(A 2023. december 18-i felnőtt katekézis témája)

(Karácsonyi böjtben vagyunk. Az irgalmasság hozta le az első karácsonykor Istent a földre. Ezért, a keresztény ember megkülönböztető jele: az irgalmasság. Abba Dórotheosz most arról beszél, hogyan gyakoroljuk az irgalmasságot egy beteg ember felé):

Van, aki buzgón szolgál a betegeknek, de hálát, dicséretet, jutalmat vár érte. És ha valamilyen sértés éri, könnyen felhagy az irgalmasság gyakorlásával, így értelmetlenül gyakorolja az irgalmasságot. (Emlékezzünk itt a „Kishitű hölgyre” a „Karamazov Testvérek” c. Dosztojevszkij regényből. Az értelmes keresztényi szolgálat az, hogy nem csupán egy másik embernek szolgálok, hanem magának Krisztusnak, aki egykor az ember minden szenvedését magára vette és most is magára veszi. Honnan tudjuk ezt? Két jól ismert tanítás is van ezzel kapcsolatban a Szentírásban:

„A király így szól a jobbja felől állóknak: ‘Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba az országot, amely nektek készült a világ teremtése óta. Mert éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, idegen voltam és befogadtatok engem, mezítelen voltam és felöltöztettetek, beteg voltam és meglátogattatok, fogságban voltam és eljöttetek hozzám” Mt 25,34-36.

És van egy másik, ellenkező előjelű tanítás az Apostolok Cselekedeteiből. Amikor Saul Krisztus tanítványait üldözte, magát Krisztust üldözte:

„A földre zuhanva hallotta, hogy egy hang így szól hozzá: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” ApCsel 9,4) 

Az irgalmasság gyakorlása akkor értelmes, ha azért is szolgálok a betegnek, rászorulónak, hogy így szerezzek (érzéketlen, főleg magamra figyelő és önző szívem helyett) irgalmas és együttérző szívet.

Az irgalmasság gyakorlása akkor értelmes tehát, ha tudatában vagyok annak, sokkal inkább a beteg, a rászoruló tesz jót velem, mint én ővele.

(Ugyanez a gondolkodás érvényes az adakozásra is. Mit mond róla az Írás?

„Aki megkönyörül a szegényen, az Úrnak ad kölcsön, s ő megfizet neki ajándéka szerint” LXX Péld 19,17. Tehát, amikor egy szegénnyel szemben az irgalmasságot gyakorlom, az Úr akar adósom lenni!)

(A következő figyelmeztetés ugyancsak aktuális most, a karácsonyi böjtben. A böjtöt is lehet értelmetlenül és értelmesen gyakorolni.)

Ha a böjthöz hiúság keveredik, mert erényemért az emberek dicséretét várom el, „magasabb rendű” kereszténynek gondolom magamat, és tudatosan vagy öntudatlanul megítélem felebarátomat (aki vagy elhagyta a böjtöt, vagy soha nem is böjtölt), a böjtöm értelmetlenné válik.

Ha az erényeket (irgalmasságot, adakozást, böjtöt) Isten segítségével jól akarjuk gyakorolni, akkor ne mondjuk azt, hogy ezek magas erények, lehetetlen ide eljutni, mert ez azt jelenti, hogy egyrészt kishitűek vagyunk, nem hiszünk Isten segítségében, másrészt restek vagyunk arra, hogy valami igazán jónak szenteljük magunkat.

Vegyünk például egy parancsolatot, vizsgáljuk meg, és meglátjuk, csak tőlünk függ, hogy akarjuk-e teljesíteni. Vegyük a felebarát szeretetét. Mit mond róla a Szentírás?

Egy törvénytudó, hogy próbára tegye, megkérdezte tőle: »Mester, melyik a legnagyobb parancs a törvényben?« Ő azt felelte neki: »Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből«. (MTörv 6,5) Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló ehhez: »Szeresd felebarátodat, mint önmagadat. (Lev 19,18) 

