A harmonikus családról

– Atya, egy fiatalember, aki a családi élet útjára kíván lépni, azt kérdezte tőlem, hogyan kezdje el helyesen.

– Mindenekelőtt jó lányt kell találnia, aki szívének megfelelő. Mert mindannyian szívünk szerint másként viszonyulunk az egyes emberekhez. Az egyik ember iránt vonzalmat érzünk, a másik iránt nem. Nem azt kell nézni, hogy a menyasszony gazdag és szép, hanem azt, hogy egyszerű és alázatos legyen. Vagyis a nem a külsőkre, hanem a leendő feleség belső szépségére kell fordítani a figyelmet. Ha a lány reményt keltő, ha van benne bátorság, de nem több mint amennyire a női jellemnek szüksége van, – ez nagyon sokat segít a leendő férjnek, hogy minden nehézségben kölcsönös megértésre találjanak, és hogy ez ne okozzon gondokat. Ha a lány még istenfélő is, vagyis alázatos, akkor egymás kezét fogva, elindulhatnak e világ gonosz folyójának a túlpartjára.

Ha a fiatalember komolyan tekint egy lányra, úgy, mint leendő feleségére, akkor úgy gondolom, hogy érdemesebb először egy közeli hozzátartozóján keresztül értesíteni a lány szüleit. Ezután személyesen kell beszélgetnie a lány szüleivel és ővele elképzeléseiről. Később, amikor már eljegyezték egymást – jó, ha az eljegyzés és a házasság között nem telik el hosszú idő – tekintsen úgy a lányra, mint testvérére és legyen vele udvarias, tisztelje őt. Ha a vőlegényben és a menyasszonyban van jóra való törekvés, és minden erejükből törekszenek arra, hogy megőrizzék szüzességüket a házasságig, akkor a Házasság Szentségében, amikor a pap megkoronázza őket, gazdagon eltölti őket az Isteni Kegyelem. Mert, ahogy Aranyszájú Szent János mondja, a Házasság Szentségének koronái – az élvezetek feletti győzelem szimbólumai.

Később a házastársaknak, amennyire lehetséges, gondozniuk kell magukban a szeretet erényét, hogy ketten mindig egyek legyenek, és mindig velük legyen a Harmadik – Jézus. Természetesen kezdetben, amíg az újonnan házasodottak családi élete nem alakul ki, amíg nem ismerik meg egymást úgy, ahogy kell, addig nehézségeket élhetnek át. De ez minden dologgal kapcsolatban így van. Néhány napja figyeltem egy kismadarat. Először repült ki a fészekből, hogy élelmet keressen. Szegény nem tudta még, hogy hogyan kell a bogarakat megfogni. Tenyérnyi magasságban repült a föld felett, egy egész órát elvesztegetett, míg elfogott egy bogarat. Miközben a madárkát néztem, azon gondolkodtam, hogy bizony, minden dolog kezdete nehéz. Az egyetemet végzett fiatalember, amikor megkapja a diplomáját és munkába áll, az első időkben nehézségeket él meg. A monostorba lépő fiatal (novícius) a szerzetesi élete első szakaszában szintén nagy nehézségeket él át. A megházasodott fiatalembernek is nehézségei lesznek az első időkben.

– Atya, megengedhető-e, hogy a menyasszony idősebb legyen a vőlegénynél?

– Az Egyháznak nincs olyan kánonja, amely az mondaná, hogy ha a lány két, három vagy öt évvel idősebb a fiúnál, akkor nem házasodhatnak meg.

A jellemek különbözőségében az isteni harmónia rejtőzik

Egyszer eljött hozzám, a kunyhómba egy ember, és arra panaszkodott, hogy állandó nézeteltérései vannak a feleségével. Azonban én megértettem, hogy közötte és a felesége között nem volt semmi valóságosan komoly eltérés. Ennek az embernek is meg vannak a saját „tüskéi” és „bütykei”, és a feleségének is, ezért nem tudnak egymáshoz idomulni. Mindkettőjüket egy kicsit „le kellene gyalulni”. Végy két gyalulatlan deszkát. Az egyiknek az egyik helyen van „bütyke”, a másiknak másik helyen. Ha úgy akarod egymás mellé illeszteni őket, ahogy vannak, akkor rések lesznek közöttük. Azonban ha egy kicsit legyalulod az egyiket az egyik helyen, a másikat pedig a másik helyen, akkor azonnal egymáshoz illeszkednek. Csak arra kell ügyelni, hogy ugyanazzal a gyaluval gyaluld mindkettőt. [A sztarec arra gondol, hogy a házastársaknak egy lelki vezetőjük legyen. A házastársak esetében a lelkiatya munkája csak akkor lehet igazán eredményes, ha a férfi és a nő ugyanahhoz a lelki vezetőhöz jár, vagyis a „tüskéket” és a „bütyköket” ugyanazzal a gyaluval simítják el – szerk.].

„Nem találom a közös nyelvet a feleségemmel!” – panaszkodnak nekem néha a férfiak. – Teljesen különböző jellemek vagyunk! Ő teljesen más lelkialkat. Hogyan engedhet Isten ilyen összeférhetetlenséget? Hát nem tudta volna úgy elrendezni a dolgokat, hogy a házastársak hasonló jellemmel rendelkezzenek, úgy, hogy képesek legyenek közös lelkiéletet élni?” – „Hát tényleg nem érted” -, felelem nekik, – hogy a jellemek különbözőségében az isteni harmónia van elrejtve? Képzeld el, hogy neked és a feleségednek ugyanolyan a jelleme! Isten mentsen ettől! Képzeld el, mi lenne, ha például te és a feleséged ugyanolyan könnyen háborodnátok fel. Kő kövön nem maradna a házatokban! Ha mindkét fél ugyanolyan lágy, szelíd jellemű lenne? Akkor járva aludnátok! Ha sem téged, sem a feleségedet nem lehetne télen rávenni arra, hogy elhordjátok a ház elől a havat? Természetesen illenétek egymáshoz, de együtt is mennétek a pokol kínjaira. Vagy ha mindketten költekezők lennétek? Hát képes lenne fennmaradni a családi gazdaság? Szétszórnátok a vagyonotokat, a gyermekek pedig fedél nélkül maradnának.”

