(Frissítve: 2024. augusztus 23.)

Az első zsinatot „az apostolok és a vének” hívták össze Jeruzsálemben. Az Apostolok Cselekedetei szerint azzal a céllal gyűltek egybe, hogy döntést hozzanak a pogányságból megtért keresztények és a mózesi törvények megtartása ügyében (15,1-29). A zsinat végül is a következő, rövid határozatot hozta:

Úgy tetszett ugyanis a Szentléleknek és nekünk, hogy semmi további terhet ne rakjunk rátok, csak azt, ami szükséges: hogy tartózkodjatok a bálványoknak áldozott dolgoktól, a vértől, a fojtott állatoktól és a paráznaságtól. Ha ezektől őrizkedtek, jól teszitek. Jó egészséget!« (15,28-29)  

Mi volt a zsinati döntés „egyházjogi” alapja? Az Úr Jézus kijelentése, amely az egyház határozatainak olyan súlyt ad, hogy aki azokat figyelmen kívül hagyja, a pogányhoz válik hasonlóvá:

 

„Ha a testvéred vétkezik ellened, menj és figyelmeztesd őt négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, végy magad mellé még egy vagy két társat, mert minden dolgot két vagy három tanú szavával kell igazolni. Ha rájuk sem akar hallgatni, mondd meg az egyháznak. Ha pedig az egyházra sem akar hallgatni, legyen számodra olyan, mint a pogány és a vámszedő.” (Mt 18,15-17)

A két egymást követő egyetemes zsinaton megfogalmazott Hitvallást úgy értjük meg, ha mind a tizenkét ágazatát külön, részletesen is tanulmányozzuk.

Az első így hangzik:

Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek, minden látható és láthatatlan dolgoknak Teremtőjében.

Hiszek…

A hit keresztény életünk alapja. Olyan erény, amelyért Isten igaznak fogadta el Ábrahámot, a hit ősatyját:

Hitt Ábrám az Úrnak, s ez igazságul számíttatott be neki. (LXX, Ter 15,6)

Az apostol így buzdít a Zsidókhoz írt levélben:      

Hit nélkül pedig lehetetlen (Istennek) tetszeni, mert aki Istenhez járul, annak hinnie kell, hogy ő van, és megjutalmazza az őt keresőket. (Zsid 11,6)

Lássuk, mit jelent a hit Pál apostol szerint:

A hit pedig alapja annak, amit remélünk, bizonyítéka annak, amit nem látunk. (Zsid 11,1) 

Mi a hit célja? Az apostol szerint egy igazi célja van: az, hogy a hit által Krisztus költözzék a szívünkbe. Ha pedig a szívünkbe költözik, elnyerjük az üdvösséget és az örök életet:

Adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy megerősödjetek benső emberré az ő Lelke által, hogy Krisztus a hit által a szívetekben lakjék. (Ef 3,16-17)

Az atyák azt tanítják, hogy az egy és osztatlan keresztény hitnek két foka van. Az első, amit az atyák az igazhitűek „közös hitének” neveznek, és amelyet Krisztus kegyelméből, ingyen, cselekedetek nélkül, a szent keresztség útján nyerünk el: hiszünk a Szentháromságban egy Istenben, hiszünk Jézus egy Személyének isteni és emberi természetében, hiszünk az angyalokban, az Egyházban, Urunk második eljövetelében, testünk feltámadásában, az eljövendő örök életben.

A másik foka a hitnek, amikor nemcsak hiszünk Isten létezésében és az isteni igazságokban, hanem hiszünk minden szavának, hiszünk abban, hogy jelen van közöttünk, hiszünk ígéreteiben, és tapasztalásból meg is ismertük őt. Ez a „második” hit erősíti meg és teszi teljessé az elsőt. Ez a „nagy hit”. Ezért a hitért dicséri meg az Úr Jézus a kánaáni asszonyt, aki kiállt minden lelki próbatételt, hogy a leánya gyógyulást nyerjen:

„Asszony, nagy a te hited! Történjék veled akaratod szerint! És abban az órában meggyógyult a lánya.” (Mt 15,28)

Erről a nagy hitről ír Áthoszi Szent Sziluán vallomásaiban:

„Sok filozófus és tudós eljutott odáig, hogy hitt Isten létében, de Istent nem ismerte meg. Mi szerzetesek is éjjel-nappal tanulmányozzuk az Úr törvényét, de távolról sem mind ismertük meg Istent, jóllehet hiszünk benne.”

Más dolog ugyanis hinni Isten létében, és megint más ismerni Őt.[1]

Ámde a hit első, mindannyiunk számára közös fokáról is elmondhatjuk, hogy az ember nem tud hinni olyan valamiben, vagy valakiben, amiről, vagy akiről semmit sem tud. A hit tudásra, ismeretre épül. Ráadásul, ennek a tudásnak, ismeretnek észszerűnek, és nem valami képtelen dolognak kell lennie. Más szóval, a keresztény hit — nem vak hit. Az apostolok sem vakon követték Krisztust, hanem Keresztelő Szent János tanúsága, biztos, hiteles ismerete és kijelentése által:

Másnap (János) látta, hogy Jézus közeledik hozzá. Erre így szólt: »Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét! Ő az, akiről mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én. Én nem ismertem őt; de azért jöttem vízzel keresztelni, hogy őt megismertessem Izraellel.« János tanúságot tett és azt mondta: »Láttam, hogy a Lélek, mint galamb, leszállt az égből és rajta maradt. Nem ismertem őt, de aki azért küldött, hogy vízzel kereszteljek, azt mondta nekem: ‘Akire látod a Lelket leszállni és rajta maradni, ő az, aki Szentlélekkel keresztel.’ Én láttam, és tanúságot tettem arról, hogy ő az Isten Fia.« … A két tanítvány hallotta szavait, és követték Jézust.  (Jn 1,29-37)

Ámde a másvalakitől kapott tanúságtételnek személyes, megtapasztalt hitté is kell válnia. Szép példa erre a szamariaiak megtérése:

Abból a városból a szamariaiak közül sokan hittek benne az asszony szavára, aki bizonygatta: »Elmondott nekem mindent, amit cselekedtem.« Amikor tehát a szamariaiak odamentek hozzá, kérték őt, hogy maradjon náluk. Két napig ott is maradt. Ekkor már sokkal többen hittek az ő tanítása miatt. Az asszonynak pedig azt mondták: »Most már nem a te beszéded miatt hiszünk, hanem mert mi magunk hallottuk, és tudjuk, hogy ő valóban a világ Üdvözítője.« (Jn 4,39-42)

Erről a megtapasztalt hitről ír János apostol első levelének kezdő soraiban:

Ami kezdettől volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit megnéztünk és a kezünk tapintott az élet Igéjéről, mert az élet megjelent, és mi láttuk, és tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, mely az Atyánál volt és megjelent nekünk. (1Jn 1,1-2)

Végül ahhoz, hogy hitünk hiteles és másokat is hitre vezető legyen, meg is kell élnünk. Mindenben hitünk szerint kell cselekednünk. Jakab apostol írja a levelében:

Így a hit is, ha tettei nincsenek, halott önmagában. (Jak 2,17)

A személyes hit cselekedetek által válik élő és másokat is hitre vezető hitté, és a hitből fakadó cselekedetek által erősödik meg.

[1] Szofronyij (Szaharov) apát: A szent hegy titka. Áthoszi Sziluán (1866–1938) élete, tanításai és írásai. II. rész, Sziluán sztarec írásai. VIII. Isten megismeréséről. (ford. Imrényi Tibor.) 4. kiad., Odigitria-Jel 2022, 367. old.

I. T.