(Frissítve: 2020. május 4.)

Hitvallásunk a kereszténység alapvető tanításával kezdődik, amelyet – hogy minden kétséget eloszlassunk – már  a Hiszekegy első ágazatban megvallunk:

Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek, minden látható és láthatatlan dolgoknak Teremtőjében.

„Egy” Istenben hiszek. A kereszténység az egyistenhit vallása. Monoteista vallás. Az egy Istenben való hit volt az, amely Isten ószövetségi népet egybetartotta és megőrizte a pogány népek bálványaitól és hiedelmeitől:

„Halld, Izráel: Az Úr, a mi Istenünk, egy Úr! Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és teljes erődből. Legyenek a szívedben és a lelkedben ezek az igék, amelyeket ma megparancsolok neked! (LXX, MTörv 6,4-6)

Ezt idézi az Úr Jézus, mint első és legnagyobb parancsolatot, amikor egy írástudó megkérdezi tőle:

„Melyik a legelső az összes parancs közül?”

„A legelső ez: Halld, Izráel, az Úr, a mi Istenünk, egy Úr, és szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és teljes elmédből és teljes erődből.” (Mk 12,28-30)

Ezt vallja Pál apostol a Korinthusiakhoz írt első levelében:

Tudjuk, hogy nincs bálvány a világon, és hogy nincs más Isten, csak egy. Mert ha vannak is úgynevezett istenek, akár az égben, akár a földön, amint sok isten van és sok úr, nekünk mégis egy Istenünk van, az Atya, akitől minden van, s akiért vagyunk; és egy Urunk van, Jézus Krisztus, aki által minden van, s aki által mi is vagyunk. (1Kor 8,4-6)

Izráel Istene titokzatos nevét, megszólításának legszentebb módját is  kinyilatkoztatta Mózes szolgájának:

 „Én vagyok az, »Aki vagyok«.” Aztán azt mondta: „Ezt mondd Izrael fiainak: Az »Aki van« küldött engem hozzátok!” Azután Isten azt mondta Mózesnek: „Ezt mondd Izrael fiainak: Az Úr, atyáitok Istene, Ábrahám Istene és Izsák Istene és Jákob Istene küldött engem hozzátok. Ez az én nevem mindörökké, és ez az én emlékezetem nemzedékről-nemzedékre.” (LXX, Kiv 3,14-15)

Amikor a liturgikus felolvasások során tiszteletből nem ejtik ki többé a JHWH nevet, az „Isten” szóval, még gyakrabban az „Uram” névvel helyettesítik, amelyek Isten megszólítására már egészen régi szövegekben is előfordulnak:

Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. (LXX, Ter 1,1)

Ekkor azt mondta neki (Ábrámnak): „Én vagyok az Isten, aki kihoztalak a káldeaiak földjéről, hogy neked adjam ezt a földet örökségül.” Ám ő azt válaszolta: „Uralkodóm, Uram, miből tudhatnám meg, hogy örökölni fogom?” (LXX, 15,7-8)

Az „Úr Szabaóth” névvel először Elkánával kapcsolatban találkozunk, aki a gyermektelen Annának, Sámuel próféta anyjának a férje:

Volt egy Ramátaim-Szófímból, Efraim hegységéről való ember, akit Elkánának hívtak… Két felesége volt, az egyiket Annának, a másikat Fenennának hívták. Fenennának voltak gyermekei, Annának viszont nem volt gyermeke. Ez az ember minden évben felment városából… Silóba, hogy imádkozzon, és áldozatot mutasson be az Úr Isten Szabaóthnak.[3] (LXX 1Sám 1,1-3)

Ézsaiás próféta „Királynak” és „Úr Szabaóthnak” (Seregek Urának) nevezi Istent:

„Jaj nekem, végem van! Mert tisztátalan ajkú ember vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom, mégis a Királyt, az Úr Szabaóthot látták szemeim!” (LXX, Ézs 6,5)

Isten csak Izráelnek, Isten kiválasztott népének a Királya? A zsoltáros azt vallja, hogy a föld Urának királysága és uralkodói ítélkezése egész teremtésére kiterjed, amelybe a pogány népek is beletartoznak:

Mondjátok a nemzetek között: az Úr uralkodik, mert szilárddá tette a földkerekséget, amely nem rendül meg, igazságosan ítéli a népeket. (LXX 95,10)

Mi keresztények ─ az újszövetségi kinyilatkoztatás alapján ─  a Háromságban-Egy Istenben hiszünk.

