nevezik, azaz Júdásnak, Jakab testvérének, annak a Jakabnak, akit az Úr testvérének hívunk. Júdás, mivel alázatos volt, nem tartotta méltónak magát arra, hogy az Úr test szerinti testvérének nevezzék, mert tudatlanságból vétett ellene, egyfelől hitetlenségével, másfelől felebarátja iránti szeretetlenségével. Hitetlenségével vétett, ahogy Szent János mondja: „Még testvérei sem hittek benne” (Jn 7,5).
Szent Theofilaktosz szerint József fiai Krisztus testvérei. Magyarázatában azt mondja: „Testvérei szidalmazzák őt, József fiai, akik között ott van ez a Júdás is. Honnan volt bennük ez a hitetlenség? A romlott gondolkodásból és az irigységből fakadt, mert a rokonok szokása, hogy mindig jobban gyűlölik azt, aki közéjük tartozik, mint az idegeneket.” Ez bizonyítja, hogy Júdás kezdetben tudatlanságból vétett Krisztus ellen hitetlenséggel és irigységgel. Vétett a felebarát iránti szeretetlenséggel is, ahogyan azt Szent Jakabnak, az Úr testvérének életében olvassuk. Amikor József – Egyiptomból való visszatérése után – szét akarta osztani földjeit természetes fiai között, akiket első felesége szült neki, a mi Urunkat, Jézus Krisztust is részessé akarta tenni, aki romlatlanságban született, természetfeletti módon a Tisztaságos Szűztől, és aki akkor még kisgyermek volt. A többi fiú Júdással egyetemben nem akarta örököstársul fogadni, hiszen ő nem ugyanattól az anyától született. Egyedül Jakab fogadta el, hogy együtt örökölhessenek, és megosztotta vele saját örökségét, ezért hívják őt azóta „az Úr testvérének”. Szent Júdás tehát, ismerve korábbi vétkeit, nem merte magát az Úr testvérének nevezni, hanem csupán Jakab testvérének, ahogyan levelében is írja: „Júdás, Jézus Krisztus szolgája és Jakab testvére” (Jud 1, 1).
Ennek a szent apostolnak más nevei is vannak. Így Szent Máté evangélista Lévinek vagy Tádénak nevezi (…), amint azt részben egyes magyarázatokból megtudhatjuk, mert Lévi azt jelenti, „egyesült”, vagy azt, hogy „szívből”, vagy azt, hogy „egy oroszlánhoz hasonlatos”. Szent Júdást tehát Lévinek nevezték, mert korábbi vétkeit követően, melyeket tudatlanságból követett el, miután megismerte, hogy Jézus az igazi Messiás, csatlakozott hozzá szívbéli szeretettel, és mint egy oroszlán, férfiasan küzdött érette. Ezért igazságosan és joggal mondták ezeket a szavakat rá, amelyeket egykor a korábbi Júdá(s)ról, Jákob fiáról és Krisztus őséről mondtak: „Júda, téged dicsőítenek majd testvéreid; megpihenve lefekszel, mint az oroszlán, mint az oroszlánkölyök” (Ter 49, 9). A Tádé pedig azt jelenti, „dicsőítő”, „hitvalló”, vagy „a tej emlői”. Szent Júdást tehát Tádénak is nevezték, mert dicsőítette és megvallotta Krisztus Istent, és táplálta apostoli tanításával, mint emlőkből az anyatejjel, azokat, akik csecsemők voltak a hitben, vagyis az Egyház legelső híveit.
Vannak mások is, akik szerint ezt a Szent Júdást, nem pedig másikat, az Apostolok cselekedetei Barszabásnak nevezi. Ott ez áll: „Erre az apostolok és a presbiterek az egész egyházzal együtt jónak látták, hogy férfiakat válasszanak ki maguk közül, és elküldjék Antióchiába Pállal és Barnabással Júdást, akit melléknevén Barszabásnak hívnak” (ApCsel 15,22). Barszabást úgy magyarázzák, mint „a megtérés [visszatérés] fiát”, mert korábban vétkezett Krisztus ellen, de visszatért hozzá hittel és szeretettel. Mindabban, amiben sokat vétett, nagy megigazulást mutatott. Előbb a hitetlenségben vétett, végül pedig kétkedés nélkül hitt benne, apostola és hirdetője lett. Vétkezett Krisztus ellen szeretetlenségével is, később pedig annyira megszerette, hogy életét is odaadta érte, mert nagy buzgóság volt benne Krisztus iránt és arra vágyott, hogy az egész világ megismerje, Krisztust, az Igaz Istent, és higgyen Őbenne, szeresse és ezáltal üdvösséget nyerjen. Erről a buzgóságáról hallunk a Szent Evangéliumban is. Mert amikor az Úr így szólt tanítványaihoz: „aki pedig szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja, én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magam neki. (Jn 14, 21), akkor Júdás, nem az Iskarióti, hanem az Úrnak ez a test szerinti testvére ezt mondta neki: „Uram, miért van az, hogy nekünk akarod magadat kinyilatkoztatni, és nem a világnak?” (Jn 14, 22) Mintha csak azt mondta volna neki: „Uram, ne csak nekünk nyilatkoztasd ki magadat, hanem az egész világnak. Ne csak nekünk mutasd meg üdvösségedet, hanem az egész emberi nemnek, hogy ne csupán mi, szolgáid és tanítványaid, hanem az egész világ megismerjen téged, Teremtőjét és Üdvözítőjét, forrón szeressen téged, hittel szolgáljon neked és mindörökké hirdessen.”
