Június 24-én, Keresztelő Szent János születésének ünnepén a szegedi Szent György Nagyvértanú egyházközség hat fős csoportja, egyházmegyénk főpapja, Márk érsek áldásával és Ioan, temesvári metropolita jóváhagyásával Romániába, az erdélyi Marosvárra, a mai Morisenába zarándokolt, a monostor névadójának, Keresztelő Szent Jánosnak az ünnepére. 

A bánáti metropóliához tartozó Szent János monostorban, amelyhez a szegedi hívőket régi testvéri és lelki kapcsolat fűzi, kb. tíz fiatal nővér, ill. novícia él Stefánia apátnő vezetése alatt. Az életük középpontjában lévő napi istentiszteleteken, imaórákon, imádságokon túl a nővérek komoly fizikai munkát végeznek az egyre terebélyesedő monostori gazdaságban, emellett a monostorba érkező zarándokokra, betegekre, rászorulókra is gondot fordítanak.

A monostor oltárünnepén a szent liturgia magyar idő szerint reggel nyolckor kezdődött Ioan, bánáti metropolita vezetésével és számos pap, diakónus szolgálatával. A liturgia folyamán a metropolita papot is szentelt.

A temesvári főpap a megtestesült szeretet. Tanítása a Krisztusról és szentjeiről szóló élő, hiteles tanúságtétel.

A következőkben Keresztelő Szent Jánosról szóló, Lukács evangéliuma első fejezete alapján elmondott igehirdetésének főbb gondolatait foglaljuk össze:

Zakariás pap és felesége, Erzsébet mindketten igaz és szent életet éltek Isten előtt, de nem volt gyermekük. Mégis öregkorukig kitartottak az igaz életben és a gyermekáldásért való könyörgésben. Erre válaszul jelenik meg Gábriel arkangyal Zakariás előtt, a templomi szolgálat órájában, a tömjénoltár jobb oldalán, és így szólítja meg:

»Ne félj, Zakariás, mert meghallgatást nyert könyörgésed; feleséged, Erzsébet fiút szül neked, és a nevét Jánosnak fogod hívni… Izrael fiai közül sokakat fog Urukhoz, Istenükhöz téríteni. Illés szellemével és erejével fog előtte járni, hogy az atyák szívét a fiakhoz fordítsa, a hitetleneket pedig az igazak okosságára, s így alkalmas népet készítsen az Úrnak.« Ekkor Zakariás megkérdezte: »Hogyan győződjem meg erről? Hiszen én öreg vagyok, és a feleségem is előrehaladott már napjaiban.« Az angyal ezt felelte neki: »Én Gábriel vagyok, aki az Isten színe előtt állok, és azért küldtek, hogy szóljak hozzád, és ezt az örömhírt meghozzam neked. De íme, megnémulsz, és nem tudsz beszélni addig a napig, amikor ezek megtörténnek, mivel nem hittél szavaimnak, amelyek a maguk idejében beteljesednek.« (Lk 1,13-20)

Zakariás azért némult meg, mert nem hitt az arkangyal szavainak. Hányszor előfordul életünkben, hogy nem hiszünk az Úr szavainak? Mégsem némulunk meg. Milyen jóságos az Úr, hogy hitetlenségünk ellenére elvisel bennünket, nem vonja meg tőlünk a beszéd képességét. Pedig mennyivel jobb némának lenni, és hinni, mint bőbeszédűnek lenni, de hitetlenül élni, kockáztatva üdvösségünket. Némuljunk meg, és akkor nem fogunk hitetlenkedni, hazudni, ítélkezni, felebarátunkról rosszat mondani, bűneit kiteregetni!

Zakariás pap megnémult, egészen addig, amíg a gyermek születése után, az angyal parancsának engedelmeskedve, a rokonok kételkedő nyomása ellenére, Erzsébettel összhangban fel nem írta a János nevet az írótáblára. Erre megoldódott a nyelve, és azonnal áldotta Istent jóságáért, Megváltójának elküldéséért. Ez az igazi életszentségre való törekvés: meghallani Isten igéjét és megcselekedni. „Akartok-e szentek lenni?” ─ tette fel a kérdést Ioan metropolita a zarándokok egybegyűlt tömegének? Meglepett csönd volt a válasz. Erre újból megkérdezte: „Nem akartok szentek lenni?” „De igen!” ─zúgták rá sokan. „Akkor halljátok meg Isten igéjét, és cselekedjétek meg! Ahogyan Zakariás pap és Erzsébet tették!” Keresztelő Szent János egész élete is erről tanúskodik: Isten szavának és akaratának a cselekvéséről. Csak annyit kellett volna mondania Heródesnek, hogy szabad neki Heriódással, testvérének, Fülöpnek a feleségével élnie. De nem tette. Ezért a fejével kellett fizetnie.

És gondoljuk meg, micsoda anya volt Heródiás! Mire tanította a lányát? Arra, hogy a király előtt bemutatott tánca fizetsége gyanánt kérje el egy tálon Keresztelő Szent János fejét. Bűnre, gyilkosságra tanította! Hányan vannak ma is, fiatal lányok, fiúk, akik nem az igaz úton járnak! Anyák és apák! Ne engedjük, hogy leányaink, fiaink elvesszenek! Mutassuk fel nekik az igazi, keresztény élet példáját. Vezessük őket Megváltónk követésére.

Van egy történet Keresztelő János legendájában a szent próféta mennybe jutásáról. Az angyalok jelentik Krisztus Urunknak, hogy a mennyek kapujában egy furcsa ember áll: nincsen feje, a fejét a kezében tartja. Mit tegyenek vele? Beengedjék? Az Úr azt válaszolja: „Engedjétek be, mert ő az, aki engem a Jordán folyó vízében megkeresztelt.”

Jobb nekünk a fejünk nélkül bemenni a mennyek országába, minthogy fejünkkel a nyakunkon az ajtók előtt állva Urunk így szóljon hozzánk: „Sohasem ismertelek titeket. Távozzatok tőlem ti, akik gonoszságot cselekedtetek!” (Mt 7,23)

„Bizony…, asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál.” (Mt 11,11) Mindent tudott az Úrról: »Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét! Ő az, akiről mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én. Én nem ismertem őt; de azért jöttem vízzel keresztelni, hogy őt megismertessem Izraellel… Láttam, hogy a Lélek, mint galamb, leszállt az égből és rajta maradt. Nem ismertem őt, de aki azért küldött, hogy vízzel kereszteljek, azt mondta nekem: ‘Akire látod a Lelket leszállni és rajta maradni, ő az, aki Szentlélekkel keresztel.’ Én láttam, és tanúságot tettem arról, hogy ő az Isten Fia.« (Jn 1,29-34)

Keresztelő Szent János atyánk, esedezz Istenhez érettünk!

(Fotók: http://mitropolia-banatului.ro)