2023. május 21.
Húsvét utáni hatodik vasárnap. Vakonszületett Vasárnapja.
Apostolokkal egyenlő Nagy Szent Konstantin császár és anyja, Szent Heléna.
ApCsel 16,16-34; Jn 9,1-38; a szenteknek: ApCsel 26,1-5, 12-20; Jn 10,1-9. Ötödik hang.
+
Tropárion, 5. hang
Krisztus feltámadt halottaiból, halállal eltiporván a halált, és a sírban lévőknek életet ajándékozván.
Apostoli olvasmány (16,16-34)
Felolvasás Apostolok Cselekedeteiből!
“Történt pedig, hogy amikor az imádságra mentünk, egy jósoló szellemtől megszállott lánnyal találkoztunk, aki jövendöléseivel nagy hasznot hajtott gazdáinak. Ez nyomon követte Pált és minket, és így kiáltozott: »Ezek az emberek a magasságbeli Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek.« Több napon át így tett. Pált bántotta ez, azért hátrafordult, és azt mondta a léleknek: »Jézus Krisztus nevében parancsolom, menj ki belőle.« Ki is ment belőle abban az órában. Mikor azonban a gazdái látták, hogy oda van a reményük a bevételre, megragadták Pált és Szilást, és elvitték a piacra az elöljárókhoz. A bírák elé állították őket, és így szóltak: »Ezek a zsidó emberek zavart keltenek városunkban, és olyan életmódot hirdetnek, amelyet nekünk nem szabad elfogadnunk, sem cselekedetben követnünk, mivel rómaiak vagyunk.« A nép is összecsődült ellenük, a bírák pedig letépették a ruháikat, és megvesszőztették őket. Sok ütést mértek rájuk, aztán börtönbe vetették őket. Az őrnek pedig megparancsolták, hogy szigorúan őrizze őket. Miután ilyen parancsot kapott, a belső tömlöcbe vitte őket, a lábukat pedig kalodába zárta.
Éjféltájban Pál és Szilás imádkozva dicsérték Istent, a foglyok pedig hallgatták őket. Ekkor hirtelen nagy földrengés támadt, s a börtön alapjai meginogtak. Egyszerre minden ajtó kinyílt, és mindnyájuk bilincsei leoldódtak. Amikor a börtönőr felriadt és azt látta, hogy a börtön ajtajai nyitva vannak, kirántotta a kardját, és meg akarta magát ölni abban a hitben, hogy a foglyok megszöktek. Pál azonban fennhangon így kiáltott: »Ne tégy magadban semmi kárt, mert mindannyian itt vagyunk!« Az erre világosságot kért, beljebb ment, és remegve borult Pál és Szilás lábához. Azután kivezette őket és így szólt: »Uraim, mit kell tennem, hogy üdvösséget nyerjek?« Azok azt felelték: »Higgy az Úr Jézusban és üdvözülni fogsz, te és házad népe.« Aztán hirdették neki az Úr igéjét, és mindazoknak, akik a házában voltak. Ő pedig még abban az éjjeli órában elvitte őket, megmosta sebeiket, s mindjárt megkeresztelkedett, és vele övéi is mindnyájan. Aztán bevezette őket otthonába, asztalt terített nekik, és örvendezett háza népével együtt, hogy híve lett Istennek.”
Evangéliumi olvasmány (9,1-38)
Felolvasás János Szent Evangéliumából!
“Abban az időben, amikor Jézus továbbment, látott egy vakon született embert.
