Pünkösd utáni 32. vasárnap.
Szent Timóteus apostol (1. sz.)
Perzsa Szent Anasztáz vértanú (7. sz.)
Szent György, Péter, Leó püspökvértanúk és társaik (9. sz.)
Krétai Megszentelt József, „Szamákosz” (1511).
Zsabinyi Szent Makáriosz, Csodatévő (1623).
2Kor 6,16-7,1; Mt 15,21-28 (olvasmányok a 17. vasárnap szerint). Hetedik hang.
+
Szent György nagyvértanú
Apostoli olvasmány (2Kor 6,16-7,1)
Testvéreim!
Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal? Hisz ti az élő Isten temploma vagytok, amint Isten mondja:
»Köztük fogok lakni és közöttük járni,
az ő Istenük leszek, és ők az én népem lesznek.
Menjetek ki tehát közülük,
váljatok külön – mondja az Úr –,
s ne érintsetek tisztátalant!
Akkor magamhoz fogadlak majd titeket,
és én atyátok leszek,
ti pedig az én fiaim és leányaim lesztek,
mondja a mindenható Úr«.
Mivel tehát ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat a test és a lélek minden szennyétől, és tegyük teljessé megszentelődésünket Isten félelmében.
Evangéliumi olvasmány ( Mt 15,21-28)
(A kánaáni asszony)
(Abban az időben)
Jézus azután elment onnan, és visszavonult Tírusz és Szidón területére. És ekkor egy kánaáni asszony, aki arról a környékről jött, így kiáltott: ,,Uram, Dávid Fia! Könyörülj rajtam! Leányomat kegyetlenül gyötri a gonosz lélek!” Jézus azonban nem válaszolt neki egy szót sem. Erre odamentek hozzá tanítványai, és kérték: ,,Bocsásd el, mert utánunk kiáltozik.”
De ő így felelt: ,,Én nem küldettem máshoz, csak Izráel házának elveszett juhaihoz.” Az asszony pedig odaérve leborult előtte, és ezt mondta: ,,Uram, segíts rajtam!” Jézus erre így válaszolt: ,,Nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak.” Az asszony azonban így felelt: ,,Úgy van, Uram! De hiszen a kutyák is esznek a morzsákból, amelyek uruk asztaláról hullanak.” Ekkor így szólt hozzá Jézus: ,,Asszony, nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod!” És meggyógyult a leánya még abban az órában.
„Boldogok, akik sírnak”
(A keresztény egységhétre)
„Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak.” (Mt 5,4)
Úgy gondoljuk, azok az irigylésre méltók, akik vidáman és örömben élnek, egészségesek, sikeresek, ám akik lélekben szegények, bánkódnak, sírnak, bizonyára boldogtalanok, sajnálatra méltók. Az Úr mégis ezeket az utóbbiakat nevezi boldogoknak.
Idézzük csak fel, mit történt a Hegyi Beszéd elmondása előtt. Az Úr Jézus csodák sorozatát vitte véghez:
Bejárta egész Galileát. Tanított a zsinagógáikban, hirdette az ország örömhírét, és meggyógyított minden betegséget és minden bajt a nép között. Eljutott a híre egész Szíriába, és odavitték hozzá mindazokat…, akiket különféle betegségek és kínok gyötörtek, az ördögtől megszállottakat, holdkórosokat és a bénákat, ő pedig meggyógyította őket (Mt 4,23-25).
A csodás tettek sorozata azért történt, hogy az utánuk következő isteni szavaknak is súlyt adjon, kivételes súlyt. A Hegyi Beszédben ugyanis azt halljuk, hogy a vigasztalás és a boldogság nem a nevetésből, a vidámságból, a sikerből, a győzelemből, az ünneplésből fakad, hanem ellenkezőleg: a bánkódásból, a sírásból. Ámde milyen sírásból? Emberi bánatból, gyászból, kudarcból származó sírásból? Ebből is fakadhat vigasztalás, ha komolyan vesszük azt, amit a Miatyánkban naponta imádkozunk: „Legyen meg a Te akaratod”. És ebben máris vigasztalást nyerünk.
Vagy ha arra gondolunk, amit az apostol mond:
„Az Istent szeretőknek minden javukra válik” (Róm 8,28.)?
Vagy pedig erre:
„Mindenért adjatok hálát, mert ezt várja Isten mindnyájatoktól Krisztus Jézusban” (1Thessz 5,18). Akkor tehát a megpróbáltatásokért is hálát kell adnunk!
Ám ebben a mai boldogság-mondásban nem erről van szó, hanem elsősorban arról a bánatról, amelyet szívbéli töredelem, könnyek kísérnek, amelyeket vétkeinkért, mulasztásainkért ejtünk Isten színe előtt. Az Isten szerint való szomorúságról.