Ne gondoljunk most arra, hogy milyen messze vagyunk ennek az erénynek, valójában parancsolatnak a teljesítésétől. Nehogy elfogjon bennünket a félelem: ’Hogyan tudnám felebarátomat úgy szeretni, mint saját magamat? Hogyan tudnám az ő fájdalmait úgy fogadni, mintha sajátjaim lennének, különösen szívének rejtett bajait, amelyeket nem is látok, amelyeket nem is ismerek? Ne gondolj rögtön arra, hogy ez a parancsolat meghaladja az erődet, lehetetlen teljesíteni! Csak fogj bele a teljesítésébe, Istenbe vetett hittel, tárd elő jó szándékodat, igyekezetedet, és meglátod, mennyire segíteni fog. Képzelj magad elé két létrát: az egyik az égbe vezet, a másik a pokolba, te pedig a két létra között a földön állsz. Nem mondd magadban: ’Hogyan tudnék én a földről a létra tetejére, vagyis az égbe repülni?’  Ez lehetetlen, de Isten nem is kívánja ezt tőled, hanem azt, hogy legalább ne menj lefelé, az ellenkező irányba: ne tégy rosszat felebarátodnak, ne bántsd meg, ne rágalmazd meg, ne szidd, ne korhold és ne alázd meg. Ha így cselekszel, akkor lassan, fokozatosan jót is fogsz tenni felebarátodnak: vigasztalni fogod szavaiddal, együttérző leszel vele szemben, beszerzed neki, ha valamire szüksége van, így a létra egyik fokáról a másikra lépsz és egyre feljebb jutsz rajta. Azért, mert ahogy fokozatosan segítesz rajta, oda is eljutsz, hogy mindenben úgy kívánd a javát, ahogy a sajátodét, és úgy kívánd a sikerét, mint a saját sikeredet. Mert ez jelenti azt, hogy ‘Szeresd felebarátodat, mint önmagadat’. Keressük, kérjük Isten segítségét, és akkor meg is kapjuk:

Kérjetek, és adnak nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek! Mt 7,7)

Isten embere… minden jótettre kész legyen. 2Tim 3,17)

Ismerjétek fel, mi az Isten akarata, mi a jó, neki kedves és tökéletes. Róm 12,2)

Tehát, legyünk „készen minden jótettre”, ismerjük fel, és legyünk készen arra, hogy értelmesen teljesítsük Isten akaratát, ahogy ő akarja és ahogy neki kedves.

Senki sem mondhatja: ’Szegény vagyok, nincs miből adakoznom’. Mivel, ha nem is tud annyit adni, mint a gazdagabbak, akik a templom kincstárába dobták ajándékaikat, akkor a szegény özvegyasszony példájára dobja be két fillérét (Mk 12,42), és Isten szívesebben elfogadja tőle, mint a gazdagok ajándékát. De ha valaki ezzel sem rendelkezik, van testi ereje, és ezzel a szolgálatával irgalmasságot gyakorolhat felebarátjával szemben. Ám ha erre sem képes, akkor gyakorolja az irgalmasságot vigasztaló szóval, figyeljen arra, mit is mond az Írás:

Nemde a harmat enyhíti a hőséget!?
Így a szép szó jobb még az ajándéknál is.

Nem ér-e többet a szép szó a jó adománynál?
De a jótékony ember mindegyikkel szolgál. (Sir 18, 17-17)

(Ugyanitt kell egy fontos figyelmeztetésre emlékeztetni azt, aki irgalmasságot gyakorol:

Fiam! Ne toldd meg a jótettet szemrehányással,
és ne fűzz bántó, rossz szót semmilyen adományodhoz. Sir 18,15)

Ámde, ha még szóval sem tudunk felebarátunkon segíteni, akkor gyakoroljuk az irgalmasságot úgy, hogy ha valaki megharagszik ránk, viseljük el zaklatottságát, hiszen közös ellenségünk kísértette meg. És ahelyett, hogy ingerülten visszavágnánk, s még jobban felzaklatnánk, inkább hallgassunk, így legyünk hozzá irgalmasok. Bocsássuk meg vétkét, hogy mi is bocsánatot nyerjünk Istentől, mert írva van:

Bocsássatok meg, és bocsánatot fogtok nyerni! (Lk 6,37)

Látjuk, hogy senki sem mondhatja, ’Én nem tudok irgalmasságot gyakorolni’, mivel bárki tud ereje és lelki alkata szerint. Csak az a fontos, hogy mindenki azt a jót, amit tesz, ahogy fentebb is szó volt róla, értelmesen tegye minden erény és parancsolat tekintetében. 

Ford. I. T.