Ha egy nehézkes, öntörvényű ember olyan társat talál, akinek bár a fején ugráljanak, akkor is azt csinál, amit akar, – akkor, természetesen, illeni fognak egymáshoz. Hát nem? Azonban a közös élet egy-két napja után egymás hajába fognak kapni! Ezért nézd meg, hogyan rendez el mindent Isten: úgy rendezi el, hogy a jóságos, szelíd ember akaratossal lépjen házasságra, és akkor ez utóbbi segítséget kaphat a másik házastárstól, mert kezdetben ő is jó volt, csak aztán fiatal korában eltérítette a rossz.

A házastársak jellemében lévő kisebb különbségek segítenek abban, hogy harmonikus család jöjjön létre, mert az egyik házastárs kiegészíti a másikat. Az autóban szükség van két pedálra: gázra is, hogy haladjon, és fékre is, hogy időben meg tudjon állni. Ha az autóban csak egy fék lenne, akkor nem mozdulna a helyéről, ha pedig csak gázpedál lenne, akkor nem lenne képes megállni. Ezt mondtam egyszer egy házaspárnak: „Ti mindketten ugyanazt a pedált tapossátok, ezért nem illetek egymáshoz!”. Mindkét ember nagyon érzékeny volt. Ha valami történt otthon, akkor mindketten eldobták a gyeplőt és jajveszékelni kezdtek. „Ó, milyen veszélybe kerültünk!” – jajveszékelt a férfi. „Ő micsoda keserűség!” – sóhajtozott a feleség. Vagyis az egyik „segítette”, hogy a másik még nagyobb kétségbeesésbe kerüljön! A férfi nem volt képes lelket önteni a nőbe és azt mondani neki: „Várj egy kicsit, hát az, ami velünk történt, még nem is olyan komoly dolog”. Láttam ezt sok családban.

Eltérő jellemekkel a házastársak többet elérhetnek a gyermekek nevelésében is. Az egyik házastárs kicsit visszatartja őket, a másik pedig bátorít: „Hát adj már nekik egy kis szabadságot”. Ha a férj és az asszony is szorosra húzzák a gyeplőt a gyermekek körül, akkor elveszítik őket. De elveszítik őket abban az esetben is, ha mindketten megengedik nekik, hogy azt csináljanak, amit akarnak. Ha az apának és az anyának különbözőek a jellemeik, akkor a gyermekeik egyensúlyban lesznek.

Azt akarom mondani, hogy a családban mindenre szükség van. Természetesen a házastársaknak nem szabad hagyniuk, hogy jellemvonásaik kiéleződjenek, de mindegyiküknek saját jellemük sajátosságai szerint segíteniük kell a másiknak. Ha eszünk például valami édeset, akkor utána szeretnénk valami sósat is enni. Például, szőlőt eszel, akkor kívánsz utána egy kis sajtot, hogy ellensúlyozd az édességet. Vagy a kerti zöldség: ha nagyon keserű, akkor alig lehet megenni. De ha a zöldséget egy kis mustárral vagy ecettel ízesíted, akkor azok finomak is lesznek és egészségesek is. Tehát, ha a savanyú személyiségű ember azt kezdi mondani, hogy mindenkinek ugyanolyan savanyúnak kell lennie, mint ő, az pedig, akinek keserű a természete, mindenkit arra hív, hogy keseredjen meg, a harmadik, a sós természetű, pedig azt követeli, hogy mindenki legyen sós – ez soha nem fog elvezetni a kölcsönös megértéshez.

Tisztelet a házastársak között

Isten bölcsen elrendezett mindent. A férfinak sajátos adományokat adott, a nőnek – szintén. A férfinak bátorságot adott, hogy az megtalálja a kiutat a nehéz helyzetekből és azért, hogy a nő engedelmeskedjen neki. Hiszen ha Isten ilyen férfiasságot adott volna a nőnek is, akkor a család nem lenne képes fennmaradni.

Epiroszban meséltek egy történetet egy asszonyról, aki az egész környék réme volt! Hosszú fehér ruhába öltözködött és az övében mindig egy jatagánt hordott. A rablók magukkal vitték a kiruccanásaikra! Képzeljétek el: egy asszony a rablóbandában! Egyszer eljött egy kis faluba, amely néhány óra gyalogútra volt az ő falujától, hogy magával vigyen egy oláh fiút, akit a lányával akart megházasítani. Mivel a fiú ellenkezni kezdett, lefogta, megkötözte, a hátára vette, és úgy vitte el a falujáig! Azonban az ilyen nők – ritkaság. Próbáld meg besorolni a nőket a hadseregbe és hozz belőlük létre női egységet. Aztán öltöztess be néhány serdülőt cserkészruhákba és mutasd meg őket távolról a katonalányoknak. Az egész női egység szétszalad! Azt fogják hinni, hogy az ellenség támadást indított!

A férj, mondja a Szent Írás, „feje az ő feleségének” (Ef. 5, 23). Vagyis Isten úgy rendelte el, hogy a férfi legyen az asszony vezetője. Ha az asszony uralkodik a férfin, az Isten megsértése. Isten kezdetben megteremtette Ádámot, aki azt monda az asszonynak: „Ez most már csontomból való csont, testemből való test” (Ter. 2, 23). Az asszony, mondja az Evangélium, félje az ő férjét, vagyis – tisztelje őt. A férfi szeresse a feleségét (vö. Ef. 5, 33). A szeretetben tisztelet van. A tiszteletben szeretet van. Ha szeretek valakit, akkor egyúttal tisztelem is őt. Ha tisztelek valakit, akkor egyúttal szeretem is őt. Vagyis a szeretet és a tisztelet – nem két különböző dolog, hanem egy és ugyanaz.

