Kedves Testvéreink, Látogatóink!

Szeretettel ajánljuk figyelmükbe 2023. január 23-i felnőtt katekézisünk újabb fejezetét a Filokáliából:

Szent Barszanufiosz és János, „Tanácsok a lelki küzdelmeket vívóknak”

Ezt a fejezetet, az előzőekkel együtt, honlapunk “Olvasókönyvtár-Katekézis” oldalán is megtalálják:

“Filokália – Fejezetek a Szent józanok Filokáliájából”

VI

Szent Barszanufiosz és János

„Tanácsok a lelki küzdelmeket vívóknak”

Szent Barszanufiosz, palesztinai aszkéta (563. k.) és tanítványa, „Próféta” Szent János (550. k.) egy Gáza városa melletti monostorban éltek. A lelki élet igen magas fokára jutottak, csodatévők, lélekbe- és jövőbelátók lettek. Tanításuk kérdések és az erre adott válaszok alapján maradt fenn.  

Két epizódot szeretnék csupán e szentek életéből felidézni, hogy lássuk, lelki tanácsaik milyen tekintéllyel bírnak számunka.

Amikor a Nagy Barszanufiosz elkezdett tanácsokat adni, magához hívta Szeridosz atyát, elmondta neki a válaszokat, és meghagyta, hogy írja le őket. Szeridosz atya attól tartott, hogy nem tud ilyen sok szót megőrizni az emlékezetében, és úgy gondolta, a szent tintát és papírt akart hozatni vele, hogy amit hall, szó szerint le is jegyezze. Szent Barszanufiosz a neki adományozott kegyelem folytán megtudta Szeridosz atya titkos szándékát, az arca mint a tűz felragyogott, és így szólt: „Menj, írj le mindent és ne félj. Ha sok mindent mondok is most neked, írd le, és tudd meg, a Szentlélek, még ha akarnád se engedné meg neked, hogy egy szóval is többet vagy kevesebbet írj le, hanem vezetni fogja a kezedet, hogy mindent úgy írj le, ahogyan elhangzott.”

Próféta Jánosról pedig többek között ez maradt fenn:

A jövőbelátás adománya folytán ez a szent sok mindent előre megmondott, így a halála napját is előre jelezte a közösségnek. Az új, kinevezett apát még fiatal volt, nemrég nyírták fel és tették meg a monostor elöljárójává. Mivel nem ismerte a monostori szabályokat és azt, hogyan kell igazgatni egy közösséget, így kérlelte Szent János atyát: „Adj nekem még csupán két hetet, hogy kikérdezhesselek a monostorról és a testvéri közösség kormányzásának dolgairól.” A szentnek megesett rajta a szíve, és a benne élő Szentlélektől indíttatva így válaszolt: „Rendben van, még két hétig veled maradok.” A fiatal apát pedig kifaggatta mindenről, ami a közösség kormányzásával volt kapcsolatban. Amikor a két hét eltelt, a szentéletű magához hívta az egész testvériséget, mindenkit egyenként köszöntött, majd visszaküldött a cellájába, és békében átadta lelkét Isten kezébe.

 +

Vigasztalás, illetőleg felkészítő vigasztalás, ha lelki vagy testi megpróbáltatásokkal kell szembenéznünk

Tanítsd magad arra, hogy hálát adj Istennek mindenért, ahogyan az apostol mondja:

„ Mindenért adjatok hálát, mert ezt várja Isten mindnyájatoktól Krisztus Jézusban” (1Thessz 5,18)[1]

Ha szükség, szorongatás, betegség ér el bennünket, vagy sok testi-lelki fáradozással kell szembenéznünk, adjunk hálát Istennek, hiszen így olvassuk a Cselekedetek Könyvében Pálról és Barnabásról, amikor Derbéből visszatértek Lisztrába: „Útközben megerősítették a tanítványok lelkét, és intették őket, hogy maradjanak meg a hitben. Elmondták, hogy sok viszontagságon át kell bemennünk az Isten országába” (14,22). Ezért soha ne csüggedjen el a szívünk, hanem emlékezzünk az apostoli szóra:

