Hányszor kapjuk rajta magunkat, hogy az utóbbit kívántuk! Pedig Urunk Jézus az előbbit tartja kívánatosnak. Zebedeus fiai, Jakab és János, miután harmadszor hallották a jövendölést a Megváltóra váró szenvedésekről, haláláról és harmadnapi feltámadásról, ezzel a kéréssel járultak az Úr elé: „Tedd meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk pedig a bal oldaladon ülhessen a te dicsőségedben.” Máté evangéliuma szerint Jakab és János anyja fordult Jézushoz a kéréssel (20,20-23). Nem volt helyes a kérés, ám gondoljuk csak meg, nem földi, lelki dolgot kértek! Készek voltak szenvedni is, Jézussal együtt. Sok ember csak földi karriert akar befutni, és mit meg nem tesz érte! Számos szülő csak azon fáradozik, hogy gyermekei ezen a világon érvényesüljenek, ám lelkükkel nem törődik. „Csak testnek a szülői ─ mondja Aranyszájú Szent János ─ nem pedig a léleknek.” Ha valóban a Zebedeus fiainak anyja volt az, aki Jézus elé járult ezzel a kéréssel, nem földi, hanem lelki dolgot kért.
Talán éppen ártatlanságból, tudatlanságból, az Úr iránti szeretetből származott a kérés? Hogy mindig mellette lehessenek? Azért gondolhatunk erre, mert az Úr elmarasztalása sem hangzik túl szigorúan: „Nem tudjátok, mit kértek…”
Vagy tényleges lelki hatalomvágyból fakadt a kérés? Az Úr erre is kész válaszolni. A világban sikert jelent megszerezni a hatalmat mások felett, uralomhoz, országhoz jutni. Ám a világ és az egyház élete, felépítése gyökeresen különbözik egymástól: „Tudjátok, hogy akiket a nemzetek fejedelmeknek tekintenek, azok uralkodnak rajtuk, és a nagyok hatalmaskodnak felettük. Köztetek azonban ez nem így van, hanem aki nagy akar lenni, az legyen a szolgátok; aki pedig első akar lenni köztetek, az a szolgája lesz mindenkinek.” Az egyház fejedelmeinek az egész egyházról kell majd az Úr előtt számot adniuk. „Egyetlen bölcs sem akarja önmagát önként annak a szolgaságnak és veszedelemnek kitenni, hogy az egész egyházról kelljen számot adnia — mondja ismét Aranyszájú Szent János. Talán csak az teszi ezt, aki nem fél Isten ítéletétől.” A nagy egyházatya sem kereste magának a papi, majd a konstantinápolyi érseki lelki hatalmat. Amikor pedig a császár száműzte, nem védekezett, nem tiltakozott. Szent Miklós és Szent Ambrus mindent megtettek azért, hogy ne tegyék meg őket püspöknek. Mégis kiváló egyházfejedelmek lettek! Az egyházban teljesen más törvényeknek kell érvényesülniük, mint a világban: „Aki első akar lenni köztetek, az a szolgája lesz mindenkinek” — mondja az Úr. Az egyház apostolai, püspökei, papjai, hívei nem azért vannak, hogy uralkodjanak a lelkek felett, hanem azért, hogy szolgálják őket:
„Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”
Éppen ebben a szolgálatban találjuk meg mindnyájan életünk igazi célját, értelmét, boldogságát, az Úr el nem maradó jutalmát.
I. T.
