2022. február 6. vasárnap – olvasmányok, elmélkedés, énekek a Szent György templomból

Pünkösd utáni 33. vasárnap.

Oroszországi szent újvértanúk és hitvallók főünnepe.

Szent Bukolosz első szmirnai püspök. Szent Fótiosz konstantinápolyi érsek.

1Tim 4,9-15; Lk 19,1-10 (Zákeusról, olvasmányok a 32. vasárnap szerint).

+

Szent György nagyvértanú

Apostoli olvasmány (1Tim 4,9-15)
Felolvasás Pál apostolnak Timótueshoz írt első leveléből!
Igaz beszéd ez, és minden hitelre méltó! Hiszen azért fáradozunk és küzdünk, mert remélünk az élő Istenben, aki Üdvözítője minden embernek, különösen a híveknek. Ezt parancsold, ezt tanítsd! Senki meg ne vessen téged ifjú korod miatt, de légy is példaképe a híveknek beszédben, viselkedésben, szeretetben, hitben, tisztaságban. Amíg odamegyek, fordíts gondot az Írás felolvasására, az intésre és a tanításra. Ne hanyagold el a benned levő kegyelmi ajándékot, amelyet a jövendölés alapján a presbiterek kézföltétele által kaptál. Ezekre a dolgokra legyen gondod, ezeknek szenteld magad, hogy haladásod nyilvánvaló legyen mindenki előtt.
Evangéliumi olvasmány (Lk 19,1-10 )
Felolvasás Lukács Szent Evangéliumából

(Zákeus története)

Abban az időben,
ezután bement Jerikóba és áthaladt rajta. Ekkor íme, egy Zakeus nevű férfi, aki a vámosok feje volt és gazdag, szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de nem tudta a tömeg miatt, mert alacsony termetű volt. Előre futott tehát, felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie. Amikor Jézus arra a helyre ért, fölnézett, meglátta őt, és ezt mondta neki: »Zakeus! Jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom.« Erre az sietve lemászott, és örömmel befogadta. Akik ezt látták, mindannyian zúgolódva mondták: »Bűnös embernél száll meg!« Zakeus azonban odaállt, és azt mondta az Úrnak: »Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megcsaltam, négyannyit adok helyette.» Jézus azt mondta neki: »Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia ugyanis azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett.«
Pár szó elmélkedés 

Drága Testvéreim!

Hallottuk a mai evangéliumból, Jézus Jerikóhoz közeledett, a városon kellett keresztülhaladnia, a jerikói fővámszedő, a gazdag Zákeus pedig szerette volna őt látni.

Amíg élünk, nincs késő, hogy Jézussal találkozzunk. Zákeus számára most jött el az alkalom. Puszta kíváncsiságból szerette volna csak Jézust látni? Hiszen az Úr Jézus híre már Izráel határain túl is elterjedt. Egy fát a gyümölcséről lehet megismerni. Az embert pedig szavairól és tetteiről. Ha a történet végét nézzük, teljes bizonyossággal megítélhetjük, mi vezette Zákeust, kíváncsiság-e, vagy őszinte vágy. Mert a Jézus személyét kutató kíváncsiság nem változtatja meg egy ember életét. De az őszinte vágy, ha követi az elszánt akarat, gyökeresen meg tudja változtatni!

Zákeus úgy tűnik csak meglátni akarta Jézust, többre akkor nem is gondolhatott. Jézus azonban valódi találkozásra hívja, mivel meglátja benne az őszinte vágyat egy új, tiszta, Istennek tetsző élet után. Ehhez azonban le kell küzdenie habozását és szégyenét. Ezért szól fel Jézus a fák lombja között rejtőzködő Zákeusnak: „Zakeus! Jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom.” A kísértés ott rejtőzik a jó mögött. Zákeus megérti a bíztatást, „sietve” le is jön és örömmel befogadja. Ha nem küzdi le a kísértést, a vágy puszta vágy marad.

„Akik ezt látták, mindannyian zúgolódva mondták: »Bűnös embernél száll meg!«” Mi a legjobb válasz a zúgolódásra? Zákeus nem fogadkozik, nem vitatkozik, nem is védekezik. Odaáll Jézus elé, és ezt mondja:

„Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megcsaltam, négyannyit adok helyette.”

Itt a jó bizonyíték: nem puszta kíváncsiság, valódi, tiszta és teljes vágyakozás volt Zákeusban Jézus után. És Jézus követése után!

Ám a fővámszedő nemcsak irgalmasságot akar gyakorolni. Mit ér ugyanis az irgalmasság egy olyan vagyonból, amelyet hamis módon halmoztak fel? Teljes bűnbánatot akar. Ezért teszi hozzá: „… és ha valakit valamiben megcsaltam, négyannyit adok helyette.”

Jézus így szól hozzá: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia.” Bűnös élete egész családjára nagy teherként nehezedett. Megtérése ugyanúgy egész családja számára nagy megkönnyebbülést és üdvösséget hoz!

Törekedjünk mi is, keresztények arra, drága testvéreim, hogy családunk tagjai, a körülöttünk élők, a napi munkatársak, a hívők közössége számára ne teher, hanem áldás legyünk ― és üdvösségük munkatársai!

I. T. 2022. február 6.

Tropárionok
Feltámadási tropárion, 8. hang
A magasságból szállottál alá, Könyörületes, elfogadtad a háromnapos eltemettetést, hogy minket megszabadíts a szenvedésektől. Életünk és Feltámadásunk, mi Urunk, dicsőség Néked!
Templomi bemutatás tropárionja, 1. hang
Örvendezz Kegyelembefogadott, Istennek Szűz Szülője, mert Belőled kelt fel az Igazság Napja, a mi Krisztus Istenünk, megvilágítva a sötétségben járókat, örvendezz Te is, igaz öreg férfiú, aki karjaidba fogadtad, a mi lelkünk Szabadítóját, aki pedig feltámadást ajándékozott nekünk.
Oroszországi újvértanúk és hitvallók tropárionja szlávul

Szent György tropárionja, 4. hang
Mint a foglyoknak szabadítója, és szegényeknek oltalmazója, betegeknek orvosa, királyoknak pártfogója, győzedelmes György nagyvértanú, járj közre Krisztus Istennél, hogy üdvözítse a mi lelkünket!
Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké.
Theotokion, 2. hang
Keresztények csalhatatlan oltalma, az Alkotóhoz való állhatatos közvetítője, ne vesd meg a bűnösök könyörgő hangját, hanem igyekezz, mint jóságos, segítségünkre, kik híven kiáltjuk Hozzád: Légy gyors a közbenjárásban, és siess az esedezésben, Istennek Szülője, ki mindenkor oltalmazod tisztelőidet!
Magasztalás a vértanúknak
Magasztalunk Titeket, szent vértanúk, és tiszteljük drága szenvedéseiteket, amelyeket a Krisztusért kiállottatok!

Article written by imrenyi

Vélemény, hozzászólás?

Tovább az eszköztárra