Azonban az emberek eltérnek Isten e harmóniájától és nem értik az evangéliumi szavak értelmét. A férfiak, kiforgatva az Evangélium szavait, azt mondják a nőnek: „Neked félned kell tőlem!” Bolond ember, ha félne tőled, akkor nem ment volna hozzád! Egyes nők pedig a sajátjukat fújják: „Hát miért kéne félnie a nőnek a férfitól? Nem, én ilyet nem fogadok el. Mi ez a vallás, amelyik ezt tanítja? Diszkrimináció!”. No de nézd meg, mit tanít a Szent Írás: „A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme” (Péld. 1, 7). Az istenfélelem az Isten iránti tiszteletet, áhítatot, lelki szerénységet jelenti. Ez a félelem áhítatos állapothoz vezet, valamiféle szent érzéshez.

Az a férfiakkal való egyenlőség, amely felé manapság egyes nők törekednek, csak bizonyos határig jogos. Ma a nők is dolgoznak és a férfiakhoz hasonlóan részt vesznek a szavazásban. Ezért egyeseket valamilyen egészségtelen szellem fertőzött meg és azt kezdik gondolni, hogy mindenben egyenlők a férfiakkal. Természetesen a férfi és a nő lelke egyenlő és egyforma. De ha a férj nem szereti a feleséget, a feleség pedig nem tiszteli a férjet, akkor a családban ellenségesség alakul ki. A korábbi időkben sehová sem vezető rossz dolognak tartották, hogy ha a feleség ellenkezett a férjjel, feleselt vele, házsártos volt. Most azonban valamilyen szemtelen, szabados szellem jelent meg. Milyen szép volt azokban az időkben! Ismertem egy házaspárt. A férfi alacsony, jellegtelen ember volt, a feleség pedig magas, amazonkülsejű nő! Játszva hányt le a szekérről akár egy métermázsa búzát is. Egyszer az egyik munkás – szintén tagbaszakadt fiú – megkörnyékezte, ő pedig megragadva, úgy hajította el a tolakodót néhány méterrel arrébb, mint egy gyufaszálat! De ha látták volna, milyen engedelmes volt ez az asszony a férjének, milyen nagy tisztelettel volt iránta! Hát így lesz a család szilárd, megingathatatlan. Máskülönben nem tud szilárdan fennmaradni.

A házastársak közötti szeretet

– Nos, anya, megírtad a köszöntőlevelet Dimitriosznak, aki házasodik?
– Megírtam, atyám!
– Add ide a képeslapot, én is írok hozzá valamit: „Legyen veletek Krisztus és a Szentséges Istenszülő! Dimitriosz, áldást adok, hogy az egész világgal veszekedj, kivéve Máriát! Máriának szintén ez az áldásom: mindenkit szidalmazhat, kivéve téged! Nos, meglátjuk, megértik-e, hogy mire gondolok. Egy ember megkérdezte tőlem: „Atya, mi az, ami leginkább egyesíti a férjet a feleséggel?” – „A hála” – mondtam. Az egyik ember azért szereti a másikat, mert az valamit ajándékoz neki. Az asszony bizalmat ad a férfinak, odaadást, engedelmességet. A férfi bizonyosságot ad a nőnek, hogy az oltalma, a védelme alatt áll. A nő: a ház gazdája, de egyúttal az első szolgálója is. A férfi – a ház tulajdonosa, de egyúttal a nehézségek legfőbb viselője is.

A házastársaknak tiszta szeretettel kell viseltetniük egymás iránt – azért, hogy kölcsönös vigasztalást kapjanak egymástól és képesek legyenek teljesíteni lelki kötelezettségeiket. Ahhoz, hogy összhangban élhessenek, életük alapjának a szeretetet kell megtenniük – azt az értékes szeretetet, amely a lelki nemességben, az áldozatkészségben van, nem pedig a hamis, evilági, testi szeretetet. Ha jelen van a szeretet és az áldozatkészség, akkor az egyik ember mindig beleképzeli magát a másik ember helyzetébe, megérti őt, együtt viseli vele a fájdalmakat. Befogadván a másik embert saját szenvedő szívünkbe, Krisztust fogadjuk be, Aki azt ezután újra kifejezhetetlen örömmel tölti el.

Ha a házastársak szeretik egymást, akkor, még ha távol is vannak egymástól – ha ez a körülmények miatt szükséges – akkor is közel lesznek egymáshoz, mert Krisztus szeretetében nincsenek távolságok. Azonban ha, Isten ments, nincs szeretet a házastársak között, akkor, még ha egymás mellett vannak is, akkor is távol lesznek egymástól. Ezért mindegyik házastársnak azon kell igyekeznie, hogy egész életében megőrizze a másik iránti szeretetet, önmagát áldozatként felajánlva a másikért.

A testi szeretet a világi embereket csak külsőleg egyesíti és csak addig tart, amíg a másik ember az e világi szeretet számára elengedhetetlen világi tulajdonságokkal rendelkezik. Amikor elveszíti ezeket a világi tulajdonságokat, akkor a testi szeretet elválasztja az embereket és pusztítja őket. Ha azonban a házastársak között igazi, lelki szeretet van, akkor, ha az egyik el is veszíti a világban fontos tulajdonságait, még ez sem szakítja őket szét, hanem még inkább egyesíti őket. Ha azonban csak testi szeretet van közöttük, akkor az asszony például, ha megtudja, hogy társa egy másik nőre tekintett, sósavat önt a szeme közé, hogy az elveszítse a látását. Ha azonban tiszta szeretetettel szereti, akkor nagy fájdalmat érez iránta és finoman, tapintatosan igyekszik őt újra visszatéríteni a helyes útra. Ily módon jön el az isteni Kegyelem.

