„Próféták közt legnagyobb” – Keresztelő Szent János fejevételére

2025. augusztus 29.

Keresztelő Szent János fejevétele.

ApCsel 13,25-32; Mk 6,14-30.

(Böjti nap.)

+

Ki is volt Keresztelő Szent János, akinek vértanúságáról az augusztus 29-i napon, kelettől-nyugatig megemlékezik a keresztény világ?

Ő az, aki az Úr Jézus tanúsága szerint „prófétánál is nagyobb”, mert ő az, akiről írva van:

Íme, elküldöm angyalomat színed előtt, aki elkészíti előtted utadat.” (Kiv 23,20; Mal 3,1)

Krisztus Előfutára volt, akiről az angyal ezt a hírt hozta Zakariás papnak:

Előtte jár Illés lelkével és erejével, hogy az atyák szívét a gyermekekhez térítse, és az engedetleneket az igazak lelkületére, hogy felkészült népet állítson az Úr elé.” (Lk 1,17)

Keresztelő János az, aki János evangélista szerint, első pillantásra mindent tudott az Úr Jézusról:

„Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét! Ő az, akiről mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én. Én nem ismertem őt; de azért jöttem vízzel keresztelni, hogy megismertessem őt Izraellel.”  János tanúságot tett és azt mondta: „Láttam, hogy a Lélek, mint galamb, leszállt az égből és rajta maradt. Nem ismertem őt, de aki azért küldött, hogy vízzel kereszteljek, azt mondta nekem: »Akire látod, hogy rászáll a Lélek, és rajta marad, ő az, aki majd Szentlélekkel keresztel.« Én láttam, és tanúságot teszek arról, hogy ő az Isten Fia.” (1,29-34)

Vannak, akik azt mondják, lám, a Keresztelő hite is megingott az Úr Jézusban, hiszen elküldte hozzá két tanítványát ezzel a kérdéssel:

„Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?” …

Az Úr pedig ezt válaszolta nekik:

„Menjetek, vigyétek hírül Jánosnak, amit láttatok és hallottatok: a vakok látnak, a sánták járnak, a leprások megtisztulnak, a süketek hallanak, a halottak föltámadnak, a szegényeknek hirdetik az evangéliumot. Boldog, aki nem botránkozik meg bennem.” (Mt 11,2-5)

 Aranyszájú Szent János, aki mindent tudott a Bibliáról, ő teszi helyre a lelkünket: Nem annak a hite ingott meg, aki első találkozásra már mindent tudott az Úrról, hanem a tanítványoké, ezért küldte őket hozzá.

A Keresztelő volt az, akit a következő hír hallatán súlyos féltékenység foghatott volna el az Úr Jézussal szemben:

Odamentek Jánoshoz, és azt mondták neki: „Rabbi, az, aki veled volt a Jordánon túl, akiről tanúságot tettél, íme, ő is keresztel, és mindenki hozzá megy.” János azt felelte: „Az ember semmit sem szerezhet, hacsak a mennyből nem adatott neki. Ti magatok vagytok a tanúim, hogy azt mondtam: Nem én vagyok a Krisztus, hanem az vagyok, akit őelőtte küldtek. Akié a menyasszony, az a vőlegény; a vőlegény barátja pedig, aki ott áll és hallja őt, ujjongva örül a vőlegény hangjának. Ez az örömöm most beteljesedett. Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem.” (Jn 3,26-30)

A Keresztelő az ószövetségi vértanúk, a szent öreg Eleázár, a hét szent makkabeus testvér és más igazaknak a követéje és egyben az újszövetségi vértanúknak is példaképe, mert csak egy szavába került volna, és a fejét megmenthette volna. De nem tette. Ezt mondta Heródesnek:

„Nem szabad testvéred feleségével élned.” (Mk 6,18)

Ezért a mondatért fizetett életével. Isten igazságát a saját fejénél is drágábbnak tartotta!

Karthágói Szent Ciprián püspökvértanú (258) írja Fortunatusnak az „Intés a vértanúságra” c. művében:

Nem kell félni az üldözések során elszenvedett jogtalanságoktól, üldözésektől, mert „nagyobb az, aki bennetek van, mint aki a világban van” (Jn 1,4).

Majd Pál apostol buzdításával folytatja:

Nem a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, a sötétség világának kormányzói ellen, a gonoszságnak az ég magasságaiban lévő szellemei ellen. (Ef 6,12)

Ez az az erő, amely a bűnbeesés óta hadakozik az ember ellen, hogy elbuktassa. Ezzel magyarázható, hogy az emberi gyöngeség, megingás láttán minden fortélyt, csalárdságot, csábítást bevet, hogy az embert a rossz felé hajlítsa.

A mai ünnepen, Keresztelő Szent János fejevételének az ünnepén így kell vallomást tennünk:

Csak úgy maradhatunk meg mi és népünk, sőt, a krisztusi igazságon megszületett Európa az igaz úton, ha mi keresztények minden erőnkkel Krisztus parancsolataihoz ragaszkodunk. És követjük a szent Előfutár szép példáját.

Csak akkor maradhatunk meg az igaz úton, és csak akkor maradhatunk fenn, ha Krisztust és parancsolatait életünkben mindennél fontosabbnak tartjuk. Különben nincs sok esélyünk.

Fontoljuk csak meg, ha végig olvassuk, megértjük, erről szól az egész evangélium:

Ő is mindennél fontosabbnak tartott bennünket!

I. T.

2025. augusztus 29.

Keresztelő Szent János fejevételének napján

+
Keresztelő Szent János magasztalása:

Article written by imrenyi

Vélemény, hozzászólás?

Tovább az eszköztárra