Kedves Testvéreink, Olvasóink!

Köszöntőnkben elmondtuk, hogy Magyarországon az ortodox, „görögkeleti” keresztények viszonylag szerény kisebbséget képviselnek.

Azt is, hogy hiszünk Urunk ígéretében:

„Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük.” (Máté evangéliuma 18, 20)

Ám azt is tudjuk, hogy Urunk elsősorban a mindenben egyetértő „kettőnek vagy háromnak”  ígéri, hogy ott lesz közöttük:

„Bizony, mondom néktek, ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám.” (Máté evangéliuma 18,19)

Amikor az ortodox keresztények, magyarok, oroszok, szerbek, románok, görögök, bolgárok szent liturgiára gyülekeznek Budapesten, Székesfehérváron, Miskolcon, Gyulán, Nyíregyházán, Gyöngyösön, Szegeden vagy Pécsett, érezniük kell, hogy Uruk sokszor idézett, biztató szavai nekik szólnak:

„Ne félj, te kicsiny nyáj…”

Történt, hogy egy alkalommal, az egyik hazai műemlék templomunkba betérő látogató föltette a kérdést:

— Ezt az Egyházat mikor alapították? Önök görögkeletiek vagy pravoszlávok?

A kérdés meglepő volt, feltehetően a válasz is:

— Az ortodox egyház egyidős Jézus Krisztus apostolaival, az első jeruzsálemi pünkösdi keresztény közösséggel. „Görögkeleti”, „ortodox” vagy „pravoszláv” pedig, jóllehet más-más szóval, ugyanazt az egyházat, ugyanazt a hitvallást és hitvallót jelöli: az „igazhívőt”, aki igaz keresztény hitet vall, helyes módon akarja Istent dicsőíteni, és ennek megfelelő életet igyekszik élni.

Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a válasz akkor is, most is kötelez. A fenti háromféle jelző ugyanarra az apostoli egyházra utal a keresztény tanítás, az egyházi rend, a lelkiség meg nem szakadó folyamatossága és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus földi élete, kereszthalála és harmadnapi feltámadása által a földön és a mennyben megkötött Új Szövetség jó híre szerint.

— Ugye nyugaton pápa van, önöknél meg pópa? — hangzott a következő kérdés

A kérdező ebben a feltehetőleg nem tudatos szójátékban önkéntelenül is az ortodox spirituális hagyomány egyik fontos igazságára irányította a figyelmet: az Egyház osztatlan, egyetemes tanítása számos püspökön, papon, „pópán” keresztül jut el egyéni, személyes formában a hívő emberhez, akár az igehirdetésben, akár a gyóntatásban vagy a lelki tanácsadásban.

— A konstantinápolyi pátriárka az ortodox egyház feje, ugyanúgy, ahogyan a katolikus egyházé a római pápa? — faggatózott tovább látogatónk.

— Jóllehet a konstantinápolyi pátriárka az „egyetemes” jelzőt viseli, és megkülönböztetett tiszteletet élvez a helyi egyházfők között, mégis „primus inter pares”, azaz „első az egyenlők között” a többi keleti pátriárkák vagy érseki rangban lévő helyi egyházfők sorában.

—  És az igaz, hogy a nyugati egyházzal 1054-ben történt szakadás után az ortodoxia tovább töredezett autokefál egyházakra?

—  Pál apostol ezt írja a Korinthusiakhoz szóló első levelének bevezető köszöntésében:

„Isten korinthusi egyházának, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, a meghívott szenteknek, mindazokkal együtt, akik segítségül hívják a mi Urunk Jézus Krisztus nevét, minden helyen, náluk és nálunk.” (1,2)

A bevezető apostoli köszöntésben világosan megjelenik az egyetemes egyház ─ „Isten egyháza” ─ és a helyi egyház ─ „Isten korinthusi egyháza”, méghozzá mindkettő valós képben, egymástól mégis el nem választható módon. A fenti kérdést tovább gondolva emlékezzünk vissza az első keresztény ezredév egyházmodelljére, amelyre igen jó példa a harmadik, efezusi egyetemes zsinatnak (431) a ciprusi egyház önállóságát megerősítő 8. kánonja, amely egyértelműen utal az önigazgatásra, az „autokefalitásra”, mint „régi szokásra”, tehát az apostoli időkig visszanyúló hagyományra:

„Az egyházi szabályokkal és a szent apostolok kánonjaival ellentétben újonnan feltűnt dolgot — amely a közszabadságot érinti — jelentettek… a ciprusi eparchia legistenszeretőbb püspökei. Ezért… mivel régi szokás sem volt arra nézve, hogy Antiochia városának püspöke Ciprusban szenteléseket végezzen, amint azt… tanították legistenfélőbb férfiak, akik a zsinaton megjelentek — a ciprusi szent egyházak elöljáróinak legyen meg minden befolyástól mentes és sértetlen joguk a szent atyák kánonjai és a régi szokás alapján maguktól végezni a legistenfélőbb püspökök fölszentelését…, hogy meg ne szegessenek az atyák kánonjai, és hogy a szent szolgálat ürügye alatt világi hatalom kevélysége be ne lopakodjék az egyházba, se pedig el ne tévelyegjünk, elveszítvén apránként azt a szabadságot, amelyet a mi Urunk Jézus Krisztus, minden emberek megszabadítója, az Ő vére által nekünk ajándékozott.”

Azt se felejtsük el, hogy az ortodox kelet (a „kelet” itt szimbolikus, mivel nyugaton is számos ortodox keresztény közösség él) kívül maradt azokon a vallási történéseken, amelyek  Nyugat- és Észak-Európában mentek végbe az újkorban, s melyeket ma a katolikus-protestáns párbeszéd és közeledés igyekszik orvosolni.

Van hazánkban egy kicsiny, ám mégis számottevő, jól tájékozott kör, a szoros ételemben vett templomba járók közösségén túl, amely ismeri, és értékeli az ortodoxiát, vagy annak az írott szóban, a megfestett alkotásokban, a hangjegyek világában megjelenő tükröződéseit. Talán éppen Dosztojevszkij, Gogol, Leszkov közvetítésével. Vagy Feofan Grek, Rubljov, a hazai Gruntovics Teodor alkotásai révén. A nem evilági fényben csillogó görög, orosz, szerb ikonok világán keresztül. Az ortodox templomokban felhangzó régi egyházi vokális zene útján, amelyeknek gyökerei akár a kétszólamú, akár a többszólamú hagyományban végső soron közösek a gregorián énekkultúrával.

Ámde ha ennél többet akar megtudni rólunk, miután elolvasott egy írást, megállt egy ikonábrázolás előtt, meghallgatott pár perc zenét, látogasson el szegedi vagy valamelyik hazai templomunkba.

+

A szegedi Szent György Nagyvértanú templom a budapesti székhelyű Magyar Ortodox Egyházmegyéhez tartozik. Jelenlegi kormányzó főpapja Tyihon podolszki püspök, Kirill, Moszkva és egész Rusz pátriárkájának egyik vikáriusa.

I. T.