Teológus Szent Gergely (389/390, január 25. / január 30.)

(Rövid összefoglalás tanítványa,

Gergely presbiter és Rufinus nyomán) I. rész

Teológus Szent Gergely hazája Kappadókia másik része, Nazianz városa, emiatt is nevezik Nazianzinak. Szülei jó családból származó, tisztes emberek voltak, atyját ugyanígy Gergelynek hívták, anyjának neve Nonna volt. Atyja azonban korábban hitetlen volt, mert szülei hitetlenek voltak, atyja hellén, anyja zsidó volt, és részben mindkettejüket követte mind a hellén tévelygésben, mind a „Magasságost követők” szektájának tanaiban.[1]

Szent Gergely édesanyja pedig, a boldog Nonna igazhitű keresztény volt, szülei is keresztények voltak, csecsemőkorától kezdve igaz hitre és istenfélelemre nevelték, amely a bölcsesség kezdete (vö. Péld 1,7; Zsolt 110,10). Nonna tanult asszony volt, és Isten rendelése az volt, hogy hitetlen férfihoz adják feleségül, hogy őt is a szent hitre vezesse, és hogy a hívő asszony megszentelje hitetlen férjét az apostol szavai szerint (1Kor 7,14), ami meg is történt.[2]

A boldog Nonna Isten által bölccsé tett szavakkal szólt férjéhez, buzgón könyörgött érte Istenhez, és így a kereszténységre vezette. Isten segítségével férje álmot látott: úgy tűnt neki, hogy ő maga Dávid király zsoltárait énekli, olyan szavakat, amelyeket soha nem hallhatott a saját szájából, hanem feleségétől hallhatta valamikor, aki gyakran imádkozott. Ő nem tudta, hogyan kell imádkozni, és nem is akart. A szavak pedig, amelyeket az álomban énekelt, ezek voltak: „Örvendeztem, midőn mondották nékem: az Úr házába megyünk.” (Zsolt 121,1) Miközben énekelt, szívében nagy örömöt érzett, amikor pedig felébredt, örvendezett és elmondta feleségének. Ő pedig megértette, hogy maga Isten hívja férjét a Szent Egyházba, és elkezdte még inkább tanítani a keresztény hitre, és igazgatni üdvösségének útját.

Akkoriban történt, hogy Szent Leontiosz, a kappadókiai Caesarea püspöke a Nikeai Egyetemes Zsinatra tartva Nazianz városába érkezett, Nonna pedig hozzá vitte férjét. Gergelyt tehát maga a főpap keresztelte meg. Miután pedig részesült a szent keresztségben, elkezdte tiszta és Istennek tetsző életét, ahogy illik egy igazi, érett keresztényhez.[3]

Oly igen gyarapodott az igaz hitben és a jócselekedetekben, hogy végül püspökké választották Nazianz város éppen megüresedett püspöki székébe, melyről később fogunk szólni. Ilyen férfiúval élt tehát Nonna tisztes házasságban, és mivel fiúgyermekekre vágyott, buzgón könyörgött Minden javak Adományozójához, hogy legalább egy fiúgyermeket adjon neki, és még foganása előtt megígérte, miként egykor Anna Sámuel esetében, hogy a neki ajándékozott fiút Isten szolgálatára adja. Az Úr pedig, aki megcselekszi azok akaratát, akik félik őt, és meghallgatja imádságaikat, teljesítette az igazhitű asszony kérését, aki álmában isteni jelenést látott, megmutatta neki a gyermeket, akit majd szülni fog. Látta tehát Nonna leendő fiát még annak megszületése előtt, látta, milyen lesz, és nevét is tudta.

