A Szent, Dicsőséges és Dicséretes
Péter apostol élete, küzdelmei és szenvedései

Szent Péter apostol, akit korábban Simonnak hívtak, zsidó volt, a palesztinai Galileából származott, egy kicsiny és jelentéktelen városból, Betszaidából. Atyja Jónás volt, Simeon magvából, testvére pedig Szent András apostol, az Elsőnek Elhívott. Péter Barnabás apostol testvére, Arisztobulosz lányát vette feleségül, egy fia és egy lánya született tőle. Péter egyszerű, tanulatlan ember volt, ám igen istenfélő: megőrizte az Ő parancsolatait, és minden dolgában szeplőtelenül járt Isten színe előtt. Mesterségét tekintve halász volt, hiszen szegénysége miatt házanépét kétkezi munkájából táplálta, így gondoskodott feleségéről, gyermekeiről, anyósáról és idős atyjáról, Jónásról. Testvére pedig, András hátrahagyva e világ minden hívságát és hiábavaló beszédét, a nőtlen életet választotta, a Jordán partján bűnbánatot hirdető Keresztelő Szent Jánost követte, és a tanítványa lett.

Amikor pedig meghallotta mesterének szavát, aki kezével Jézusra mutatott, és így szólt: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét…” (vö. Jn 1,35–37), és az Úrra vonatkozó többi tanúságát, elhagyta Jánost, és a Keresztelő egy másik tanítványával együtt Krisztust kezdte követni. És amikor megkérdezte Krisztust házáról és életéről, ezt mondva: „Mester, hol laksz?”, az Úr ezt felelte neki: „Gyertek és meglátjátok.” Ők pedig elmentek és megnézték, hol lakik, és aznap nála maradtak. (Jn 1,37–39)

Másnap András testvéréhez, Péterhez ment és így szólt hozzá: „Megtaláltuk a Messiást, Akit Krisztusnak, azaz Fölkentnek mondanak.” Aztán Jézushoz vezette őt, Aki ránézett és így szólt: „Te vagy Simon, Jónás fia, Kéfás lesz a neved”, ami annyit jelent, Péter, azaz Kőszikla. Szent Péter szívét pedig azonnal megsebezte az Úr iránti szeretet, és elhitte, hogy Ő valóban a Krisztus, Akit Isten küldött a világ üdvösségéért. Azonban még nem hagyta el házát és mesterségét, hanem gondoskodott övéiről, és ebben olykor András is segített neki öreg atyjuk miatt, amíg csak az Úr el nem hívta őket az apostolságra.

Miután ugyanis Heródes Agrippa Jánost börtönbe vetette, Jézus Krisztus bejárta a Galileai-tenger vidékét, amelyet Tibériás tavának vagy Genezáreti-tónak is neveznek, látta Pétert és Andrást, a testvérét, amint hálójukat a vízbe vetik, és ezt mondta nekik: „Kövessetek engem, és én emberek halászává teszlek titeket.” (Mt 4,19; Mk 1,17) S hogy miféle halászokra gondolt az Úr, megmutatta halászat közben, amikor Simon bárkájába szállt, és megparancsolta, hogy vessék ki a hálókat, mire Péter ezt mondta: „Mester, egész éjszaka fáradoztunk, és semmit sem fogtunk, a Te szavadra kivetem a hálót” (Lk 5,5). Amikor pedig ezt megtette, annyi halat fogtak, hogy szakadozott a háló a halak sokaságától. Ez a lelki és apostoli halászat előképe volt, mert az Úr igéjének hálójával kellett sok nemzetet az üdvösségre összegyűjteni és halászva kifogni és elejteni. Amikor Péter ezt a csodát látta, Jézus lábaihoz borult, és így szólt: „Menj el tőlem, Uram, mert bűnös ember vagyok.” Azért tett így, mert félelem töltötte el őt és azokat, akik vele voltak, a kifogott halak sokasága miatt. Péter szavaira pedig, „Menj el tőlem, Uram”, az Úr az Ő követésére hívta, és ezt mondta neki: „Kövess engem, mert mostantól emberek halászává teszlek téged, és ahogy mostanáig a halakat kifogtad és halálra adtad, úgy fogod az embereket összefogni és életet adni nekik.” Attól az órától fogva Péter Krisztus követője lett Andrással, a testvérével és a többi elhívott tanítvánnyal együtt. Az Úr pedig szerette őt szívének egyszerűsége és egyenessége miatt. Meglátogatta szegényes házát, hideglelésben szenvedő anyósát pedig meggyógyította kezének érintésével. Éjjel pedig, amikor az Úr egy puszta helyre ment, hogy imádkozzon, Szent Péter, mivel nem akart egyetlen órát sem az Úr nélkül tölteni, elhagyta házát és övéit, és utána sietett, és buzgón kereste szeretett Mesterét. Amikor megtalálta, így szólt hozzá: „Mindenki téged keres, Uram” (Mk 1,37). Attól kezdve nem hagyta el Őt, Vele maradt, élvezte édes arcának látását és méznél édesebb szavainak hallgatását, és ő volt az, aki az Úr sok nagy csodájának tanúja lett, amelyek megmutatták, hogy Ő Krisztus, Isten Fia, Akiben Péter kételkedés nélkül hitt.

