(Kedves Olvasóink! Itt közöljük a „Beszélgetések…” legújabb fejezetét. A korábbi fejezeteket a „Nemcsak kenyérrel…” menüpont alatt találják meg.)

“Isten előbb szeretett minket”

„Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” Mt 5,7

Valamilyen mulasztást, vétket, igazságtalanságot követtek el velünk szemben? Urunk azt parancsolja, a válaszunk legyen nagylelkű:

„Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.”

Úgy tűnik, ez valóban nem könnyű parancsolat. Hogy miért? Egyszerűen azért, mert megsértettek bennünket, belegázoltak az önérzetünkbe, igazságtalanok voltak velünk szemben. Mi jót tettünk, ám mások ezt rosszal viszonozták. Bizony, könnyebb elviselni, ha valamilyen szeretetlenségért, rossz tettért fizetnek nekünk vissza rosszal, mert ezt a lelkünk mélyén valahol még jogosnak is érezzük. Szinte várjuk, számítunk rá, és belátjuk, Isten minden tettet igazságosan ítél meg. Ám ha úgy gondoljuk, mi jót tettünk, nekünk viszont rosszal fizettek vissza, azt elég nehéz elviselni.

De csak azért, mert kis híján megfeledkeztünk a keresztről. Az Úr Jézus a legnagyobb jót cselekedte velünk: úgy szeretett minket, hogy eljött száműzetésünk világába, magára vette a bűn következtében holttá vált életünket. Mégis, mi jutott neki osztályrészül? ─ A kereszt:

Ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban is megvolt, aki isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az emberekhez, külsejét tekintve úgy jelent meg, mint egy ember. Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és olyan nevet adott neki, amely minden más név fölött van, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban. Fil 2,5-10

Sőt, még ennél is többet kell mondanunk. Az Urat már közvetlenül megszületése után üldözőbe vette az ember itt a földön:

Íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: »Kelj föl, vedd magad mellé a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, amíg nem szólok neked! Heródes ugyanis keresni fogja a kisgyermeket, hogy elveszítse őt.” Mt 2,13

Urunknak tehát már a kezdet kezdetén üldöztetés lett az osztályrésze ─ majd a keresztfa.

Mi pedig virágvasárnapi bevonulásra készülődünk?

Nem várhatunk teljes igazságot ezen a földön:

Új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, ahol igazság lakik. 2Pt 3,13

Más oka is van annak, hogy sok esetben nehéznek találjuk az irgalmasság gyakorlását. Az ok egyszerűen az, hogy összetévesztjük a bűnt a bűnössel. Elfelejtjük, hogy nem a bűnöst, hanem a bűnt kell gyűlölnünk. A bűnössel együtt kell éreznünk. Ahogyan Isten együtt érzett velünk, és elküldte hozzánk Egyszülött Fiát, akkor, amikor még nem akartunk tudni róla, és ellenséges érzülettel voltunk vele szemben:

Isten azonban azzal bizonyítja irántunk való szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk. Róm. 5.8

„Amikor még bűnösök voltunk…”

Ez viszont még egy lépéssel tovább visz bennünket. Nem kell eleve elvárnunk, hogy mások szeressenek bennünket, hanem nekünk kell megelőznünk, és előbb szeretnünk másokat. Mert Isten is előbb szeretett minket. János apostol csak ezt nevezi szeretetnek:

Ebben áll a szeretet, nem abban, hogy mi szerettük Istent, hanem abban, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelésül a mi bűneinkért. 1Jn 4,10

Másfajta tapasztalatunk is van arról, miért esik gyakran nehezünkre, hogy irgalmasak legyünk. Azért, mert magunkkal szemben ösztönösen elnézőbbek vagyunk, másokkal szemben viszont szigorúbbak:

Miért látod meg a szálkát testvéred szemében, a saját szemedben pedig nem veszed észre a gerendát? Mt 7,3

Az eddig mondottakat egyszerűen el is felejthetnénk, ha minden figyelmünket a parancsolat teljesítőjének szóló biztos ígéretre fordítanánk:

Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.

Emlékszünk a szívtelen szolgáról szóló példabeszédre?

Megesett a szíve az úrnak a szolgán, elbocsátotta hát, és az adósságot is elengedte neki. Mt 18,27

Adósságaink elengedését remélhetjük tehát Isten királyi ítélőszéke előtt. Lehet ennél nagyobb jutalom annak számára, aki irgalmasan bánik felebarátjával?

