Részletek a szent életrajzából

Ebben a jóságos és tiszta ifjúban Isten Lelke lakozott, teljességgel lelkinek mutatkozott, lelke lángolt, az Úrnak félelemmel szolgált, semmiféle ifjonti rossz szokást nem lehetett rajta észrevenni, egyedül az idős emberek szokásait, amin mindenki csodálkozott, és ezért dicsőítették. Mivel amiként az idős embert, ha a fiatalok szokásait követi, mindenki kineveti, úgy az ifjút, ha az idős férfiú jó szokásainak nyomdokában jár, mindenki csodálkozva magasztalja; hiszen nem illenek az ifjak szokásai az idősekhez, de tiszteletreméltó és helyes, ha az ifjú az idősek szokásait követi.

✠ ✠ ✠

Szent Miklós tehát, miután a papság fokozatát megkapta, fáradozást fáradozásra halmozott, böjtben és szüntelen imádságban élt, halandó testében pedig azon igyekezett, hogy a testnélküliek életmódját kövesse. Úgy élt hát, mint az angyalok, lelkének ékessége miatt napról napra jobban virágzott, és méltónak mutatkozott az Egyház kormányzására.

✠ ✠ ✠

Nem törődött a gazdagsággal, ami elvész, sem azzal, hogy vagyonát gyarapítsa, hanem megvetve a világ minden kívánságát, teljes buzgósággal azon munkálkodott, hogy egyesüljön Istennel, akihez így fordult: „Hozzád emelem, Uram, lelkemet; taníts meg cselekedni a Te akaratodat, mert Te vagy az én Istenem; Terád szorulok az anyaméhtől fogva. Anyám méhétől fogva Te vagy az én Istenem.” (Zsolt 142). Kezét kinyújtotta a szegények felé, mint a bővizű folyó, amely mindent bőségesen megöntöz.

✠ ✠ ✠

(A titkos jótevő)

Nem akart a férfiú elé állni, hogy jótettét előtte felfedje, hanem töredelmes szívvel, titokban akart könyörülni rajtuk. Ezt pedig két okból akarta: először is, hogy az emberi dicsőségtől meneküljön, mert eszében tartotta a szent evangélium szavait: „Vigyázzatok, hogy alamizsnátokat ne úgy osztogassátok az emberek előtt, hogy lássanak titeket” (Mt 6,1); másodszor pedig, hogy azt a férfiút, aki korábban gazdag volt, most pedig nagy szegénységre jutott, meg ne bántsa, mert tudta, hogy nehéz dolog az adományt elviselni azoknak, akik a gazdagságból és dicsőségből szegénységbe jutnak és szégyellik magukat, amikor korábbi gazdagságukra gondolnak. Ezért tehát azt gondolta, hogy Krisztus szavai szerint cselekszik: „ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb” (Mt 6,3). Hiszen olyannyira menekült a hiú dicsőségtől, hogy még az előtt is el akarta rejteni jótéteményét, akivel jót cselekedett.

✠ ✠ ✠

Amikor egyszer éjjel a szent templomba be akart lépni, hogy imádkozzék, és az ajtók zárva voltak, maguktól kinyíltak, és utat engedtek annak, aki előtt a menny kapui is nyitva voltak.

✠ ✠ ✠

Szent Miklós a monostorban csendes életre lelt, és megfelelő helyre ahhoz, hogy gondolatait szüntelenül Istenhez emelhesse; olyan volt számára, mint egy nyugalmas kikötő, és abban reménykedett, hogy életének hátralevő részét ezen a helyen töltheti. Isten azonban utat mutatott neki, mert azt akarta, hogy a jócselekedetek teljességének ez a drága és bőséges kincse, amellyel az egész világot gazdaggá akarta tenni, ne maradjon egy félreeső monostorban, a szerzetesi cella rejtekében, mint a termőföld, amelyet betakarnak; hadd lássa mindenki, lelki kincseivel kalmárkodást folytasson, és mentsen meg sok lelket.

Így tehát a szent, amikor egy alkalommal imádkozott, fentről hangot hallott: „Miklós, ha mennyei koronámat el akarod nyerni, állj a nép szolgálatába.” Miklós e szavakat hallva félelemmel telt el és így gondolkodott magában: „Vajon mit akar tőlem ez a hang? Mit kér tőlem az Úr?” És ismét hallotta a hangot: „Miklós, nem ez a termőföld, amelyet gyümölcsözővé kell tenned, nem ez, amelyről termést várok tőled. Térj vissza az emberek közé, hogy általad megdicsőüljön az én nevem.” Akkor Szent Miklós megismerte Isten akaratát, hogy el kell hagynia a csendességet és az emberek üdvösségét kell szolgálnia. Azon gondolkodott, hová menjen: hazájába, Patara városába, ismerősei közé, vagy más helyre. Mivel félt a hiábavaló emberi dicsőségtől, azt gondolta, más városba megy, ahol senki sem ismeri.

Likiának azon a részén volt egy nevezetes város, Mira, Likia tartomány székhelye. Isten gondviselésétől vezetve ebbe a városba ment Szent Miklós, ahol senki sem ismerte. Ott élt, mint egy a szegények közül, mert nem volt hová lehajtania fejét. Nem ment máshová, csak az Úr házába, mert egyedül Isten volt nyugalmas kikötője.

✠ ✠ ✠

„Tekintetem azokon pihen, akik alázatosak és megtört szívűek, és akik remegve félik a szavam.” (Ézs 66,2)

✠ ✠ ✠

(A főpásztor)

Főpapi szolgálata kezdetétől Isten kedveltje így szólt magában: „Ó, Miklós, ebben a szolgálatban és ezen a helyen más szokásokra van szükség, ettől kezdve már ne magadért, hanem másokért élj.”

✠ ✠ ✠

Mivel juhait meg akarta tanítani a helyes viselkedésre, nem rejtette el többé jócselekedetekben gazdag életét, mint korábban. Hiszen korábban egyedül az Egy Isten ismerte életmódját, akit titokban szolgált. Miután azonban főpappá tették, mindenki előtt felfedte életét, nem a hiábavaló dicsőség keresése miatt, hanem Isten dicsőségének gyarapítására és megsokasítására, hogy beteljesedjenek a szent evangélium szavai: „Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van.” (Mt 5,16)

✠ ✠ ✠

Szent Miklós jócselekedeteivel nyájának tükre volt, a hívőknek pedig példaképe, ahogy az apostol mondja: „beszédben, viselkedésben, szeretetben, hitben és tisztaságban” (1Tim 4,12). Szelíd volt, minden gonoszságtól mentes és lelkében alázatos, és mindenkor óvakodott a felfuvalkodástól. Egyszerű ruhában járt, eledele pedig a pusztaságban élők ételeihez hasonlított, napjában egyszer evett, estefelé. Egész nap szolgálatához illő dolgokkal foglalatoskodott, meghallgatta az őt felkeresők szükségét, házának ajtaja pedig nyitva volt mindenki előtt, mert jó és közvetlen volt mindenkihez. A szerencsétleneknek atyja volt, a szegényeken könyörült, a sírókat vigasztalta, a tévelygőket útba igazította, és nagy jótevője volt mindeneknek.

Csodatévő Szent Miklós főpap atyánk imái által Urunk Jézus Krisztus Istenünk irgalmazz nékünk!

(Ford. Aranyosi-Vitéz Gellért)