2023. december 31. Karácsony utáni vasárnap.

Szent József, Szűz Mária jegyese. Szent Dávid király. Szent Jakab apostol, „az Úr Testvére”. 

Szentéletű Római Melánia (434-439 k.).

Római Szent Zoticus vértanú, árvák gyámola, leprások szolgája (337 k.).

Szent Theophülaktosz, ohridi érsek (1126 k.).

Gal 1,11-19; Mt 2,13-23. Ötödik hang.

(A karácsonyi ünnepkör vége)

+

„Az engedelmessé szentjei”

Az Úr Születésének ünnepe előtti hetekben Egyházunk visszavezetett bennünket az Ótestamentum jeles személyiségeihez. Előbb a Szent Ősatyákhoz, az eredetileg pogány Ábrahámhoz, akinek atyja bálványimádó káldeus volt és akit nagy hite miatt Isten személyesen meglátogatott, titokzatos módon megjelent neki, ahogyan azt az Ikonfestő Szent András (Andrej Rubljov) híres ikonján látjuk. Izsákot, a fiát igen öreg korában ajándékozta neki Isten, és megígérte neki, hogy sok nemzet származik majd tőle. Mégis, amikor az Úr próbára akarta tenni Ábrahámot és Izsák életét kérte tőle, Ábrahám minden zokszó nélkül fát hasogatott, hajnalban kelt és elindult feláldozni szeme fényét. Tudjuk, az Úr angyala hangos kiáltással akadályozta meg, hogy Ábrahám leszúrja a fiát. Izsák fia, Jákob a tizenkét törzs ősatyja lett. Fiát, Józsefet, testvérei eladták és mély gödörbe tették, az eljövendő Üdvözítő előképeként. József a fáraó után az első ember lett Egyiptomban, testvéreit ellátta gabonával, ebben is a saját magát szétosztó és soha meg nem fogyatkozó Krisztus Istenünk előképe lett. Jákobtól származott Júda, akinek törzséből a Megváltó született.

Az Ótestamentumban látjuk, hogyan szólt Isten az emberhez. Ádámmal és Évával közvetlenül beszélgetett. Ugyanígy közvetlenül beszélgetett Noéval. Ábrahám, aki a leghűségesebb, legnagyobb áldozatra kész szolgája volt az Úrnak és fiát sem kímélte volna Tőle, szintén személyesen beszélt Istennel. Mózes a Hóreb hegyénél legeltetett, amikor az Úr az el nem égő csipkebokorban megjelent előtte és ezt mondta: „Ne közelíts! Oldd le lábadról sarudat, mert a hely, amelyen állsz, szent föld!” (Kiv 3, 5)

A Sínai-hegyen, amikor az Úr a felhő homályában jelent meg neki, csak szigorú intézkedések után szállt le a felhő a hegyre. A népnek meg kellett tisztulnia és a hegyet, amelyre az Úr leszállt, még csak érinteni sem volt szabad: aki érintette, akár ember volt, akár jószág, meghalt (vö. Kiv 19). És mit mond Mózesnek az Úr később, a szövetség sátrában, amikor ezt olvassuk:

„Beszélt Mózessel szemtől szembe, úgy, ahogy az ember a barátjával szokott beszélni” (Kiv 33, 11)? „Az Úr… így szólt: »Neked megmutatom egész jóságomat, és kimondom előtted az Úr nevét, mert könyörülök azon, akin akarok, és kegyelmes vagyok az iránt, aki iránt nekem tetszik.« Majd ezt mondta: »Ám arcomat nem láthatod, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon.«” (Kiv 33,19-20)

Most pedig, Drága Testvéreim, itt állunk az Úr Szent Egyházában, a templomban, amely az üdvösség háza, és egészen más módon szól hozzánk Isten. Mit énekeltünk Karácsony estéjén? „Velünk az Isten! Tudjátok meg, nemzetek, és hódoljatok meg, mert velünk az Isten!”  Eljött közénk Isten, és mi láttuk Őt, és nem haltunk szörnyet. Megmutatta nekünk arcát, ránk ragyogtatta Világosságát, és egy lett közülünk. Nem akárhogyan jött el, ahogy szent atyáink tanítják, valóságos testben jött el, ám nem testi módon, hanem szellemi módon. Úgy hatolt át a Szentséges Szűz méhének kapuján mint Fény, mint Igazság Napja, és ugyanígy közlekedett minden fizikai akadályt legyőzve feltámadása után, szellemi testben. Ugyanakkor figyeljük meg az ikonokon, hogy a Gyermek Krisztus nem mint kisgyermek jelenik meg, hanem Édesanyja karján kis felnőttként ül. Ritka ábrázolásokon még Szentséges Anyja méhében is megfestik, de ott sem egy magatehetetlen magzatot látunk, hanem a Mindent megtehető Istent, Krisztus Emmánuelt, az Isteni Bölcsességet, a megismerés Teljességét.

És nem csupán eljön, nem csupán testet vesz magára, másképp is szól hozzánk, mást mond nekünk, egészen másképp szól, mint korábban. Már nem azt mondja, „ne közelíts”, sem azt nem mondja, „arcomat nem láthatod”, hanem így szól: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok és meg vagytok terhelve: én felüdítelek titeket” (Mt 11, 28). Vagy pedig így: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket és ne akadályozzátok őket” (Lk 18, 16). Ha pedig valaki hozzáér, nem hal szörnyet, hanem megtisztul minden betegségéből. A szent liturgián ezekkel a szavakkal hív bennünket: „Isteni félelemmel és hittel közeledjetek!” Hát nem egészen másfajta beszéd ez, mint amilyet az Ótestamentumban hallunk?

