„Pünkösd előtt, Pünkösd után” – Pünkösd utáni 2. vasárnap – 2023. június 18. – Szegedi Szent György templom

2023. június 18.

Pünkösd utáni 2. vasárnap.

Az orosz földek szentjeinek ünnepe. Az áthoszi szent atyák ünnepe.

Szent Leontiosz katonavértanú és társai, Hüpatiosz és Theodulosz.

Szent Aitheriosz vértanú (4. sz.). Barlangkolostor-beli Szent Leontyij (14. sz.). 

„Olajatárasztó” Áthoszi Szent Leóntiosz (1576).

Szentéletű Nyikanor újvértanú (1938). Szent Vazul, Sándor, Vazul, Szergij új papvértanúk (1938).

Róm 2,10-16; Mt 4,18-23. Első hang.

(Hal fogyasztása meg van engedve.)

+
Apostoli olvasmány (Róm 2,10-16)
Felolvasás Pál apostolnak a Rómaiakhoz írt leveléből.
Testvéreim!
Dicsőség, tisztesség és béke lesz mindenkinek, aki jót cselekszik, elsősorban a zsidónak, aztán a görögnek. Mert Istennél nincs személyválogatás. Mindazok ugyanis, akik törvény nélkül vannak és vétkeztek, elvesznek a törvény nélkül is; mindazokat pedig, akik a törvény alatt vétkeztek, a törvény alapján ítélik el, mert nem a törvény hallgatói igazak Isten előtt, hanem a törvény megtartói nyernek megigazulást. Amikor ugyanis a pogányok, kiknek nincs törvényük, természettől vezérelve megteszik a törvényben foglaltakat, akkor – noha törvényük nincsen, ők maguk a törvény maguknak, és így megmutatják, hogy a törvény követése a szívükbe van írva. Lelkiismeretük tesz nekik erről tanúságot, és a gondolataik, amelyek hol vádolják őket, hol pedig felmentik azon a napon, amikor Isten ítélkezni fog Jézus Krisztus által az emberek rejtett dolgairól az én evangéliumom szerint.
Evangéliumi olvasmány (Mt 4,18-23)
Felolvasás Máté Szent Evangéliumából.
Abban az időben, amint elhaladt a Galileai tenger mellett, látott két testvért: Simont, akit Péternek hívtak, és Andrást, a testvérét, amint körhálót vetettek a tengerbe; halászok voltak ugyanis. Azt mondta nekik: »Jöjjetek utánam, és én emberek halászává teszlek titeket!« Azok pedig azonnal elhagyták hálóikat és követték őt.
Amikor onnan továbbment, látott másik két testvért: Jakabot, Zebedeus fiát, és testvérét, Jánost a hajóban Zebedeussal, az apjukkal, amint javították hálóikat. És őket is hívta. Azok pedig azonnal otthagyták a hajót és apjukat, és követték őt.
Jézus ezután bejárta egész Galileát. Tanított a zsinagógáikban, hirdette az ország örömhírét, és meggyógyított minden betegséget és minden bajt a nép között.
„Pünkösd előtt, Pünkösd után”

János evangéliumából tudjuk, hogy az első tanítványok már akkor Úr Jézus nyomába szegődtek, amikor másodszor jelent meg a nép előtt, a Jordán partján. Keresztelő Szent János így tett tanúságot róla:

„Íme az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét.”

Máté evangéliumában most azt olvastuk, hogy ismét elhívta őket. Aranyszájú Szent János így magyarázza ezt az elhívást:

Miután először elhívta őket, később visszatértek a halászathoz. Nem akadályozta meg, szabadon elengedte őket. Krisztus Urunk senkit sem kényszerít, hogy kövesse, csak hív. Mert akit kényszerítenek, csak az alkalmat várja, hogy a kényszertől megszabaduljon. Ámde, amit az ember szabad elhatározásából tesz, az isteni igazság és jóság szabad felismeréséből, azt a tiszta szívű és szilárd akaratú ember már egy életre megtartja. Nem próbatételektől és kísértésektől mentesen. Hiszen, hányszor meginogtak az apostolok! Nem értették, miért kell elfogadni az önkéntes kereszthalált a világ Megváltójának! Jézus így feddte meg Pétert:

„Távozz előlem, Sátán! Botrány vagy nekem, mert nem Isten dolgaival törődsz, hanem az emberekével!” A főpap udvarában, Nagy Péntekre virradó éjjel, Péter apostol háromszor tagadta meg az Urat. Ám a kísértések, a megpróbáltatások, a megfutamodások ellenére az apostolok visszatértek és kitartottak az Úr mellett. Pünkösdtől, a Szentlélek alászállásától kezdve pedig már minden félelem, megingás és tévedés nélkül, semmilyen veszélytől sem tartva követték és hirdették a feltámadt Megváltót. Minden népnek, egészen a vértanúságig.

„Jöjjetek utánam, és én emberek halászává teszlek titeket!”

Krisztus követőinek, ha az Úr választás elé állítja őket, ha nagyobb szolgálatra hívja el őket, nem a kisebbet, a tengeri halászatot, hanem a nagyobb, a lelkek halászatát kell választaniuk. Amire az Úr elhív, ahhoz erőt is ad.

„Azonnal elhagyták hálóikat és követték őt.”

A jót nem szabad halogatni. Le kell győzni a kísértést, ami a jó cselekedetet el akarja halasztani, vagy meg akarja akadályozni. Zákeusnak is ezt mondta az Úr, amikor a jerikói úton föltekintett a fára, ahol elrejtőzött:

Zákeus, szállj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom.”

Megértette a buzdítást, legyőzte a szégyent, a kísértést, nem habozott, hamar le is szállt, és házába és lelkébe fogadta.

A jó azonnali cselekvése, Krisztus azonnali követése jó példával szolgált a másik halász testvérpárnak, Jakabnak és Jánosnak is! Miután tovább ment, őket is hívta, és ők is azonnal követték.

Máté evangéliuma szerint Jézus ezután járta be egész Galileát, ezután kezdett tanítani a zsinagógákban és gyógyítani mindenütt, mindenfajta betegséget. Az első apostolok ekkor már kísérték mindenhová, tanúi voltak Jézus minden szavának, minden csodás tettének, kereszthalálának, harmadnapi feltámadásának, majd mennybemenetelének, és a megígért Szentlélek eljövetelének.

Erre kaptunk mi is elhívást: a Szentírást, elsősorban az evangéliumokat olvasva, véssük emlékezetünkbe Urunk minden szavát, minden csodás tettét, tartsunk ki buzgón és odaadó figyelemmel Krisztus Egyháza templomi életében. Így kísérjük mi is Urunkat, az apostolokhoz hasonlóan, mindenhová. Erőnkhöz mérten tegyünk is tanúságot mindarról ― ha kell, jó tettel, ha kell, jó szóval ―,  amit világosan megértettünk, amit Krisztus Urunktól hallottunk és láttunk.

 

I. T. 

2023. június 18.

+
Tropárionok
Feltámadási tropárion, 1. hang
Szent György tropárionja, 4. hang
Mint a foglyoknak szabadítója, és szegényeknek oltalmazója, betegeknek orvosa, királyoknak pártfogója, győzedelmes György nagyvértanú, járj közre Krisztus Istennél, hogy üdvözítse a mi lelkünket!
Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké.
Theotokion, 2. hang
Keresztények csalhatatlan oltalma, az Alkotóhoz való állhatatos közvetítője, ne vesd meg a bűnösök könyörgő hangját, hanem igyekezz, mint jóságos, segítségünkre, kik híven kiáltjuk Hozzád: Légy gyors a közbenjárásban, és siess az esedezésben, Istennek Szülője, ki mindenkor oltalmazod tisztelőidet!
Minden szentek magasztalása

Article written by imrenyi

Vélemény, hozzászólás?

Tovább az eszköztárra