2023. június 11.
Pünkösd utáni 1. vasárnap. Minden Szentek Vasárnapja.
Szent Bertalan és Barnabás apostolok.
Az Istenszülő „Valóban méltó” himnuszának kijelentése Gábriel arkangyal által.
Vetlugai Szent Barnabás (1445).
Magyar (Novotorzski) Szent Efrém ereklyéinek átvitele (1572).
A pekingi Kétszázhuszonkettő Szent Újvértanú (1900).
Zsid 11,33-12,2; Mt 10,32-38; 19,27-30.
+
Szent György nagyvértanú imája,
melyre szenvedése előtt kis haladékot kért, hogy elmondhassa
Uram és Istenem, Te vagy, akihez születésemtől fogva tartozom, és akibe minden reményemet vetettem; Te vagy, aki bátorságot adtál és felkészítettél e küzdelemre; Te, aki édes reményem vagy, ígéret, akiben nem csalatkozom, a szent lelkek állhatatos szerelme; Te, aki figyelmesen vizsgálod szívünk szándékait, és teljesíted kívánságainkat, mielőtt kérésünkkel Hozzád fordulnánk; kérlek, segíts, hogy e küzdelem, melyet neved megvallásáért vállaltam, sikeres véget érjen, és fogadd magadhoz lelkemet; és ha sértetlenül megóvod a gonosz lelkektől, számláld azok közé, akik kezdettől fogva örvendeznek Benned. Bocsásd meg, Uralkodóm, e népnek mindazt, amit ellenem tudatlanságból elkövetett, és méltasd őket arra, hogy valóban megismerjenek Téged,
mert áldott vagy mindörökkön örökké.
Apostoli olvasmány (Zsid 11,33-12,2)
Felolvasás a Zsidókhoz írt levélből!
És kit említsek még? Kifogynék az időből, ha beszélnék Gedeonról, Bárákról, Sámsonról, Jeftéről, Dávidról, Sámuelről és a prófétákról, akik, mivel hittek, legyőztek országokat, igazságosságot cselekedtek, ígéreteket nyertek el, oroszlánok száját tömték be, elfojtották a tűz erejét, megmenekültek a kard élétől, 
felgyógyultak betegségükből, diadalmaskodtak a harcban, megfutamították az idegenek táborát; asszonyok feltámadás által visszanyerték halottaikat. Másokat viszont kínpadra vontak, akik nem fogadták el a szabadulást, hogy jobb feltámadást nyerjenek, mások meg gúnyt és megvesszőzést szenvedtek, ezenfelül még bilincseket és börtönt is; megkövezték, szétfűrészelték, kardélre hányva megölték őket, szerte bujdostak juhok és kecskék bőrében, szűkölködve, szorongatást szenvedve, nyomorogva, akikre nem volt méltó a világ, sivatagokban bolyongtak, hegyek közt, barlangokban és a föld üregeiben.
És mindezeken, akiket hitük tanúságtétele igazolt, nem teljesült be az ígéret, mert számunkra Isten valami jobbat rendelt, s ők nélkülünk nem juthattak el a tökéletességre.
Azért mi is, akiket a tanúknak ilyen nagy felhője vesz körül, tegyünk le minden terhet és a minket környező bűnt, kitartással fussuk végig az előttünk álló küzdőpályát. Tekintsünk fel a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki az eléje tárt öröm helyett keresztet szenvedett, nem törődve a gyalázattal; és Isten trónjának jobbján ül.
Evangéliumi olvasmány (Mt 10,32-38; 19,27-30)
Felolvasás Máté Szent Evangéliumából!
Abban az időben ezt mondta az Úr:
Mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Atyám előtt, aki a mennyekben van. De azt, aki megtagad engem az emberek előtt, én is
megtagadom Atyám előtt, aki a mennyekben van.
Ne gondoljátok, hogy békét hozni jöttem a földre. Nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem kardot. Azért jöttem, hogy szembe állítsam
az embert apjával,
a lányt anyjával
és a menyet anyósával:
saját háza népe lesz az ember ellensége. Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, nem méltó hozzám. Aki jobban szereti fiát vagy lányát, mint engem, nem méltó hozzám. Aki nem veszi föl keresztjét és nem követ engem, nem méltó hozzám.
Ekkor megszólalt Péter és azt mondta neki: »Íme, mi elhagytunk mindent, és követtünk téged. Mi lesz hát velünk?« Jézus azt felelte nekik: »Bizony, mondom nektek: ti, akik követtetek engem, az újjászületés idején, amikor az Emberfia helyet foglal dicsősége trónján, ti is tizenkét trónon fogtok ülni, és ítélni fogjátok Izrael tizenkét törzsét. És mindenki, aki elhagyta házát, fivéreit vagy nővéreit, apját vagy anyját, gyermekeit vagy földjét az én nevemért, százannyit kap majd és örök életet fog örökölni.
Sokan lesznek elsőkből utolsók, és utolsókból elsők.