Tanítványai megkérdezték őt: »Mester, ki vétkezett, ő vagy a szülei, hogy vakon született?« Jézus azt felelte: »Sem ő nem vétkezett, sem a szülei, hanem Isten
tetteinek kell megnyilvánulniuk benne. Nekünk annak tetteit kell cselekednünk, aki engem küldött, míg nappal van. Eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat. Amíg a világban vagyok, világossága vagyok a világnak.« Miután ezeket mondta, földre köpött, sarat csinált a nyálból, a sarat a vak szemére kente, és azt mondta neki: »Eredj, mosakodj meg a Síloe tavában!« Ez küldöttet jelent. Elment tehát, megmosdott, és ép szemmel tért vissza. Ezért a szomszédok és akik azelőtt látták őt mint koldust, azt kérdezték: »Nem ő az, aki itt ült és koldult?« Egyesek azt mondták: »Ő az.« Mások így szóltak: »Nem, csak hasonlít rá.« Ő azonban kijelentette: »Én vagyok az.« Erre megkérdezték tőle: »Hogyan nyíltak meg a szemeid?« Azt felelte: »Az az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat csinált, megkente a szemeimet, és azt mondta nekem: ‘Menj a Síloe tavához, és mosakodj meg.’ Elmentem tehát, megmosdottam, és látok.« Azok megkérdezték tőle: »Hol van ő?« Ő azt felelte: »Nem tudom.«
Ekkor elvitték a farizeusokhoz azt, aki előbb vak volt. Azon a napon pedig, amikor Jézus a sarat csinálta és megnyitotta szemeit, szombat volt. Ismét megkérdezték tehát tőle a farizeusok is, hogy hogyan nyerte vissza a szeme világát. Ő azt felelte: »Sarat tett a szemeimre, megmosdottam, és látok.« Azt mondták erre néhányan a farizeusok közül: »Nem Istentől való ez az ember, aki a szombatot nem tartja meg!« Mások azt mondták: »Hogyan cselekedhet bűnös ember ilyen csodajeleket?« És szakadás támadt köztük. Erre ismét megkérdezték a vaktól: »Te mit gondolsz róla, hisz megnyitotta szemeidet?« Ő pedig azt felelte: »Próféta!« A zsidók azonban nem hitték el róla, hogy vak volt, és visszatért a látása, amíg elő nem hívták a most már ép szemű ember szüleit. Megkérdezték őket: »A ti fiatok ez, s azt mondjátok róla, hogy vakon született? Most hogyan lát tehát?« A szülei azt felelték: »Azt tudjuk, hogy ez a mi fiunk, és hogy vakon született. De hogy most miképpen lát, nem tudjuk, és hogy ki nyitotta meg szemét, azt sem tudjuk. Kérdezzétek őt, megvan a kora, majd ő beszél magáról.« Ezt azért mondták a szülei, mert féltek a zsidóktól, mivel már elhatározták a zsidók, hogy ha valaki Krisztusnak vallja őt, ki kell zárni a zsinagógából. Ezért mondták a szülei: »Megvan a kora, őt kérdezzétek.«
Másodszor is előhívták tehát az embert, aki vak volt, és azt mondták neki: »Adj dicsőséget Istennek! Mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös.« Ő azt felelte: »Hogy bűnös-e, nem tudom. Egyet tudok: hogy vak voltam, és most látok.« Erre megkérdezték tőle: »Mit csinált veled? Hogyan nyitotta meg a szemedet?« Az azt felelte nekik: »Megmondtam már nektek, de nem hallgattátok meg. Miért akarjátok újra hallani? Csak nem akartok ti is a tanítványai lenni?« Erre megátkozták őt, és azt mondták: »Te vagy az ő tanítványa, mi Mózes tanítványai vagyunk. Mi tudjuk, hogy Mózeshez szólt az Isten, ezt pedig nem tudjuk, honnan van.« Az ember erre azt felelte: »Éppen az a csodálatos, hogy ti nem tudjátok, honnan való, nekem pedig megnyitotta a szemeimet. Tudjuk, hogy Isten a bűnösöket nem hallgatja meg, de aki istenfélő, és megteszi az ő akaratát, azt meghallgatja. Mióta a világ áll, soha nem lehetett hallani, hogy valaki megnyitotta volna egy vakon született szemeit. Ha ő nem Istentől való volna, nem tehetett volna semmit.« Azok azt felelték neki: »Mindenestől bűnben születtél, és te oktatsz minket?« És kidobták őt.”
Jézus meghallotta, hogy kidobták, és amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: »Hiszel-e az Emberfiában?« Az így felelt: »Ki az, Uram, hogy higgyek benne?« Jézus azt mondta neki: »Hiszen láttad őt: ő az, aki veled beszél.« Erre az így szólt: »Hiszek Uram!« És leborult előtte.
