2022. augusztus 14.
Pünkösd utáni 9. vasárnap. Szűz Mária elhunytának előünnepe.
Szent Mikeás próféta (Kr. e. 8. sz.).
Olvasmányok:1Kor 3,9-17; Mt 14,22-34.
Szent György nagyvértanú imája, melyre szenvedése előtt kis haladékot kért, hogy elmondhassa
Uram és Istenem, Te vagy, akihez születésemtől fogva tartozom, és akibe minden reményemet vetettem; Te vagy, aki bátorságot adtál és felkészítettél e küzdelemre; Te, aki édes reményem vagy, ígéret, akiben nem csalatkozom, a szent lelkek állhatatos szerelme; Te, aki figyelmesen vizsgálod szívünk szándékait, és teljesíted kívánságainkat, mielőtt kérésünkkel Hozzád fordulnánk; kérlek, segíts, hogy e küzdelem, melyet neved megvallásáért vállaltam, sikeres véget érjen, és fogadd magadhoz lelkemet; és ha sértetlenül megóvod a gonosz lelkektől, számláld azok közé, akik kezdettől fogva örvendeznek Benned. Bocsásd meg, Uralkodóm, e népnek mindazt, amit ellenem tudatlanságból elkövetett, és méltasd őket arra, hogy valóban megismerjenek Téged, mert áldott vagy mindörökkön örökké. Ámin.
Apostoli olvasmány (1Kor 3,9-17)
Felolvasás Pál apostolnak a Korintusiakhoz írt első leveléből!
Testvéreim!
Isten munkatársai vagyunk, ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok. Isten nekem adott kegyelme szerint, mint bölcs építőmester, alapot vetettem; más pedig arra épít. De mindenki ügyeljen, hogyan épít rá. Mert a lerakott alapon kívül, amely Jézus Krisztus, más alapot senki sem rakhat. Ha pedig valaki az alapra aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, szalmát épít, mindegyiknek a munkája nyilvánvaló lesz; ugyanis az a nap megmutatja, mivel az tűzben fog megnyilvánulni, s a tűz majd kipróbálja, hogy kinek-kinek milyen a munkája. Az, akinek megmarad a munkája, amelyet ráépített, jutalmat nyer. Az, akinek munkája elég, kárt vall; ő maga ugyan megmenekül, de csak mintegy tűz által. Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok, és Isten Lelke lakik bennetek? Azt pedig, aki Isten templomát lerombolja, lerombolja az Isten. Mert Isten temploma szent, s ti vagytok az.
Evangéliumi olvasmány (Mt 14,22-34)
Felolvasás Máté Szent Evangéliumából!
Ezután mindjárt megparancsolta a tanítványoknak, hogy szálljanak bárkába, és menjenek előtte a túlpartra, amíg ő elbocsátja a tömeget. Miután
elbocsátotta a tömeget, egyedül fölment a hegyre imádkozni. Amikor beesteledett, egyedül volt ott. A bárka pedig már sok stádiumnyira volt a parttól, hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél volt. Éjjel pedig, a negyedik őrváltás idején odament hozzájuk a tengeren járva. Amikor a tanítványok meglátták őt, amint a tengeren jár, megrettentek és azt mondták: »Kísértet!«, és félelmükben kiáltozni kezdtek. Jézus azonban mindjárt szólt nekik: »Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!« Péter így válaszolt neki: »Uram, ha te vagy, parancsold, hogy hozzád menjek a vízen.« Ő azt mondta: »Gyere!« Péter kiszállt a bárkából, elindult a vízen és Jézushoz ment. Mikor azonban látta az erős szelet, megijedt, és amint merülni kezdett, felkiáltott: »Uram! Ments meg engem!« Jézus azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt és azt mondta neki: »Te kishitű! Miért kételkedtél?« Amikor beszálltak a bárkába, elállt a szél. Akik a bárkában voltak, leborultak előtte, és azt mondták: »Valóban Isten Fia vagy!« Átkelve a tavon Genezáret földjére jutottak.
„Szél és hullámok”
Urunk a csodálatos kenyérszaporítás után fölment a hegyre egyedül imádkozni. A tanítványok bárkája már jó messze hánykolódott a Galileai tó vízén, a hullámok között, mivel ellenszél fújt. A korábbi viharnál az Úr velük volt, bármikor fölkelthették, meg is tették, de most messze voltak Jézustól.