Már az Ószövetségben, jóllehet még rejtett módon, megjelenik a Háromságban-Egy Isten ikonja. A legismertebb kép a mamréi jelenés, amikor Ábrahám előtt megjelenik három férfi, három vándor, akik előtt Ábrahám leborul, „Uramnak” szólítja, a Szentírás is „az Úrnak” nevezi. Ábrahám a házába invitálja őket, és ők egyes szám első személyben szólnak hozzá. Megígérik, hogy Sárának vénségében gyermeke lesz, és megjövendölik Szodoma és Gomorra pusztulását (Ter 18):

Az Úr megjelent neki Mamre völgyében, amikor a legforróbb napszakban éppen a sátra nyílásában üldögélt. Amint fölemelte szemét, megjelent neki három férfi, s megállt ott a közelében. Amikor észrevette őket, a sátra ajtajából eléjük szaladt, földig borult előttük, és így szólt: »Uram, ha kegyelmet találtam szemed előtt, ne haladj el szolgád mellett… Azok, miután ettek, így szóltak hozzá: »Hol van Sára, a feleséged?« Ő azt felelte: »Itt, benn a sátorban.« Erre az egyikük azt mondta neki: »Egy esztendő múlva, ilyen idő tájban, visszatérek hozzád, és fia lesz Sárának, a feleségednek.« …Azután a férfiak felkeltek onnan, elindultak, és Szodoma felé fordították a szemüket. Ábrahám is velük ment. …Azt mondta az Úr: »Szodoma és Gomorra ellen sok a panasz és jajkiáltás, és a bűnük igen súlyos. Lemegyek hát, és megnézem, hogy megtudjam, vajon teljesen a hozzám szállt kiáltás szerint cselekedtek-e vagy sem!« (Ter 18,1-21)

Széles körben ismert Rubljov ikonja, amely a Szentháromságról szóló tanítást ezzel az ószövetségi jelenéssel kívánta megörökíteni.

 Másutt is találkozunk a Háromságra vonatkozó tanúságtétellel az „Úrról, igéjéről és leheletéről”, amelyet az egyházatyák is gyakran idéznek:

Az Úr igéje alkotta az eget, egész seregét szájának lehelete. (LXX, Zsolt 32,6)

Az Háromságban-egy Istent „szeretetnek” nevezi Szent János evangélista:

„Szeretet az Isten; aki a szeretetben marad, Istenben marad, és Isten őbenne.” (1Jn 4,16)

Egyetlen, örök szeretet. A szeretet pedig közösség: egy létben, egy akaratban — egy szeretetben.

Szent Patrik, Írország apostolának életrajzában olvassuk, ikonján is láthatjuk, hogy egy háromlevelű lóherével a kezében prédikált a pogányoknak. Amikor megkérdezték, mi ez, azt válaszolta, egy levél, amelynek három ága van.

Urunk Jézus azt hagyta meg tanítványainak, hogy a Háromságos-Egy Isten nevében kereszteljék meg a népeket:

„Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében.” (Mt 28,19)

A Hitvallásban a „mindenható Atyában” hiszünk, akit maga Jézus, Istennek Fia nevezett Atyjának. Arra tanította az apostolokat, hogy amikor imádkoznak, ezzel a megszólítással kezdjék:

 „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved.” (Mt 6,9)

Ő a mi Mindenható Atyánk, akinek hatalmát semmi sem korlátozhatja:

Tudom, hogy mindent megtehetsz, és nálad semmi sem lehetetlen.” (LXX Jób 42,2)

Ó, Uram, Isten! Íme, te alkottad az eget és a földet nagy hatalmaddal és kinyújtott karoddal; neked semmi sem lehetetlen. (Jer 32,17)

Annak pedig, aki a bennünk munkálkodó erőnél fogva mindent megtehet bőségesen azon túl is, amit mi kérünk vagy megértünk, dicsőség legyen az egyházban és Krisztus Jézusban minden nemzedéken át örökkön-örökké! Ámen. (Ef 3,20-21)

Isten maga a Szeretet, Isten a „mi Atyánk”, ámde léte korlátlan, és a vég nélküli Lét „lényegét” az ember – a véges lét -nem ismerheti meg:

… aki egyedül birtokolja a halhatatlanságot, aki megközelíthetetlen világosságban lakik, akit senki ember nem látott és nem láthat… (1Tim 6,16)

Teológus Szent Gergely ezt mondja:

„A víz tükrén lévő árnyék és fényvisszaverődés mutatja meg gyenge látásunknak a Napot, mivel nem lehet rá magára tekinteni, mert fényének tisztaságával felülmúlja az érzékelést. Ha Istenről beszélsz, így beszélj, akár Mózes vagy, istene a fáraónak (Kiv 7,1), akár Pálként elragadtatsz a harmadik égig, és kimondhatatlan igéket hallasz (2Kor 12,2).”[6]

Isten a „mi Atyánk”, ezzel kezdjük az Úr Imáját, ezért, mint atya, szülő, elsősorban mégis szeretet:

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16)

 „Szeretteim, szeressük egymást; mert a szeretet Istentől van, és aki szeret, az Istentől született, és ismeri Istent; aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg az Istent; mert Isten szeretet. Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala. Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.” (1Jn 4,7-10)

Isten irántunk való szeretete az ő szeretetének követésére buzdít:

„Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást. Istent soha senki sem látta: ha szeretjük egymást, Isten lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk. Abból tudjuk, hogy benne maradunk, és ő mibennünk, hogy a maga Lelkéből adott nekünk. És mi láttuk, és mi teszünk bizonyságot arról, hogy az Atya elküldte a Fiát a világ üdvözítőjéül…, és mi ismerjük és hisszük azt a szeretetet, amellyel Isten szeret minket. Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne.” (1Jn 4,11-16)

Nemcsak Isten szeretetét, „jóságát” is megvalljuk.

„Velem azonban Uram, Uram, bánj nevedért kegyesen,
mert irgalmad jóságos.” (LXX 108,21)

Emlékezzünk, mit válaszol az Úr Jézus a gazdag ifjúnak, amikor az „jó mesternek” nevezi, ill. a „jó” cselekedetekről kérdezi, hogy elnyerhesse az örök életet:

 „Miért kérdezel engem a jóról? Csak egy van, aki jó.” (Mt 19,17)

A szó tökéletes értelmében csak egy valaki lehet az, aki valóban jó. Az ő jóságához képest minden emberi jóság, és mindaz, amit mi ezen a világon jónak tartunk, viszonylagos értékű.

Hiszünk abban is, hogy Isten „mindent lát” és „mindent tud”, ami az emberi szív mélyén rejtőzik:

Az Úr azonban ezt mondta Sámuelnek: „Ne a külsejét és magas termetét nézd, mert hisz elvetettem. Isten ugyanis nem azt nézi, amit az ember. Az ember a külsőt nézi, az Úr azonban a szívet.” (1Sám 16,7)

Isten nagyobb a mi szívünknél, és mindent tud. (1Jn 3,20)

Hiszünk igazságosságában, abban, hogy „mindenkinek tettei szerint fizet” és  „nincs nála személyválogatás” (Róm 2,6.11),. Ezekiel prófétánál olvassuk, amit egy gonosz apáról és annak igaz fiáról mond:

De ha ez egy olyan fiút nemz, aki apja minden elkövetett bűnének láttára félelemre gerjed és nem követ el azokhoz hasonlót, nem eszik a hegyeken és nem emeli szemét Izrael házának bálványaira, meg nem gyalázza társának feleségét, nem nyom el senkit sem, nem tartja vissza a zálogot és nem rabol zsákmányt, kenyerét az éhezőnek adja és ruhájával befödi a mezítelent, visszatartja kezét a szegénynek bántalmazásától, nem fogad el kamatot és ráadást, megcselekszi ítéleteimet és parancsaim szerint jár: az ilyen nem hal meg apja gonoszsága miatt, hanem biztosan életben marad. Az apja, mivel erőszakos volt, megrabolta testvérét és gonoszat cselekedett népe körében, íme, meghal gonoszsága miatt. Ti pedig így szóltok: ‘Miért nem viseli a fiú apja gonoszságát?’ Azért, mert a fiú jog és igazság szerint járt, minden parancsomat megtartotta és megtette; ezért biztosan életben marad. Aki vétkezik, az hal meg. A fiú nem viseli atyja gonoszságát, és az apa nem viseli fia gonoszságát; az igaznak igazsága önmagán lesz, és az istentelennek istentelensége is önmagán lesz. (Ez 18,14-20)

Egyszer szólt Isten,
ezt a két dolgot hallottam:
Istené a hatalom,

s tiéd, Uram, az irgalom;
És te megfizetsz kinek-kinek
cselekedetei szerint (Zsolt 62,12-13)