A mai szent evangéliumban ugyanez az emberekhez leereszkedő Isten, alighogy megszületett, menekülni kényszerül, de Aranyszájú Szent János atyánk szerint nem félelemből, hanem engedelmességből, azért, hogy a próféciát betöltse. Az egyházatya magyarázata szerint a két bálványimádó földet köti össze a mi Urunk: Babilont, ahonnan a napkeleti  bölcsek érkeztek, és Egyiptomot. Az Úr születése után a mágusok kerülő úton, Heródes parancsát figyelmen kívül hagyva mennek vissza országukba, szívükben a Megváltó üzenetével, viszik a perzsák földjére az Örömhírt, amely egész életüket megváltoztatta. Krisztus Urunk pedig Egyiptomba menekül, a szintén bálványok uralta földre, ezzel jelezve, hogy küldetése az egész világnak, minden nemzetnek, minden embernek szól.

Szent János atyánk kiemeli, hogy a Szentséges Istenszülő korábban nem lépte át háza küszöbét, most pedig távoli, idegen földre kell utaznia, az ismeretlenbe. Ő azonban mindezt nemes türelemmel és szelídséggel viseli. Figyelmeztet arra is, hogy lám, alighogy megszületett, Isten Fiának megpróbáltatások jutnak osztályrészül. Megszületik a világ Megváltója, és néhány nap múlva a hatalmát reszketve féltő Heródes kisdedek ezreit öleti meg, hátha köztük lesz a zsidók újszülött királya.

A lelki életben is így van ez. A szentek életében gyakran olvassuk, hogy az ellenség nem bírja elviselni, ha jó dolgok történnek, ha valaki szent életet él, ha valaki jót cselekszik, és beavatkozik, csak hogy ezt megakadályozza vagy legalábbis megzavarja. Erre a beavatkozásra pedig nekünk számítanunk kell. Hogy mondja Péter apostol első levelében? „Ellenségetek, mint ordító oroszlán, körüljár, és keresi, kit nyeljen el. Erősen álljatok neki ellen a hitben.” (1Pét 5, 8-9a)

Az ótestamentumi szent atyák életének van egy eleme, amely Krisztus Urunk születésének körülményeihez közvetlenül kötődik, ez pedig az engedelmesség. Az ótestamentumi atyák közül Ábrahám volt az, aki a legnagyobb engedelmességet tanúsította, amikor egy szem fiát sem vonakodott feláldozni csak azért, mert Isten ezt kérte tőle. Mózes is nehéz feladatot kapott Istentől, mégis meghajtotta fejét és engedelmeskedett.

Figyeljük meg, hogy a mi Urunk születése hogyan történt. A napkeleti bölcsek láttak egy csillagot, amely a csillagok szokásos (keletről nyugat felé) mozgásával ellentétben északról dél felé haladt, és a jövendöléseket ismerve rögtön tudták, hogy útnak kell indulniuk. A teljes bizonytalanságba. Az akkori körülmények igen nehezek voltak, aki útnak indult, nem lehetett biztos abban, hogy meg is érkezik céljához, vagy valaha visszatérhet még otthonába. A mágusok mégis engedelmeskedtek. Figyeljük meg a Szent és Igaz Józsefet, aki folyton bizonytalanságban, kétségek közt van, és állandóan angyali útmutatásra van szüksége, melyeknek mindig engedelmeskedik. „Fogd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba!” Megteszi. „Térj vissza, mert meghaltak, akik a gyermek életére törtek.” Ezt is megteszi. A Szentséges Istenszülő pedig követi éjjel és nappal, úttalan utakon, mert Isten vezeti őket. Még hazatérésük sem megy simán, Júdea helyett szintén angyali intésre Názáretben telepednek le. Az egész eseménysorozat teljes bizonytalanságban történik, és végig ott van az engedelmesség. 

Végül emlékezzünk meg röviden azokról, akiket Egyházunk a mai vasárnapon elénk állít. Először is az idős Szent Józsefről, aki a Szentséges Istenszülő jegyese és a mi Urunk oltalmazója volt. Júda törzséből, Dávid házából származott, és jogilag ő volt az Üdvözítő apja, ha úgy tetszik, törvényesen a fiává fogadta Isten Fiát, aki a Szentlélektől és Szűz Máriától fogant. A mai napon emlékezünk meg a nagy királyról és prófétáról, Dávid királyról is, a zsoltárjait a mai napig rendszeresen imádkozzuk, akinek éneke nem csak az dühöngő Sault tudta megnyugtatni, hanem a mi lelkünket is képes meggyógyítani, háromezer esztendő távlatából is. Említsük meg Szent Jakabot apostolt, az Úr Testvérét, Jeruzsálem első püspökét, aki a Szent és Igaz József első házasságából származó fia volt, és Krisztusért vértanúhalált halt.

Az ő esedezéseik által, Urunk, Jézus Krisztus, Istenünk, irgalmazz nekünk! Ámin.

A-V. Gellért

2023. december 31.