Ahogyan pedig szívével elhitte az igazságot, úgy vallotta meg ajkával az üdvösséget. Mert amikor az Úr Fülöp Cezáreájának vidékére ment, megkérdezte tanítványait: „Kinek tartanak engem az emberek?” Ezt felelték neki: „Egyesek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.”  Ismét megkérdezte: „Hát ti kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt a többiek nevében: „Te vagy a Krisztus, az Élő Isten Fia”. Megdicsérte az Úr Péter igaz hitvallomását, és ezt mondta neki: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én Atyám, aki a mennyekben van” (Mt 16,13–20; Mk 8,27-30; Lk 9,18-22). Akkor ígérte meg Péternek az Úr, hogy neki adja a mennyek országának kulcsait.

Péter forrón szerette Krisztust, és nem akarta, hogy valami baja essék. Amikor értesült az Úr eljövendő szenvedéseiről, tudatlansága miatt félrehívta, és ezt mondta neki: „Távol legyen tőled, Uram! Ez nem történhet meg veled.” (Mt 16,22) És bár e szavak nem tetszettek az Úrnak, hiszen Ő azért jött, hogy szenvedéseivel üdvözítse az elveszett emberiséget, mégis Péternek az Úr iránti buzgó szeretetét fejezték ki. Ezekben mutatkozott meg jó szíve is, mert amikor az Úrnak e szavait hallotta: „Távozz tőlem, sátán”, nem haragudott meg Rá, nem is hagyta el Őt, hanem szeretettel fogadta a feddő szavakat, és még csodálatraméltóbb módon, teljes buzgósággal követte Őt. Amikor pedig a tanítványok közül sokan nem értették az Úr szavait, és így szóltak: „Kemény beszéd ez, ki képes meghallgatni” (vö. Jn 6,60), visszahúzódtak és már nem jártak vele, az Úr így beszélt a Tizenkettőhöz: „Talán ti is el akartok menni?” Ekkor Péter válaszolt: „Uram, kihez mennénk, hiszen az örök élet igéi Nálad vannak, mi pedig hittük és megismertük, hogy Te vagy a Krisztus, az Élő Isten Fia” (vö. Jn 6,60–70).

Ilyen buzgósága és ilyen hite volt Péternek, és nem félt arra kérni az Urat, hogy a vízen járhasson, és az Úr nem tiltotta meg neki. Péter kijött a bárkából és a vízen járt, hogy Krisztushoz menjen. Azonban a Szentlélek még nem jött el, hite még nem volt tökéletesen szilárd, látta az erős szelet, megijedt és merülni kezdett. Ekkor így kiáltott: „Uram, ments meg engem”. Jézus pedig rögtön kinyújtotta kezét, megfogta és így szólt hozzá: „Kicsinyhitű, miért kételkedtél?” (vö. Mt 14,30–31)

Nem csupán a vízbefulladástól mentette meg, hanem a kicsinyhitűségtől is, amikor azt mondta neki: „Könyörögtem érted, hogy ne fogyatkozzék meg a hited” (Lk 22,32). Ezért méltatott arra Péter másik két társával, Jakabbal és Jánossal együtt, hogy a Thábor hegyén láthassa az Úr Színének változását, amit felfedett előttük. Saját fülükkel hallották ott az Atya Isten hangját, amely a mennyekből az Úrra leszállt. Levelében így ír erről: „Mert nem kitalált meséket követve hirdettük nektek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és megjelenését, hanem mint akik szemtanúi voltunk az ő fenségének. Amikor ugyanis az Atyaisten tiszteletben és dicsőségben részesítette, ez a szózat hangzott hozzá a magasztos dicsőségből: »Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik!« Mi hallottuk ezt az égből jövő szózatot, amikor vele voltunk a szent hegyen.” (1Pét 1,16–18)

Amikor közeledett az Úr önként vállalt szenvedése és kereszthalála, Péter nem csupán szavával mutatta ki Krisztus iránti buzgóságát, amikor azt mondta: „Uram, kész vagyok a börtönbe és a halálba menni veled!” (Lk 22,33), hanem cselekedetével is, mert kirántotta kardját és a főpap szolgájának, Malkusznak levágta a fülét. Bár az isteni gondviselés megengedte, hogy az Úr megtagadásának csapdájába háromszor beleessen, azonban igazi bűnbánata és keserves sírása fölkeltette és megigazította, és arra méltatta, hogy minden más apostolnál előbb láthassa Krisztust, az Urat feltámadása után, ahogyan erről Szent Lukács evangélista szól: „Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak” (Lk 24,34). Szent Pál ugyanezt írja: „harmadnapon feltámadt az Írások szerint, megjelent Kéfásnak, azaz Péternek, majd a tizenegynek [tizenkettőnek]” (1Kor 15,4B–5). Amikor Péter meglátta az Urat, kimondhatatlan örömmel telt el, és vétkének megbocsátását is elnyerte Tőle. Akkor a háromszori tagadást bőségesen megváltotta az Úr iránti szeretetének háromszori kijelentésével, amikor azt mondta: „Uram, Te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek” (Jn 21,17). Az Úr ezek után engedelmes juhai pásztorává tette, és neki adta a mennyek országának kulcsait (Mt 16,19).

