2023. november 12. Pünkösd utáni 23. vasárnap.
Alamizsnás Szent János, alexandriai érsek (619-620). Irgalmas Szent Márton, tours-i püspök, csodatévő (397). Sinai Szent Nilus, Aranyszájú Szent János tanítványa (5. sz.). Szent Ahiás silói próféta (Kr. e. 10. sz.). Szent Leó konstantinápolyi pátriárka (1143). Szent Száva (1726) és Miklós (1732) újvértanúk. Szent Konstantin és Vlagyimir új papvértanúk (1937).
Ef 4,1-7; Lk 10,25-37 (olvasmányok a 25. vasárnap szerint). Hatodik hang.
+
Apostoli olvasmány (Ef 4,1-7)
Felolvasás Pál apostolnak az Efezusiakhoz írt leveléből!
Testvéreim!
Kérlek tehát titeket, én, aki fogoly vagyok az Úrban, éljetek méltó módon ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok, teljes alázatosságban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. Igyekezzetek megtartani a lelki egységet a béke kötelékében. Egy a test és egy a Lélek, amint hivatásotok is egy reménységre szól. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten és mindeneknek Atyja, aki mindenek fölött áll, mindent áthat, és mindenben benne van.
A kegyelmet azonban mindegyikünk Krisztus ajándékozásának mértéke szerint kapta.
Evangéliumi olvasmány (Lk 10,25-37)
Felolvasás Lukács Szent Evangéliumából!
(Az irgalmas szamaritánus)
Abban az időben
fölállt egy törvénytudó, hogy próbára tegye, és így szólt: »Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?« Ő ezt válaszolta neki: »Mi van írva a
törvényben? Hogyan olvasod?« Az így felelt: »Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, minden erődből és egész elmédből; felebarátodat pedig, mint önmagadat«. Erre ő így szólt: »Helyesen feleltél! Tedd ezt, és élni fogsz.« De az igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézust: »De ki az én felebarátom?«
Jézus akkor így kezdett beszélni: »Egy ember Jeruzsálemből Jerikóba ment, és rablók kezébe került. Azok kifosztották, véresre verték, majd félholtan otthagyták és eltávoztak. Történetesen egy pap ment azon az úton lefelé; látta, de továbbment. Hasonlóképpen egy levita is, amikor ahhoz a helyhez ért és látta őt, elment mellette. Arra ment egy szamaritánus is. Amikor odaért hozzá és meglátta, megesett rajta a szíve. Odalépett hozzá, olajat és bort öntött a sebeire, és bekötözte; azután föltette teherhordó állatára, elvitte egy fogadóba és ápolta. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és ezt mondta: ‘Viseld gondját neki, és ha többet költenél, amikor visszatérek, megadom neked.’ Mit gondolsz, e három közül melyik lett a felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?« Az így felelt: »Az, aki irgalmasságot cselekedett vele.« Jézus erre azt mondta neki: »Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!«
+
„Az irgalom papja” – Alamizsnás Szent János alexandriai pátriárka (619, nov. 12.)
(Kedves Látogatóink! Ezt az életrajzot, a korábbiakkal együtt,
honlapunk “Olvasókönyvtár-Katekézis / Szentek Élete” oldalán is megtalálják,
az egyházi kalendárium megfelelő napján.)
A szent főpap, előkelő család sarjaként, Cipruson született. Szülei akaratának engedve megnősült és gyermekei születtek. Ám a gyermekek az anyjukkal együtt korán meghaltak, amit Szent János Isten akaratának tulajdonított, és elhatározta, egészen Istennek szenteli magát.
Kr. u. 610-ben szentelték az alexandriai egyház elöljáró főpapjának. Még aznap egybehívta a gazdag egyiptomi metropolisz papságát és világi elöljáróit és arra kérte őket, számlálják pontosan össze a városban élő „urait”, azaz, Isten szegényeit és koldusait, akik képesek számunkra megszerezni a mennyországot, ha az irgalmasságnak szenteljük magunkat. Az eredmény az lett, hogy több mint hétezerötszáz nincstelent írtak össze a városban. A főpásztor meghagyta, hogy naponta kapjanak élelmet és menedéket.
Gyakran fordult Istenhez ezekkel a szavakkal: „Édes Jézusom, én osztogatok, te pedig adsz, lássuk, ki győz. Mert jól tudom, nincs semmim, ami nem a te irgalmadból származna, és irgalmad tartja fenn egész életemet.”
Szent János mihelyt meglátott egy szegényt vagy nyomorultat, könnyekre fakadt, magára vette annak minden bánatát. Úgy adakozott, ahogy Krisztus tanította, nem tett semmilyen különbséget jók vagy rosszak, méltók vagy méltatlanok között. Amikor valaki harmadszor is alamizsnáért járult hozzá, más ruhában, nem utasította el, hanem így szólt: „Lehet, hogy Jézus az én Megváltóm akar engem próbára tenni.” Minél több alamizsnát adott, nem törődve a mennyiséggel, vagy azzal, hogy mi lesz a következő napon, Isten annál inkább megsokszorozta az egyháznak szánt adományokat, olyannyira, hogy az emberek beteljesülni látták Megváltónk ígéretét:
„Ne aggódjatok tehát és ne mondogassátok: ‘Mit együnk?’, vagy: ‘Mit igyunk?’, vagy: ‘Mibe öltözködjünk?’ Mert ezeket a pogányok keresik. Hiszen tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van. Ti keressétek először az Isten országát és annak igazságát, és mindezt megkapjátok hozzá. Ne aggódjatok tehát a holnapért; a holnap majd aggódik önmagáért. Elég a napnak a maga baja. (Mt 6,32-34).
