Fontos, hogy világosan lássuk, mi a böjt lényege Szent Egyházunkban? Miben különbözik alapvetően más, a böjthöz hasonló világi szokásoktól, vagy orvos által tanácsolt gyakorlatoktól?[1]
Egy mondatban is lehet válaszolni arra, hogy mi a keresztény böjt lényege:
A „régi Ádám” engedett a Sátán csábításának, nem tudta magát megtartóztatni, megszegte a böjti parancsot és elbukott (1Móz 3, 6); az „Új Ádám”, az Úr Jézus Krisztus, Istennek Fia ellenállt a Kísértő csábításának, megtartotta a negyven napos böjtöt, legyőzte a Sátánt (Lk 4, 1-13), és ezzel megelőlegezte győzelmét az emberiségen uralkodó bűn és a halál felett.
A böjtnek mély gyökerei vannak már az Ószövetségben: (Ter, 5Móz 9, 18; Ézs 58, 4-10, Jóel 2, 15; Jón 3, 5-7). Mózes prófétánál az Istennel való találkozás előkészülete és az imádság elengedhetetlen, megtisztító előkészülete:
„Amikor fölmentem a hegyre, hogy átvegyem a kőtáblákat, annak a szövetségnek a tábláit, amelyet az Úr kötött veletek, és a hegyen maradtam negyven nap és negyven éjjel, kenyeret nem ettem, és vizet nem ittam.” (MTörv 9,9)
Másrészt a böjt a próféta vezeklésének eszköze saját bűneiért és a nép bűneiért:
„Amikor aztán lejöttem az égő hegyről, két kezemben a szövetség két táblájával, s láttam, hogy vétkeztetek az Úr, a ti Istenetek ellen, s öntött borjút csináltatok magatoknak, s hamar elhagytátok az ő útját, amelyet mutatott nektek, ledobtam a két kőtáblát a kezemből, s összetörtem azokat a szemetek láttára. Aztán leborultam az Úr elé, s mint ahogy először, negyven nap és negyven éjen át nem ettem kenyeret és nem ittam vizet a ti minden bűnötökért, amelyet elkövettetek az Úr ellen, s mellyel őt haragra ingereltétek, mert féltem bosszankodásától, s haragjától, amikor annyira felindult ellenetek, hogy el akart törölni titeket. Meg is hallgatott engem az Úr ezúttal is. Áronra is felette megharagudott, s őt is el akarta tiporni, de érte is hasonlóképpen könyörögtem. Bűnötök művét pedig, amelyet csináltatok, vagyis a borjút, megragadtam, tűzben elégettem, darabokra zúztam, teljesen porrá törtem, s belevetettem abba a patakba, amely a hegyről lejön” (9,15-21).
Már az Ószövetségben komoly hangsúlyt kap a tanítás, hogy a testi böjt, ha nem párosul lelki böjttel — az isteni törvények szerinti erkölcsös élettel, az irgalmasság gyakorlásával — csak formális és nem igazi, szívből jövő áldozat. Ezért végső soron nem Istennek tetsző:
„Miért böjtölünk – mondják -, ha te nem látod meg, miért gyötörjük magunkat, ha nem akarsz tudni róla? De hiszen ti a böjti napokon is megtaláljátok kedvteléseteket, mert robotosaitokat hajszoljátok. Hiszen pörölve és veszekedve böjtöltök, sőt bűnösen, ököllel verekedve. Nem úgy böjtöltök, ahogyan ma illenék, nem úgy, hogy meghalljam hangotokat a magasságban. Ilyen az a böjt, amely nekem tetszik? Ilyen az a nap, melyen az ember a lelkét gyötri? Ha lehajtja fejét, mint a káka, zsákba öltözik, és hamut szór maga alá, azt nevezed böjtnek, és az Úr kedves napjának? Nekem az olyan böjt tetszik, amikor leoldod a bűnösen fölrakott bilincseket, kibontod a járom köteleit, szabadon bocsátod az elnyomottakat, és összetörsz minden jármot! Oszd meg kenyeredet az éhezővel, vidd be házadba a szegény bujdosókat, ha mezítelent látsz, ruházd fel, és ne zárkózz el testvéred elől! … akkor fölragyog a sötétben világosságod, és homályod olyan lesz, mint a déli napfény” (Ézs 58,3-10).