„Mert az Emberfia eljön angyalaival Atyja dicsőségében, és akkor megfizet majd mindenkinek tettei szerint.” (Mt 16,27)

Hisszük, hogy nincs hely, ahonnan kizárható lenne, „mindenütt jelen van”, még az alvilágban is:

Hová menjek Lelked elől, és orcád elől hová meneküljek? Ha a mennybe szállnék, ott vagy. Ha az alvilágba ereszkednék, ott is jelen vagy. Ha szárnyakat öltenék, mint a hajnal, és a tenger végén lakoznék, ott is a Te kezed vezetne, és a Te jobbod tartana engem. (LXX 138,7-10)

Kivételes módon van jelen azok között, akik igaz hittel, tiszta szívvel, és – ami döntően fontos – egyetértő szeretettel gyűlnek egybe az ő nevében:

 „Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük.” (Mt 18,20)

„Bizony, mondom néktek azt is, hogy ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám.” (Mt 18,19)

Urunk nemcsak az ő nevében egybegyűltek „között” van jelen, hanem „bennük” is, legfőképpen a szentekben:

„Nem fogják azt mondani: ‘íme itt van,’ vagy ‘amott’. Mert az Isten országa ti bennetek van” (Lk 17,21).

Isten ott van, ahol szeretik őt és szavát megtartják:

„Ha valaki szeret engem, megtartja szavamat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála” (Jn 14,23).

Isten ott van, ahol az emberi szív ajtaja megnyílik előtte:

Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem (Jel 3,20).

Miklós, zsicsai szerb püspöktől kérdezi egy katona levélben, hol van Isten. Azt válaszolja neki, ne csodálkozzon azon, amikor azt hallja, az ember bensejében. Így magyarázza:

„Úgy mint fény a szobában, tűz a kemencében, levegő a tüdőben, élet az élőlényekben, vagy mint erő, szeretet, gondolat az ember bensejében…

Isten lélek, aki saját erejéből és akaratából képes bárhova behatolni és mindent betölteni. Magasan, minden  teremtmény fölött áll, hasonlóan a Naphoz, amely magasan van a föld fölött, fénye mégis mindenhová eljut, ami nyitva van előtte.. Ahogyan az apostol mondja: Egy az Isten és mindeneknek Atyja, aki mindenek fölött áll, mindent áthat, és mindenben benne van (Ef 4,6).”[13]

Hitvallásunk így folytatódik:

„Hiszek …mennynek és földnek, minden látható és láthatatlan dolgoknak Teremtőjében.”

Hitvallásunknak e szavai is a Szentírásból származnak:

 Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. (Ter 1,1)

„Ő a láthatatlan Isten képmása,
és minden teremtmény elsőszülöttje,
mert benne teremtetett minden az égben és a földön,
a láthatók és a láthatatlanok,
a trónusok és uralmak,
a fejedelemségek és hatalmasságok.
Minden őáltala és őérte teremtetett. (Kol 1,15-16)

A „látható dolgok” a föld, az égitestek, mindaz, ami szemmel észlelhető és nem utolsó sorban maga az ember. A „láthatatlanok” pedig az angyali világot jelentik.

A Szentírásból tudjuk, hogy a teremtés három „szinten” jött létre: a láthatatlan szellemi világ, a látható anyagi világ, és az ember szintjén, aki mintegy a kettőnek az ötvözete, mivel szellemi és egyúttal anyagi is.

A láthatatlan világ, az angyalok, vagy ahogyan Jób Könyvében olvassuk, „az istenfiak” teremtése természeténél fogva megelőzi a látható világ teremtését:

„Hol voltál, amikor a földnek alapot vetettem? Mondd el, ha tudsz valami okosat! Tudod, ki szabta meg annak méreteit, vagy ki feszített ki fölötte mérőzsinórt? Mire vannak erősítve gyűrűi, vagy ki helyezte el sarokkövét, amikor megszülettek a csillagok, nagy hangon dicsőítettek engem minden angyalaim?” (LXX Jób 38,4-7)

. Mi az angyalok szerepe az üdvösség történetében? Mindenekelőtt Isten akaratának meghirdetése, annak véghez vitele és az emberek üdvösségének szolgálata. Gábriel arkangyal, amikor Keresztelő János születését hírül adja, így fedi fel kilétét Zakariás papnak:

„Én Gábriel vagyok, aki az Isten színe előtt állok, és azért küldtek, hogy szóljak hozzád, és ezt az örömhírt meghozzam neked.” (Lk 1,19)

