Palamasz Szent Gergely thesszalonikai érsek
(Nagyböjt 2. vasárnapja / november 14.)

(Részletek a szent életrajzából)

Szent Gergely II. Paleologosz Andronikosz bizánci császár (1282-1328) idejében élt. Gyermekkorában nehézségei voltak a tanulásban, üggyel-bajjal tudta csak megjegyezni a tanulnivalót. Ezért elhatározta, hogy tanulás előtt minden alkalommal háromszor leborul a Szentséges Istenszülő ikonja előtt. Ezt követően nem volt több gondja a tanulással, mert az Istenszülő segítségével a legkiválóbb tanuló lett belőle.

Sokan csodálták bölcsességét, a császár maga mellé akarta venni, hogy része legyen a birodalom kormányzásában.

Soha nem mulasztotta el a lehetőséget, hogy szerzetesekkel találkozzon. Az Áthoszról Konstantinápolyba látogató szerzetesek lelki tanácsait megfogadva, öltözetét annyira leegyszerűsítette, hogy akik látták, azt hitték, elment az esze, ám a szent nem törődött ezzel, nem engedte értelmébe a sértődöttséget, a szégyent és a haragot, hanem inkább böjttel és imádsággal emelte lelkét az Úrhoz.

Az áthoszi szerzetesek tanácsára húszévesen az Áthoszra ment, a Vatopedi monostorban Szent Nikodémus lett a lelki atyja. A szerzetesi életben szigorúan böjtölt, sokat imádkozott, virrasztott, gondolatainak összeszedettségére és szüntelen imádságra törekedett. A Szentséges Istenszülő mindig előtte volt, mint közbenjárója és oltalmazója, minden órában csak az ő segítségét kereste. Egy alkalommal, amikor lelke tökéletes csendességben és nyugalomban volt, minden szétszórtságtól mentesen, egy tiszteletreméltó, jóságos férfiú jelent meg előtte, Teológus Szent János apostol és evangélista, szelíden rá tekintett, és így szólt hozzá: „A Mindenek Legszentebb Királynője küldött hozzád, fiam, hogy megkérdezzelek: Miért kiáltasz minden órában Istenhez, ezt mondva, »Világosítsd meg, világosítsd meg sötétségemet!«”. Gergely így válaszolt: „Mi mást kérhetnék illendő módon Istentől, hiszen tele vagyok szenvedélyekkel és gonoszsággal. Ezért kérek alázatot és világosságot, és azt, hogy szent akaratát megismerhessem és megcselekedhessem”. Ekkor az evangélista így szólt: „A Mindenek Úrnője rajtam, szolgáján keresztül ezt üzeni neked: segítségedre lesz mindenben.” Ekkor Gergely megkérdezte: „Mikor lesz segítségemre, ebben az életben, vagy az eljövendőben?” A Teológus ezt válaszolta: „Ebben az életben is és az eljövendőben is.” E szavak kimondhatatlan örömmel töltötték el Gergelyt, az evangélista pedig az Istenszülő ígéreteinek közvetítése után láthatatlanná vált.

Lelki atyja, Vatopedi Szent Nikodémus halála után Szent Gergely Áthoszi Szent Atanáz Nagy Lavrájába költözött. Itt töltött engedelmességben három évet, elöljáróitól azt a feladatot kapta, hogy a testvérek asztalánál szolgáljon és az istentiszteleteken énekeljen, ők pedig csodálták buzgóságát, és félelemmel teltek el, mert a jócselekedetekben olyannyira előre haladt, hogy lelke minden mennyei, lelki ajándék hajlékává vált. Gergely tökéletes remeteéletmódjával uralkodott a tisztátalan szenvedélyek és a kívánságok fölött és igyekezett legyőzni az emberi természet szükségleteit. Úgy élt, mintha nem is testben lenne. Három hónapig nem aludt, kivéve egy rövid délutáni pihenést, amelyet azért engedett meg, nehogy értelmét szenvedély kerítse hatalmába. Életmódja megkövetelte, hogy egy idő után a pusztaságba vonuljon az őt követő testvérekkel együtt. Oly nagy ajándékokkal ékeskedett, amelyeket emberi nyelv nem képes kimondani. Megkapta a könnyek ajándékát, szemeiből szüntelenül könnyek folytak, egészen élete végéig.

Később tizenkét tanítványával együtt Thesszalonikábe ment, ahol úgy érezték, Jeruzsálembe kell menniük, életük végéig csendességben és önmegtartóztatásban kell ott élniük. Gergely azonban meg akart bizonyosodni arról, hogy szándékuk egyezik-e Isten akaratával, ezért buzgón imádkozni kezdett, majd elaludt. Álmában látomásban részesült: Úgy látta, hogy szerzetestársaival együtt a királyi udvarban van, a király méltósággal ült királyi trónusán, körülötte katonák serege lándzsákkal és más fegyverekkel, fegyvernemenként felsorakozva. Az egyik katona kilépett a sorból odalépett hozzá, úgy tűnt, hogy ő a seregek vezére, maga felé vonta, megölelte, és testvéreihez fordulva így szólt: Ő itt marad velem, mert ez a király parancsa, ti pedig oda mentek, ahova nektek tetszik, senki sem fog benneteket megakadályozni.

A látomást Gergely elbeszélte a többieknek, mindnyájan úgy vélték, hogy a hadvezér a Nagy Demeter volt, ezért úgy határoztak, hogy nem hagyják el Thesszalonika vidékét, amely Szent Demeter hazája volt.

Tanítványai kérték, fogadja el a papszentelést, ám ő nem akarta, amíg meg nem bizonyosodott arról, hogy ez Isten akarata.

Veriában a hét öt napján elzárkózva élt, nem fogadott senkit és ő sem ment ki, csak a két utolsó napon, hogy a szolgálatokat elvégezze és bölcs beszélgetésben legyen együtt testvéreivel.

Angyali életet élt, szeméből folytak a könnyek, máskor pedig a Szentlélek tüzétől ragyogott az arca, különösen akkor, amikor a szent liturgiát befejezte, vagy kunyhójának csendességéből előjött.

(https://doxologia.ro/)

(Ford. A-V. Gellért)