A húsvéti Nagyböjt kezdetét, Tiszta Hétfőt megelőző utolsó vasárnap a Vajhagyó Vasárnap, amelyet a megbocsátás vasárnapjának is nevezünk. Az erre a napra előírt evangéliumi olvasmány is a testi és a lelki böjtnek egymástól való elválaszthatatlanságára emlékeztet bennünket:
„Mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok. Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket. Amikor pedig böjtöltök, ne nézzetek komoran, mint a képmutatók, akik eltorzítják arcukat, hogy lássák az emberek böjtölésüket. Bizony, mondom néktek: megkapták jutalmukat. Amikor pedig te böjtölsz, kend meg a fejedet, és mosd meg az arcodat, hogy böjtölésedet ne az emberek lássák, hanem Atyád, aki rejtve van; és Atyád, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked. Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják, hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem ássák ki, és nem lopják el…” (Mt 6,14-21)
Krisztus Urunk egyértelmű utasítást ad, hogy a tanítványai böjtöljenek, és arra is, hogyan böjtöljenek:
Egyrészt, a paradicsomi bukásra emlékezve, meg kell tartani a böjtöt, meg kell szabadulni az anyag könyörtelen uralmától a lélek felett, ugyanakkor le kell mondani minden emberi elismerésről, dicsőségvágyról: Isten előtt és nem ember előtt böjtölünk!
El kell kerülni mások megítélését is:
Aki eszik, ne vesse meg azt, aki nem eszik, aki pedig nem eszik, ne ítélje meg azt, aki eszik, hiszen az Isten befogadta őt (Róm 14, 3).
Másrészt viszont, a bukás következményeként fellépő emberi vádaskodásra és mentegetőzésre emlékezve ― a böjt előfeltételeként ― szívből meg kell bocsátanunk egymásnak:
„Mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok. Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.”
Emlékezzünk csak, mi történt a paradicsomban! Ember a másik embert, sőt Istent is vádolja, csak önmagát nem:
Az ember így felelt: „Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és így ettem.” Akkor az Úristen ezt kérdezte az asszonytól: „Mit tettél?” Az asszony így felelt: „A kígyó szedett rá, azért ettem” (Ter 3,12-13).
Őstörténet, de örök emberi történet is. Ma is hajlamosak vagyunk így viselkedni.
Mit jelent az, hogy „szívből” megbocsátani? Szívbéli érzelmet? Bizonyára azt is, hiszen Vajhagyó Vasárnapon sokan jönnek könnyek között bocsánatot kérni és gyakran mi se tudjuk leplezni megindultságunkat. Ámde ezen túlmenően azt, hogy bűnbánatot tartunk Isten előtt, magunkra vállaljuk a vétket és nem a másikra mutatunk, a másikra hárítjuk.
