„Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek.” Mt 5,6

Vajon a negyedik boldogsággal mire akar Urunk tanítani bennünket ?

Mit jelent éhezni és szomjazni az „igazságra”?

Mi a „dikaioszüné”, az igazság, pontosabban, az „igazságosság”?

Elsősorban az isteni törvény, az isteni „jogrend” betöltése itt a földön, emberi világunkban. Az „igazságosság” cselekvése az „igaz” ember tulajdonságainak összessége, aki az erények teljessége utáni vágyódik, az Isten Országa törvényeinek mindenben megfelelő élet-út után. Ez a vágyakozás valójában az „új ég és új föld” utáni sóvárgás, „ahol igazság lakik” (2Pét 3,13), és ahol már Isten királyi uralkodásának a rendje maradéktalanul érvényesül. Ezért volt mindig, és van most is a keresztény ember helye az éhezők és szomjazók, az elnyomottak és jogfosztottak oldalán. Nem törődhet bele mások nélkülözésébe, nyomorúságába, szenvedésébe. Urunk, Jézus Krisztus ezzel a boldogsággal azoknak a vádjait is kivédi, akik azt szeretnék az Egyház szemére vetni, hogy a „túlvilági” vagy az eljövendő, egyetemes, végső, „örök” vigasz ígéretével belenyugvásra buzdítja a szerencsétlen sorsú embereket. Urunk így tanít az Utolsó Ítéletről szóló beszédében:

Akkor a király így szól a jobbja felől állóknak: „Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek az országot, amely nektek készült a világ teremtése óta. Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, idegen voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám.”

Mt 25,34-36

Szent Pál apostol tanításában ez az „igazság”, amelyre éheznek és szomjaznak Krisztus követői, sajátos hangsúlyt nyer: a „hit által való igazságot” jelenti. Az ember puszta cselekedetei alapján nem válhat igazzá Isten előtt. Ábrahám sem azért vált igazzá, mert igaz cselekedetei voltak, hanem azért, mert hitt Istennek:

Ha ugyanis Ábrahám a tettei által igazult meg, van mivel dicsekednie, de nem Istennél. Mert mit mond az Írás? „Ábrahám hitt Istennek, s ez igazságul számított be neki.” Róm 4,2-3

Az „igazság” tehát azt jelenti, hiszünk abban, hogy Isten mint legfőbb Bíró fölmentett bennünket vétkeink és azok következményei alól, és lehetőséget adott arra, hogy Megváltónkban, Jézus Krisztusban ─ tiszta lappal ─ egy merőben új életet kezdjünk. Feltéve, ha elszántunk magunkat arra, hogy elhagyjuk mindazt, ami a korábbi, Istennel szemben ellenséges életünkre jellemző volt:

Istentelenek útjaira ne térj, és ne irigyeld a törvényszegők útjait…, hanem kerüld el őket, és menj tovább. Péld 4,14-15

Az apostol ezt írja a Rómaiaknak szóló levélben:

Most azonban a törvény nélkül jelent meg Isten igazsága, amelyről tanúságot tesznek a törvény és a próféták. Isten igazságát ugyanis a Jézus Krisztusban való hit által nyerik el mindazok, akik hisznek benne. Mert nincs különbségtétel: mindenki vétkezett ugyanis, és nélkülözi Isten dicsőségét, s így megigazul ingyen az ő kegyelméből a megváltás által, amely Jézus Krisztusban van, akit Isten rendelt hit által való engesztelő áldozatul az ő vérében, hogy így kimutassa a maga igazságát, miután eltűrte az előző idő bűneit Isten béketűrésével. Róm 3,21-26

Erre az igazságra éhezik és szomjazik tehát Krisztus követője. Végső soron magára, Krisztusra, aki ezt mondta:

„Én vagyok az út, az igazság és az élet.” Jn 14,6

Éhség és szomjúság ─ az élet jelei, és az életre visznek…

Ám az ígéretről se feledkezzünk meg:

„Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek.”

A test megelégítése az éhség és a szomjúság megszűnését, és a test megerősödését eredményezi.

Ugyanígy a lélek megelégítése valódi, belső, lelki megnyugvást hoz a vétkes ember számára, aki irgalmat talált Istennél, és bűnbocsánatot nyert tőle:

„Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és terhet hordoztok, és én megnyugvást adok nektek.” Mt 11,28

Nemcsak megnyugvást ígér, hanem tőle származó „erőt”, azaz hogy kegyelmet a jó cselekvésére:

Bármely napon hívlak is segítségül, hamar hallgass meg engem, nagy gonddal gondozd lelkemet erőddel. LXX, Zsolt 137,3 (138,3)

Egyiptomi Szent Makariosz atyánk így buzdít bennünket a lélek valódi és végső megnyugvásának ─ a boldogság-ígéret beteljesedésének elnyerésére:

Ahogyan az eljegyzett menyasszony, bármilyen ajándékokkal halmozzák is el a házasságkötés előtt, nem talál igazi megnyugvást, egészen addig, amíg a frigy meg nem köttetik, ugyanígy a lélek sem talál megnyugvást addig, amíg teljesen eggyé nem válik az Úrral. Vagy vegyünk egy kisgyermeket: ha egyszer éhes, semmibe veszi a gyöngyöket, a drága ruhákat, és minden figyelmét az anyjától remélt táplálékra fordítja, csak hogy a tejet megízlelhesse.

Így kell gondolkodnunk a lélekről is.[1]

Ám az örök jó élvezetére teremtett lélek végső megnyugvása és beteljesedése, jóllehet az már ebben a földi életben biztosan megízlelhető, mégis csak az eljövendő örök életben válik valóra a maga teljességében:

Most ugyanis tükör által, homályosan látunk, akkor pedig majd színről színre. 1Kor 13,12

(Folytatjuk)