A mi Urunk, Jézus Krisztus mennybemenetele után pedig Szent Péter, mint az apostolok egyik elöljárója, Isten igéjének első tanítója és prédikátora lett. Isten igéjének hirdetésével egyetlen óra alatt háromezer lelket nyert meg Isten Egyházának (ApCsel 2,41). Kiválasztott csodatevő is volt, mert amikor Szent Jánossal együtt bement a templomba imádkozni, látott egy születésétől fogva béna embert, amint a templom Ékes-kapujánál ült, megfogta jobb kezét, fölsegítette és azt mondta neki: „A mi urunk, a názáreti Jézus Krisztus nevében kelj föl és járj!” Annak pedig rögtön megerősödtek a lábai és térdei, talpra ugrott, járt és dicsőítette Istent. Ettől a csodától és az Úr igéjének hirdetése következtében ötezer férfi tért meg Krisztushoz (vö. ApCsel 3,1–10).

A jeruzsálemi Ananiást és feleségét, Szafirát pedig, akik megkárosították a szenteket és hazudtak a Szentléleknek, Szent Péter szavával megölte (vö. ApCsel 5,1–11). Liddában meggyógyított egy Éneász nevű embert, aki bénasága miatt nyolc éve ágyban feküdt, és így szólt hozzá: „Jézus Krisztus meggyógyít téged” (ApCsel 9,32–35). Joppéban egy Tábita nevű szüzet, aki meghalt, feltámasztott.

Azonban Szent Péternek nem csupán kezei voltak csodatevők és szava volt hatalmas, hanem puszta árnyéka is gyógyító erővel bírt. Bárhová ment, a nép hordágyakon odavitte betegeit, hogy ha Szent Péter arrafelé megy, legalább az árnyéka érintse őket. Amikor pedig Heródes király kezet emelt a jeruzsálemi keresztények Egyházára, és karddal megölette Jakabot, János testvérét, Szent Pétert is börtönbe vetette és két vaslánccal megkötöztette, ám az Úr angyala kiszabadította őt és kimentette a börtönből (vö. ApCsel 12,1–18).

Ez a nagy apostol nyitotta meg elsőként a hit kapuját a nemzetek számára, amikor Cezáreában megkeresztelte a római Kornéliusz századost, miután az égből alászálló terített asztal látomását látta négylábú állatokkal és csúszómászókkal, és hallotta a hangot, amely azt parancsolta, hogy ölje le és egye meg őket, és ne nevezze tisztátalannak azt, amit Isten tisztává tett. Ez pedig a nemzetek Krisztushoz térését jelképezte.

A szamáriai Simon mágust, aki képmutató módon vette fel a szent keresztséget, és ezüsttel akarta megvásárolni a Szentlélek ajándékait, megfeddte, és azt mondta neki: „Vesszen a pénzed veled együtt, mivel azt gondoltad, hogy Isten ajándékát pénzért lehet megszerezni! Sem részed nincs ebben, sem jussod nincs hozzá, mert a szíved nem igaz Isten előtt. Térj meg tehát ebből a gonoszságodból, s kérd Istent, hogy szívednek ez a gondolata bocsánatot nyerjen! Mert azt látom, hogy a keserűség epéjében és a gonoszság kötelékében vagy” (ApCsel 8,20–23).

Mindezeket és Szent Péter sok más tettét részletesen leírja az Apostolok cselekedeteinek könyve, amelyet gyakran olvasunk a templomban, ezért nem szükséges, hogy itt most mindent részletesen leírjunk. A küzdelmeket és fáradozásokat azonban, amelyeket Krisztus evangéliumának hirdetése közben elviselt, és amelyek kevéssé ismertek, Metafrasztesz Szent Simeon a következőképpen beszéli el:

Jeruzsálemből Szent Péter a tengerparti Cezáreába ment, és ott püspököt nevezett ki azok közül a presbiterek közül, akik követték őt, majd Szidonba ment, ahol sokakat meggyógyított, és itt is püspököt nevezett ki, majd Bejrútba ment, itt is püspököt nevezett ki, innen pedig Bübloszba ment. Bübloszból Tripoliba utazott, ahol egy bizonyos Marszon nevű férfinál szállt meg, akit aztán a föníciai Tripoli püspökévé tett. Innen Orthósziába ment, onnan Tartúszba (Szíria), majd a közeli Aradosz nevű szigetre. Innen Valániába (Balanaea, ma Banijasz, Szíria), aztán Laodíceába ment, ahol sok beteget meggyógyított, tisztátalan lelkeket űzött ki és egybegyűjtve Isten Egyházát, püspököt jelölt ki az élére. Ezután a szíriai Antiokhiába ment, ahol Simon, a varázsló rejtőzködött, hogy Claudius római császár katonái ne találjanak rá. Amikor Simon értesült Péter érkezéséről, Júdea városaiba menekült. Péter pedig, az Úr apostola, Antiokhiában sokakat meggyógyított, és a Háromságos Egy Istent nagy haszonnal hirdette, majd a szicíliai Szirakúzában püspökké tette Markiánoszt, Pangrátioszt pedig Tauromenionban, aztán a kappadókiai Tüanába jött. Innen a galáciai Ankürába ment, ahol imádságával egy holtat támasztott fel, majd sokakat tanított és keresztelt, egyházakat alapított, élükre püspököt helyezett, mígnem a pontuszi Szinopébe ment. Aztán a paflagóniai Gangrába, innen Klaudinopoliszba, a bithüniai Nikomédiába, onnan pedig Niceába. Innen arra törekedett, hogy a Húsvét ünnepére Jeruzsálembe jusson, majd visszatért és Piszídiába jött, onnan Kappadókiába és Szíriába, majd újra Antiokhiába. Antiokhiából pedig Jeruzsálembe jött, itt maradt, és itt látogatta meg Szent Pál apostol, a Krisztushoz térésétől számított harmadik esztendőt követően, ahogy ő maga mondja a galatákhoz írt levelében: „Három év múlva azután felmentem Jeruzsálembe, hogy találkozza, Kéfással, és nála maradtam tizenöt napig” (Gal 1,18). Ekkoriban, miután az Egyház törvényeit meghatározták, a boldog Pál folytatta munkálkodását, amelyre elhívatott, a nagy Péter pedig ismét Antiokhiába ment, ahol Euodioszt püspökké nevezte ki, majd a frígiai Szünnádába ment. Innen Nikomédiába utazott, ahol Prokhoroszt püspökké tette. Prokhorosz azonban püspökké tétele után is Teológus Szent Jánost követte. Nikomédiából Péter apostol a hellészpontoszi Ilion (azaz Trója) városába ment, ahol Kornéliuszt, a századost püspökké nevezte ki, majd visszatért Jeruzsálembe. Az Úr pedig álmában megjelent neki, és így szólt hozzá: „Kelj föl, Péter, és menj nyugat felé, mert azt a vidéket a te igehirdetésed fogja megvilágosítani, és én veled leszek.” Ekkoriban fogták el az őt kereső katonák Simont, a varázslót, ahogy fent említettük, és Rómába vitték, hogy cselekedei jutalmát elnyerje. Miután azonban odavitték, varázslói mesterkedésével sokak értelmét elsötétítette, és álnok módon nem csupán a büntetéstől menekült meg, de sokan azt hitték, hogy egy istennel van dolguk, mert a Sátánnak ez az előhírnöke varázslataival elkápráztatta a rómaiakat és magát Claudius császárt is, olyannyira, hogy képmását szoborba faragták, és a Tiberisen lévő két híd között állították fel ezzel a felirattal: „Simonnak, a szent istennek”. Erről az egyházi történetírók is megemlékeznek, mint Jusztinosz és Iréneusz, mi azonban, mondja Metafrasztesz Szent Simeon, térjünk vissza a tanításhoz, amely még előttünk áll.

A nagy Péter apostol, miután elbeszélte a testvéreknek, hogy jelenésben látta az Urat, tanította őket, majd ismét Antiokhiába ment, ahol meglátogatta az egyházakat, és itt találkozott Pál apostollal is. Onnan, miután Urbánuszt tarzuszi, Epafroditészt lükiai, és Fugeloszt efezusi püspökké nevezte ki, Szmirnában Apelioszt, Polikárp testvérét tette püspökké. Erről a Fugeloszról azt beszélik, hogy később elhagyta az igaz hitet és Simon varázsló követője lett. Később Macedóniába ment a filippiekhez, ahol Olümpiászt püspökké nevezte ki, Thesszalonikában Jászont, Korintusban Szilást, akivel a nagy Pál kíséretében találkozott. Patraszban Héródiónt tette püspökké, majd Szicíliába távozott. Innen Tauromenionba jött, és rövid ideig a neves szónoknál, Pangrátiusznál tartózkodott. Ott tanította és keresztelte meg Maximoszt, akit aztán püspökké tett, majd Rómába ment, ahol minden nap nyilvánosan prédikált az egybegyűlő népnek, és házakban hirdette a Mindenható és Egy Atyaistent, és Isten Fiát, az Egy Urat, Jézus Krisztust, aki igaz Istentől való igaz Isten, és az Egy Szentlelket, az életet adó Urat, és ezzel sokakat Krisztus hitéhez vonzott, és a szent keresztség által megszabadított a bálványimádás álnok tévelyétől.