A paradicsomi bukás történetében ugyanis – igen jellemző módon – nem találunk bűnbánatot: az ember nem kér bocsánatot Istentől, „Uram, vétettem, bocsáss meg”, és igen jellemző módon mindenki mást vádol, „nem én, hanem az asszony, akit mellém adtál…, (az asszony) „nem én, hanem a kígyó szedett rá…”
Káin és Ábel történetében Káin súlyos ítélet alá esik a szemünkben – és joggal –, Ábellel pedig teljes mértékben együtt érzünk, azonosulunk vele. Holott van egy igen fontos lelki esemény Káin történetében: a mélységes bűntudat és bűnbánat megjelenése, amely közel jár a kétségbeeséshez, a reménytelenséghez. Lássuk ezt a részt a Teremtés Könyvéből:
Káin a testvére megölése után még kihívóan beszél Istennel:
Azt mondta ekkor az Úr Káinnak: »Hol van Ábel, a testvéred?« Ő így felelt: »Nem tudom. Talán bizony őrzője vagyok én a testvéremnek?« Azt mondta erre neki: »Mit műveltél? Testvéred vérének szava hozzám kiált a földről. Ezért légy átkozott e földön, amely megnyitotta száját, s befogadta öcséd vérét kezedből! Ha műveled, ne adja meg neked gyümölcsét! Kóbor bujdosó légy a földön!«
Erre az isteni szóra már összetör Káin lelke és bűnvallást tesz:
Azt mondta erre Káin az Úrnak: »Nagyobb az én gonoszságom, hogysem bocsánatot nyerjen. Íme, ha ma kivetsz engem e föld színéről, el kell rejtőznöm színed elől, és sóhajtozni és reszketni fogok a földön, akkor bárki megölhet, aki rám talál!« (LXX Ter 4,1-15)
Isten pedig ilyen mértékű bűnbánat hallatára megenyhül, és enyhíti Káin büntetését:
Azt mondta erre az Úr neki: »Korántsem lesz úgy, sőt bárki, aki megöli Káint, hétszeresen bűnhődik!« Jelt is tett az Úr Káinra, hogy meg ne ölje senki sem, aki rátalál.
Visszatérve az Úr Jézus böjti tanítására, ahogy Máté evangéliumának 6. fejezetében olvastuk, böjtben, és most különösen a Nagyböjtben, a lelki, mennyei kincsek gyűjtésére kell minden figyelmünket fordítanunk: az imádságra, a Szentírás tanulmányozására, a Szentírás szavai és az imádság szavai szerinti életre, minden lehetséges jó cselekedet megtételére, amelyeket Isten előre elkészít nekünk. És nem utolsó sorban: bűneink megbánására és megvallására.
Úr Jézus másutt is figyelmeztet a Szentírásban a böjt szükségességére:
„Gyászolhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? De jönnek olyan napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor böjtölni fognak” Mt 9,15.
Az apostolok is tartották a böjtöket. Csak két példa erre:
Gyakran voltam úton, veszedelemben…fáradozásban és vesződségben, gyakori virrasztásban, éhezésben és szomjazásban, gyakori böjtölésben, hidegben és mezítelenségben (2Kor 11,27).
Úgy ajánljuk magunkat mindenben, mint Isten szolgái: sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban, verésekben, bebörtönzésben, fáradozásban, virrasztásban, böjtölésben… (2Kor 6,4-5).
A böjt, tartalmát tekintve, az állati eredetű ételektől való megtartóztatás.[2] Ezért olvassuk a Nagyböjt első hetének szerda esti liturgiáján a Teremtés Könyvéből, az első étkezési parancsot, a bűnbeesés előtt:
Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket.
Isten megáldotta őket, és azt mondta nekik Isten: »Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet! Hajtsátok azt uralmatok alá, és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és minden állaton, amely mozog a földön!«
Majd azt mondta Isten: »Íme, nektek adtam minden füvet, amely magot hoz, a földön, s minden fát, amelynek a gyümölcsében benne van a magva, hogy legyen ennivalótok,
a zöld növényzetet pedig a föld minden állatának, az ég minden madarának és mindannak, ami mozog a földön, s amiben élő pára van, hogy eledelük legyen!« Úgy is lett (Ter 1,27-2,3).