„Nem veszítjük el bátorságunkat, mert bár a külső ember romlásnak indult bennünk, a belső napról napra megújul” (2Kor 4,16). Meg akarsz szabadulni a fájdalmak terhétől? Készítsd a lelked nagyobbakra, és megnyugszol.
Az Úr megmutatta nekünk, hogyan kell megszereznünk a teljes lelki békét:

„Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat találtok lelketeknek” (Mt 11,29). Meg kell tanulnunk tőle az alázatos gondolkodást. Ne felejtsük el, mit szenvedett el az Úr, és mi is legyünk készek tűrni, és ne saját akaratunkat követni. Maga az Úr mondta:

 „Nem azért szálltam le a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem annak akaratát, aki küldött engem”(Jn 6,38).

Az Urat is megalázták, elvetették, és sok mást kellett eltűrnie, ezért, aki őt követi, többé semmi sem zaklatja fel, akkor sem, ha az egész világ sértegeti.

A betegség által Isten akar bennünket észre téríteni, és lelki hasznunkra válhat, ha hálaadással fogadjuk. Jób talán nem volt Istennek hű szolgája? Mégis, mit el nem kellett szenvednie, és közben hálát adott és áldotta Istent! A türelem végül példátlan dicsőséget szerzett neki. Azért pedig ne bánkódj, hogy betegen nem tudsz böjtölni. Isten senkitől sem kívánja, hogy erején felüli terheket hordozzon. Mert mire is szolgál a böjt? Arra, hogy alázatossá tegye az egészséges testet, megtisztítsa a szenvedélyektől. A betegség pedig magasabb rendű észre térítés Istentől, nagyobb is az értéke Isten előtt, ha valaki türelemmel és hálaadással viseli el.

Ne engedjük meg, hogy lelkünk ellensége felzaklasson, ha valamilyen bánat ér bennünket. Talán van olyan kísértés, amely ne Isten engedélyével történne az életünkben? Nincs. Isten a mi lelkünk hasznára engedi meg a kísértést, lelkünk ellensége viszont más tükörben mutatja meg nekünk e dolgokat, akárcsak egykor, amikor az ősszülők kiűzettek a paradicsomból. Ámde ne figyeljünk rá, megfeledkezve arról, hogy a bánat Isten engedélyével ért el bennünket, azért, hogy megtisztuljunk lelkünk-testünk foltjaitól… Ne is vádoljunk a bánatért senkit, senkiről se gondoljunk rosszat, mert ezáltal mi is rosszakká válunk… Talán elítéljük az ördöngösöket, akik a földre vágódnak és habzik a szájuk? Éppígy nem szabad elítélnünk azokat, akiket az Ellenség arra ösztönöz, hogy szembeszálljon velünk vagy megsértsen bennünket.

A cél szentesítheti az eszközt?

Vigyázz a következő kísértésre, mert méreg van benne: Soha, senki nem tehet jót a rossz eszközével. Ellenkezőleg, ezt mondja az apostol:

„Ne hagyd, hogy a rossz legyőzzön téged; te győzd le a rosszat jóval!” (Róm 12,21)

A dicséretről. A dicséret meghallása vagy elvárása nem veszélytelen dolog. A dicséret ugyanis lehet őszinte is, de nem mindig az, ha pedig elvárjuk, még nagyobb az esélye, hogy nem lesz őszinte

Ha dicséretet hallasz, emlékezz az Írás szavára:

„Én népem, akik boldognak mondanak titeket, ámítanak benneteket, és lépteitek ösvényét megzavarják” (LXX Iz 3,12).

