Pünkösd utáni 11. vasárnap.
Szentéletű “Fekete” Mózes (400. k.).
Szentéletű Szerapión, a „Vászonleples” (356 k.).
1Kor 9,2-12; Mt 18,23-35.
Apostoli olvasmány (1Kor 9,2-12)
Felolvasás Pál apostolnak a Korinthusiakhoz írt első leveléből.
Testvéreim!
Ha másoknak nem is volnék apostola, nektek bizony az vagyok; mert az én apostolságom pecsétje ti vagytok az Úrban. Ez az én védekezésem azok előtt, akik kérdőre vonnak engem. Vajon nincs jogunk enni és inni? Vajon nincs jogunk asszonytestvért magunkkal vinni, mint a többi apostol, az Úr testvérei és Kéfás? Vagy csak nekem és Barnabásnak nincs jogunk arra, hogy ne dolgozzunk? Ki katonáskodik a saját zsoldján? Ki ültet szőlőt, és nem eszik annak gyümölcséből? Vagy ki legeltet nyájat, és nem élvezi a nyáj tejét? Vajon emberi módon mondom ezeket? Nem ugyanezt mondja a törvény is? Mert írva van Mózes törvényében: »Nyomtató ökörnek ne kösd be a száját!«Vajon az ökrökre van gondja Istennek? Nem inkább miértünk mondja ezt? Bizony, értünk írták meg ezt, hogy aki szánt, reménységben szántson, és aki csépel, abban a reményben csépeljen, hogy része lesz a termésben. Ha mi lelki javakat vetettünk nektek, nagy dolog-e, ha anyagi javaitokat aratjuk? Ha mások részesülnek a ti javaitokból, miért nem sokkal inkább mi? De nem éltünk ezzel a hatalommal, hanem mindent eltűrünk, hogy akadályt ne állítsunk Krisztus evangéliuma elé.
Evangéliumi olvasmány (Mt 18,23-35)
Abban az időben ezt mondta az Úr:
Hasonlít a mennyek országa egy királyhoz, aki el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte az elszámolást, odavitték hozzá az egyiket, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből
megadnia, az úr megparancsolta, hogyadják el őt, a feleségét, a gyerekeit, és mindenét, amije csak van, és úgy fizessen. A szolga erre a földig hajolt, és leborulva kérte: ‘Légy türelemmel irántam, és mindent megadok neked.’ Megesett a szíve az úrnak a szolgán, elbocsátotta hát őt, és még az adósságot is elengedte neki. Ez a szolga azonban, mihelyt kiment, találkozott egyik szolgatársával, aki tartozott neki száz dénárral. Megragadta őt, fojtogatta és követelte: ‘Add meg, amivel tartozol.’ A szolgatársa a földig hajolt, és kérlelte: ‘Légy türelemmel irántam, és megadom neked.’ Az azonban nem engedett, hanem elvitte és börtönbe vetette őt, amíg megadja a tartozását.
Amikor a szolga társai látták a történteket, nagyon elszomorodtak. Elmentek és elbeszéltek uruknak mindent, ami történt. Akkor az úr magához hívta őt és azt mondta neki: ‘Te gonosz szolga! Én az egész tartozást elengedtem neked, mert kértél engem. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, ahogy én is megkönyörültem rajtad?’ És az úr haragjában átadta őt a kínzóknak, amíg csak meg nem adja egész tartozását. Így tesz majd mennyei Atyám is veletek, ha mindegyiktek szívből meg nem bocsát a testvérének.«
“A rabló, aki szent lett”
A Szentek Élete “Fekete Mózesnek”, “Etióp Mózesnek” vagy “Aki rablóból szent lett” jelzővel illeti azt a szentet, aki a nagy megtérők sorába tartozik. Emlékének napja: augusztus 28.
Idézzük fel e szentléletű abba igen tanulságos és megrendítő életét a ránk maradt szinaxárionok alapján:
Boldog Mózes etióp származású volt és az arca teljesen fekete. Egy bizonyos, országos dolgokkal foglalkozó embert szolgált. Gonosz természete és útonálló életmódja miatt gazdája elkergette. Mózes meggyűlölt egy pásztorembert, aki valamilyen gaztettében megakadályozta, és elhatározta, hogy megöli. Megtudta, hogy a pásztor épp a Nílus túlsó partján tartózkodik, és mivel a folyó éppen áradt, kardját a szájába vette, ingét a fejére tekerte, és úszva kelt át a folyón. A pásztor azonban hírét vette érkezésének és elmenekült. Ekkor Mózes leszúrt négy kost, a lábukat kötéllel összekötötte, és újra átúszta velük a folyót. A húsukat elfogyasztotta, a bőrüket borért eladta, és csatlakozott rablótársaihoz.
Ámde azoknak, akik akarják, lehetséges az üdvösség a bűnbánat segítségével. Mózes is eljutott a bűnbánatra: miután egy bizonyos életveszélyből megmenekült, elment egy monostorba, és olyannyira megbánta bűneit, hogy bűnbánatával rablótársait is Krisztus megismerésére vezette.