A Zsidókhoz írt levélben az „üdvösség szolgáiról” van szó:

Ők ugye mindnyájan szolgáló lelkek, s azok szolgálatára küldték őket, akik örökölni fogják az üdvösséget? (Zsid 1,14)

Az őrangyalokról is a Szentírásból tudunk. A zsoltárosköltő ezt mondja:

Mert Te vagy, Uram, reménységem; a Magasságost választottad menedékül. Nem érnek el a bajok, és csapás nem jut hajlékod közelébe. Mert angyalainak parancsol felőled, hogy minden utadon őrizzenek téged; kezükön hordoznak téged, nehogy lábad kőbe üssed. (LXX 90,9-12)[15]

Az Úr Jézus ezt mondja:

„Vigyázzatok, hogy egyet se vessetek meg e kicsinyek közül, mert mondom nektek, hogy angyalaik mindenkor látják a mennyben az én mennyei Atyám arcát.” (Mt 18,10)[16]

Több angyalról név szerint is tudunk a Szentírásból: Mihályról (Dán 10,13.21; 12,1; Jud 9; Jel 12,7), Gábrielről, akit már említettünk (Dán 8,15; 9,21; Lk. 1), Rafaelről (Tób 5.4; Jób 12,15) Urielről (1Krón 6,9; 15,3-5; 2Krón 13,2) és másokról.[18]

Damaszkuszi Szent János írja az angyalokról, „Az ortodox hit részletes kifejtéséről” című művében, hogy Isten a nemlétből hozta létre az angyalokat és saját képére teremtette őket, testetleneknek, mint amilyen a lélek, a szél vagy az anyagtalan tűz:

„Aki angyalait szelekké teszi és szolgáit tűznek lángjává”  (Zsid 1,7; LXX 103,4).

„Az emberhez képest — mondja az egyházatya — testetlenek és anyagtalanok, ám az Istenhez képest, aki semmi máshoz sem hasonlítható, és a szó valódi értelmében egyedül mondható anyagtalannak és testetlennek, testesek és anyagi természetűek. Mint szellemi lények, szabad akarattal rendelkeznek. Mivel teremtettek, változók, lehetőségük van arra, hogy megmaradjanak, sőt, növekedjenek a jóban, de a rossz felé is fordulhatnak. Testnélküliek, ezért képtelenek a bűnbánatra, a testben élő ember viszont a test erőtlenségei, betegségei folytán képes a bűnbánatra. Isten Igéje teremtette és a Szentlélek megszentelése tette őket teljessé, de rangjuk és rendjük mértéke szerint részesednek megvilágosodásban és kegyelemben. Mind megvilágosodásuk, mind helyzetük tekintetében különböznek egymástól. A szentírási történetekből láthatjuk, hogy nem valóságos formájukban jelennek meg az emberek előtt, hanem olyan alakban, amelyet az ember képes felfogni. Az Istent szemlélik, amennyire felfogható számukra, ez az ő „táplálékuk”.[19]

Hozzájuk válhatunk hasonlóvá, ha táplálékuk tekintetében követjük őket, megszívleljük az Úr szavait, amelyekkel lefegyverzi a Kísértőt:

„Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.” (Mt 4,4)

I. T.

(Folytatjuk)

[3] Ez a különleges név több dolgot is jelenthetett: egyrészt Izráel törzseinek a seregét, akiket maga az értük és velük harcoló Isten vezet, vagy az angyalok, ill. a csillagok seregeit. Vonatkozhatott a Kánaán elfoglalása után Jahve uralma alá vetett minden, a pogányok által babonásan tisztelt természeti erőre. Sőt, e nevet egyetemes, „kozmikus” értelemben is lehetett venni: az ég és a föld minden hatalma és mindenfajta eleme Isten parancsainak engedelmeskedik.

[6] 2. Beszéd a teológiáról…

[13] 97. „missziós” levél.

[15]  Ld. Mt 4,6.

[16] A hagyomány szerint városoknak, népeknek is vannak őrangyalaik. Ld. Damaszkuszi Szt. János, PG 94, De fide orthodoxa, lib. II. cap. 3.

[18] Uriél e helyeken személynév, vezető levita pap, a zsidó apokaliptikában pedig arkangyal vagy trónusangyal.

[19] Ld. Damaszkuszi Szt. János, PG 94, De fide orthodoxa, lib. II. cap. 3.