Egyszer eljött hozzám, a kunyhómba egy görög származású amerikai, – orvos volt. Láttam, hogy arca oly fényes volt, ezért tapintatosan az életéről érdeklődtem. „Atyám, – mondta nekem, – én ortodox keresztény vagyok, de a legutóbbi időkig nem tartottam a böjtöket és a templomba is csak ritkán mentem el. Egyszer éjszaka a szobámban térdre borultam, és Isten segítségét kértem egy nagyon fontos kérdésben, a szobámat pedig valamilyen édes fény borította el. Ez elég sokáig tartott: nem láttam semmi mást, a Fényen kívül, és valamilyen kimondhatatlan békét éreztem magamban”. Megdöbbentem, mert megértettem, hogy ez az ember méltóvá vált, hogy a Teremtetlen Fényt lássa. Ezért megkértem, hogy mesélje el, mi előzte meg ezt az eseményt. „Atyám, – mesélt, – házas ember vagyok, és három gyermekem van. Családi életünk kezdete nagyon jó volt. Azonban később a feleségemnek nem volt türelme, hogy a házzal és a gyermekekkel foglalkozzon, és azt kérte, hogy járjunk el együtt szórakozni az ő barátnőivel. Én engedtem. Egy idő után bejelentette, hogy egyedül akar szórakozni a barátnőivel. Én ebbe is beletörődtem, és magam kezdtem foglalkozni a gyermekekkel. Ezután a feleségem nem akart velem jönni szabadságra, és pénzt kezdett kérni, hogy egyedül mehessen. Majd azt akarta, hogy béreljünk neki egy külön lakást. Ebbe is belementem. De ő a szeretőit vitte ebbe a lakásba. Mindezen idő alatt én igyekeztem – tanácsokkal, győzködéssel – segíteni neki, hogy sajnálja meg a gyerekeinket. De nem fogadott el semmilyen tanácsot. Végül elvett tőlem egy jelentős összeget és eltűnt. Én elkezdtem keresni, mindenfelé kérdezősködtem utána. Egyszer közölték velem, hogy ide jött, Görögországba és árulni kezdte magát az egyik lebujban. Nem lehet leírni azt a szomorúságot, amelyet éreztem, amikor megtudtam, hogy milyen mélyre süllyedt. Fájdalmamban térdre estem és imádkozni kezdtem: „Istenem, segíts, hogy megtaláljam és mindent megteszek, hogy ne pusztítsa el a lelkét. Nem bírom elviselni ezt az állapotot, ahová süllyedt.” És ekkor elöntött ez a fény és szívemet békesség töltötte meg”. – „Testvérem! – mondtam neki. – Isten látta a türelmedet, szelídségedet, szeretetedet és ezért adott neked vigasztalást”.

Ezért is mondom mindig, hogy a világiak fognak ítélkezni felettünk (szerzetesek, papok felett). Látjátok? Orvos valahol Amerikában, ilyen felesége van, ilyen közegben és feltételek között él, – azonban miben részesült!

 

Hogyan hozzunk létre szilárd alapokon álló házasságot? / 1. rész, 2. fej.

Isten az emberek üdvösségét a türelmüktől tette függővé. „Aki mindvégig kitart, az üdvözül” (Mt. 10, 22) – mondja az Evangélium. Isten azért adja az embereknek a nehézségeket, a különféle megpróbáltatásokat, hogy tanulják a türelmet. A türelem a szeretettel kezdődik. Ahhoz, hogy elviselj egy embert, türelemmel légy iránta, ahhoz át kell érezned a helyzetét, az állapotát. A türelem megóvja a családot a széteséstől. Én láttam, ahogy vadállatok bárányokká váltak.

Arról, hogy a türelem megvédi a családot a széteséstől

– Hogy van a testvéred? Jól kijön a férjével?

– Atyám, olyan híreket kapok, hogy nincs minden rendben. De őbenne van türelem, és amikor szükség van rá, akkor ő húzza a szekeret.

– Igen, így szokott lenni. Ha két ökröt fognak a szekér elé, és az egyik gyengébb vagy lustább, akkor a másiknak nagyobb erőt kell kifejtenie, és valahogyan húzza, vonja magával az elsőt is. Látod: világi emberek, és mégis dolgoznak önmagukon. Ti pedig úgy éltek itt, mint valami hercegnők! Képzelj el egy anyát, akinek négy gyermeke van: az egyik gyermek lassúbb felfogású, a másik lelki beteg, a harmadik thalassaemiában szenved, a negyedik éjszakánkét eljárogat, ki tudja hová, a szerencsétlen asszony kínlódik a férjével is. Mennyi mindent kell elviselnie! Méghozzá úgy, hogy bár ordítson a fájdalomtól, mégsem tudja senkinek elmondani, mert bizonyos dolgokról, amelyek a családban történnek, nem lehet a házon kívül beszélni senkinek. Például, a férje élhet teljesen elkülönült életet és semmi figyelmet nem fordít rá. Szerencsétlennek nincs még arra sem pénze, hogy kifizesse a lakást, ki akarják lakoltatni. Kénytelen munkát keresni, kitenni magát különféle veszélyeknek, téged pedig arra kér: „Imádkozz, hogy legalább ezektől a veszélyektől megszabaduljak!”

Vagy a férje iszik, nem dolgozik, és neki egyedül kell dolgoznia, például a sokemeletes házak lépcsőházát takarítja. A férj pedig járja a tavernákat, részegen megy haza éjfél után, veri őt, pénzt követel tőle, sőt maga megy el az asszony főnökéhez és kéri el a fizetését. Ó, milyen nagy szenvedések vannak!

Egyes nők esetében világos a helyzet: voltak bűneik és ily módon kínlódva, fizetnek értük. De vannak olyanok is, akiknek nem voltak ilyen bűneik. Ezek tiszta és nagy jutalomban részesülnek a szenvedéseikért. Ismerek egy anyát. Gyermekkorában olyan volt, mint egy angyal. Jólelkű lélek, a családban a legcsendesebb gyermek volt. És milyen rettenetes férjet kapott! Mekkorát csalódtak a rokonai! Egy részegeshez ment férjhez, aki már gyermekkorában hírhedt csibész volt. Az apja ivott, és ő szintén átvette ezt a rossz szokást. Most pedig ez a szerencsétlen asszony idegen házaknál robotol, sorvad a munkában, a férj pedig veri őt és késsel fenyegeti. Hányszor kiabált vele: „leszúrlak!”. Ő pedig attól fél, hogy egyszer tényleg megöli őt! Valódi kínokat kell elviselnie! Hiszen négy gyermeke van. E szerencsétlen asszony rokonai eljutottak oda, hogy azt tanácsolják, váljon el, de ő így felel: „Úgy gondolom, tűrök még egy kicsit”. És tűr. Értitek ezt? Ez az asszony nem olvasott sem paterikonokat, sem a szentek életét, azonban tűr! „Jól van, mondtam neki egyszer. – De mi lesz a gyerekeiddel, hát csak nézik ezt és nem avatkoznak be?” – „Ők még csak tizenöt-tizenhat évesek, – felelte. – Előbb szolgáljanak a hadseregben, és amikor visszajönnek, akkor majd megzabolázzák egy kicsit az apjukat!”. Vagyis, amíg nem töltik le a katonai szolgálatukat, az asszonynak tűrnie kell a megpróbáltatásokat.

