„Nem volt eltéríthető, zsarolható” – Pünkösd utáni 12. vasárnap – szegedi Szent György Nagyvértanú templom

2023. augusztus 27. Pünkösd utáni 12. vasárnap.

Egyiptomi Szent Poimén (†450 k.).

Szent Libériusz római pápa hitvalló (†366).

Szent Mihály papvértanú és 28 társa (†1918).

1Kor 15,1-11; Mt 19,16-26. Harmadik hang.

+

Apostoli olvasmány (1Kor 15,1-11)
Evangéliumi olvasmány (Mt 19,16-26)
„Nem volt eltéríthető, zsarolható”

Egyiptomi Szent Poimén (aug. 27)

Ma van szentéletű Atyánk, Poimén remete emlékezete. Ez a szent származása tekintetében egyiptomi volt. Fogta a testvéreit, a pusztába vonult és velük együtt szerzetes lett. Sok év elteltével anyjuk, mivel vágyakozott utánuk, eljött, hogy lássa őket, de nem járt sikerrel. Elszalasztotta, hogy lássa őket, mivel elmentek a templomba. Minthogy a dolog nem maradt titokban a szerzetesek előtt, megszaporázták lépteiket, hogy visszatérjenek a celláikba és bezárták előtte az ajtót. Az anya pedig kint maradt, siránkozva kiáltozott, jajgatva járt körbe. Anub atya, a testvére hallotta ezt, bement Poimén atyához és így szólt: „Mit tegyünk ezzel a idős asszonnyal?” Poimén atya ekkor felkelt, odament az ajtóhoz, és mivel hallotta, hogy sír, így szólt hozzá: „Miért sírsz asszony?” Ő pedig, miután meghallotta a hangját, ezt mondta: „Látni akarlak benneteket, ó, gyermekem! Mit ártok, ha látlak titeket? Hát nem én vagyok az anyátok? Nem keblemmel itattalak, nem én tápláltalak benneteket? Nem én neveltelek fel titeket? Nem ősz már teljesen a hajam?” Akkor Poimén így válaszolt: „Itt akarsz-e látni bennünket, vagy a másvilágon?” Ő pedig megértette, amit mondott, és boldogan távozott. Egykor a vidék kormányzója is látni szerette volna Poimén atyát, de mivel kívánsága nem teljesült, a húgának fiát koholt vád alapján elfogatta, és mint gonosztevőt, börtönbe zárta, gondolva, hogy a szent emiatt kénytelen lesz elmenni hozzá. Ám az öreg nem akarta látni őt. Eljött hozzá a húga, megállt a kunyhója ajtaja előtt, ám ő nem válaszolt neki. Akkor így kezdett kiáltozni: „Irgalmatlan vagy és szívtelen, könyörülj rajtam, mert egyszülött fiam ő.” Az abba ekkor kiküldött valakit és ezt üzente: „Menj, térj innen vissza, Poimén nem nemzett gyermekeket.” Meghallotta ezt a kormányzó és így szólt: „Akkor csak egy szót szóljon, és szabadon engedem a fiút.” Ám az öreg visszaüzent: „Vizsgáld ki az ügyét a törvények szerint, és ha rászolgált a halálra, haljon meg, ha viszont nem, akkor tégy belátásod szerint.” Meghallotta ezt a kormányzó, felettébb álmélkodott e férfiú erényességén és nemességén, és szabadon engedte a fiút.

Egyszer valaki megkérdezte Poimén abbától: „Ha látom, hogy a testvérem vétkezik, hallgassak róla?” Ezt válaszolta: „Ha betakarjuk a testvérünk vétkét, Isten is betakarja a miénket. Ám ha szétkürtöljük testvérünk bűnét, Isten is így tesz a miénkkel.”

Így élt a boldog Poimén, minden erényt kimunkálva, oly annyira, hogy minden egyiptomi és thébai öregnek atyja lett, lelküket hozzá igazították, nevelését elfogadták.

Aggkorában, hosszú évek elteltével hagyta itt ezt a világot.

(Forrás: Synaxarium ecclesiae Constantinopolitanae, opera et studio Hyppolyti Delehaye. Bruxellis, Apud Socios Bollandianos, 1902, Aug. 27.)

(Ford. I. T.)

+

Tropárionok
Feltámadási tropárion, 3. hang
Örvendezzenek az égiek és vigadjanak a földiek, mert hatalmasat cselekedett karjával az Úr: eltiporta a halállal a halált, elsőszülötté lett a halottak közül, a pokol gyomrából szabadított ki minket, és megadta a világnak a nagy irgalmat.
Szent György tropárionja, 4. hang
Mint a foglyoknak szabadítója, és szegényeknek oltalmazója, betegeknek orvosa, királyoknak pártfogója, győzedelmes György nagyvértanú, járj közre Krisztus Istennél, hogy üdvözítse a mi lelkünket!
Szentéletűek tropárionja 8. hang
Könnyeidnek hullásával megművelted a terméketlen pusztaságot, és mélységes sóhajtásaiddal százszorosra gyümölcsöztetted fáradozásodat, fényforrássá lettél, amely csodáival beragyogja a földkerekséget. Nagy Szent Poimén atyánk, járj közre Krisztus Istennél, hogy üdvözítse a mi lelkünket!
Kisboldogasszony kondákionja 4. hang
Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké.
Joakim és Anna a gyermektelenség szégyenétől, Ádám és Éva pedig a halál pusztításától szabadultak meg a Te szent születéseddel, ó, Tisztaságos. Ezt ünnepli a Te néped is, megmenekülvén vétkeinek büntetésétől, így kiáltva Hozzád: a meddő asszony Istennek Szülőjét hozza a világra, és a mi életünk Táplálóját!

Article written by imrenyi

Vélemény, hozzászólás?

Tovább az eszköztárra