Amikor pedig Simon varázsló látta mindezeket, nem akarta elhallgatni és titokban tartani iránta tanúsított gonoszságát, hiszen azt gondolta, hogy Péter apostol működése szégyenbe hozza őt, és az emberek szemében megszerzett dicsőségét tönkreteszi. Ezért tehát hazug szavakkal és megtévesztő cselekedetekkel nyilvánosan kiállt az igaz tanítással szemben, és szégyentelen módon vádolta Szent Péter apostolt a város közepén. A nép szeme láttára mindenféle varázslatokat vitt végbe, látomásokat keltett, és a körülötte állók azt látták, hogy előtte és utána alakok vonulnak, akiket ő a holtak lelkeinek nevezett, és úgy tett, mintha a holtak e feltámadott lelkei előtte, mint isten előtt hódolnának. A sántákat pedig alkalmassá tette arra, hogy egyenesen járjanak és ugráljanak, de nem valóságosan, hanem álnok megtévesztés segítségével, mert olyan volt, mint a mitológiai Próteusz, aki jövendőmondás címén meséket adott elő, és különféle alakban tudott megjelenni, mert egyszer úgy mutatkozott meg, mintha két arca volna, máskor pedig kecske, kígyó, madár, tűz és más ezekhez hasonló alakban jelent meg, és megtévesztette a tudatlanokat. Az Úr nagy apostola pedig, ha csak távolról egy pillantást vettet a csalásra, minden hamis látomás szertefoszlott.

Szent Péter apostol Simonnal folytatott vitájáról Szent Simeonon kívül megemlékeznek még a Prológusok és a Nagy Havi Kalendárium (ménologion) is, ahol ezt olvassuk:

Amikor Szent Péter apostol Rómába jött, és megtudta, hogy Simon, a varázsló „Krisztusnak” nevezi magát és a nép előtt sok csodát művel, buzgóságra gyulladt, elment Simon házához, amely előtt sokakat talált összegyűlve, és ezek nem engedték, hogy bemenjen. Péter pedig így szólt hozzájuk: „Miért nem engeditek, hogy az álnok varázslóhoz bemenjek?” Ők ezt felelték: „Nem varázsló ő, hanem hatalmas isten, aki az emberek gondolatait ismerő őrt állított a kapuhoz”. Majd egy fekete kutyát mutattak az apostolnak, amely a kapu előtt feküdt, és így szóltak: „Ez a kutya mindenkit megöl, akinek igaztalan gondolatai vannak Simonnal szemben”.  Szent Péter így felelt: „Én igazat szóltam róla, mert Simon az ördögtől való”. A kutyához közeledett tehát, és így beszélt hozzá: „Menj és mondd meg Simonnak, hogy Péter, Krisztus apostola be akar menni hozzá”. A kutya pedig elment, és emberi hangon elmondta Simonnak, amit Péter parancsolt. Mindnyájan, akik a kutyát beszélni látták és hallották, félelemmel teltek el. Simon pedig ugyanazt a kutyát visszaküldte ezzel az üzenettel: „Péter lépjen be”. Péter belépett, Simon pedig az ő jelenlétében mindenféle káprázatos dolgot művelt a nép szeme láttára. Péter pedig Krisztus erejével még nagyobb csodákat tett. Miféle csodákat? Ezek közül a legrégibb egyházi történetíró, a görög Hegészipposz (2. sz.), aki az apostolok korában élt, egyet említ. Egy nemes, császári vérből származó római özvegynek fia ifjú korában meghalt, és anyja hosszasan keseregve siratta. Akik pedig mellette voltak, és vigasztalni próbálták, megemlítették neki, hogy Rómában tartózkodik két férfiú, Péter apostol és Simon, a varázsló, és mindketten holtakat támasztanak fel. Rögtön utánuk is küldetett, és egyesek Pétert, mások Simont hívták el. Sok ember gyűlt össze a halott ifjú sírjánál, köztük a nép tiszteletreméltó elöljárói is. Ekkor Péter így szólt Simonhoz, aki a nép előtt dicsekedett hatalmával: „Aki kettőnk közül feltámasztja ezt a halottat, annak a tanítását fogadja el igaznak mindenki.” A nép pedig dicsérte Péter szavait. Simon saját varázslói tudományában bízva így szólt a néphez: „Ha feltámasztom ezt a halottat, megölitek-e Pétert?” A nép pedig így kiáltott: „Szemed láttára élve fogjuk megégetni”. Simon tehát a halott ágyához közeledett, elkezdte varázslatait, és a démoni munkálkodás segítségével elérte, hogy a halott megmozdítsa a fejét. A nép rögtön kiáltozni kezdett: „Az ifjú él, a halott feltámadt.” Pétert pedig tűzbe akarták vetni. Az apostol azonban kezével intett nekik, és arra kérte őket, hogy csendesedjenek el. Amikor tehát elhallgattak, így szólt hozzájuk: „Ha él az ifjú, akkor keljen fel, beszéljen és járjon; amíg pedig ez nem történik meg, és nem látjátok a saját szemetekkel, tudjátok meg, hogy Simon valójában álnokul átejt benneteket káprázataival és mutatványaival”. Simon pedig sokszor körüljárta a halott ágyát, az ördögöt és erejét hívta segítségül, de semmit nem használt. Ezért elszégyellte magát, el akart szökni, de a nép feltartóztatta. Szent Péter pedig, aki az ilyen dolgokban tapasztalt volt, hiszen a halott Tábitát is feltámasztotta, és más dicsőséges csodákat is művelt, kissé távolabb állt meg, karjait az égre emelte, és szemét a magasba emelve így imádkozott: „Uram, Jézus Krisztus, Te azt parancsoltad nekünk: »Az én nevemben támasszátok fel a halottakat«. Kérlek tehát, támaszd fel ezt a halott ifjút, hogy megismerje a nép, hogy Te vagy az igaz Isten, és nincs más isten Rajtad kívül, aki élsz, és az Atyával és a Szentlélekkel uralkodsz mindörökké. Ámen.” Így imádkozott, és a halottra kiáltott: „Ifjú, mondom neked, kelj föl! Az én Uram, Jézus Krisztus feltámaszt és meggyógyít téged.” A halott pedig rögtön kinyitotta szemét, fölkelt, beszélni és járni kezdett.