A türelem Isten Kegyelmével tölti el az embert

– Atya, hogyan viselkedjünk azzal az emberrel, aki ingerült, zaklatott?
– Türelemmel.
– És ha nincs türelmünk?
– Akkor menjetek és vegyetek! A szupermarketekben árulják!… Figyelj ide: ha egy emberben forr a düh, akkor bármit mondasz neki, semmi haszna nincs. Ilyenkor jobb elhallgatni és magadban a Jézus imát mondani. Az imádság hatására lecsillapodik, megnyugszik, és akkor el lehet jutni vele a kölcsönös megértésre. Figyeld meg, hát a halászok sem mennek halászni, ha a tenger fel van korbácsolva. Ők is türelmesen várnak, míg az időjárás megnyugszik.

– Atya, és mivel magyarázható az emberek türelmetlensége?

– Azzal, hogy belül túl sok van bennük a… a világból! Isten az emberek üdvösségét a türelmüktől tette függővé. „Aki mindvégig kitart, az üdvözül” (Mt. 10, 22) – mondja az Evangélium. Isten azért adja az embereknek a nehézségeket, a különféle megpróbáltatásokat, hogy tanulják a türelmet.

A türelem a szeretettel kezdődik. Ahhoz, hogy elviselj egy embert, türelemmel légy iránta, ahhoz át kell érezned a helyzetét, az állapotát. A türelem megóvja a családot a széteséstől. Én láttam, ahogy vadállatok bárányokká váltak. Ha bízunk Istenben, akkor simán és jó lélekkel vagyunk képesek megoldani minden problémát. Egyszer, amikor a Sztomion monostorban éltem, találkoztam Konicában[1] egy asszonnyal, akinek tündökölt az arca. Öt gyermek anyja volt. Később eszembe jutott. A férje asztalos volt, és gyakran dolgozott együtt az én mesteremmel.[2] Ha a megrendelők valamilyen jelentéktelen megjegyzést tettek, például: „Jannisz mester, nem lehetne, mondjuk így csinálni?” – akkor mintha a láncról szabadult volna el. „Te fogsz engem tanítani?” – ordított, összetörte a szerszámait, bedobta a sarokba és elment. Hát el tudod képzelni, hogy mit csinált a saját házában, ha idegen házakban így tombolt! Ezzel az emberrel nem lehetett eltölteni még egy napot sem, a felesége pedig évek óta élt vele. Minden nap kínokat szenvedett el, azonban minden iránt olyan jósággal viseltetett és mindent képes volt elviselni a türelem által. Tudtam arról, hogy mi folyik a házukban, ezért amikor találkoztunk, mindig megkérdeztem: „Hogy van Jannisz úr? Dolgozik?” – „Ó, – felelte. – Néha dolgozik, néha pedig – leül és pihen egy kicsit!”. – „És hogy van az életük?” – kérdeztem újra. „Nagyon jól, atyám!” – felelte ő. És ezt tiszta szívből mondta. Nem vette figyelembe, hogy a férje állandóan széttöri a szerszámait – pedig drága szerszámok voltak! – és ezért szegény kénytelen más házaknál munkát vállalni, hogy eltartsa a családot. Látjátok, mennyi türelemmel, milyen jósággal és nemességgel viszonyult minden iránt! Egy pillanatra sem ítélkezett a férje felett! Ezért Isten eltöltötte a Kegyelemmel, és arca tündökölt. Képes volt felnevelni mind az öt gyerekét, és mind az öt gyerekből rendes ember vált.

– Atyám, hogyan sikerült ennek az asszonynak így elviselnie a férjét?

– A jó gondolatok segítségével. „Hiszen ő az én férjem, – gondolta. – Hát egy kicsit szidalmaz engem, de ha én a helyében lennék, én is így viselkednék, én sem tudnék egyensúlyban maradni”. Vagyis ez az asszony az Evangéliumot saját életében valósította meg, és ezért Isten elküldte neki a Kegyelmét. Ha a világi emberek képesek így tűrni, és eltelnek a Kegyelemmel, akkor mennyire inkább kell tűrnünk nekünk, szerzeteseknek, akiknek mindenünk megvan ahhoz, hogy lelki életet éljünk!

Amennyire megértettem az életem során, a legnagyobb botrányok – nem csak a családban, de az állam életében is – kisjelentőségű dolgokból keletkeznek. A családban a házastársaknak mindig alázatot kell tanúsítaniuk a másik iránt, nem csak egymás erényeit kell követniük és látniuk, de el kell tűrniük egymás hibáit, szeszélyeit is. A történések iránti ilyen viszonyulásban nagyon sokat segít, ha elgondolkodunk arról, hogy Krisztus feláldozta magát a bűneinkért, és hogy Ő, Bűntelenként, elvisel minket – emberek milliárdjait, – mi pedig, elviselvén mások hibáit, ezáltal saját bűneink miatti adósságunkat törlesztjük. A Jóságos Isten mindent úgy rendezett el, hogy a különféle adományokkal rendelkező emberek egymást segítsék, látván pedig a hiányosságokat, alázat ébredjen bennük. Mindenkinek vannak hiányosságai, és arra kell törekedni, hogy ezeket kijavítsuk.