Történt, hogy egy alkalommal, amint szerzetesi kunyhójában ült, rablók támadtak rá, de nem tudták, hogy ő a Mózes. Egy kötéllel összekötözte őket, szalmazsákként a vállaira vette és a szerzetestestvérekhez vitte. Megjelent a főtemplomban és így szólt hozzájuk: „Ezek itt gonoszságot akartak velem művelni, de nekem nem szabad senkit sem bántanom. Mit parancsoltok, mi legyen velük?” Azok pedig, mivel felismerték, hogy ő Mózes, a híres és legyőzhetetlen rablóvezér, megvallották bűneiket Istennek, elhagyták a világot, és igen kipróbált szerzetesek lettek. Így élt Etióp Mózes atyánk, Istennek tetsző módon, és küzdött a test démonaival. Gyakran felkereste a monostorban Izidor apátot, hogy tanácsot kérjen, hogyan küzdjön meg a testi szenvedélyekkel. A lelki küzdelmekben tapasztalt apát azt tanácsolta, hogy sohase lakjon jól, maradjon mindig félig éhes. Ám a szenvedély mégsem hagyott alább. Akkor az apát megtanította az éjszakai virrasztásra. A szentéletű egész éjszakákat töltött imádságban, még térdet sem hajtott, hogy el ne aludjon. De a hosszú küzdelmek csüggedést hoztak, és már azon volt, hogy elhagyja a pusztát, ám Izidor apát megerősítette tanítványa lelkét. Látomásban démonok seregét mutatta meg előtte nyugaton, akik harcra készülődtek, keleten pedig még nagyobb sereg angyalt, akik szintén csatára készülődtek. Izidor atya így öntött reményt szentéletű Mózesbe: az angyalok ereje felülmúlja a démonokét, ezért hosszú küzdelemre kell felkészülnie, hogy végleg megtisztuljon korábbi bűneitől.
A szent újabb aszkézist vállalt magára. Éjszakánként körbejárta a pusztában lévő remetekunyhókat és minden testvérnek vizet hozott a kútról. Isten maga vetett véget a sokéves küzdelemnek: Izidor atya megáldotta tanítványát és kijelentette neki, megszabadult testi szenvedélyeitől. Ettől kezdve Szentéletű Mózes hatalmat kapott Istentől a démonok kiűzésére.
Aszkézisének a híre a pusztaságon túlra is eljutott a szerzetesek körében. Egyiptom kormányzója látni szerette volna a szentet. Ám Mózes tudomást szerzett róla, elhagyta a kunyhóját és elrejtőzött. Az úton találkozott a kormányzó szolgáival, akik megkérdezték tőle, hogyan lehet eljutni Mózes, a pusztai remete kunyhójához. A szent ezt válaszolta: „Nem érdemes felkeresni azt a hazug és méltatlan szerzetest.” A szolgák visszatértek a monostorba, ahol a kormányzó várt rájuk, és átadták neki, amit a baráttól az úton hallottak. A monostori testvérek a leírásból egyöntetűen felismerték magát Szentéletű Mózest.
Hosszú évek teltek már el szerzetesi engedelmességben, miután Mózest diakónussá szentelték. A püspök fehér papi ruhába öltöztette, és ezt mondta: „Mózes atya most már teljesen fehér.” A szent így válaszolt: „Szentatyám, mi teszi az embert tisztává, a külső vagy a belső?” Egy alkalommal a püspök elhatározta, hogy próbára teszi, és meghagyta papjainak, űzzék ki az oltárból, mint méltatlan feketét. A szent teljes alázattal viselte a megszégyenítést. A próbatétel után a püspök pappá szentelte. Tizenöt éven át szolgált papként, hetven tanítványt hagyott maga után.
Amikor a szent hetvenöt éves lett, figyelmeztette tanítványait, hogy hamarosan rablók csapnak le a remeteségre, és megölnek mindenkit, akit ott találnak. Áldást adott a barátoknak, hogy időben elhagyják a monostort és elkerüljék az erőszakos halált. A tanítványok kérlelni kezdték a szentet, hogy velük együtt meneküljön ő is, de ő így válaszolt: „Már sok év óta várom, hogy beteljesüljön rajtam az én Uramnak, Jézus Krisztusnak a szava: »Mindaz, aki kardot ragad, kard által vész el (Mt 26, 52).«
Hét barát mégis a szent mellett maradt, egy közülük elrejtőzött a közelben, amikor a rablók jöttek. Megölték Szentéletű Mózest és vele hat tanítványát.
Az egyiptomi paterikonban, a Szent öregek könyvében is olvashatunk róla.
Versek:
Haláloddal tanítod, amit mondtál, Fekete Mózes!
„Ember a külsőt, Isten a szívet nézi (1Sám 16,7).”
Huszonnyolcadikán temették Mózest, az Etiópot.
„Szentéletű Mózes atyánk, esedezz érettünk Istenhez!”
(Ford.: A-V. G. – I. T., 2022. agusztus 28.)