Egy idő múlva tehát fiúgyermeket szült, és atyja neve után Gergelynek nevezte el, ahogyan azt álmában előre megtudta. Aztán nagy hálát adott Istennek, neki ajándékozta és gondviselésére bízta az újszülött gyermeket. Nem keresztelte meg azonnal, mert azokban az időkben az volt a szokás, hogy a legtöbb keresztény elhalasztotta a szent keresztséget addig az életkorig, amikor Krisztus Urunk János által a Jordánban megkeresztelkedett, azaz harminc esztendős korukig. Ezt a szokást később, jól megfontolt okokból, éppen a Teológus Szent Gergely, Nagy Szent Vazul, Nüsszai Szent Gergely és más nagy atyák szüntették meg. Tehát a gyermeket nem keresztelték meg rögtön, hanem a keresztények régi szokása szerint elhalasztották a keresztségét a mi Urunk, Jézus Krisztus keresztségének életkoráig.

A kisgyermek szülei házában nevelkedett, és amikor elérte az érettebb gyermekkort, olvasni tanult, és amint évei száma gyarapodott, gyarapodott bölcsessége is, mert nevének megfelelően eszes volt, ügyes, a tanulásban szorgalmas, olyannyira, hogy a nála idősebbeket is elhagyta[4], mert gyermeki életkora nem akadályozta a dolgok megértésében, amelyeket az idősebbek tanultak. Gyermeki szokásai pedig az idősek szokásai voltak, mert a játékot és a gyermeki tréfákat teljességgel gyűlölte, a helyes dolgokra törekedett, különösen a tanulásra, idejét pedig hasznos dolgokkal, és nem hiábavalóságokkal töltötte. Miután pedig még idősebb lett, igazhitű édesanyja gyakran tanította az igaz hit dolgaira, és elbeszélte neki, hogy ő az imádság gyümölcse, mert buzgó imásággal kérte Istent, és már foganása előtt neki ígérte gyermekét.

A jó ifjú szívébe véste e szavakat, lelke pedig megvilágosodott az igaz hit tanításától Krisztus, az Igaz Isten iránti hittel, reménnyel és szeretettel. Nagyon szerette a tökéletes lelki bölcsességet és a testi tisztaságot, és feltette magában, hogy érintetlenségét megőrzi halála napjáig; ezt pedig egyfelől szeretett édesanyja tanításának hatására tette, másfelől egy álombéli látomás miatt, amely ifjúkorában mutatkozott meg előtte, és amelyről ő maga később tett tanúságot.

Ez úgy történt, hogy egy alkalommal Gergely aludt, és úgy tűnt neki, hogy hozzá közel két leány áll, mindkettő szépséges és egykorú, azonban egyikük sem volt külső dolgokkal felékesítve; sem arannyal, sem ezüsttel, sem igazgyönggyel, sem nagy értékű kövekkel vagy drága nyakékekkel, sem új szövetruhákkal, sem arany övekkel nem díszítették fel magukat. Arcuk szépségével sem dicsekedtek, sem szemöldökük kifestésével, sem hajuk tincsenkénti díszítésével, sem más ehhez hasonlóval, amivel a világias leányok igyekeznek az ifjak tekintetét megszerezni, hogy mások tetszésére legyenek, hanem tiszta fehér ruhába voltak öltözve, tisztességgel felövezve, fejüket vékony kendő borította, de nem csupán fejüket, hanem arcukat is, szemüket lesütötték, arcuk szűziesen elpirult. Egész megjelenésük telve volt tisztasággal, ajkuk olyan volt, mint a vörös rózsa, és teljes hallgatásban jelentek meg előtte. Gergely pedig, amikor látta őket, szívében nagy örömöt érzett, és azt gondolta, hogy nem a földi lények közül valók, hanem azok közül, akik meghaladják az emberi természetet.