Egyszer egy embert jól lehordtam! Ha láttátok volna, milyen engedelmes iránta a felesége, függetlenül attól, hogy az asszony milyen sok képességgel és talentummal rendelkezik. Mellette a férfi olyan, mint egy kisgyerek. Ez az asszony, engedelmeskedvén a férjének, szüntelen elnyeri az Isten Kegyelmét, és lelki takarékszámláján gyűjti azt, a férj pedig önzésével szüntelen elzárja magát a Kegyelemtől és egyre üresebbé válik. Végső soron ki fog megigazulni? Látod: mindennek a titka az alázat. Az mindennek az alapja. Engedelmesség és alázat. Ha ez az ember beismerné a gyengeségeit és kérné Isten segítségét, akkor ő is megkapná az isteni Kegyelmet.

A hű feleség

– Atya! Egy asszony tanácsot kért tőlem, hogy mit tegyen. A férje elhagyta, magával vitte a gyereket és összeállt két másik asszonnyal.

– Mond meg neki, hogy amennyire lehetséges, legyen türelemmel és legyen iránta jóindulattal. Várjon még, ne váljon még el. Egy ember megvető volt a feleségével, verte és sértegette őt, ő pedig mindez iránt türelemmel és jósággal viszonyult, míg viszonylag fiatalon meg nem halt. Amikor néhány évvel később a maradványait kivették a koporsóból, mindenki jó illatot érzett.[3] Azok, akik jelen voltak, nagyon csodálkoztak. Látjátok: ez az asszony életében minden iránt türelemmel volt, ezért megigazult az eljövendő életben.

Volt még egy hasonló eset. Egy világias életet élő fiatalemberben érzelmek lobbantak egy lány iránt, aki egyházi életet élt. Hogy a lányban is hasonló érzések ébredjenek, a fiú igyekezett lelki életet élni, elkezdett járni a templomba. Megházasodtak. Eltelt egy kis idő, és a fiú visszatért korábbi világias életéhez. Már felnőtt gyerekeik voltak – az idősebb egyetemre járt, az egyik lány líceumban, a másik pedig gimnáziumban tanult. Ennek ellenére a férfi továbbra is kicsapongó életet élt. Sok pénzt keresett és azt feslett életre költötte. A szerencsétlen feleség gondossága megőrizte a háztartást a csődtől és tanácsaival segítette a gyermekeket, hogy megmaradjanak a helyes úton. Nem ítélkezett az apjuk felett, nehogy a gyerekekben ellenségesség ébredjen az apjuk iránt és lelki trauma érje őket ezért, valamint azért is, hogy az az életmód, amit a férfi élt, magával ne ragadja őket. Amikor a férfi késő éjjel jött haza, akkor elég könnyen magyarázatot tudott adni a gyerekeknek: azt mondta, hogy az apjuknak sok munkája van. De mit mondhatott volna, amikor a férfi fényes nappal megjelent otthon a szeretőjével? Tudjátok, mit csinált ez az istentelen ember? Bár azt sem érdemelte meg, hogy embernek nevezzék, mert egyáltalán nem volt benne emberség. Felhívta a feleségét, hogy készítsen el mindenféle ételeket, és hazajött az egyik szeretőjével ebédelni. A szerencsétlen anya, meg akarván őrizni a gyermekeket a rossz gondolatoktól, kedvesen fogadta őket. Úgy állította be a dolgot, mintha a férfi szeretője az ő barátnője lenne és a férfi a „barátnőhöz” azért ment, hogy kocsival hozza el a vendégségbe. A gyermekeket átküldte a másik szobába, hogy tanuljanak, hogy ne lássanak illetlen jeleneteket, hiszen a férfit nem érdekelte, hogy ott vannak a gyerekek, és jelenlétükben is megengedett magának illetlenségeket. Ez napról napra megismétlődött. Néha másik szeretőjét hozta. Végül a helyzet odáig fajult, hogy a gyerekek kérdezni kezdték az asszonyt: „Anya, hát hány barátnőd van?” – „Ó ezek régi ismerősök” – mondta a nő. Ezen felül a férfi úgy viszonyult hozzá, mint egy cselédhez, sőt még annál is rosszabbul. Nagyon keményen és embertelenül viselkedett vele. Csak gondoljunk bele, hogyan szolgálta ki ez a nő ezt a két állatot, akik beszennyezték a házát és hogyan igyekezett a gyermekeikben jó gondolatokat ébreszteni! Hiszen nem várhatta, hogy ez a baj hamar elmúlik, hogy azt mondhassa magában: „tűrök egy kicsit” és ezzel megvigasztalódjon. Ez a rettenetes állapot néhány éven keresztül tartott. Azonban, mivel ez az elvetemült ember sok jogot adott maga felett a sátánnak, egyre több démoni vonás jelentkezett benne. Úgy kezdett viselkedni, mint egy őrült, egyre gyakrabban veszítette el az önkontrollját, mindenki iránt gyanakodni kezdett. Egyszer, amikor a testi szenvedély által lerészegült, robogott a kocsijával és a szakadékba zuhant. A kocsi totálkáros lett, ő pedig nagyon súlyos sérüléseket szenvedett. Korházba vitték, ahol az orvosok mindent megtettek, amit csak tudtak, majd hazaküldték. Nyomorék lett. Egy szeretője sem kereste fel ezután, mert már nem maradt sok pénze, az arca pedig teljesen eltorzult. Azonban jóságos felesége és gyermekeinek jóságos anyja gondozta őt, és nem tett neki szemrehányást a korábbi romlott életéért. A férfi nagyon megrendült, és teljesen megváltozott. Őszinte bűnbánatot tartott, kérte, hogy hívjanak hozzá papot, meggyónt és néhány évig igazi keresztény életet élt, megtalálta a lélek békéjét és elhunyt az Úrban. Halála után idősebb fia vette át az üzletet és eltartotta az egész családot. Ez a család nagyon szoros, bensőséges életet él, mert örökölték anyjuktól a jóságot. Az anya pedig – igazi hős. Azért, hogy megmentse a családot a széteséstől, gyermekeit pedig a megkeseredéstől, maga itta ki a keserű kelyhet. Megőrizte a családot a széteséstől, megmentette a férjét, saját maga pedig megszolgálta a mennyei koszorút. Isten az ilyen asszonynak a legjobb helyet adja a Paradicsomban.