Hegészipposz elbeszéléséhez hozzátesz még a római Marcellusz, aki korábban Simon varázsló tanítványa volt, később pedig Szent Péter vezette el az igaz hit világosságára a szent keresztség által, aki Szent Nereusz és Akhilleusz római vértanúknak írt levelében ír erről az esetről, és megemlíti, hogy a feltámasztott ifjú Péter lábaihoz borult, és így kiáltott fel: „Láttam az Úr Jézus Krisztust, amint megparancsolja az angyaloknak, hogy a te imáidra adjanak vissza engem özvegy anyámnak.”  Ekkor az egész nép hangosan kiáltozni kezdett: „Egy az Isten, az, akit Péter hirdet.” Simon varázsló pedig mesterkedésével kutyafejet varázsolt magának és elmenekült, ám a nép elfogta, és egyesek meg akarták kövezni, mások pedig megégetni. Szent Péter azonban megállította őket és így szólt: „A mi Urunk és Tanítónk azt parancsolja, hogy ne fizessünk rosszal a rosszért. Hagyjátok, hogy távozzon oda, ahová akar, mert elegendő neki a szégyen, a szidalom és saját tehetetlenségének beismerése, hogy varázslatai semmire sem jók.” Simon pedig, írja róla Marcellusz, miután szabad lett, eljött hozzám, azt gondolva, hogy nem tudok arról a csodáról, ami történt, a kapu elé egy nagy, vasláncra vert kutyát kötött és ezt mondta nekem: „Majd meglátjuk, hogy eljön-e hozzád Péter, ahogy szokott”. Egy óra elmúltával Szent Péter odajött, eloldozta a kutyát és így beszélt hozzá: „Menj és mondd meg Simonnak, a varázslónak, hogy hagyja abba az emberek megtévesztését szolgáló ördögi mesterkedést, mert Krisztus a vérét ontotta értük.” A kutya pedig elment, és emberi hangon elmondta Simonnak, amit az apostol parancsolt. Én pedig láttam és hallottam ezt, írja Marcellusz, gyorsan Péter elé siettem, és nagy tisztességgel fogadtam házamba, Simont és kutyáját pedig elkergettem. A kutya pedig senki másnak nem ártott, csak Simont támadta meg, beléharapott és a földre döntötte. Péter látta mindezt az ablakból, és Krisztus nevében megparancsolta a kutyának, hogy ne ártson többé Simon testének. Az tehát testének nem is ártott többé, hanem minden ruháját leszaggatta róla úgy, hogy testének egy része sem maradt befedve. A nép ezt látva Simon ellen kiáltozott, szidalmazta és gúnyolta, aztán a kutyával együtt elkergették a városból. Simon pedig szégyene és veresége miatt egy esztendeig nem mutatkozott Rómában, amíg csak gonosz pártfogói nem ajánlották be a gonoszt Néró császárnak, aki Claudius után következett. Néró pedig felkereste, igen megszerette és barátjává fogadta őt. 

A Prológusokban és a Nagy Havi Kalendáriumban azt is olvassuk Simon varázslóról, hogy megparancsolta, karddal öljék meg, és megígérte, hogy harmadnapra feltámad. A maga helyébe pedig egy kost állított a kard alá, és varázslatával olyannak láttatta, mintha ember lett volna, és Simon helyett a kost vágták le. Szent Péter szétoszlatta a koson megvalósult démoni látomást, leleplezte Simon hazug mesterkedését, és mindnyájan felismerték, hogy nem Simonnak, hanem a kosnak vágták le a fejét.