Másfajta sírástól, a „világ szomorúságától” kifejezetten óv az apostol:
Mert az Isten szerint való szomorúság megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre; a világ szomorúsága azonban halált szerez. (2Kor 7,10)
„Boldogok, akik sírnak…”
Miért mondja az Úr boldogoknak a „sírókat”? Azért, mert tapasztalatból is tudhatjuk, hogy szívből jövő, megtisztító sírás nélkül lelkünknek sok bonyodalmat okozó keménysége, vagy egy, a lelkünket gúzsba kötő szenvedély, nem képes eltűnni.
Testünk szennyfoltjai vízzel lemoshatók, a lélek makacs szennyfoltjai viszont csak könnyekkel moshatók le. Emlékezzünk csak, mi történt azután, hogy Péter háromszor megtagadta az Urat?
Péternek… eszébe jutott Jézus szava, aki megmondta: „Mielőtt a kakas szól, háromszor tagadsz meg engem.” Kiment onnan, és keserves sírásra fakadt. (Mt 26,75)
Keserves, mélyről feltörő és mindent lemosó volt Péternek a sírása, ezért nem is részesült semmiféle szemrehányásban, hanem ehelyett nem mindennapi vigasztalásban. Emlékezzünk csak, miután az Úr, feltámadása után harmadszor jelent meg a Tibériás tónál, háromszor is megkérdezte Pétertől:
„Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Ő azt felelte: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged!” Erre azt mondta neki: „Legeltesd bárányaimat!” (Jn 21,15)… Másodszor is megkérdezte tőle az Úr ugyanezt, majd harmadszor is: Végül már sírva mondta: „»Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy szeretlek!« ”
Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak.
Péter olyan vigasztalásban részesült, amely nem embertől, hanem Istentől jött. Az őszinte, megtisztító könnyekkel odahívjuk, magunkhoz szólítjuk Istent. Ő pedig azonnal nálunk terem. Eláraszt bennünket forró szeretetével. Ez az igazi vigasztalás: Isten forró szeretete, a bűnök bocsánata, a lelkiismeret megbékélése. Kiengesztelődés istennel, a világgal, kiengesztelődés minden embertársunkkal. Az apostol így vall erről:
Mert a mi Istenünk emésztő tűz” (Zsid. 12.29).
Ámde ne álljunk meg itt! Aki ugyanis elhatározta, hogy Isten szeretetének és a felebarát szeretetének parancsolata szerint akar élni, az nem csupán saját vétkeit siratja, hanem a másik vétkeit is. Ilyen az igazak, a szentek lelkülete. Mózesről olvassuk a Kivonulás Könyvében, az aranyborjú elkészítése után:
Vissza is ment Mózes az Úrhoz, és így szólt: »Kérlek, Uram, igen nagy vétekkel vétkezett ez a nép és aranyisteneket csinált magának. Most azonban vagy bocsásd meg nekik vétküket, vagy ha nem, törölj ki engem könyvedből, amelyet írtál!« (LXX, 32,31-32)
Jeremiás így siratja Jeruzsálem pusztulását:
Patakozzék a könny szememből népem leányának romlása miatt. Szemem könnyben úszik, és nem hallgatok, hogy ne legyen pihenés, míg le nem tekint, és meg nem látja az Úr az égből. (LXX, Siralm 3,48-50)
Pál apostol így ír a Rómaiakhoz szóló levelében:
Igazat mondok Krisztusban, nem hazudom…, nagy a szomorúságom és szívemnek fájdalma szüntelen. Hiszen azt kívánnám, hogy magam legyek átkozottként távol Krisztustól, testvéreimért, test szerint való rokonaimért, az izraelitákért, akiké a gyermekké fogadás, a dicsőség, a szövetségek, a törvényadás, az istentisztelet és az ígéretek. Övék az atyák, és test szerint Krisztus is közülük való, aki mindenek fölött álló, örökké áldott Isten. (Róm 9,1-5)
Pambó abbáról olvassuk a “Szent öregek könyvében”:
A boldog emlékű Atanáz, Alexandria érseke meghívta Pambó abbát, jöjjön el a pusztaságból Alexandriába. Megérkezésekor egy feslett életű nőt látott ott, s erre könnyekre fakadt. Amikor a vele levők megkérdezték, miért sír, azt mondta: „Két dolog indított meg: az egyik e nőnek a pusztulása, a másik pedig, hogy én nem igyekszem annyira Istennek kedvében járni, mint amennyire ez a nő, hogy hitvány embereknek tetsszék.
A sírók vigasztalása az, hogy megérezzük, Isten irgalmasan eltörölte a bűneinket.
„A sátán nem teremtett semmit, ezért nem is szán semmit” – tanítja Áthoszi Szent Sziluán.
A sírók vigasztalása az, hogy Isten kitörölt a szívünkből minden megítélést, neheztelést, haragot, ellenséges érzületet. És, ahogy Isten, mi is szánni kezdjük Isten minden teremtményét.
I. T.
2023. január 22.