+
A Szentséges Istenszülő „Valóban méltó” (Axion esztin) ikonjának története, himnuszának kijelentése Gábriel arkangyal által
A Szent Hegyen, Kariész közelében, nem messze a Pantokrátor-monostor birtokától van egy nagy völgy, amelyben különféle szerzetesi kunyhók találhatók. Az egyik kunyhóban, amely a mi Úrnőnk, a Szentséges Istenszülő elhunytának volt szentelve, az Úr 982. esztendejében élt egy idős és erényes szerzetespap a tanítványával. Mivel nem volt szokásban, hogy a Protáto-templomba minden vasárnap virrasztani menjenek, egy szombat este az öreg el akart menni, és így szólt a tanítványához:
„Fiam, én elmegyek a virrasztásra, ahogy szoktam, te pedig maradj a kunyhóban és olvasd el, amennyire erődből telik, a rád kirótt imádságokat.”
Miután ezt elmondta, elment. Még be sem esteledett, amikor valaki kopogtatott a kunyhó ajtaján. A testvér sietve ajtót nyitott, és egy ismeretlen szerzetest látott, aki belépett, és arra az éjszakára a kunyhóban maradt.
A hajnali istentisztelet idejére felkeltek, és együtt kezdték énekelni a szolgálatot. Amikor a kánon 9. ódájához értek, a kunyhó szerzetese csupán az ”Aki a keruboknál tiszteltebb…” kezdetű himnuszt énekelte el a végéig, vagyis Énekszerző Szent Kozma, maiumai püspök megszokott régi énekét. Az ismeretlen szerzetes azonban másképp kezdte, és így énekelte: „Valóban méltó boldognak nevezni Téged, Istennek Szülőjét, az örökké boldogságost és feddhetetlent, és a mi Istenünknek Anyját…” Aztán ezt is elénekelte: „Aki a keruboknál tiszteltebb…”, egészen a végéig. Ezt hallva, a vendéglátó szerzetes igen elcsodálkozott és így szólt a látszólag idegenhez:
„Mi csupán azt énekeljük, hogy „Aki a keruboknál tiszteltebb…”, erről pedig, hogy „Valóban méltó…”, soha nem hallottunk, sem mi, sem elődeink. Kérlek, írd le nekem is ezt az éneket, hogy én is énekelhessem a Szentséges Istenszülőnek!
„Hozz tintát és tollat, hogy leírjam”, mondta az ismeretlen szerzetes.
„Hiszen nincs se tintám, se tollam”, mondta a vendéglátó.
„Akkor hozz nekem egy lapos követ”, szólt a látszólag idegen.
A szerzetes sietve ment, talált egy lapos követ és odavitte. Az idegen pedig fogta a követ, és ujjával ráírta a fent említett éneket: „Valóban méltó…” és így tovább. És, ó, láss csodát, a betűk olyan mélyen belevésődtek a kemény kőbe, mintha csak puha agyag lett volna. Akkor így szólt a vendég:
„Mostantól fogva így énekeljétek ti is és minden ortodox keresztény!”
Miután ezt elmondta, nem volt többé látható. Az Úr angyala volt, aki azért küldetett, hogy felfedje előttünk az engedelmes Istenszülőnek ezt az angyali énekét. Gábriel arkangyal volt, ahogy fentebb említettük.
Miután az öreg szerzetes visszatért a virrasztásból, és belépett a kunyhóba, tanítványa énekelni kezdte az éneket: „Valóban méltó boldognak nevezni Téged…”, úgy, ahogyan az angyal megparancsolta. Ezután pedig megmutatta az öregnek a lapos követ, amelyre az angyal az ének szavait írta. Az öreg, mindezt hallva és látva, elámult a csodás dolgoktól.
Fogták a követ együtt, amelyre az angyal írt, elmentek a Protátóba, megmutatták a Szent Hegy elöljárójának és a közösség többi öregjének, és mindent elbeszéltek, ami történt. Azok pedig egybehangzóan dicsőítették Istent, és hálát adtak a mi Úrnőnknek, a Szentséges Istenszülőnek a csodás eseményért, és a követ sietve elküldték Konstantinápolyba a pátriárkának és a császárnak, mellékelve egy levelet, amelyben tudomásukra hozták a csodás történetet.
Attól kezdve ez az angyali ének az egész világon elterjedt, hogy az igazhitű keresztények mindnyájan énekelhessék az Isten Anyjának.
A Szentséges Istenszülő ikonját pedig, amely annak a kunyhónak a kápolnájában volt, ahol a csoda történt, a szent atyák a Protáto-templomba vitték. A mai napig ott található, a szent oltárban, a magasságos trónus fölött, hiszen ez az az ikon, amely előtt az angyal elsőként elénekelte a himnuszt.
A kunyhó az „Axion esztin”, azaz „Valóban méltó” nevet kapta. A völgyet pedig, ahol a kunyhó található, a mai napig mindenki „Így kell énekelni” völgynek nevezi, mivel itt énekelte el először Gábriel arkangyal az Istenszülő angyali énekét.