Szent Péter Simon varázsló feletti végső győzelméről és ennek haláláról pedig mindenki ugyanazt írja:

Simon varázsló, mivel semmiben sem tudta Péter apostolt legyőzni, és nem bírta tovább elviselni a vereséget és a szégyent, megígérte, hogy a mennybe emelkedik. Így hát összegyűjtötte minden őt szolgáló démon erejét, Róma városának közepére ment, és egy magas építményre felállt, fejét babérkoszorúval ékesítette, és a magasságból nagy haraggal kezdett beszélni a néphez: „Rómaiak! Mivel eddig ostobaságban éltetek, engem elhagytatok és Pétert követtétek, most én is elhagylak benneteket és nem védelmezem többé ezt a várost. Megparancsolom tehát angyalaimnak, hogy szemetek láttára fogjanak meg és vigyenek mennyei atyámhoz, ahonnan nagy büntetést fogok rátok küldeni, mert nem hallgattatok szavamra, és nem hittetek cselekedeteimnek.” Így beszélt Simon varázsló, tenyerét összecsapta, a levegőbe emelkedett, szállni kezdett és a magasság felé emelkedni, mert az ördögök megemelték. A nép pedig igen csodálkozott, és ezt mondta egyik a másiknak: „Ez a dolog csak Istentől lehet, hogy valaki testével a levegőbe emelkedjen.” Ekkor a nagy Péter apostol mindenki füle hallatára imádkozni kezdett, és így szólt: „Uram, Jézus Krisztus, én Istenem, leplezd le a varázsló álnok káprázatát, hogy ne botránkoztassa meg a népet, amely hisz Benned!” Ekkor nagy hangon így kiáltott: „Megparancsolom nektek, ördögök, az én Istenem nevében, hogy ne hordozzátok többé őt, hanem hagyjátok ott a levegőben, ahol most van.” Az apostol által megfeddett ördögök azon nyomban elmenekültek a levegőégen keresztül, a szerencsétlen varázsló Simon pedig leesett, mint egykor az mennyből levetett démonok, és teste összetört. A nép pedig ezt látva, hosszú ideig így kiáltozott: „Nagy a Péter által hirdetett Isten! Valóban, nincs más igaz Isten rajta kívül!”

A varázsló pedig igen összetört, de Isten rendelése szerint még életben volt, hogy elismerje tehetetlenségét és ördögi ostobaságát, hogy elteljen szégyennel és felismerje a Mindenható Isten hatalmas erejét. Összetörve, tehetetlenül feküdt tehát a földön, minden tagjában keserves fájdalmakat viselt el, és az egész nép nevetett rajta. A következő napon adta ki romlott lelkét, átadta az ördögök kezébe, hogy atyjuknak, a Sátánnak hajlékába vigyék. Simon lebukása után pedig Szent Péter egy magas helyre állt, kezével lecsendesítette a kiáltozó népet, és az igaz Isten ismeretére kezdte tanítani őket. Sokáig beszélt, és legtöbbjüket az igaz keresztény hitre vezette.

Néró császár, amikor értesült barátja csúfos haláláról, igen megharagudott Péter apostolra és el akarta pusztítani. Császári haragja és gonoszsága azonban nem teljesült azonnal Péter apostol fölött, hanem csak évekkel később, ahogyan erről Metafrasztesz Szent Simeon beszámol. Simon varázsló halála után Szent Péter nem maradt sokáig Rómában, hanem miután sokakat megvilágosított a szent keresztség világosságával, megalapította a római egyházat és Linusz püspököt helyezte annak élére, Paratyinba ment (a mai Szerbiába), ahol Epafroditészt nevezte ki püspökké, nem a korábban említettet, hanem egy másikat. Aztán a spanyolországi Sirmiumba ment, ahol Epenétoszt tette meg püspökké, majd az afrikai Karthágóba.[1] Miután Karthágóban Kreszcenszet püspökké szentelte, Egyiptomba ment, a hét kapuval rendelkező városba, amit Thébainak neveznek. Itt Rufuszt tette meg püspöknek, Alexandriában pedig Szent Márkot, az evangélistát.