“Valódi hit a próbatételben mutatkozik meg”
Krisztus feltámadt!
Szeretett Testvéreim!
Az Úr Jézus megnyitja egy vakonszületett ember szemét. Ez az ember nem tudhatta, mit jelent látni, így nem is kérhette, hogy lásson. Ám Bartimeus, a koldus, aki az út szélén ült és kéregetett Jerikó kapujában, nagyon is jól tudta, mit jelent látni. Hiszen nem vakon született, látó ember volt. De valamikor, valamiért elveszítette a szeme világát.
Másként áll viszont a dolog a lélekkel. Minden megszületett emberben, kivétel nélkül ott van Isten képe. Hiszen tudjuk, Isten az embert a maga képére teremtette. Ám Isten – lélek, ahogyan múlt vasárnap, a szamáriai asszony vasárnapján hallottuk János evangéliumából . Az Isten-képiség ezért nem az ember testére, hanem a lelkére vonatkozik. Ez a kép – akkor is, ha az emberi gyarlóság miatt megfakult, por lepte el, feledésbe merült – kitörölhetetlen. Bármikor felragyoghat az ember lelkében. Saul, aki egykor üldözte Jézus híveit, miután a damaszkuszi úton meglátta a feltámadott Urat, és meghallotta üzenetét, felismerte őt, megértette tévedését, három napra meg is vakult, de megtért, majd az egész világot befutotta a feltámadott Úr Jézus örömhírével.
Dávid a lator, akit a „Lelki rétből” ismerünk, vagy Etióp Mózes, a rablóvezér, akik korábban sok gonoszságot követettek el, amikor Isten váratlanul megszólalt bennük, keserves sírások közepette tértek meg, kivételes bűnbánatot tartottak, és végül életszentségben, csodatévőkként tértek meg Teremtőjükhöz.
Szent Ágoston, aki ifjú korában számos csínyt, vétket követett el, léha életet élt, egyszercsak, amikor Isten megszólalt a lelkében, felismerte tévedését, megtért és szent életre jutott.
A vakonszületett mai története meggyőző példája annak, hogy Isten bennünk, a lelkünkben él. Alighogy elnyeri az Úr Jézustól szeme világát, lelkében felismeri az Istentől küldött „prófétát”. Azt is megérzi, nem lehet bűnös az, akire azt mondják, hogy bűnös. Mivel megtapasztalta csodás erejét, átérezte jóságát, meggyőződött igazvoltáról, bűn nélküli tisztaságáról. Meg is vallja hitét Jézusban, a prófétában, sőt, megvédi a hamis vádaktól. És amint odajut ismét Jézus elé, Jézus kérdésére, „hiszel-e az Emberfiában”, azt válaszolja, „hiszek Uram”. Most már Megváltóját is felismeri, és leborulva imádja.
Milyen nagy a mi Istenünk jósága, leereszkedése! Nem vet el bennünket gyarlóságaink, eltévelyedéseink miatt, hanem megkeres bennünket, megnyitja lelki szemeinket, hogy felismerjük Megváltónkat. És elhív minket bűnbánatra, és arra, hogy kövessük őt, hogy ne vesszünk el ezzel a világgal, hanem a Megváltó Jézus Krisztussal éljünk. És megtapasztaljuk, hogy nincs ennél jobb, igazabb, tisztább, boldogabb élet!
Tanuljunk mi is Tőle, kövessük mi is jóságát, irgalmát, akkor, amikor gyarló vagy eltévelyedett emberrel találkozunk!
Kövessük mi is őt, mint a vakonszületett, hűséggel, örömmel! Valljuk is meg, ha kell, védjük is meg, ha kell, szóban is, cselekedetben is. Az igazság és a szeretet cselekedeteiben. Alkalmas vagy alkalmatlan időben, akkor is, ha felhőtlen, akkor is, ha borús az ég felettünk. A vakonszületett történetéből láthatjuk, a valódi hit az ellentmondásban, a próbatételben mutatkozik meg a maga teljességében!
Valóban feltámadt Krisztus!
I. T.
2022. május