Széthullott családok gyermekei

– Atya, a családban a férfi, aki rabja valamilyen szenvedélynek, de beismeri a vétkét, megbánja, de továbbra is e szenvedély rabságában marad, és azt mondja a feleségének: „itt kínozlak benneteket: téged is és a gyerekeket is. Inkább elmegyek, hogy ne szenvedjetek, és tőletek távol fogok élni, küldök nektek pénzt.”, akkor hogyan cselekedjék a feleség?

– Ha a férfi tényleg azt érzi, amit mond, ez arra utal, hogy sok becsület van benne, és ezért a feleség legyen türelemmel. Azonban jobb, ha nem fogja azonnal elhinni azt, amit a férfi mond. Először vizsgálja meg a dolgokat jobban. Hiszen néha az is előfordul, hogy a férfi azt mondja: „elmegyek, hogy ne kínozzalak benneteket”, miközben a valóságban azért akar elmenni, mert összejött egy másik nővel.

A házasság, ha ilyen állapotba jutott, elveszíti az értelmét. A családok egyik pillanatról a másikra széthullnak. Néhány napja eljött hozzám, a kunyhómba egy nagyon megzavarodott ember. Először két gyereke volt az egyik szeretőjétől. Később egy másikhoz ment. Az is gyermeket szült neki, de őt is otthagyta. Ezután harmadszor is megházasodott. Harmadik felesége szintén elvált volt, és szintén három gyereke volt: kettő az első házasságából, egy pedig házasságon kívül született. „Várj, várj, – mondom neki, mikor mesélte. – Hány anyától és hány apától van ez a sok gyerek?”

A szerencsétlen gyerekek pedig pusztulnak. Azok, akikben érzékenység van, nem képesek túltenni magukat a velük történt szerencsétlenségeken és kétségbe esnek, elcsüggednek, egyesek pedig még az öngyilkosságig is eljutnak. Mások, hogy felejtsenek, inni kezdenek. A harmadik drogozni kezd. Csak azt nem tudom, honnan találnak mindezekhez annyi pénzt? Hiszen a legkisebb adag heroin is négyezer drachmába kerül. A nagy adag – hat vagy hétezerbe.

Ide jutnak ezek a szerencsétlen gyermekek. Mivé válnak azok a gyermekek, akiknek szülei az automatikus válás törvénye alapján válnak el? Mily sok fiatal jött el hozzám idén nyáron a kunyhómba, akik a drogozásig süllyedtek. Ezek a szerencsétlen gyerekek szétesett családokból származnak. Huszonhét éves fiatalember, teljes kétségbeesésben, és segítséget kér! Tudod, a szétesett családból származó gyerekeket messziről fel lehet ismerni. A kunyhóm mellett van egy asztal, amelyen rahát-lukum van. Amikor ilyen gyerekek jönnek, vesznek a lukumból és enni kezdik, amikor pedig látják, hogy kilépek a kunyhóból, még nem is ették meg az édességet, rohannak, hogy megcsókoljanak. A kezük tiszta cukor a lukumtól, és mindezt rám kenik! Ezek a gyerekek meg vannak fosztva a szeretettől és a gyengédségtől. Nem ismerik a különbséget aközött, hogy vannak-e szüleik vagy nincsenek. Hazajön-e az apjuk vagy elmegy, velük él vagy nem él velük – e szerencsétlenek életében ez mit sem változtat.

„Igazam van” és „én vagyok a hibás” a családi életben

Megfigyeltem, hogy egyes lelki vezetők azt mondják a férjeknek, akiknek nehézségeik vannak a feleségeikkel: „Tűrj, ez a te kereszted. Mit tehetnél? Ilyen türelemért Isten jutalmat ad neked.” Majd elmennek ezekhez a lelki vezetőkhöz a feleségek is, akiknek ugyanazt mondják: „Tűrj, tűrj és Isten jutalmat ad érte”. Vagyis, bár mindkét fél hibás lehet, a lelki vezető mindkettőt türelemre inti. Vagy lehet, hogy csak az egyik fél a hibás, a lelki vezető mégis azt mondja neki: „Tűrj, tűrj”. Tehát az a fél is, aki miatt nincs béke a családban, önmagát azzal nyugtatja meg, hogy a másik miatt kell tűrnie, miközben a valóságban ő kínozza a házastársát nap, mint nap.

