Ezt a sorozatot ― válogatást az egyházi év során tisztelt sok-sok keresztény szent és vértanú történetéből ― 2022. május 29-én, a Húsvét utáni 6., Vakonszületett Vasárnapján indítottuk el. Reméljük, honlapunk látogatói szívesen és lelki haszonnal fogják olvasni. Az egyes szentek történeteit az „Olvasókönyvtár-katekézis” menüpontban egy helyen is megtalálják.
+
Május 29. ÚJVÉRTANÚK[1]
Május 29-én van Argentisz Szent András, híoszi újvértanú emlékezete.[2]
Szent András a nevezetes Argentisz családban született, Híosz szigetén. Vallásosságban nevelkedett, huszonhét éves korában Konstantinápolyba ment, hogy teljesítse fogadalmát a Szűzanyának, mivel közbenjárására egy súlyos betegségből épült fel. Miközben a város szent helyeit kereste fel, egy hitehagyott egyiptomi nyilvánosan megvádolta, hogy korábban felvette a muzulmán hitet, majd elhagyta. András védekezett, hogy sohasem járt Egyiptomban, nincs is körülmetélve, börtönbe vetették. A rákövetkező napokban kegyetlenül megkorbácsolták, az oldalát tüzes vassal szaggatták, ujjait összetörték, bőréből darabokat hasítottak. Esténként gyógyították, hogy másnap reggel újabb kegyetlenkedéseknek tegyék ki. Miután azt vallotta, hogy nem a véghezvitt kezelések, hanem Isten kegyelme gyógyította ki sebeiből, minden további eljárást mellőzve, 1465. május 29-én lefejezték. Testét, úgy tűnik, keresztények váltották meg és a Szűzanya egyik templomában helyzeték el a Galata-negyedben. Hosszú idő után ereklyéit feltárták, és romlatlannak találták, annak ellenére, hogy igen nedves helyen nyugodtak, ruházata már szét is mállott. Nevében számos csoda történik, különösen olyan keresztények megtérését segíti elő, akik korábban hitehagyottak lettek.
*
Ugyancsak május 29-én emlékezünk Thesszalonikai Szent János, a „Törpe”[3] újvértanúra.
Szent János egy szegény thesszalonikai családból származott. Apja, hogy családját fenntartsa, Szmirnába ment dolgozni, foltozóvargaként, és később két fiát, Teodort és Jánost is magával vitte, miután elérték a munkaképes kort. János iskolázatlan volt, de kivételesen vallásos, és nagy odaadással hallgatta testvére felolvasásait a Szentírásból és a Szentek Életéből. A legmegragadóbb részeket megőrizte gyermeki emlékezetében. 1802. május 3-án apja lábbelikkel a piaci hírnökhöz küldte. Mivel nem tért vissza, a másik fiát és az unokatestvéreket is utána küldte, hogy tudják meg, mi történt vele. Mekkora volt a megdöbbenés, amikor megtudta, hogy János még aznap hitehagyott lett és áttért az iszlámra. Mivel nem tudtak hinni egy ilyen nagy és gyors megváltozásban, hiszen János kivételes vallásosságáról és a hit ellenségeivel szembeni ellenérzéséről volt ismert, keresésére indultak, és végül rá is találtak: egy előkelő török szolgálatába szegődött, Mohamed néven. Ám a ház többi szolgái nem engedték be őket hozzá, botokkal elkergették.
Néhány nap elteltével az egyik unokatestvér találkozott Jánossal, látványosan elfordította a fejét, és csak annyit mondott, hogy nem akar üdvözölni egy hitehagyottat. János ezt válaszolta: „Két héten belül meglátod, milyen török lett belőlem!” Egy másik alkalommal keresztény ismerősei, látva, hogy szegényes ruházatát megtartotta, kigúnyolták, mondván, hogy még szép ruhákra sem tett szert hitehagyása árából. Ám ő így vágott vissza: „Ellenkezőleg, megszereztem őket, hamarosan meglátjátok rajtam aranyozott ujjakkal a piactéren.” Ezután elment Demeterhez, egy keresztényhez, és egy keresztet kért tőle. De ő megvetéssel visszautasította, majd egy kis gondolkodás után elmondta az apjának János titokzatos kijelentéseit, melyek azt sejtették, hogy csak látszólag tagadta meg hitét, azért, hogy utánozza azokat a vértanúkat, akiknek az életrajzát olyan mohón szívta magába.
Május 25-én, vasárnap, egy újabb Demeternél tett látogatás után, János betért a gazdájához, török ruháit lecserélte, keresztény öltözetben jelent meg a bíró előtt, csak a turbánt hagyta a fején. Hangos hitvallást tett, és kijelentette, hogy a Jánoson kívül minden más nevet visszautasít. Börtönbe vetették, és elterjedt a hír a városban, hogy egy új vértanú készül hite megvallására a vére által. Két nappal később újból megjelent a bíró előtt, nagy hallgatóság jelenlétében. A gyermek már egész lelkével a mennyek világban volt, süket maradt a törökök minden ígéretére, mindenre így válaszolt: „Én keresztény vagyok. János a nevem és nem Mohamed!” Elhatározták, hogy egy Algírba induló hajóra teszik, másik háromszáz török kíséretében, de a szent két nap haladékot kapott. A csütörtöki napon, újabb kihallgatás után, miután változatlanul közömbös maradt a csábító ajánlatok és a díszes ruhák iránt, a bíró kimerülten ennyit mondott: „Menj, ahová akarsz, Mohamed, és kíméld meg az életed!” De a szent ezt válaszolta: „Nem, én János névvel akarok innen kimenni.” Erre halálra ítélték, és haladéktalanul a piactérre vezették, előtte ment a hírnök, aki nagy nehézségek árán tört utat a tömegben, törökök, görögök, örmények és latinok gyűrűjében, és ezt kiáltozta: „Lássátok, hogyan bűnhődnek azok, akik megtagadják hitüket.” A szent így szólt a nagy tömegben egybegyűlt keresztényekhez: „Bocsássatok meg nekem, és Isten is megbocsát nektek.” Letérdelt, arca ragyogott, visszautasított minden ajánlatot életének megmentésére, és 1802. május 29-én fejét vették. A tömeg azonnal megindult, egyesek, hogy leboruljanak a szent előtt, mások, hogy fehér kendőt itassanak át vérével, megint mások, hogy a hóhéroktól pénz árán is szert tegyenek hajszálaira vagy öltözetének egy darabjára. Mivel félő volt, hogy darabokra szedhetik, egy Moszkvából jött görög megszerezte a rendőrfőnök engedélyét, megvásárolta a szent ereklyéket és méltó módon elhantolta.
(Ford. I. T.)
+
Szentjeid imái által, Urunk Jézus Krisztus, irgalmazz nékünk!
[1] Forrás: Le Synaxaire IV. Vies des Saints de l’Église Orthodoxe. Adaptation française par le hiéromoine Macaire de Simonos-Petras. To Perivoli Tis Panaghias, Thessalonique, 1993.
[2] Vértanúságát Trebizondi György humanista (1395-1472) örökítette meg, aki tanúja volt küzdelmének konstantinápolyi tartózkodása alatt, amikor II Mohammed szultánt akarta megtéríteni (PG 161,883-890).
[3] Vagy inkább : a « Kicsike «.