Csak a bűnbeesés után engedte meg Isten, hogy az ember minden élőlénnyel éljen:
»Minden, ami mozog és él, eledelül szolgáljon nektek: mint a zöld növényzetet, íme, ezeket is mind odaadtam nektek, csak a húst a vérével ne egyétek. A ti életetek vérét is számon kérem minden állattól és az embertől: számon kérem az ember életét az embertől, a testvérétől… Ti pedig szaporodjatok és sokasodjatok: járjatok-keljetek a földön, és uralkodjatok rajta!« (Ter 9,3-7)
A böjt megtartásának módja szerint kétfajta böjtről kell beszélnünk:
A teljes böjtről, amikor sem ételt, sem italt nem veszünk magunkhoz (ez az áldozás előtti böjt), és az aszketikus böjtről, mint a Nagyböjt, amely a Nagyboldogasszony böjttel együtt a legszigorúbb, és a többi böjtről.[3]
A böjt alapja azonban változatlanul a test és a lélek egysége, egymást segítő harmóniája. A Nagyböjt első hetének szerdáján, az esti liturgián szó szerint is elhangzik a testi és lelki böjtre való figyelmeztetés, az emlékeztetés Ézsaiás próféta szavaira:
Testileg böjtölve, ó, testvérek, lelkileg is böjtöljünk: oldozzuk fel az igaztalanság minden kötelékét, minden igaztalan írást tépjünk szét, adjunk kenyeret az éhezőknek, és a hajléktalan szegényeket vezessük be a házunkba.
Ezt egészíti ki és erősíti meg a második hét szerdájának első esti himnusza:
Vállalva a lelki böjtöt, ó, testvérek, ne szóljatok nyelvetekkel álnokságot, se megütközést ne okozzatok, megbotránkozásul a testvéreknek…
Az első nagyböjti hét szerdáján Egyházunk két dolgot helyez tehát a szívünkre:
az igazságosságnak és az irgalmasság erényének a gyakorlását.
Legjobb példa erre az Újszövetségből Zákeus, a vámszedő, aki nemcsak irgalmassággal, hanem minden igazságtalanság jóvátételével, az igazságosság cselekedeteivel akart új életet Kezdeni Krisztusban:
Odaállt, és azt mondta az Úrnak: »Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megcsaltam, négyannyit adok helyette” (Lk 19,1-10).
I. T.
2023. március 6. (Felnőtt katekézis)
[1] A test bizonyos ételektől-italoktól való megtartóztatásának többféle célja lehet:
Vannak, akik orvosi előírásra, valamilyen betegségből való gyógyulásuk érdekében tartanak diétát. Mások testük rendszeres „megtisztítására” az emberi szervezetben felhalmozódott fölösleges, sőt káros anyagoktól akarnak megszabadulni. Vannak, akik egy jobb sporteredmény elérése érdekében fogják magukat szigorú aszkézisre. Végül vannak, akik azért választják az „éhségsztrájkot”, mert ezzel valamilyen speciális egyéni vagy közösségi célt kívánnak elérni, ill. kikényszeríteni.
[2] Egyébként, mint a böjti fegyelemből is látható, a hal is csak engedmény a böjtben. A halat, mint „vízben élő”, ún. „hidegvérű” élőlényt — más hidegvérűekkel együtt, béka, csiga, osztriga stb. –, és egyben „legelső” élőlényeket, az Egyház, ahogyan a Biblia a Teremtés leírásában, ősidők óta megkülönböztette a „föld felett szárnyaló” és „földi” élőlényektől (Ter 1, 20-24). A halak és egyéb hidegvérű állatok húsa egyébként több mint 50 százalékban víz.
[3] Végül még valami, ami a testi böjthöz kötődik:
Az ortodox hagyománynak azt az előírását is jó lenne betartani (a mai hazai szokások ettől igen eltérnek), hogy nem kötünk házasságot szerda és péntek előestéjén (kedden és csütörtökön), vasárnap előestéjén (szombaton), a kiemelt egyházi ünnepek és a templom ünnepének előestéjén, az évközi négy böjti periódusban (Nagyböjt esetében Húshagyó Vasárnaptól kezdve egészen a Fényes Hétig bezárólag), valamint a Karácsony és Vízkereszt közötti „szent napokban” (dec. 25-jan. 7.).