Miután pedig az Úr mennybe ment, Szent Júdás apostol hirdette Krisztust különféle országokban. Ezt mondja erről Niképhorosz egyháztörténész: „Az isteni Júdás, nem az Iskarióti, hanem a másik, akinek két neve volt, Tádé és Lévi, fia Józsefnek és testvére Jakabnak, akit a templom oromzatáról dobtak le, az evangéliumot először Júdeában, Galileában, Szamáriában és Idumeában hirdette, aztán Arábia városaiban, Szíria és Mezopotámia vidékein; végül pedig Edesszába ment, Abgár [király] városába, ahol korábban egy másik Tádé hirdette Krisztust, egyike a hetven tanítványnak. Ha valami hiányzott volna annak a Tádénak a szolgálatából, azt ez a Júdás Tádé beteljesítette.”
Ismeretes még, hogy Szent Júdás Perzsiában is hirdette az üdvösség igéjét, onnan írta egyetemes levelét minden keresztény hívőnek görög nyelven, amely, bár röviden írta meg, nagyon jelentős és hasznos tanítást tartalmaz. Levelének egyes szavai a hittanítás részei, szól a Szentháromság titkáról, a jó angyalok és a rossz angyalok megkülönböztetéséről és az eljövendő félelmetes ítéletről; más szavai a szokásokról tanítanak, és azt tanácsolják az embereknek, hogy meneküljenek a tisztátalan testi vétkektől, a káromlástól, a büszkeségtől, az engedetlenségtől, az irigységtől és a gyűlölködéstől, a gonosz mesterkedésektől és az álnokságtól, hogy mindenki legyen hűséges a saját elhívásában, a hitben, az imádságban és a szeretetben. Levele arra tanít, hogy óvakodjunk a hitben megtévelyedetteket befogadni az igaz hitbe, őrizkedjünk a tévtanítóktól, akiknek a lélekre nézve ártalmas munkálkodása mindenki számára napvilágra került, elbukásuk pedig nyilvánvalóan hasonlatos a szodomitákéhoz.
Szent Júdás apostol levelében rámutat arra is, hogy az üdvösséghez nem elegendő elhagyni a pogányságot és elfogadni a szent hitre való meghívást, hanem illő, hogy a hit mellett a keresztények az üdvösséget kiérdemlő jócselekedetekkel engedelmeskedjenek a hívásnak. Például állítja elénk az Istentől megbüntetett angyalokat és embereket. Az engedetlen angyalokat Isten örök kötelékekkel a sötétségbe láncolta, és ott tartja őket az ítéletig, mert nem tartották magukat a rájuk rótt feladatokhoz. Az Egyiptomból kiszabadított embereket pedig, akik nem Isten hívását követték, hanem megkeményítették szívüket, tévútra vezette és elveszítette a pusztaságban.
Júdás apostol tehát levelében kevés szóval nagy dolgokra mutatott rá.
Sokat szenvedett és fáradozott, országokat szelt keresztül, hirdette a Krisztust, megkeresztelte, hitre vezette és az üdvösségre tanította a népeket. Miután az Ararát vidékére ment és ott sokakat megtérített a bálványimádásból Krisztushoz, a bálványimádók elfogták, és miután sokáig kínozták, egy kereszt alakú fára felfüggesztették. Miközben a hitetlenek nyilazták, bevégezte küzdelmeit és pályafutását, és a mi Urunkhoz és Istenünkhöz, Krisztushoz tért, hogy elnyerje az apostoli szolgálat örök dicsőségének babérkoszorúját a mennyekben.
Az ő szent imái által, Urunk, Jézus Krisztus, Istenünk, irgalmazz nekünk!
(Ford. Aranyosi-Vitéz Gellért)