Amikor ez az ikon elhagyja a Szent Hegyet, olyan tisztelettel illetik, amilyen csak államfőknek jár. Így történt 1999-ben, az athéni földrengést követően is, amikor keresztények százezrei hódoltak előtte.
Az Istenszülő „Axion esztin” ikonjával a Fényes Hét hétfőjén, azaz Húsvét Hétfőjén hagyományosan körmenetet tartanak. Ez a Szent Hegy legünnepélyesebb körmenete, amelyet egy csodatévő ikonnal végeznek.
(Ford. A-V. G.)
(A csodatévő ikon egy hű másolata, amely az Áthosz-hegyi Vatopedi monostorban készült, nemrég hazai templomainkban járt, szegedi templomunkban is több napig hódolhattunk és imádkozhattunk előtte.)
+
Egy történet régi szentekről
Tegnap ért véget a pünkösdi ünnepkör, ma pedig Minden Szentek Vasárnapját ünnepeljük.
Pünkösd Vasárnapján hallottuk az újszövetségi Szentírás elbeszélését a megígért Szentlélek eljöveteléről, arról az isteni tűzről és erőről, amely eltöltötte az apostolokat. Pünkösdi prédikációjuk hatására már aznap háromezer lélek tért meg az Úr Jézus Krisztushoz.
A Szentlélek eljövetele az Egyházba, az Egyházban mindmáig működő isteni ereje, valósága minden keresztény hitének alapja. Ahhoz, hogy megértsük e hit valóságát, álljon itt egy történet Jóannész Moszkhosz 6. századi bizánci szerzetes tollából, a Lelki Rétből[1], Szent Agapét, római pápáról, aki 536-ban hunyt el Konstantinápolyban, és egy akkori, Rómától nem messze fekvő kisváros, Rumellum püspökéről.
+
Történt, hogy a püspököt néhányan a saját nyájából bevádolták a pápánál, hogy a szent edényekből táplálkozik. A pápa megdöbbent a hír hallatán és két papot küldött érte, akik, megkötözve, gyalog Rómába vitték, majd börtönbe zárták. A püspök három napot töltött már a börtönben, amikor elérkezett a szent vasárnap ünnepe.
Amikor a pápa aludt, vasárnapra virradóra, álmában megjelent neki valaki, és így szólt hozzá: „Ezen a vasárnapon ne mutasd be a szentáldozatot, se te, se más valaki a papságból, se pedig valaki a városban tartózkodó püspökök közül, hanem egyedül az, akit a börtönben tartasz fogva. Azt akarom, hogy ma ő mutassa be az áldozatot.” A pápa felébredt és elgondolkodott az álomról és ezt kérdezte magától: „Vádat mondtam ki fölötte és neki kell ma áldozatot bemutatnia?” Ámde másodszor is hallotta a hangot a látomásban: „Mondtam neked, hogy a püspöknek, aki a börtönben van, annak kell ma szolgálnia.” Harmadszor ismétlődött meg ugyanez, elismételte, amit mondott, és zavarba hozta. A pápa végül is felkelt, elküldött a börtönbe a püspökért, félrevonta és megkérdezte tőle: „Áruld el, milyen életet élsz?” Ám a püspök csak ennyit válaszolt a pápának: „Bűnös vagyok.” Mivel nem tudta rávenni a püspököt, hogy mást is mondjon, így szólt hozzá: „Ma neked kell a szentáldozatot bemutatnod.” Odaállította az oltár elé, a pápa a közelébe állt, a diakónusok körülvették az oltárt, és a püspök elkezdte a szent szolgálatot. Amikor a felajánlás imájához ért, nem fejezte be, hanem másodszor is elölről kezdte, azután harmadszor és negyedszer is így tett. Mindnyájan csodálkoztak a késlekedésen, mire a pápa így szólt hozzá: „Miért csinálod, hogy negyedszer is belefogsz ebbe a szent imába, de nem fejezed be?” Akkor a püspök így válaszolt: „Bocsáss meg nekem, szentatyám, azért, mert nem láttam, ahogy szoktam a Szentlélek alászállását, ezért nem fejeztem be. Hanem azt a diakónust, aki a ripidiont fogja, küldd el az oltártól, mert én nem merek neki szólni.” Akkor a szent főpap megparancsolta, hogy a diakónus távozzon el az oltártól, és a püspök és a pápa is azonnal meglátta a Szentlélek alászállását…
Akkor a szent főpap megtudta, milyen nagy lélek ez a püspök, és hogy megrágalmazták. Igen elszomorodott, hogy így meghurcolta, ezért erősen megfogadta, ezentúl semmit sem fog hirtelen elhatározni, hanem csak nagy körültekintéssel és hosszantűréssel.
Eddig szól a történet. Mit tehetnénk hozzá?
„Boldogok a szívükben tiszták, mert ők meglátják Istent” (Mt 5,8).
(Ford. I. T. )
[1] PG 87, Joannes Moschus, Pratum spirituale, Caput CL.
