Szentéletű Vízivó Dávid aszkéta, walesi püspök (600 k.)
(március 1.)
Szentéletű Dávid, Wales patrónusa a VI. sz. második felében élt. Miután pappá szentelték, Wales délnyugati sarkában, Menevia városában telepedett le (mai neve St. Davids, Pembrokeshire). Itt monostort alapított, amely igen szigorú életmódjáról vált nevezetessé. Szerzetesei Szentéletű Dávid vezetésével a sivatagi atyák szokásait követték, csak vizet ittak, ill. kenyeret és zöldséget ettek. Napjaikat kétkezi munkával, imádságban és a szent könyvek tanulmányozásával töltötték.
A hagyomány szerint Szentéletű Dávidot a jeruzsálemi pátriárka szentelte püspökké, amikor egy alkalommal a Szentföldre látogatott, hogy hódoljon azokon a szent helyeken, amelyeket a mi Urunk lábai érintettek.
A szent jótékonyságáról volt híres, nem mulasztotta el alkalmat, hogy segítsen a szegényeken és a bajbajutottakon. Szokása volt, hogy hideg vízben állva zsoltározott. Egy alkalommal igehirdető körutat tett, és mivel a körülállók zúgolódtak, hogy nem látják és nem hallják, a föld felemelkedett a talpa alatt és kisebb emelvényt képezett.
Szentéletű Dávid sokat fáradozott Walesben a kereszténység terjesztéséért, különösen annak délnyugati részén, amit ma Pembroke-nak neveznek. Tizenkét monostort alapított a környéken, és számos csodát művelt életében. A brit szigetek egyik legkedveltebb szentje.
Kr. u. 600-ban költözött az Úrhoz. Emléknapja, március 1., amelyet „Szent Dávid Napjának” (St. David’s Day) neveznek. A XII. századtól kezdve a walesiek egyik nemzeti ünnepe, amelyen vidám népünnepélyt rendeznek. Az ünnepség egyik szimbóluma a póréhagyma, amely azon a vidéken bőségesen terem, és amely Szentéletű Dávidnak és szerzetestársainak egyik fő eledele volt. Egy alkalommal, amikor a walesiek háborúba keveredtek a szászokkal, a helyiek tanácstalanok voltak, hogyan fogják megkülönböztetni saját katonáikat az ellenségtől. Ekkor Szentéletű Dávid azt tanácsolta nekik, hogy tűzzenek póréhagymát a sisakjuk mellé, ez majd segítségükre lesz. A csata a walesiek győzelmével zárult, és a póréhagyma a helyiek egyik szimbólumává vált.
Szentéletű Dávid első monostorának a helyén ma a brit szigetek legkisebb városa, St. David’s áll, amelyet a szentről neveztek el, ereklyéit pedig a neki szentelt templomban őrzik.
(Forrás: doxologia.ro; saint.gr)
(Fordította: A-V. Gellért)
+
Szentéletű Kaletzi Agápiosz áthoszi remete és szerzetestársai
(március 1.)
Az Áthosz-hegyi Vatopedi monostor birtokán található a kaletzi Szentháromság-remeteség[1], amelynek az évszázadok alatt kihajtott virágai közül az egyik legnevezetesebb Szentéletű Agápiosz, akit Szent Egyházunk március 1-én ünnepel.
A róla szóló hagyományt Áthoszi Szent Nikodémus jegyezte fel, aki összeállította az áthoszi szentek liturgikus szolgálatát, és a Szentek Kalendáriumában (szynaxárionban) az ő nevét is feljegyzi. Emlékét az áthoszi szájhagyomány is őrzi.
Szentéletű Agápiosz a Vatopedi monostor közelében élt lelkiatyjával a Szentséges Háromságról elnevezett remeteségben, de hogy pontosan mikor, az nem ismeretes. Történt, hogy alkalommal lelkiatyja leküldte a tengerpartra valamilyen feladat elvégzésére, épp akkor, amikor muzulmán kalózok támadták meg a monostort. Agápioszt fogságba ejtették és a rabszolgapiacon eladták. Muzulmán gazdájánál tizenkét esztendeig szolgált rabláncra verve, nehéz feladatokat bíztak rá, ám olyan engedelmes volt, hogy gazdái vele bántak a legjobban.
Szentéletű Agápioszt maga az Istenszülő szabadította ki fogságából. A szent visszatért lelkiatyjához a Szent Hegyre. Miután az meghallgatta a vele történt eseményeket, így szólt hozzá: „Fiam, tudod, hogy a szerzetes legfontosabb kötelessége az engedelmesség. Nem illő, hogy gazdáidat, akik tizenkét esztendeig tápláltak és munkát adtak neked, ilyen engedetlen módon, akaratuk ellenére elhagyd. Térj hát vissza hozzájuk, kérj bocsánatot, és tedd, amit mondanak.” Agápiosz pedig, az engedelmesség e kiváló bajnoka, ellenkezés nélkül visszatért gazdájához a rabszolgaságba. Miután mindent elbeszélt a töröknek, akinél szolgált, az családjával együtt igen elámult a történteken, és kérte, hogy beszéljen nekik a keresztények Istenéről. Nem sok idő múltán Agápiosz gazdájával és annak két fiával együtt visszatért a Szent Hegyre, ahol a törökök részesültek a szent keresztség megvilágosításában, szerzetesekké lettek, és életüket abban a kaletzi remetéségben fejezték be.
Szentéletű Agápioszt lelkiatyjával és az általa megtérített három törökkel együtt a szentek társaságában tiszteli az Egyház, emléküket március 1-én tartja.
(Forrás: doxologia.ro; saint.gr)
(Fordította: A-V. Gellért)
[1] Gör. szkiti: általában egy nagyobb monostor vonzáskörzetében található, közös templom köré tömörülő, a hétköznapokban egymástól külön élő remeték lazább közössége, akik a vasár- és ünnepi szolgálatokat együtt végzik, és életmódjukban a monostor szokásait követik.
