2025. augusztus 23.

Szent Lupusz (Farkas) vértanú Aurelianus római császár uralkodása idején (270–275) született Novae városában[1], Moesia Inferior provinciában. Lupuszt Thesszaloniki Szent Demeter legendájából ismerjük, ő volt az a szolga, aki a szent vértanúhalála után lehúzta ujjáról a gyűrűt és magához vette véres palástját, amelyekkel – a szent nevének segítségül hívása mellett – sok csodát művelt. Vértanúsága egy időben történt Szent Montanus singidunumi papvértanú és felesége, Maxima, valamint Szent Iréneusz püspök sirmiumi vértanúságával.

Legendájában ezt olvassuk róla:

Egy bizonyos úr rabszolgája volt, azonban szabad volt Jézus Krisztusban, akiben hitt. Isteni buzgóság ragadta el, és e buzgóságtól vezérelve Maximianus Galerius császár idejében a pogány istenek lélek nélküli szobrait összezúzta, másokat pedig a víz mélyére vetett. Ezért az istentelen bálványimádók haragra gerjedtek ellene, kivont kardjaikkal rátámadtak, hogy darabokra szaggassák, ámde, mint valami elmeháborodottak, egymást szabdalták szét. A szent pedig sérületlenül állt a dühöngő bálványimádók között, és kezdte hirdetni nekik Isten igéjét, mert telve volt hittel, bölcsességgel és Isten ajándéka volt vele.

Ellenségei el akarták fogni, de Isten hatalma megállította őket, és nem engedte, hogy közeledjenek hozzá. Mivel nem tudták megközelíteni, nyilakkal támadtak rá, de a nyilak, ahelyett, hogy a vértanút sebesítették volna meg, a bálványimádókba fúródtak. A szent pedig úgy állt a nyílzáporban, mint valami céltábla, de nem találták el és nem is sebezték meg. Lupusz még nem volt megkeresztelve, és nem akart kínzói kezei közt meghalni, anélkül, hogy a szent keresztségben részesült volna, ezért buzgón kiáltott Istenhez, mier az égből rögvest víz folyt rá. Így vette föl a mennyből jövő isteni szent keresztséget, a bálványimádók pedig látták és igen csodálkoztak.

Ezek után Szent Lupusz önként a pogányok kezére adta magát, mint bárány, akit leölni visznek, ők pedig fogták és elöljárójuk elé vezették. Az elöljáró szép szavakkal próbálta Krisztus hitétől eltéríteni és rávenni, hogy áldozzon a bálványisteneknek, de nem járt sikerrel. Megparancsolta, hogy ütlegeljék irgalmatlanul botokkal, majd számos egyéb kínzásban és verésben részesítették, de Krisztus katonáját nem tudták legyőzni, végül kard általi halálra ítélték. Szent Lupusz vértanú pedig a kard alá hajtotta fejét, átadta lelkét az Úr Krisztusnak, a keresztények pedig tisztességgel eltemették. Sírjánál számosan nyernek gyógyulást minden gyöngeségből és betegségből, az ő szent imái és a mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme által.

Az ő esedezései által, Urunk, Jézus Krisztus, Istenünk, irgalmazz nekünk!

Ámin.

[1] Szvistov város a mai Bulgáriában, a Duna jobb partján.

(Forrás: doxologia.ro)

(Ford. Aranyosi-Vitéz Gellért)