A leányok, amikor látták, hogy igen örvendezik látásukon, szeretettel átölelték. Aztán megkérdezte őket: „Kik vagytok és honnan jöttetek?” Ez egyik azt felelte, hogy ő a tisztaság, a másik pedig, hogy ő az önmegtartóztatás, és mindketten Krisztusnak, a Dicsőség Királyának trónusa előtt állnak, és a mennyei szüzek karának szépségében gyönyörködnek. Így szóltak Gergelyhez: „Legyenek gondolataid közösek a mi gondolatainkkal, egyesítsd értelmedet a mi értelmünkkel, hogy téged ragyogva az égbe emeljünk, a kiválasztottak fényébe, és helyezzünk a Háromság alkony nélküli világosságába.” Ezt mondták neki, és az égbe emelkedtek, mintha szárnyak segítségével szálltak volna el. Az ifjú Gergely pedig szerető tekintettel kísérte őket, míg be nem léptek a menny kapuján, szívében pedig telve volt kimondhatatlan gyönyörűséggel és vigassággal.  Ettől kezdve lelke lángra gyulladt, és buzgón őrizte érintetlenségét önmegtartóztatással, kellemes ételek és italok kerülésével, és a bőséges étkezéstől való tartózkodással.

Szent Gergely után a boldog Nonna egy másik fiút és egy leányt is szült, Kaiszarioszt (Cézárt, ünnepe március 9.) és Gorgoniát (Szentéletű Gorgónia, ünnepe február 23.) és mindkettejüket igaz hitre és a könyvek tanulmányozására nevelte. A boldog Gergely pedig tökéletesen el akarta sajátítani a szép szónoki beszédet, a magas szintű filozófiát és a hellének teljes pogány bölcsességét, ezért előbb a kappadókiai Caesareába ment, és ott idejét a válogatott és legkiválóbb tanítómesterek között töltötte, akiktől rövid idő alatt mindent megtanult. Egyrészt ugyanis igen értelmes volt, másrészt viszont nagyon szorgalmas is, és mértéken felül fáradozott célja elérésében. Miután pedig a kappadókiai Caesareában elegendő időt töltött, Palesztinába ment, ahol akkoriban nevezetes tanítók voltak. Aztán Alexandriába utazott, ahol összegyűjtötte a bölcsesség kincseit sok tiszteletreméltó férfiútól, és e bölcsességgel ő maga is gazdaggá vált.

Ezek után Athénba akart menni, és egy hitetlen emberekkel teli hajóra szállt. Amint pedig a tengeren voltak, nagy vihar támadt, úgyhogy mindenki reménytelenül siratta életét és várta a halált. Gergely is sírt, mert rettegett a lelki haláltól, hiszen nem volt még megkeresztelve, csak katekumen volt. Eszébe jutottak Isten nagy tettei: amit egykor Izráellel művelt a Vörös-tengeren való átkeléskor, és hogy Jónás próféta hogyan szabadult meg a cethal gyomrából. Ezért sóhajtozva könyörgött Istenhez, hogy mentse meg őket a vízbefulladástól. A tenger e veszedelméről álomlátás során szülei is értesültek, nyomban felkeltek és forró könnyeket hullatva, imádkozva kérték Istent, hogy segítse meg fiukat, aki a nyílt vízen utazott. Az Úr pedig – mások hasznára és az Egyház megerősítésének szándékával – megőrizte Gergely szolgáját, lecsillapította a vad hullámokat, kioltotta a vihart, megszelídítette a tengert, és csendesség lett. Akik pedig a hajóban voltak, látták, hogy reménytelen helyzetükből megmenekültek, megszabadultak a vízbefulladástól és a halál karmaiból, és dicsőítették Krisztus Istent, mert tudták, hogy a Mindenható Magasságbeli nevének segítségül hívása miatt, Gergely imádságára csillapodott le a tenger.

Az utasok között volt egy ifjú, a szent kedves barátja, aki éjjel, a vihar idején látta Gergely édesanyját, a boldog Nonnát, amint a tengeren jár, a csaknem elsüllyedő hajót megtartja, és a szárazföldre vonja. Miután a tenger lecsillapodott, mindenkinek elbeszélte a látomást, és mindnyájan megvallották, hogy Gergely Istene segítette meg őket, ezért hálát adtak neki és hittek benne.

