(Vers:)

Esztelen csapásokat feltárva Péter

Egyetlen csapással lelt kard által véget

Egyesek azt mondják, hogy ez a szent a 8. században élt, mások szerint a 12. században. Ez a bizonytalanság abból ered, hogy az egyháztörténet két „Damaszkuszi” melléknevű Pétert ismer, mert mindketten Damaszkusz városában éltek, a mai Szíriában.

Egyikük nagy aszkéta és igen könyörületes volt. Mivel mindenét szétosztotta, semmije sem maradt. Egyetlen könyvet sem birtokolt, hanem ha olvasni akart, barátaitól kellett kölcsönöznie. Buzgón olvasott, és úgy gyűjtötte elméjébe a bölcsességet, mint szorgos méhek a virágport. Egy ideig Damaszkusz városának püspöke volt, ám amikor ellenállt az iszlám hitnek és a manicheus eretnekségnek, az arabok kivágták a nyelvét és száműzték Belső-Arábiába. Ennek ellenére Isten a beszéd adományát ajándékozta neki, a száműzetésben is hirdetni tudta a szent evangéliumot, és sokakat Krisztus hitére térített.

+

A másik Damaszkuszi Péter minden valószínűség szerint hészükhaszta szerzetes volt, őt Áthoszi Szent Nikodémus a „Damaszkuszi” melléknévből kiindulva azzal a Péter püspökkel azonosítja, aki a 8. sz. második felében Damaszkusz városának főpapja volt. Egy két kötetből álló könyv szerzője, amely az előző évszázadok keresztény spiritualitásának összefoglaló munkája. Tekinthetjük a keleti keresztény lelkiség első kézikönyvének, lelki útmutatójának is. A korábbi szerzőkkel ellentétben Szent Péter kimutatja a keresztény erények közötti összefüggést, és a lelki élet gyakorlati jellegét hangsúlyozza.

Mint hitvalló és vértanú fejezte be életét, így költözött Krisztus mennyei országának hajlékaiba.

+

Damaszkuszi Szent Péter: Lelki tanítás (részletek)

Ne kapkodjunk és ne fáradjunk el, hanem mindig tudjunk újra kezdeni. Ha elestél, kelj fel! Ha újra elestél, kelj fel újra! Csak el ne hagyd a te Uradat! Az ő dolgaiban munkálkodj, és ő megkönyörül majd rajtad: vagy megengedi, hogy megtérj, vagy további próbatételek elé állít, vagy pedig gondot visel rád anélkül, hogy tudnál róla.

Az ördögnek az a szokása, hogy azzal támadja meg a lelket, amit éppen benne talál: ha örömet talál, a felfuvalkodással támad, ha szomorúságot, csüggedéssel, ha mértéken felüli fáradtságot talál, teljes tétlenséggel, vagy haszontalan dolgokkal és gondolatokkal, vagy lelki sötétséggel és kimondhatatlan gyűlölettel minden iránt, ami létezik. Egyszerűen szólva tehát, amilyen anyagot talál a lélekben, abból dolgozik, azzal támad.

Ezért, ha az ember jót akar cselekedni, meg kell kérdeznie valakit, mint Nagy Szent Antal tette, de nem akárkit, hanem olyat, aki a megkülönböztetés ajándékával rendelkezik, nehogy (a szent evangélium szavai szerint) tapasztalatlan lévén egyik is, másik is gödörbe essék (Mt 15,14: „Hagyjátok őket: vakoknak vak vezetői ők. Ha pedig vak vezeti a vakot, mindketten gödörbe esnek”). Hiszen helyes gondolkodás nélkül egyetlen jó dolgot sem lehet tenni, bár a tudatlanok előtt jónak tűnhet. Ha pedig valaki elnyerte a megkülönböztetés ajándékát, egyedül az alázat segítségével tehette.

