Az „ortodoxia ─ az igaz keresztény hit ─ győzelmének” ünnepe, amelyet „Ortodoxia Vasárnapjának” nevezünk, immár a 9. századtól kezdve hagyományosan Nagyböjt első vasárnapjára esik egyházunkban. A konstantinápolyi zsinatot 843. márc. 11-re, más források szerint február 19-re, Nagyböjt első vasárnapjára hívta össze Teodóra, bizánci császárnő, Teofil, az utolsó ikonromboló császár özvegye, azzal a céllal, hogy az egyház ünnepélyesen kihirdethesse az egy évszázaddal korábban éppen a császári hatalom által kezdeményezett ikonromboló eretnekség feletti győzelmét, és az igaz keresztény hit visszaállítását. 

Ezen a vasárnapon, szerte az ortodox világban, különösen nagyobb városokban, székesegyházakban régi hagyomány, hogy az ortodox keresztény közösségek papjai és hívei egy templomban gyűlnek össze szent liturgiára, hogy így ünnepeljék meg az igaz hit visszaállítását, és mutassák fel az ortodoxia egyetemességét. Ám a legkisebb közösségben is felolvassák a 843. évi zsinati határozatot, ill. annak legfontosabb részét, ahogyan mi is tettük a szegedi Szent György templomban, március 1-én, a vasárnapi szent liturgia után. Az elbocsátás után a szolgálattévők a pap mellé állnak, ikonokkal a kezükben, és így kerül sor a határozat ünnepélyes felolvasására.

Talán vannak olvasóink között, akik még nem ismerik ennek a zsinati határozatnak a szövegét, ismerkedjenek meg hát vele:

+

„Amiként a próféták látták, az apostolok tanították, az Egyház átvette, az egyháztanítók dogmákba foglalták, s a földkerekség egyetértett benne, amiként a kegyelem felragyogott, az igazság bebizonyosodott, a hazugság elűzetett, a bölcsesség bátorsággal szólott, ahogy maga Krisztus határozott, mi is úgy vélekedünk, úgy szólunk, úgy hirdetjük a Krisztust, a mi igaz Istenünket, és az Ő szentjeit, szóban, írásban, gondolatban, áldozatokban, templomokban és képmásokban fejezve ki tiszteletünket, és Krisztust mint Istenünket és Uralkodónkat imádjuk és féljük, szentjeit pedig a mi közös Uralkodónk igaz szolgáiként tiszteljük, és az őket megillető hódolatban részesítjük.

Ez az Apostolok hite, ez az Atyák hite, ez az igazhitű keresztények hite, ez a hit erősítette meg a földkerekséget!

Ezenkívül, az istenfélelem hirdetőit, annak az istenfélelemnek a dicsőségére és tisztességére, amelyért küzdöttek, testvéreket és atyákat megillető szeretettel magasztaljuk, és ezt mondjuk:

Az igaz keresztény hit élharcosainak, istenfélő uralkodóknak, szentséges pátriárkáknak, főpapoknak, egyháztanítóknak, vértanúknak, hitvallóknak legyen örök az emlékezete!

Esedezünk Istenhez, hogy az ő halálig tartó istenfélő harcaik, küzdelmeik és tanításuk által nevelődve és erősödve, és az ő istenes életmódjuk bátor követését mindvégig felmutatva, méltónak találtassunk mindarra, amit kérünk, Krisztusnak, a mi nagy és első Főpapunknak és igaz Istenünknek könyörülete és kegyelme, és a mi fölöttébb dicsőséges Nagyasszonyunk, Istennek Szülője és Örökszűz Mária és az Istenhez hasonló angyaloknak és minden szenteknek közbenjárásai által. Ámen.”