Gergely atyja pedig Nazianz városában imádkozott fiáért, majd elaludt, és a következő álmot látta: egy gyűlöletes démon arra készült, hogy Gergelyt a tengerbe veszítse, a fiú azonban kezével megragadta és legyőzte. Ebből a látomásból tudta meg atyja, hogy Gergely megmenekült a vízbefulladástól, és feleségével együtt hálát adott Istennek.

Ezek után Gergely minden veszedelemtől megszabadulva Athénba utazott, ott folytatta tanulmányait, társai pedig csodálták értelmének élességét és bölcsességgel teljes életét. Nem sok idő múltán Szent Vazul is Athénba ment, hogy elsajátítsa a bölcsességet. Gergely és Vazul igaz barátok és lakótársak lettek. Egy volt a lakásuk, egy volt az ételük, egy volt a lelkük és ugyanazok voltak a szokásaik, mintha testvérek lettek volna, akik egy anyától születtek. Mindkettejüket igen tisztelték a városban, mert rövid idő alatt mestereiket is túlszárnyalták, és a tanítványokból mesterek mesterei lettek.

Ebben az időben a Nagy és Szent Konstantin fia, Constantius uralkodott Rómán és a görögökön (337–361), Julianus pedig, aki később császár lett (361–363) és Istentől igen eltávolodott, maga is Athénban tartózkodott és velük együtt tanulta a filozófiát. Ezért Gergely gyakran sóhajtva mondta: „Ó, mily nagy gonoszságot táplál a föld Róma és a görögök számára!” Előre látta ugyanis, ami történni fog.

Gergely és Vazul tehát elegendő időt töltött Athénban, minden bölcsességet tökéletesen elsajátítottak és az athéni bölcselőknél is bölcsebbek lettek. Vazul Egyiptomba ment, hogy az Istentől ihletett atyák lelki bölcsességét megszerezze, ahogyan erről életrajzában olvasunk.

Gergely pedig, mivel az athéniak könyörögtek neki, Vazul távozása után még rövid ideig ott maradt, amikor meghallotta, hogy atyját Nazianz város püspökévé választották. Nem késlekedett tehát, hanem rögvest atyja hazájába sietett, születése után harminc esztendővel saját atyjának kezéből vette fel a szent keresztséget, és az volt a szándéka, hogy azonnal elhagyja a világot és a pusztába vonul. Atyja azonban nem engedte, maga mellett tartotta. Megtanította neki, hogy soha ne esküdözzön, és ne emlegesse Isten nevét hiábavaló módon, és ezt a tanácsot élete végéig megtartotta. Szüntelenül az isteni Írásokat tanulmányozta, éjjel és nappal csak Isten járt a gondolataiban, és látomásban sokszor látta az Úr Krisztust.

Majd atyja, akarata ellenére, pappá szentelte, és az volt a szándéka, hogy püspökké teszi, de Szent Gergely nem fogadhatott el ilyen nagy méltóságot és tisztességet, inkább a szerzetesi csendességre vágyakozott, ezért titokban megszökött és barátjához, Nagy Szent Vazulhoz ment. Ő ekkor már pap volt, és Pontuszban egy monostor gondját viselte, ahol sok szerzetes volt rábízva, korábban pedig szívélyes levelet írt neki, melyben hívta, hogy csatlakozzon hozzá. Így tehát, mint korábban Athénban, újra együtt voltak, együtt éltek, egymás számára példaképpé váltak a jócselekedetekben, egyik követte a másikat. Mivel hosszú ideig éltek együtt, közös munkával a szerzetesek számára lelki szabályzatot állítottak össze.