+

Nem szabad elcsüggednünk, ha nem vagyunk olyanok, amilyenek lehetnénk. Ember, rossz, hogy vétkeztél! Ám miért vagy igazságtalan Istennel, amikor tudatlanságod miatt tehetetlennek gondolod őt? Vajon ne tudná üdvözíteni a lelkedet az, aki éretted az egész nagyvilágot teremtette, amely itt van a szemed előtt? Tarts bűnbánatot, és ő elfogadja bűnbánatodat, ahogyan elfogadta a tékozló fiúét és a bűnös asszonyét. Ha azonban ezt sem tudod megtenni, és bár nem akarod, megszokásból vétkezel, szerezz magadnak alázatot, mint a vámos, és elegendő lesz számodra az üdvösséghez.

+

Amikor valaki beteg, még jobban kell figyelnie lelkiismerete tanúságára, hogy megszabadítsa lelkét minden ítélettől, nehogy elérkezzen életének vége, hiábavaló módon tartson bűnbánatot, és örök sírás és sóhajtozás legyen osztályrésze.

+

Ezt mondta az Úr: „Aki kitart mindvégig, az üdvözül” (Mt 24, 13). Az állhatatosság pedig minden erények egyesülése, mert egyetlen erény sem maradhat meg állhatatosság nélkül. Hiszen „aki kezét az ekére teszi és hátra tekint, nem méltó az Isten országára” (Lk 9,62). Ha azt hinné valaki, hogy minden erényben részesül, de nem tart ki mindvégig, és nem menekül az ördög csapdáitól, nem méltó bejutni Isten Országába. Hiszen azoknak, akik az ígéretet elnyerték, állhatatosnak kell maradniuk, hogy megkaphassák a végső jutalmat az eljövendő világon.

A tudományban és a megismerésben is állhatatosságra van szükség. És valóban. Mert az érzékelhető dolgokat sem lehet megvalósítani állhatatosság nélkül, ha pedig valakiben valamelyik megvalósul, állhatatosságra van szüksége, hogy meg is maradjon benne. Egyszerűen szólva: minden dolog, akár megtétele előtt, akár megtétele közben vagy utána az állhatatosság által valósul meg, nélküle nem marad fenn, és nem is lesz teljessé. Hiszen ha valami jó, az állhatatosság őrzi meg, ha pedig valami rossz, általa szabadulhatunk meg, mert erőt ad a léleknek és nem hagyja a kísértésben lévőt, hogy a kétségbeesés szorongassa, mert a kétségbeesés a gyehenna előszobája. Az állhatatosság képes elpusztítani a kétségbeesést, amely ellenkező esetben elpusztítaná a lelket. Megtanítja a lelket, hogy vigasztalódjék, és ne csüggedjen a lelki harcok és nehézségek sokaságától. Mivel Júdás nem volt állhatatos, kétszeres halálban lett része, mert nem volt meg benne a lelki harc tapasztalata. Péter főapostol állhatatos volt: bár elbukott, mint tapasztalt harcos legyőzte az ördögöt, aki előbb csatát nyert ellene. A szerzetes, aki testi vétekbe esett, állhatatos volt, és az őt legyőzőt utóbb legyőzte, mert nem engedte át magát a csüggedés gondolatának, amely arra sarkallta, hogy hagyja el celláját és a pusztaságot. Állhatatos maradt, és így szólt gondolataihoz: nem vétkeztem, és ismét mondom nektek, nem vétkeztem. Ó, vitéz férfiú isteni bölcsessége és állhatatossága! Ez a boldog erény tette Jóbot és minden korábbi javát is tökéletessé. Hiszen, ha csak kissé is elgyengült volna, mindent elveszített volna az igaz. Ám mivel ismerte az állhatatosságot, elfogadta a vereséget saját tökéletesedésére és sokak hasznára.

(Forrás: Filocalia sfintelor nevoințe ale desăvârșirii. Editura Institutului Biblic si Misiune Ortodoxă, București. 2011. Ford. Dumitru Stăniloae.)

(Ford. A-V. Gellért)