Egyszer eljött a kunyhómba egy ember és panaszkodni kezdett arra, hogy milyen rosszul él a feleségével. A családot a válás fenyegette. Sem ő, sem a felesége nem akarta látni a másikat. Tanárok voltak és két gyerekük volt. Soha nem ettek otthon: a férj az órák után az egyik étterembe ment, a feleség a másikba. A gyerekeknek szendvicseket vettek, a szerencsétlen gyermekek pedig, amikor a szülők hazajöttek, a zsebeiket és a táskáikat kutatták, hogy lássák, mit hozott nekik az apjuk vagy az anyjuk enni! A gyermekek számára ez az élet nagy dráma volt! A férfi emellett énekelt az egyik templomban, azonban abba a templomba, ahol énekelt, a felesége nem járt, ő egy másik templomba járt. Ilyen erős volt közöttük az ellenségeskedés! „Mit csinálhatnék, atyám, – mondta nekem, – nagy keresztet kell elviselnem. Nagyon nagyot. Mindennap veszekedés van otthon” – „És voltál a lelki vezetőnél?” – kérdeztem. „Igen, – felelte, – voltam. A lelki vezető azt mondta nekem: „Tűrj, tűrj, nagy keresztet kell hordoznod”. – „Ohó, – feleltem én akkor, – mindjárt megnézzük, kinek kell nagyobb keresztet hordoznia. Kezdjük az elején. Amikor megházasodtatok, akkor is így veszekedtetek?” – „Nem, – felelte. – Nyolc évig nagy szeretetben éltünk. Istenítettem a feleségemet! Nagyobb áhítattal voltam iránta, mint Isten iránt. Aztán az asszony megváltozott! Kezdett engem behálózni, kötözködni, szeszélyes lett…” Hát hallod, mik nem történtek?! Nagyobb áhítatot érzett iránta, mint Isten iránt! „Na, gyere csak ide galambocskám! – mondom neki. – Tehát te nagyobb áhítatot éreztél az asszony iránt, mint Isten iránt? Hát ki a hibás akkor, hogy ide jutottatok? Te vagy ő? Miattad vette el Isten a Kegyelmet a feleségedtől”. Ezután megkérdeztem tőle: „Hát mit akarsz most csinálni?” – „Valószínűleg el fogunk válni”, – mondta. „Lehet, hogy viszonyod van már valakivel?” – „Igen, – felelte, – el akarok menni egy másik nőhöz.” – „Térj észhez! – mondom neki. – Szállj magadba! Hát nem fogod fel, hogy te magad vagy a hibás? Mindenekelőtt Istentől kell bocsánatot kérned, hogy a feleséged iránt nagyobb szeretettel voltál, mint Isten iránt. Ezután menj el a feleségedhez és mondd meg neki: „Bocsáss meg. Én vagyok a hibás abban, hogy ilyen állapotba jutottunk, és abban is, hogy gyermekeink emiatt szenvednek”. Ezután menj el gyónni, és ezentúl Isten előtt legyen benned az Istent megillető áhítat, a feleségedet pedig szeresd úgy, ahogy a feleséget kell. És meglátod, hogy minden a helyére kerül.” Fellobbanásom haszonnal járt. Sírni kezdett és megígérte, hogy megfogadja a tanácsomat. Hamarosan újra eljött hozzám, nagy boldogságban: „Hálás vagyok neked, atyám, hogy megmentetted a családomat. Minden megjavult: a feleségemmel is és a gyermekekkel is.” Látod? Maga volt mindennek az oka, és eközben azt képzelte, hogy „milyen nagy keresztet hordoz”!

Ti se adjatok soha igazat azoknak a nőknek, akik eljönnek hozzátok a monostorba és panaszkodnak a férjeikre. Ilyen esetben én sem adok soha igazat sem a férjnek, sem a feleségnek. Ellenkezőleg: mindkettőjüket saját hibáikon való elgondolkodásra késztetem. Például, egy nő panaszkodik: „Iszik a férjem, késő éjjel jön haza, káromkodik…” – „Figyelj ide, – tanácsolom neki. – Amikor késő éjjel részegen hazajön, akkor légy vele jóságos. Ha savanyú képpel fogadod és „szekálni” kezded: „hát hogy jöhetsz haza ilyen későn?”, „hát hogyan jöhetsz így haza?”, „hát mikor fogsz végre megváltozni?”, „hát miért kell nekem ilyen keserűséget elviselnem?”, „hát meddig tűröm én ezt?” – akkor a sátán azt tanácsolja neki: „Te nem vagy normális, miért nem hagyod itt ezt a hülyét? Hát nem lenne jobb, ha egy másikkal töltenéd az időd?”. Vagyis, lehet, hogy neked van igazad, de a sátán a másik oldalról fogja behálózni. Ha azonban jóindulattal fogsz vele viselkedni, egy kis türelmet tanúsítasz és imádkozol érte, de nem kezded el vádolni és szidalmazni, akkor melegséget és napfényt fog benned látni, elgondolkodik és megjavul”.

Ha pedig egy férj jön, és elkezdi mondani a magáét: „A feleségem szekál, behálóz, uralkodni akar rajtam…” – „Ó, te szégyentelen! – mondom neki. – Gyerekeid és szenvedő feleséged éjfélig várnak rád, te pedig részegen esel be az ajtón és káromkodsz! Szégyen és gyalázat! Azért házasodtál meg, hogy kínozd a családodat?”

De vannak olyan esetek is, amikor mind a férjnek és mind a feleségnek is igaza van. Egyszer eljött hozzám egy zarándokcsoport és arról beszéltem nekik, hogy milyen tiszta ember volt Makrijanisz[4]. Mind testileg, mind lelkileg tiszta ember volt. Ezt hallván, az egyik ember felugrott és így kiáltott: „Nehogy már Makrijaniszból is szentet csináljanak!” – „Miért?” – kérdem. „Azért, mert verte a feleségét” – mondja. „Hallgass ide, – mondom, – megmagyarázom neked, hogy mi történt közte és a felesége között. Amikor Makrijanisz egyszer pénzt kapott, eljött hozzá egy özvegy, akinek gyerekei voltak és ő odaadta neki a pénzt. A szerencsétlen felesége pedig zúgolódott és elkezdte szidalmazni. „Hát neked is vannak saját gyerekeid. Miért adtad oda neki a pénzt?”. Ekkor adott neki egy nyaklevest és azt mondta: „Neked pedig van férjed, aki eltart téged. Ennek a szerencsétlen nőnek viszont nincs férje. Ki gondoskodhatna róla?”. Vagyis igaza volt Makrijanisznak is és a feleségének is.”

Ezen kívül, ha a házastársak egyike lelki életet él, akkor, még ha igaza is van, bizonyos szempontból „nincs joga”, hogy igaza legyen. Hiszen, lelki emberként, az igazságtalansághoz is ennek megfelelően kell viszonyulnia. Vagyis mindenhez úgy kell viszonyulnia, hogy abban a Gondviselést lássa meg. Arra kell törekednie, ami a másikat megnyugtatja. Hiszen az, aki gyenge és hibát követ el, az valamilyen módon mégiscsak rendelkezik enyhítő körülményekkel. A másik azonban, aki magasabb lelki szinten van és nem viszonyul megértéssel a gyengébb iránt, nem keresi vele a megegyezést, az sokkal nagyobb bűnt követ el. Hogyha a lelki emberek is a világ gondolkodásmódja szerint fognak viszonyulni mindenhez – a világ, a bukott ember igazságérzete szerint – hát hová fog ez vezetni? Ahhoz, hogy szüntelenül a világi bíróságokra fognak rohangálni. Emiatt kínlódnak annyit az emberek.