A dicséret elvárása Isten hitétől is elszakíthat:

„Hogyan is tudnátok hinni ti, akik egymástól kaptok dicsőséget, de azt a dicsőséget, amely egyedül Istentől van, nem keresitek?” (Jn 5,44)

Az apostol ezt mondja: „Aki pedig dicsekszik, az Úrban dicsekedjék” (2Kor 10,17). Hiszen, ha valami Isten szerinti jót tettünk, az Isten segítségével történt. Ezért az apostol is, bár igen nagy szolgálatot vitt véghez, nem önmagát dicséri, hanem Istent:

„Isten kegyelméből vagyok az, ami vagyok” (1Kor 15,10).

Ha valami helytelen dolgot tettél, de utána kijavítottad, vigyázz, ne fuvalkodj fel. Mert ha a helyes cselekedet után nem szabad felfuvalkodnunk, még kevésbé szabad, amikor a helytelent kijavítottuk. Nagy oktalanságra vall ugyanis azért várni dicséretet másoktól, mert nem vétkezünk.

A lelkünket zaklató gondolatokról

Kit kérdezzünk meg a (kísértő) gondolatokról? Helyes-e, miután megkérdeztünk valakit, mást is ugyanarról megkérdezni?

Azt kell megkérdezni, akihez bizalmad van, hiszel neki, és tudod, hogy képes bármiféle gondolatot elviselni. Mást is megkérdezni ugyanazzal a gondolattal kapcsolatban hitetlenségről és kíváncsiskodásról árulkodik. Amennyiben hiszed, hogy Isten üzen neked az ő szolgáján keresztül, miért akarod ezt kivizsgálni, vagy kísérteni Istent azzal, hogy ugyanarról a gondolatról mást is megkérdezel?

Minden kísértő gondolatról meg kell kérdeznünk lelkiatyánkat?

Nem minden kísértő gondolattal kapcsolatban kell tanácsot kérnünk, csak azokat kell megkérdeznünk, amelyek sokáig lelkünkben maradnak és zaklatnak bennünket.

Kérdezzük meg lelki vezetőnket, mert akkor Krisztust utánozzuk, aki „megalázta magát és szolgai alakot öltött magára” (Fil 2,7-8). A keresztény, ha tanács nélkül él, ellensége saját magának, ahogy az Írás mondja:

„Kerüli a bűnös ember az útbaigazítást, és kedve szerint magyarázgat” (Sir 32,21).

Ellent kell mondanunk a bennünket zaklató rossz gondolatnak?

Ne mondjunk ellene, mert lelkünk ellenségének épp ez a célja, és az ellentmondást látva újra csak zaklatni fog. Ehelyett imádkozzunk miattuk az Úrhoz, vessük elé gyöngeségünket, és ő nemcsak arra képes, hogy elűzze, hanem teljesen el is tudja tüntetni őket.

Ha nem tudunk senkit sem megkérdezni egy bizonyos gondolat felől, hányszor kell imádkoznunk, hogy Istentől biztos választ kapjunk?

Három ízben kell imádkoznunk, és utána megfigyelnünk, merre hajlik, akárcsak egy hajszállal is a szívünk, és aszerint kell cselekednünk. Ha van rá időnk, imádkozzunk háromszor, három napon át. Ha nagy szükségben vagyunk és nincs időnk, gondoljunk arra, mit történt, amikor az Urat elárulták, a Getszemáné kertben elvonult és három ízben imádkozott ugyanazokkal a szavakkal. Ez legyen számunkra a példa (Mt 26,44).

Az előbbiekkel kapcsolatban egy fontos intelem a tanácsot adóhoz

A hallgatás minden beszédnél jobb. Ámde mivel ez a tökéletesek útja, mi pedig távol vagyunk ettől, beszéljünk csak arról, ami a másik hasznára van. De inkább hivatkozzunk szentéletű elődeink szavaira, mint azonnal a Szentírást kezdjük magyarázni.