Hatszáztizennégyben a perzsák lerohanták Szíria tartományt, Jeruzsálemet véres harcokkal elfoglalták, és a nép nagy számban menekült Alexandriába. Szent János mindenkit testvérként fogadott, megvigasztalt, kórházakat, nagyméretű szálláshelyeket épített, teljesen kiürítette az egyház perselyeit, hogy a menekülteket ellássa élelemmel és pénzzel. Látogatta a betegeket, a rászorulókat, személye számukra Krisztus jelenléte lett. Ha jótetteiért hálálkodni kezdtek, gyakran félbeszakította a beszélőt: „Hallgass, testvérem, mert még nem ontottam a véremet érted, úgy, ahogy az Úr meghagyta nekünk!”
Minden héten szerdán és szombaton templomának kapuja elé állt, és fogadta azokat, akiknek valamilyen peres ügyük volt egymással, vagy ellenségek voltak, is ki kellett békíteni őket.
Soha nem ejtett ki egyetlen haszontalan szót sem, és nem ítélt el senkit, akkor sem, ha bűnei nyilvánvalók voltak.
Köszönetet mondott rágalmazóinak és szidalmazóinak, mert saját bűneire emlékeztették, és számukra még bővebben osztott alamizsnát.
A vétkesek, gőgösek, keményszívűek megjavítására azt a módszert alkalmazta, hogy saját magának tulajdonította a vétkeket, amelyeket el akart marasztalni, és kérte elkövetőiket, imádkozzanak érte, hogy igazi bűnbánatot tartson.
Ámde, akárcsak a próféták, inkább saját tetteivel akart tanítani, mint a Szentírás szavaival. Történt, hogy egy vasárnap, miközben végezte a szent szolgálatot a székesegyházban, papjai és az egész nép jelenlétében, hirtelen félbeszakította a felajánlást, meghagyta a diakónusnak, hogy ismételje tovább a könyörgéseket, és megkerestette egyik papját, aki valamiért neheztelt rá, és a templomtól is távol maradt. Miután megérkezett, a püspök leborult előtte, és könnyek között kért bocsánatot. Kibékült vele, megölelte, majd visszatért az oltárhoz és folytatta a szent liturgiát, úgy, ahogyan az Úr az ilyen esetekben előírta (Mt 5,23).
Cellája, ahol lakott, minden kényelmet nélkülözött. Ez arra indított egy előkelő embert a városban, hogy meleg, díszes takarót ajándékozzon számára. Éjszaka azonban a szent nem talált nyugalmat, szüntelenül vádolta magát, és arra gondolt, hány szegény szenved most a hidegtől vagy az éhségtől a kapui előtt, mialatt ő ilyen luxusba burkolódzik. Másnap reggel eladatta a takarót és az árát szétosztotta. Ám jótevője meglátta a takarót a piacon, visszavásárolta, visszavitte és arra kényszerítette a püspököt, hogy fogadja el. Ám a szent újra eladatta, hogy alamizsnát oszthasson. Mivel sem ő, sem jótevője nem akart engedni, a takaró többször is gazdát cserélt. Ily módon vette rá Szent János közvetett módon e gazdag embert, hogy bőséges alamizsnát osszon a rászorulóknak.
Szeretete és példa nélküli alázata nem akadályozta meg abban, hogy szilárdságot mutasson az ortodox tanítás védelmében a monofizitákkal szemben. Szeretetét, irgalmas tetteit ugyanúgy kiárasztotta rájuk, de szigorúan megfeddte tévelygéseiket.
Amikor éhínség és járványok törtek ki a városban, Szent János elsőként ment betegeket ápolni, halottakat eltemetni. Arra buzdította a hívőket, hogy állhatatosan imádkozzanak az elhunytakért, és a bajok emlékeztessék őket e földi élet törékeny voltára és a bűnbánat szükségességére.
Jeruzsálem perzsák által történt elfoglalása után pár évvel a szent főpap visszatért Ciprusra, ahol nemsokára, hatvannégy éves korában elhunyt. Ám még elhunyta előtt ugyanaz a nemes szűz jelent meg előtte, akit már tizenöt éves korában is látott, és aki így szólt akkor hozzá: „Én vagyok a könyörületesség, én hoztam le Isten Fiát a mennyből. Fogadj el mátkádul, nem bánod meg, megnyílik előtted a mennyek országa.”
Halála után hamarosan illatos olaj áradt ereklyéiből, a hívők örömére és vigasztalására.
(Forrás: Le synaxaire. Vies des Saints de l’Église Orthodoxe I. Adaptation française par le hiéromoine Macaire de Simonos-Pétras. To Perivoli tis Panaghias, Thessalonique, 1987, douze novembre;
Jacobus de Voragine, Legenda Aurea, Alamizsnás Szent János [Jan. 23.] Vál. Madas Edit. Helikon Kiadó 1990.)
(Ford. I. T.)
2023. november 12.
+
