„A kegyelem pedig mindegyikünknek Krisztus ajándékának mértéke szerint adatott.” (Ef 4,7)
„Úgy lesz majd, mint amikor egy ember idegenbe készült. Hívta a szolgáit és átadta nekik vagyonát. 15Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, mindegyiknek a képessége szerint; és útra kelt.” (Mt 25,14-15)
Az apostol azt mondja: „mindegyikünknek adatott a kegyelem…” – kivétel nélkül. Ingyen, ajándékként.
Az első kérdés: mi lehet ez a kegyelem? A kezdetek kezdete: az, hogy felismertük Megváltónkat, a felismerés szíven szúrt bennünket, megbántuk vétkeinket és megkeresztelkedtünk. Lehet, hogy szüleinkkel történt mindez, és e kegyelemben már születésünk után részesíteni akartak bennünket. Lelki szüleink egészen biztosan felnőtt éveikben nyerték el ezt a kegyelmet! Kik is voltak a mi lelki szüleink?
Idézzük fel az első Pünkösdöt Jeruzsálemben: Péter apostol a tizeneggyel együtt előállt, majd ezekkel a szavakkal fejezte be evangelizációját:
„Ezt a Jézust Isten feltámasztotta: ennek mi mindannyian tanúi vagyunk… Tudja meg tehát Izrael egész háza teljes bizonyossággal, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten: azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek!” (ApCsel 2,36-41)
A beszédnek nem mindennapi hatása lett:
Amikor ezeket hallották, szívükben megrendültek. Így szóltak Péterhez és a többi apostolhoz: „Mit tegyünk, férfiak, testvérek?” Péter azt felelte nekik: „Tartsatok bűnbánatot, és mindegyiktek keresztelkedjék meg Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára; akkor megkapjátok a Szentlélek ajándékát… Megfogadták szavát és megkeresztelkedtek; körülbelül háromezer lélek csatlakozott aznap hozzájuk.
Ők lettek a mi lelki szüleink…
A második kérdés – hogyan gazdálkodunk a kapott kegyelemmel?
Az Úr igen bölcsen, egyszerű és érthető példabeszéddel tanít meg bennünket arra, hogy külön-külön hogyan kell gazdálkodnunk ezzel a kegyelemmel! A kegyelem egy, de az ajándékozás mértéke különböző. Vajon mindannyian tanúi voltunk a pünkösdi csodának? Vajon mindannyiunknak megjelent a feltámadott Úr a damaszkuszi úton, ahogyan Pálnak? Második alkalommal Tamás előtt is megjelent a Feltámadott, és így szólt hozzá: „Mivel láttál engem, hittél.” Nekünk viszont ezt üzeni: „Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.”
Alázattal és hálával kell tehát gondolkodnunk: ha egy talentumot is kaptunk, hálával kell fogadnunk, buzgósággal forgatnunk és szívből örülni és felnézni arra a testvérre, aki nálunk többet kapott.
A talentumokról szól mai példabeszédben van az ajándékozás mértékének a kulcsa:
A keresztség kegyelmét képességeink, de szándékaink szerint is adja az Úr:
Akinek ötöt adott, attól ötöt is vár, akinek kettőt, attól kettőt, akinek egyet, attól egyet.
Ám szándékaink szerint is adja, a talentumok mennyisége tőlünk is függ, mert – ahogyan a szentatyák mondják – amilyen edényt és amekkorát tárok az én Uram elé, olyan és akkora ajándékot is tesz bele. Ha nagyobbat, tisztábbat, akkor többet, ha kisebbet, kevésbé tisztát, kevesebbet.
Hogyan gazdálkodjunk a kapott kegyelemmel? „Az első szolga rögtön el is indult…”
A „derék és hű szolga” először is abban mutatkozik meg, hogy rögtön elindul, buzgón kihasználja a rendelkezésre álló időt. Engedelmesség, alázat és nagy szeretet van az azonnali cselekvésben!
Máté apostol és evangélista ezt tette. Emlékezzünk csak elhívására:
Amikor Jézus továbbment onnan, meglátott egy embert, aki a vámnál ült. Máténak hívták. Megszólította: „Kövess engem!” Az fölkelt, és követte őt. (Mt 9,9)
Krisztus megtisztelte Mátét, amikor a házába lépett, erre ő sok másik vámost is meghívott, akik ugyanazt a foglalkozást űzték. Milyen szép – olvassuk az atyáknál – hogy akiből evangélista, apostol és népek tanítója lett, már megtérésekor azonnal, rögtön a bűnösök hadát hívja maga után!
Az apostol azt mondja, a kegyelemben ajándékként részesültünk. Milánói Szt. Ambrus mondja „A kötelességekről” c. művében: „Ha ajándékot kaptál, érezd kötelességednek, hogy viszonozd, de a mértékéhez tegyél még hozzá, mert te csak viszonzod azt, amit ő elsőként és önzetlenül hozott neked.
Ezt teszi Zákeus, aki azért a nagy ajándékért, hogy Krisztus eljött a házába és üdvösséget hozott a házának, megsokszorozza vétkeiért hozott áldozatát: „Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megkárosítottam, négyannyit adok helyette.” (Lk 19,8)
Ezért történt az, hogy alázatában, engedelmességében és nagy szeretetében az első két szolga megkettőzi a talentumokat: „Uram, öt talentumot adtál, nézd, másik ötöt nyertem rajta!”
Azt is tudjuk a példabeszédből, hogy az Úr váratlanul jön el! Amikor pedig eljön, magához hívja szolgáit, és nem fukarkodik a jutalommal, de a feddéssel sem. Van egy esti imánk, amely így szól:
Váratlanul jő el a Bíró, és mindenkinek cselekedetei lelepleztetnek, kiáltsuk hát félelemmel az éj közepén: Szent, Szent, Szent vagy Isten, irgalmazz nekünk Isten Szülője által.
Szóljunk arról a szolgáról is, aki csak egy talentumot kapott:
„Uram, tudtam, hogy szigorú ember vagy: aratsz, ahol nem vetettél, és gyűjtesz, ahol nem szórtál. Ezért félelmemben menten a földbe ástam talentumodat. Itt van, ami a tiéd. ”
A szolga csak a maga hasznát kereste, a másét nem, ezenkívül nem szerette az Urát, csak félt tőle. Nem vett el semmit, de nem is tett hozzá semmit. Többször hallottam már: „Én nem csaltam, nem loptam, nem öltem.” De hát a mi Urunknak nem arról kell számot adni, amit nem tettünk, hanem arról, amit tettünk! Hogyan szól az első, legnagyobb parancsolat és a második, amely hasonló az elsőhöz?
Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből’. És ‘Szeresd felebarátodat, mint önmagadat’ (Mt 22,37-38).
Vajon igyekeztem-e megcselekedni Istenemnek mindent, amit parancsolt nekem? Vajon megtettem-e mindazt felebarátomnak, amit magamnak is kívántam, hogy nekem megtegyenek?
Gazdálkodjunk tehát engedelmességgel, alázattal, nagy szeretettel és igazsággal Megváltó Urunk előtt a szent keresztségben kapott kivételes kegyelemmel, és akkor, az Őiránta mutatott nagy szeretet és igazság bennünket is, akik – a szeretet vagy az igazság megfogyatkozása idején – elveszítettük egymást, ismét közel hoz egymáshoz.
I. T.