A valóban jó és a látszólag jó elhatározásról

Valamilyen Isten szerinti jó cselekedet gondolata születik bennünk, de egy kísértő gondolat akadályozni próbálja. Ebből tudjuk meg, hogy a szándék Istentől van. Ámde tegyünk hozzá imádságot, és ha imádkozunk, és a jó szándék növekszik szívünkben, nem csökken, vegyük biztosra, hogy a szándék Istentől van, mert a kísértő gondolat törvényszerűen követi a jót. Ám ha a jó szándék csak látszólag jó, de ugyanúgy követi az ellenkezés, imádkozzunk érte, és ha a látszólag jó szándék és vele az ellenkezés is fogyatkozik, ez annak jele, hogy csak ámítással van dolgunk.
96. Ha bármilyen szándékunkban zaklatottságot tapasztalunk, és miután Isten nevét segítségül hívtuk, ha hajszálra is, de megmarad a zaklatottság, erről ismerhetjük fel, hogy a szándék nem Istentől van. Mindaz dolog ugyanis, amiben megmarad a zaklatottság, nem Istennek tetsző.

Imáról, kérő imáról

Érzéketlenséget tapasztalunk az imádságban?

Emlékezzünk a vétkeinkre. Ezenkívül, ha Szentírást vagy zsoltárokat olvasunk, igyekezzünk figyelni az olvasott szavak értelmére, és fogadjuk szívünkbe a bennük rejlő erőt.

Az Úr Jézus ezt mondta:

„Eddig semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjetek, és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen” (Jn 16,24).

Ám ennek van egy feltétele: Készítsük elő a kérésre lelkünk házát, azaz, gondosan tisztítsuk meg, hogy kész legyen Isten ajándékainak a befogadására.

A jócselekedetekről

Minden jó dolgot Isten iránti szeretetből kell megtennünk, ne vegyítsük más megfontolással, hogy a jó tett tiszta maradjon. Példa rá az ószövetségi törvény, amely előírta:

„Ne szánts egyszerre marhával és szamárral. Ne öltözz gyapjúból és lenből vegyesen szőtt ruhába” (MTörv 22,9-11).

Boldogok a békéltetők…

Először a saját szívünkben kell békességet teremtenünk. Nem mindenki alkalmas a civakodók megbékéltetésére. Csak az alkalmas erre, aki ezt lelke kára nélkül tudja megtenni, és csak azok között munkálja a békét, akiket Isten szerint szeret.

Valaki megbántott engem, mit tegyek? Tégy neki jót.

Teológiai vita a hitről

Ha nem tudsz teológiai vitát folytatni a hitről, akkor ne folytass. Aki szilárd a hitben, ha eretnekekkel vagy hitetlenekkel is folytat vetélkedést, soha nem indul fel, mert a lelkében hordozza Krisztust, a béke és a csendesség Forrását. Az ilyen keresztény, a békés vetélkedés után sok eretneket és hitetlent képes a mi Üdvözítőnk, Jézus Krisztus ismeretére vezetni.
(Jobb dolog azonban egyáltalán nem vitázni.) Ne vitatkozz a hit dolgairól, Isten ezt nem kívánja tőled, csak azt, hogy igaz módon higgy, ahogyan a Szent Egyháztól átvetted, és parancsolatait megtartsd. Ha valaki mégis kérdőre von, válaszold azt, bocsássatok meg, de ez túl magas nekem.
 (Eretnekkel való vita.) Ha közel áll hozzád, intsd meg, hogy ismerje meg az igaz hitet, de ne vitatkozz vele, ne kívánd hallani, hogyan hisz, nehogy ez kárt okozzon lelkedben. Ám ha nem akar hallgatni rád, az apostol szavai szerint „két vagy három intés után kerüld” (Tit 3,10).

[1] A lelki tanácsok rövidebb-hosszabb fejezetekre vannak osztva, igyekeztem ezeket az áttekinthetőség kedvéért tematikus rendbe gyűjteni, megjelölve a témát, és az elején feltüntetve az eredeti a fejezetszámot az orosz kiadású Filokáliából. («Добротолюбие, том второй, Святые преподобные отцы Варсануфий и Иоанн», Свято-Троицкая Сергиева Лавра, 1992., 555-598. old.)

Ford.: I. T.

2023. január 23.

(Folytatjuk)