A számára ígért boldogság már azért is boldogság, mert aki irgalmas, az magát Istent követi:

„Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas.” Lk 6,36

Ilyen irgalmas Úrnak jelentette ki magát Isten az ő szolgája, Mózes előtt:

Az Úr elvonult előtte, és azt mondta: „Az Úr Isten könyörületes és irgalmas , hosszan tűrő és igen kegyelmes és igaz.” Kiv 34,6

A zsoltáros ugyanígy vall róla:

Könyörületes és irgalmas az Úr, hosszan tűrő és igen kegyelmes. LXX, Zsolt 102,8 (103,8)

Az Úr Jézus is irgalmasságról tett tanúságot, amikor így szólt a házasságtörő asszonyhoz:

Én sem ítéllek el, menj, és mostantól fogva többé már ne vétkezz! Jn 8,11

A kereszten így imádkozott azokért, akik felfeszítették:

„Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” Lk 23,34

Szent István diakónus ezt az irgalmas Jézust látja szemei előtt, amikor imájába foglalja azokat, akik őt éppen halálra kövezik:

Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt! ApCsel 7,60

Ám az irgalmasság parancsa olyan testi jótéteményeket is jelent, amelyekről az Utolsó Ítélet alkalmával kell majd számot adnunk:

„Éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, idegen voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám.” Mt 25,35-36

Irgalmas és Isten előtt különösen kedves cselekedetnek számított már az Ószövetségben egy elhunyt temetéséről való gondoskodás. Irgalmas és bátor tettet hajtott végre az arimátiai József, amikor gyorsan és határozottan cselekedett, bement Pilátushoz, elkérte Jézus testét, levette a keresztről, és a saját sírjába temette el:

Volt egy József nevű, derék és igaz férfi, a főtanács tagja, aki nem értett egyet a határozatukkal és tetteikkel. Arimateából, a zsidók egyik városából származott, és maga is várta az Isten országát. Elment Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Aztán levette, gyolcsba göngyölte, és egy sziklába vágott sírba helyezte, amelyben még senki sem feküdt. Lk 23,50-53; Mt 27,57-60

Márk evangélista azzal egészíti ki az elbeszélést, hogy József „bátran ment be Pilátushoz” (Mk 15,43). Abban a halálos csöndben, amely Jézus halálát körülvette, valóban bátorságra volt szükség ahhoz, hogy valaki nyíltan színt valljon a Keresztrefeszített mellett.

Az irgalmasság cselekedeteinek valóra váltásához tehát erős lélekre, bátorságra is szükség van. A jó tett ugyanis soha sem nélkülözi a próbatételt vagy a kísértést. Erre a bátorságra volt szüksége az irgalmas szamaritánusnak is, hiszen az előtte arra járt két másik ember valamiért nem tudta, vagy nem akarta a nyomorúságos látványt elviselni, és a segítségadás minden lehetséges következményét felvállalni:

Egy ember Jeruzsálemből Jerikóba ment, és rablók kezébe került. Azok kifosztották, véresre verték, majd félholtan otthagyták, és eltávoztak. Történetesen egy pap ment azon az úton lefelé; látta, de továbbment. Hasonlóképpen egy levita is, amikor ahhoz a helyhez ért, és látta őt, elment mellette. Egy szamariainak is arra vitt az útja. Odament, és amikor meglátta, megkönyörült rajta. Odalépett hozzá, olajat és bort öntött a sebeire, és bekötözte; azután föltette teherhordó állatára, elvitte egy fogadóba és ápolta. Lk 10,30-34

A szamaritánus nemcsak bátor volt, hanem gondoskodása mindenre kiterjedt. Mielőtt továbbment, így szólt a fogadóshoz:

„Viseld gondját neki, és ha többet költenél, amikor visszatérek, megadom neked.” 10,35

Nem kívánt tehát a segítségnyújtáson és a vele járó nehézségeken minél előbb „túl lenni”. Nem kötelességszerűen, hanem szívből, teljes értékű módon akart az úton fekvő, szerencsétlenül járt ismeretlenen segíteni.

Az irgalmasságnak más, lelki formái is lehetnek: a megtérítés, a lelkek mentése. Jakab apostol, „az Úr testvére” ezt írja levelében:

Testvéreim, ha valaki közületek eltéved az igazságtól, és valaki megtéríti őt, tudja meg, hogy aki a bűnöst visszatéríti téves útjáról, megmenti annak lelkét a haláltól, és betakarja bűneinek sokaságát. Jak 5,19-20

Akkor is az irgalmasság cselekedetét végezzük, amikor élő és elhunyt felebarátainkért imádkozunk:

Valljátok meg egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok, mert sokat megtehet az igaz ember állhatatos könyörgése. Jak 5,16

Akkor, amikor tanácsot vagy vigasztalást nyújtunk a bánkódónak. Sőt akkor is, ha szívből együtt tudunk érezni az örvendezővel vagy a síróval:

Örüljetek az örvendezőkkel, és sírjatok a sírókkal! Róm 12,15

A vigasztalás nem egyszerűen vigasztaló szó. Van, amikor életmentő szóvá válik, amikor a bűnök felett való mértéktelen bánkódástól, kétségbeeséstől, vigasztalhatatlan lelkiállapottól kell felebarátainkat megmentenünk:

Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! – mondja Isten. Szóljatok, papok, Jeruzsálem szívéhez, vigasztaljátok meg őt, mert letelt megaláztatása, letörlesztette bűnét, hiszen kétszeresen meglakolt az Úr kezétől minden vétkéért. Ézs 40,1-2

Az irgalmas cselekvés talán legnehezebb, ám végül győztes pillanata mégis az, amivel ennek a boldogságnak a magyarázatát kezdtük. Amikor a velünk szemben elkövetett rosszat, igazságtalanságot, bár a lelkünknek fáj, magunkon erőt véve, mégsem viszonozzuk. Vagy ha mégis, csakis jóval fizetünk érte vissza:

Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért! Róm 12,17

Ne hagyd, hogy a rossz legyőzzön téged, hanem te győzd le a rosszat a jóval. Róm 12,21

Vagy gondoljunk most valami másra. Idézzük fel magunkban azokat az eseteket, amikor éppen a jó cselekvése közben ért bennünket valamilyen baj, amivel, első felindulásunkon túljutva, végül mégis Isten előtti alázattal, és a jó további cselekvésében való kitartással néztünk szembe.

Évekkel ezelőtt történt. Összeálltunk egy páran, és egy idős, beteg asszonynak segítettünk a téli tüzelőjét felvágni. Már majdnem kész voltunk a munkával, amikor egyik társunk szemébe szilánk repült, úgyhogy szaladni kellett a szemészeti ügyeletre, különben a szeme odalett volna. Miután túl volt a veszélyen, valaki föltette a kérdést:

Miért éri az embert baj éppen a jó cselekvése közben?

Olykor éppen azért, hogy a jó tett tűzben megpróbált jó cselekedet legyen. A keresztény ember az Úr Jézus Krisztus követője. Péter apostol így ír erről:

Mert kegyelem az, ha valaki Istenre néző lelkiismerettel igazságtalanul szenvedve tűri a viszontagságokat. Hiszen miféle dicsőség az, ha vétkeztek, és azért viselitek el a pofonokat? De ha jót cselekedtek, és tűritek érte a szenvedést, ez kedves Isten előtt. Hiszen erre vagytok hivatva, mert példát hagyva nektek, Krisztus is szenvedett értetek, hogy az ő nyomdokait kövessétek. Ő, aki bűnt nem cselekedett, s álnokságot sem találtak a szájában, amikor szidalmazták, nem viszonozta a szidalmat, mikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta magát arra, aki igazságosan ítél; aki a mi bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk; az ő sebe által gyógyultatok meg. Mert olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és felügyelőjéhez. 1Pt 2,19-25

Ámde más oka is van annak, hogy éppen a jó cselekvése közben éri az embert valamilyen baj. Egyszerűen az, hogy az Ellenség így akar ráijeszteni, így akarja elriasztani őt a jó további állhatatos cselekvésétől. Végső soron pedig elszakítani a legfőbb Jótól, magától Istentől. Ez történt volna az igaz Jóbbal, ha az őt ért csapások sorozata láttán nem tartott volna ki a jóban, akiről Isten így tett bizonyságot a sátán előtt:

„Megfigyelted-e gondosan szolgámat, Jóbot? Nincs a földön hozzá hasonló férfi, feddhetetlen, igaz, istenfélő, minden gonosz dologtól tartózkodó?” Jób 1,8

A sátán viszont így válaszolt Istennek:

„Vajon ok nélkül istenfélő-e Jób? …Megáldottad keze munkáját, és megsokasítottad jószágát a földön? De nyújtsd csak ki a kezedet, és verd meg mindenét, amije van, akkor bizony szemtől-szembe áld majd téged!” 1,9-11

Ámde Jób így imádkozott az őt ért sorozatos csapások után:

„Mezítelen jöttem ki anyám méhéből és mezítelen térek oda vissza; az Úr adta s az Úr elvette, amint az Úrnak tetszett, úgy lett, legyen áldott az Úr neve!” Mindezekben, amik vele történtek, semmivel sem vétkezett Jób az Úr előtt. Jób 1,21-22

Nemcsak elfogadta a csapásokat Isten kezéből, hanem még áldotta is értük Istent.

Isten került tehát ki győztesen a sátánnal szemben felvállalt csatából, és azért, mert hűséges szolgáját, Jóbot senki és semmi sem tudta elszakítani Isten szeretetétől.

Ki szakíthat el minket Krisztus szeretetétől? Nyomorúság vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhség, vagy mezítelenség, vagy veszedelem, , vagy kard? Amint írva van: ”Miattad gyilkolnak minket naphosszat, olybá vesznek, mint a leölésre szánt juhokat”. De mindezekkel szemben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket. Abban ugyanis biztos vagyok, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van. Róm 8,35-39

(Folytatjuk)