A SZEGEDI SZENT GYÖRGY TEMPLOM “HÍRLEVELE” – 2021. Nagyböjtjére

Kelet Hírei Keresztény Testvéreinknek

Szegedi Szent György Nagyvértanú ortodox templom  

Szeged, Kazinczy u. 7.

                                                                                               2021 Nagyböjtjére

__________________________________________________________________

Böjti szelek

(Olvasandó Lukács 7,36-50)
Egy síró asszony lépett be Simon farizeus házába, ahol az Úr Jézus vendég volt.
Mi történhetett ezzel az asszonnyal, akiről a házigazda és valószínűleg mások is tudták, hogy bűnös életet él? Semmi korábbit nem tudunk róla.
Valahol, egy alkalommal, a tömegben már biztos találkozott az Úr Jézussal, szavait is hallotta. Megfogták a lelkét. Mély bűnbánatot érzett, eleredtek a könnyei, és váratlanul Isten forró kegyelme vette körül. Milyen jóságos az Isten. Én oly sokat vétkeztem, egész életem hiábavalóság, csalárdság volt eddig, de most mindent megbántam, és egyszer csak Isten forró szeretetével vesz engem körül…
Ettől a pillanattól kezdve az asszony élete teljesen megváltozott.
Akkor nem tudott odajutni az Úrhoz. Most itt volt az alkalom. Bejött a farizeus házába. Már megtért lélek volt, csak ezt az Úr Jézuson kívül még senki sem tudta. Úgy van ez, ahogyan Sámuel próféta első könyvében olvassuk: „Az ember az arcra tekint, de Isten a szívet nézi.” Az ember még a bűnt látja, ami látható, Isten azonban már a szívbe tekint, ami viszont nem látható. Rátalált az Úrra, nem törődött már semmivel, tetszik-e vagy nem tetszik az embereknek, amit tesz. Megfeledkezett minden bevett szokásról, előírásról. Csak Jézust látta maga előtt. Sírva borult a lábaihoz.
Az asszony tükröt állít elénk, hogyan hiszünk Megváltónkban, hogyan kötöttük hozzá életünket? Aki valóban hisz az Úr Jézusban, aki valóban hozzá kötötte életét, arról ismerhető fel, hogy minden tettét Uráért és Megváltójáért teszi. Elsősorban az Ő tetszését akarja mindenben elnyerni. És nem fél már semmitől, csak egy valamitől. Attól, hogy Tőle valahogy el ne szakadjon. És nem embertől, hanem egyedül Tőle várja jutalmát mindenben.
Simon, Jézus Urunk vendéglátója egészen biztos, hogy vallásos, templomba járó, erényes ember volt. Mégis, azt látjuk az asszony történetéből, hogy Isten az őszinte bűnbánaton, alázaton, forró imádságon keresztül jön el kegyelmével és szeretetével az emberi lélekbe!
És amikor eljön, akkor az ember már nem vádol senkit, nem neheztel senkire, nem emlékszik semmi rosszra, amit vele szemben valaha elkövettek, elfogad minden váratlan megpróbáltatást az életében. Nem úgy, mint valami idegen dolgot, hanem úgy, mint a sajátját. A végsőkig megszerette Urát és Megváltóját, és – ahogy Edesszai Teodor írja a Filokáliában – Megváltóját követve már buzgón imádkozik azokért, aki őt mellőzték, megbántották, megsértették, akik őt ellenségüknek tartják.
Még egy fontos gondolat a bűnös asszonyról szóló evangéliumi történetből:
Az Úr belelát Simon farizeus, a vendéglátó lelkébe, belelát a bűnös asszony lelkébe. Minden ember lelkébe belelát, nyitott könyv előtte. Anélkül, hogy megszólalnának. Mert, ahogy Sámuel prófétánál olvassuk, nem az arcra tekint, hanem a szívbe!
Aki valóban hisz az Úr Jézusban, aki valóban hozzá kötötte életét, kérje tőle a megkülönböztetés képességét. Az első erények között szerepel szentatyáink tanításaiban. Rohamosan, csaknem viharosan változó világ vesz körül bennünket itt Európában, a tengeren túl, de ebben a mi kis országunkban is. Különös fontossága van most annak, meg tudjuk-e különböztetni a jót a rossztól, az igazat a hamistól, a helyest a helytelentől, a hasznost a károstól, az erkölcsöst az erkölcstelentől, a bárányt a farkastól, a jóakarót a nem jót akarótól.
Rátaláltunk az Úr Jézusra, ahogyan ez a bűnös asszony rátalált. Belé kapaszkodtunk, hozzá kötöttük életünket. Halálból életet nyertünk keresztje és harmadnapi feltámadása által. Ne hagyjuk, hogy bennünket, testvéreinket, gyermekeinket vagy unokáinkat félresodorjon valamilyen szellemi, netán fizikai böjti szél!

I. T.

*

Emberszerető Jézusom, hallgasd meg szolgádat, aki megindult szívvel kiált Hozzád: ments meg az ítélettől, Jézus, és az örök kárhozattól, mert egyedül Te vagy a hosszan tűrő, édes, nagy irgalmú Jézus.
Jézusom, fogadd be szolgádat, Jézusom, lásd, könnyes szemmel borulok eléd, ments meg engem, bűnbánót, Jézusom, Uralkodóm, s kímélj meg a gyehenna tüzétől, édes, nagy irgalmú Jézus.
Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek.
Az időt, Jézusom, amelyet adtál, szenvedélyekre pazaroltam, Jézusom, de ne vess el, hanem hívj vissza, Jézusom, könyörgök, és ments meg, Uralkodó, édes Jézus.
Most és mindenkor és mindörökkön örökké.
Theotokion
Szűz Anya, aki Jézusomat szülted, esedezz, hogy mentsen meg a gyehenna tüzétől, mert egyedül Te vagy, kegyelembefogadott, a nyomorúságban lévők oltalma, méltass engem, szeplőtelen, az el nem múló életre.
Kathizma, 1. hang
Jézus Üdvözítőm, aki a tékozlót megmentetted, Jézus Üdvözítőm, aki a parázna asszonyt befogadtad, most rajtam is könyörülj, nagy irgalmú Jézus. Ments meg, szánj meg, ó, jótevő Jézus, ahogyan Manasszét megszántad, Jézusom, mert egyedül Te vagy Emberszerető.
(ESEDEZŐ KÁNON A MI URUNK JÉZUS KRISZTUSHOZ, A sztudioni Theoktisztosz szerzetes költeménye, 3. óda)

*

H-6720 Szeged, Kazinczy u. 7. Tel. 06 62 420-397. Email: szentgyorgyvertanu@gmail.com

Article written by imrenyi

Vélemény, hozzászólás?

Tovább az eszköztárra