Amikor Gergely testvére, Cézár meghalt, szülei igen megsiratták. Gergely atyja pedig könnyek között levelet írt fiának, és biztatta, hogy térjen vissza hozzájuk és legyen támaszuk öregségükben. A boldog Gergely egyfelől hallgatni akart atyjára, másfelől azonban látta az Egyház szükségét, mert akkoriban igen nagy zavar támadt Áriosz eretneksége miatt, amelybe Gergely atyja is, mivel tanulatlan volt, részben belesett. Gergely tehát Pontuszból Nazianzba ment, segített idős atyjának az egyházi dolgokban és az otthoni szükségben, beszélt hozzá Áriosz tévelyéről és megerősítette az igaz hitben.

Constantius császár, Nagy Konstantin fia halála után a császárság jogarát Julianus vette kezébe, és beteljesedett, amit Gergely róla jövendölt: nagy gonoszságot művelt a törvénytelen császár, elhagyta Krisztust és üldözni kezdte Egyházát. Szent Gergely szembeszállt vele, bölcs levelek sokaságát írta ellene, mert látta tévelygését és a veszedelmes bálványimádás álnokságát, ahogyan a hellén mesék hazugságait is. Nem sokkal ezután meghalt a gonosz és törvényszegő császár, utána az igazhitű keresztény Iobianosz uralkodott (363–364), és Krisztus hite újra virágozni kezdett. Iobianosz után pedig az ariánus Valens került a trónra (364–378), aki sokaknak ártott eretnek hitével, Krisztus Egyházában pedig nagy zavart keltett. Valens miatt Euszebiosz érsek, aki nem volt jártas az isteni Írások ismeretében, megingott az igaz hitben, és az ariánusok tanait kezdte követni. Ezért Szent Gergely levelet írt neki, és azt tanácsolta, hogy kérje meg Szent Vazult, térjen vissza Pontuszból Caesareába, hogy segítségére legyen a hamis hit elleni harcban. Gergely írt Szent Vazulnak, és baráti módon kérte, feledje el Euszebiosz korábban iránta viselt haragját, menjen Caesareába, legyen segítségére a védteleneknek, erősítse meg az ariánusok által megingatott Egyházat. Így békítette ki Szent Gergely Euszebiosz érseket és Szent Vazult leveleivel, és hozzásegítette Vazult, hogy visszatérjen a kappadókiai Caesareába. Amint Szent Vazul megérkezett, az ariánusok megszégyenültek, egyesek elhallgattak, mások elmenekültek. Euszebiosz érsek pedig igen megörült Szent Vazul érkezésének, és vele szeretetben maradva végezte be életét. Helyére az igazhitű keresztények, akarata ellenére, a nagy Vazult ültették.

(Forrás: Viețile sfinților. Ianuarie. Szerk. Ioanichie Bălan archimandrita. Editura Episcopiei Romanului şi Huşilor, 1995.)

(Ford. Aranyosi-Vitéz Gellért)

(Folytatjuk)

[1] A „Magasságost követők” szektájának neve a görög „hüpszisztosz”-ból ered, ami annyit jelent, hogy „a legmagasabb, a Magasságos, Isten”. Ez a vallási közösség egyetlen istent, a Magasságost tartotta istenének, de sem kereszténynek nem nevezhetjük őket, sem zsidónak. Elvetették a bálványokat és a pogány isteneket, de tisztelték a tüzet és a fényt, tiszteletben tartották az isteni törvényeket a tilos ételekre vonatkozóan, de a körülmetélkedést elutasították. Róluk ír Teológus Szent Gergely Nagy Szent Vazul számára írt Apológiájában.

[2] Szent Nonnáról, Teológus Szent Gergely édesanyjáról az Egyház augusztus 5-én emlékezik meg.

[3] Teológus Szent Gergely édesapját a szentek között tiszteli az Egyház, mint idősebb Nazianzi Szent Gergely főpapot, ünnepe január 1.

[4] A gör. Gregoriosz/Gergely annyit tesz, „éberen őrködő”.