Ezek után Jeruzsálembe ment, mert jelenésből értesült a Tisztaságos Istenszülő elhunytáról. Aztán visszatért Egyiptomba, majd elhagyta Afrikát és Rómába, onnan Mediolanumba (Milánóba) és Ticinóba (Tessin, a mai Svájcba) ment, ahová püspököket és papokat helyezett, majd Britanniába utazott. Itt hosszú időt töltött el, sok népet Krisztus hitére vezetett, egy angyal jelent meg neki, és így szólt hozzá: „Péter, elérkezett az ideje, hogy elhagyd ezt az életet, úgy illő tehát, hogy visszatérj Rómába, ahol kereszten halsz majd meg, és igaz jutalmat kapsz a mi Urunktól, Jézus Krisztustól.” Péter pedig hálát adott Istennek, néhány napig még ott maradt, megerősítette a helyi egyházakat, püspököket, papokat és diakónusokat szentelt. Néró császár uralkodásának tizenkettedik esztendejében pedig visszatért Rómába. Itt az egyház kormányzását Kelemenre bízta, aki vonakodott és nem akarta ezt az igát a nyakába venni, ám Péter apostol szavának engedelmeskedve, nyakát Krisztus igájába hajtotta, és mesterével és a többi szent férfiúval együtt Isten igéjének szekerét húzta. Így tehát sok római férfi és asszony világosodott meg az igaz hit és a szent keresztség által, sokan közülük nemesi származásúak vagy éppen szenátorok családjából valók voltak. Néró császárnak pedig volt két szépséges asszonya, akiket minden más ágyasánál jobban szeretett. Ezek is elfogadták az igaz hitet, meggyőződtek a tiszta élet helyességéről, és nem akarták többé alávetni magukat a császár akaratának. Az pedig, mivel telve volt szégyentelen vágyakkal és tisztátalan kívánságokkal, igen megharagudott a keresztények egyházára, különösen Péter apostolra, aki ezt a két asszonyt Krisztushoz vezette és letérítette a tisztátalan élet útjáról. Eszébe idézte Simon varázsló halálát is, aki jó barátja volt, és azt kereste, hogyan ölhetné meg Pétert.

Erről írja a fent említett Hegészipposz történetíró a következőket:

„Amikor Szent Pétert keresték, mert ki akarták végezni, a keresztények kérlelték, hogy rejtőzzön el, és meneküljön Rómából, hogy sokak hasznára lehessen. Péter azonban semmiképpen nem akarta ezt, ellenkezőleg, szenvedni akart Krisztusért és meghalni érte. A hívő nép azonban sírva könyörgött, hogy őrizze meg a Szent Egyház számára oly hasznos életét, mert az akkoriban a hitetlenek hullámainak közepette igen nagy viharban és veszedelemben volt. Így tehát Péter apostolt meggyőzték Krisztus engedelmes nyájának könnyei, megígérte, hogy elmegy a városból és elrejtőzik. Következő éjszaka, miután közös imádságukat elvégezték és mindnyájan megcsókolták egymást, Péter egyedül távozott. És amikor a város kapujához ért, Magát Krisztust, az Üdvözítőt látta a város felé menni. Péter pedig leborult előtte és megkérdezte: „Uram, hová mész?” Az Úr ezt felelte: „Rómába megyek, hogy újra keresztre feszítsenek.” Ezt mondta és láthatatlanná vált. Péter pedig felismerte, hogy Krisztus a Testének igazi tagjain keresztül szenved, és azt akarja, hogy ő is Rómában szenvedjen. Visszatért tehát a római egyházba, a katonák elfogták, és halálra adták.”

Metafrasztesz Szent Simeon szerint Pétert nem egyedül fogták el, hanem sok más hívővel együtt, akik között ott volt Kelemen, Héródión és Olümpiász is. Ezeket Néró császár kard általi halálra ítélte, Pétert pedig arra, hogy keresztre feszítsék. Később Kelemennek megkegyelmezett, és békében elengedte, mert császári vérből származott, Héródiónt és Olümpiászt pedig, akik Péterrel együtt visszatértek Rómába, karddal végezték ki, és velük együtt hívő keresztények sokaságát. Szent Péter arra kérte kivégzőit, hogy fejjel lefelé feszítsék keresztre, nem fejjel felfelé, mint az Urat, így tisztelgett Krisztus előtt, aki önként vállalta a keresztet, hogy keresztre feszítésében ne rá hasonlítson, hanem fejét vesse Krisztus Urunk lábai alá.

Így ért véget Isten nagy apostola, Szent Péter, kereszthalállal dicsőítve meg Istent, mert sok fájdalmat és kínt kellett elviselnie a kezébe és a lábába beütött nagy szegek miatt, és átadta szeplőtelen lelkét Istennek június hónap 29. napján. Szent Kelemen pedig, Szent Péter tanítványa, elkérte Péter testét, levette a keresztről, gyolcsba csavarta, összehívta a megmaradt hívőket a főpapokkal együtt, és nagy tisztességgel eltemette. Hasonlóképpen cselekedett a Péterrel együtt szenvedő Szent Héródión és Olümpiász testével is, tisztességgel eltemette őket, és mindnyájan dicsőítették Krisztus Istent az Atyával és a Szentlélekkel együtt mindörökké. Ámen.

(Forrás: https://doxologia.ro/calendar-ortodox)

(Ford. Aranyosi-Vitéz Gellért)

[1] Metafrasztesz Szent Simeon közlésére alapozva állítják egyes másodlagos források, hogy az alsó-pannóniai Sirmiumban nem Szent Andronikosz, hanem Szent Epenétosz apostol volt az első keresztény püspök, aki utóbb került a spanyolok földjére.