(Olvasandó: Máté 10,8-38)
A tizenkét apostol missziói kiküldésének a története – Máté evangéliuma szerint – így kezdődött:
Jézus bejárta az összes várost és falut. Tanított a zsinagógáikban, hirdette az ország örömhírét, és meggyógyított minden betegséget és minden bajt. Mikor a tömegeket látta, megesett rajtuk a szíve, mert elgyötörtek voltak és levertek, olyanok, mint a pásztor nélküli juhok. Erre így szólt tanítványaihoz: »Az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.« (Mt 9,35-38)
Urunk nagy szánalmat érez az elgyötörtek, a levertek iránt, ezután küldi ki városokba és falvakba tanítványait:
„Menjetek és hirdessétek: ‘Elközelgett a mennyek országa!’ Gyógyítsatok betegeket, támasszatok föl halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen adjátok!” (Mt 10,8)
A szánalom, az együttérzés az elbukott ember iránt hozta le Urunkat a földre. Az együttérzés tehát krisztusi erény. A keresztény hívő megkülönböztető jegye. Szír Szent Izsák szerint a szív tisztaságának a jele.
Hogyan készítette fel Urunk tanítványait a misszióra? Először is, nem titkolta, mi vár rájuk:
„Íme, én elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé: legyetek azért okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok!” (10,16)
Mintha csak a mai időkről szólt volna a mi Urunk! Mennyi támadás, rágalom éri ma a kereszténységet és a keresztényeket szerte a világon. Úton voltam, az autórádióadóban hallottam az egyik csatornán, hogy Reimarus, 18. századi filozófus volt az egyik – aki teológusnak is vallotta magát -, aki azt állította, hogy Jézus feltámadását az apostolok találták ki, hogy feledtessék Mesterük vereségét, a keresztre feszítés kudarcát. (Lehet, hogy később e filozófiai-teológiai „következtetés” cáfolata is elhangzott a rádióban, de olyan körzetbe értem, ahol azt már nem hallhattam.) Hogyan állíthatott egy magát tanultnak hitt ember ilyen dolgokat! Ki az, akire számított, hogy az ilyenfajta következtetéseket el is hiszi? (Mégis akadtak, sajnos, akik elhitték és tovább is adták.) Hát hogyan lehetne világrészeket meghódító vallást egy hazugságra építeni? És hogyan futották be az apostolok az egész világot, hirdetve a bűneinkért meghalt és harmadnapon feltámadott Megváltót, és vállalták később mind, kivétel nélkül a nem mindennapi szenvedéseket, üldöztetéseket és a vértanúságot, hiszen csak egy szóval kellett volna megtagadniuk Jézust és megtarthatták volna életüket? Mindezt egy hazugságért tették volna? Péter apostol utolsó kérése, Szent Jeromos szerint, az volt Rómában, hogy fejjel lefelé feszítsék meg, mivel ő háromszor tagadta meg az Urát, ezért nem méltó arra, hogy ugyanúgy haljon meg, mint ő! Egy hazugságért kérte? Ki nem veszi észre egy ilyen „következtetés” tudathasadásos voltát?
„Legyetek okosak, mint a kígyók”, mondja Urunk az apostoloknak! Tudjátok, hogyan kell hirdetni, és hogyan kell megvédeni az igaz keresztény hitet! Mikor és hogyan kell a szellemi ütközetet felvállalni, és mikor és hogyan kell előle kitérni! Mikor kell megszólalni és mikor kell hallgatni. Mikor kell feddeni és mikor vigasztalni.
„Legyetek okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok!” Azaz, ha a világ vétkezik körülöttetek, vagy ellenetek mond, nektek nem szabad semmiben sem vétkezni, és nem szabad rosszat rosszal viszonozni.
„Ne féljetek tőlük!” – mondja Urunk az apostoloknak. „Mert semmi sincs elrejtve, ami le ne lepleződne, s nincs rejtett dolog, ami ki ne tudódna.” (10,26)
Ha rágalmaznak titeket, az idő napvilágra hozza, ami el van rejtve, és megmutatja, hogy amit ellenfeleitek mondanak, az rágalom, és nyilvánvalóvá teszi az emberek előtt erényes életeteket. Cselekedjetek még több jót! Az emberek akkor már nem ellenfeleitek szavára fognak figyelni, hanem a ti tetteitekre, a tények igazságára. Az Úr Jézust is megrágalmazták: „Az ördögök fejedelme, Belzebub által űzi ki az ördögöket.” (Lk 11,15) Ámde utána még nagyobb buzgósággal járta a városokat és falvakat és gyógyított mindenütt minden betegséget. Példát adva nekünk arra, hogy ha rágalmaznak bennünket, még több jót kell tennünk.
Végül, az Úr azzal bátorítja tanítványait, hogy eléjük tárja, milyen jutalom vár rájuk missziójukért cserébe:
Mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Atyám előtt, aki a mennyekben van. De azt, aki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom Atyám előtt, aki a mennyekben van. (10,32)
Annál, amit nekünk kell felvállalni, összehasonlíthatatlanul több az, amit ő ígér cserébe számunkra!
I. T.
