Jónás az Ószövetség tizenkét, ún. „kis prófétáinak” egyike.[1]
A Pseudo-Epiphanius (Próféták élete, 17) által közölt és a szentek kalendáriumába átvett apokrif hagyomány szerint Jónás a sareptai özvegy fia volt, akit Illés próféta (július 20.) támasztott fel. A szárazság után Júdeába ment prédikálni, onnan pedig Ninivébe, mert az Úr egy nap megparancsolta neki, hogy menjen Ninivébe és hirdesse a város közelgő pusztulását, ha lakói nem térnek meg. Félelmében és előre megsejtve, hogy az isteni irgalom cáfolni fogja prédikációját, mivel tudta, hogy Isten irgalmas és könyörületes, késedelmes a haragra, gazdag a kegyelemben és megbánja a rosszat (Jónás 4,2), megpróbált elmenekülni az Úr elől, ezért Joppéban hajóra szállt Tarsis (Spanyolország) felé. De Isten, aki mindenütt jelen van és mindent betölt, heves vihart támasztott, úgyhogy úgy látszott, a hajó össze fog törni. A tengerészek, miután megtudták, hogy Jónás az oka a viharnak, a tengerbe dobták, és a tenger azonnal megnyugodott. Amikor a vízbe esett, Jónást elnyelte egy tengeri szörny. A három nap és három éjszaka alatt, amelyet az állat gyomrában töltött, így imádkozott Istenhez, mint próféta előrevetítve, hogy Krisztus is három napon át tartózkodik majd a föld gyomrában:
„Szorongatásomból az Úrhoz kiáltottam,
és ő meghallgatott engem;
az alvilág gyomrából kiáltottam,
és Te meghallgattad szavamat.
Belevetettél a mélységbe, a tenger közepébe,
és az ár körülvett engem.
Valamennyi örvényed és hullámod
összecsapott felettem.
Azt mondtam: »Elvetettél szemed elől!
Bárcsak látnám ismét szent templomodat!«
Körülvettek engem a vizek egészen a torkomig,
bekerített engem a mélység.
Fejemet elborította a hínár,
lesüllyedtem a hegyek alapjáig.
Örökre összecsukódtak felettem a föld zárai,
de te kihúztad a gödörből életemet, Uram, én Istenem!
Mikor gyötrődött bennem a lélek, az Úrra gondoltam,
és imádságom eljutott hozzád, szent templomodba.
Akik a hiábavaló semmiségekhez, bálványokhoz ragaszkodnak,
elveszítik boldogságukat.
Én azonban hangos hálaadással áldozom majd neked,
és megadom, amit fogadtam;
az Úrtól jön a szabadulás.” (Jón 2,3-10)
Jónás imája – különböző változatokban és szövegösszefüggésben – a hatodik a hajnali istentisztelet kánonjában énekelt szentírási ódák közül.
Három nap elteltével, isteni parancsra, a tengeri vad sértetlenül partra vetette Jónást. Ezután Jónás Ninivébe indult, és három napig járta a várost, hirdetve: „Még negyven nap, és Ninive elpusztul!” Nagy meglepetésére, a lakosok hittek neki, megbánták bűneiket és általános böjtöt hirdettek, amelynek még állataikat is alávetették, így Isten lecsillapította haragját és nem büntette meg őket. Jónás csalódottan szemrehányást tett Istennek az ő irgalmáért, és a város keleti részén egy kis kunyhóba vonult vissza. Az Úr ricinusfát növesztett, hogy árnyékával menedéket nyújtson, és így némi vigasztalásban legyen része. Ám másnap hajnalban egy féreg megrágta a ricinusfát és az kiszáradt. A nap és a forró keleti szél által leverten a próféta már a halált kérte magának. Isten azt válaszolta neki, ha az ő szolgája egy ricinusfa miatt szomorkodik, amely egy nap leforgása alatt eltűnik, mennyivel inkább kellene Istennek irgalmat tanúsítania e több mint százhúszezer lakosú város iránt. Isten így tanította Jónást és minden nemzedéket, hogy az igaz ítélet helyett a kegyelmet részesíti előnyben, és mindenkor a bűnösök megtérésére vár, ne haljanak meg, hanem éljenek.
[1] A « kis » jelző nem a prófétára, hanem könyvének terjedelmére vonatkozik.
Forrás:
Synaxarium ecclesiae Constantinopolitanae („A konstantinápolyi Egyház szinaxárionja”). Ed. Hyppolyte Delehaye. Bruxellis, Apud Socios Bollandianos, 1902. Sept. 21.
Le synaxaire. Vies des Saints de l’Église Orthodoxe. Vingt et un Septembre, t. I („Szinaxárion. Az Ortodox Egyház szentjeinek élete. Szeptember 21. I. k”). Adaptation française par le hiéromoine Macaire de Simonos-Pétras. To Perivoli tis Panaghias, Thessalonique, 1987.
(Ford. I. T.)