Van, amikor közel érezzük magunkat az Úrhoz, és van, amikor távol. De hűségünket épp akkor mutatjuk meg, amikor hullámok, szelek, nehézségek, ellentmondások, kísértések között találjuk magunkat. Mert könnyű akkor hűségesnek lenni, amikor kedvező az időjárás, az ég derült, a jó szél feszíti a vitorlákat. De amikor éjjel van, körülöttünk minden zajlik, hullámok, szél és sötétség vesz körül, a világos még messze van, akkor lehet igazán megmutatni a hűségünket. Az Úr Jézus most, ezen a viharos éjjelen megtanítja a tanítványokat megküzdeni a hullámokkal, és így akarja meglágyítani még kemény szívüket.
„Ellenszél” fújt…
Látjuk, milyen gyakran ellene mondanak – körülöttünk, a médiában, az interneten – mindannak amit mi maradandó értéknek, igaznak, szentnek tartunk, amihez mi feltétlenül ragaszkodni akarunk. Ne feledjük az apostolok küzdelmét a hullámokkal. És ne feledjük az Úr ígéretét:
Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el (Lk 21,33).”
Az apostoli buzdításról se feledkezzünk meg:
Gondoljatok őrá, aki a bűnösök részéről maga ellen ilyen nagy ellentmondást szenvedett el, hogy el ne lankadjatok, és lelketekben ne csüggedjetek (Zsid 12,3).”
Az erény a megpróbáltatásban mutatkozik meg a maga teljességében! Ámde tudjuk, az Úr, ha meg is próbál, meg is várakoztat, nem feledkezik meg rólunk. Szemmel tart bennünket. És megismer bennünket! Megtanít a nehézségekkel megküzdeni, megtanít hinni, megtanít tűrni. De tanítványait nem hagyja el!
Az Úr a vízen járva közelítette meg a tanítványok bárkáját. Amikor csodát tett, sohasem azért tette, hogy az embereket elkápráztassa. Amikor jelet kértek tőle, hogy kísértsék, ezt válaszolta: „ez a gonosz nemzedék jelet kíván”, és nem adott jelet, csak Jónás prófétára célozva utalt eljövendő harmadnapi feltámadására. Csodát mindig valamilyen szükségből tett: a kenyér és a hal megsokasítását, a könyörgő leprások meggyógyítását, Lázár és a naini ifjú feltámasztását a hozzátartozók nagy bánata miatt. Vagy jutalomból, szeretetből, amikor az éjjel hiába fáradozó halászok hálóját roskadásig megtöltötte a csodás halfogással!
Uram, ha te vagy – mondja Péter – parancsold, hogy hozzád menjek a vízen.
Nem azt kérte, „parancsold meg, hogy én is képes legyek a vízen járni!” Nem csodát kér, hogy másokat ámulatba ejtsen, lám ő is képes arra, amire Jézus képes! Ez teljesen idegen volt mind Pétertől, mind a tanítványoktól! Akkor miért kérte? A vágy, a szeretet miatt Jézus iránt, hogy gyorsabban hozzá juthasson.
Tudott a vízen járni. Ám „az erős szél láttán megijedt, és merülni kezdett.” Még nagyobb félelem fogta el, mint a hánykolódó hajóban és ellenszélben! Mert a hajó csak nem süllyedt el! És a tanítványok mind együtt voltak. Ám most Péter teljesen egyedül maradt. A háborgó víz színén! Maradhatunk egyedül is, kerülhetünk idegenbe is, ahol mindenki másképp hisz, mint mi, vagy semmiképp sem hisz. Maradhatunk egyedül, erős ellenszélben! Mégsem vagyunk egyedül, Jézus velünk van, ahogy ígérte:
Íme én veletek vagyok minden napon, a világ végezetéig.
Nyújtsuk hát felé kezünket, kapaszkodjunk belé! Nem vagyunk egyedül, Jézus velünk van, már ketten vagyunk!
Miért nem parancsolt most az Úr a szélnek, mint korábban, amikor a szél azonnal elállt és a tenger kisimult?
Arra akarta tanítani Pétert – és mindnyájunkat, hogy az erős szél sem árt nekünk, nem akadályoz bennünket semmiben, ha elég erős a hitünk a mi Megváltónkban.
I. T. 2022. augusztus 14.
