Az első egyetemes zsinat atyái vasárnapján, akik Kr. u. 325-ben a világ minden tájáról egybegyülekezve felmutatták az igaz keresztény hitet és elhatárolták a hamistól tanítástól, amelyet Árius pap és követői hirdettek, minden évben az Úr Jézus főpapi imáját olvassuk.

Mire tanít bennünket az Úr főpapi imájában?

Idézzük fel utolsó szavait búcsúbeszédéből, ahogyan János evangéliumában van feljegyezve:

„A világban megpróbáltatások érnek titeket, de bízzatok, én legyőztem a világot” (Jn 16,33).

E szavak után mondja el főpapi imáját.

Mindenekelőtt arra tanít tehát bennünket, hogy ha megpróbáltatás, szorongatás, bánat, kísértés ér bennünket, hagyjunk ott mindent, és forduljunk hittel  és reménységgel Istenhez. Mert Istenen kívül nincs más igazi vigasztalásunk és segítségünk. Sokszor azért érnek bennünket kísértések, megpróbáltatások, azért is támadnak bennünk kételyek, azért uralkodnak rajtunk szenvedélyek, mert megfeledkezünk arról, hogy Istent keressük, arról, hogy szívünket, elménket visszavonhatatlanul hozzá kössük.

Ezután idézzük fel az Úr első szavait főpapi imájában:

„Atyám, eljött az óra.”

Ezzel arra tanít bennünket, hogy nem akarata ellenére néz szembe a szenvedésekkel, hanem saját akaratából, várt és készült erre az órára, az Atya iránti hűséggel és engedelmességgel.

Ha keresztények, Krisztus követői vagyunk, legyünk készen arra, hogy mindazt, amit kérünk és várunk Istentől, de azt is, amit nem kérünk, és mégis elér bennünket, úgy fogadjuk, mint ami Isten kezéből jön. Jól tudva, hogy „az Istent szeretőknek minden javukra válik” (Róm 8,28).

Ezek után arra tanít bennünket főpapi imájában, ami legfőbb és legtöbbször megismételt kérése:

„Én őbennük, te énbennem, hogy tökéletesen egy legyenek. Ismerje meg ebből a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, mint ahogy engem szerettél.” (Jn 17,23)

Nem akármilyen kompromisszumra, megvitatott vagy elviselt egységre hív el bennünket, hanem az egység maximumára: a tökéletes egyetértés és egység képét állítja szemünk elé, ami nem lehet földi, evilági dolog, csak e világ fölötti:

„Hogy mindnyájan egy legyenek; ahogyan te, Atyám, bennem vagy, és én tebenned, úgy ők is egy legyenek mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem” (Jn 17,21)

Ez az egység – élet a Szentháromság-egy-Istenben. A főpapi ima szavai szerint: élet igazságban és szeretetben. Akár az igazság, akár a szeretet hiányzik, a Krisztus Urunk által kívánt egység kárt szenved, nem érhető el.

Végül, az egység nem öncélú, ahogy Urunk egyetlen szava, tette sem volt öncélú.  Kivételes feladatot, munkát bíz vele ránk:

Hogy „elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem”. Ránk helyezte annak felelősségét, hogy a világ hinni fog-e, vagy elutasítja az Atyától küldött Megváltót.

Azt a kérést hallottuk a főpapi imából, hogy „tökéletesen egyek legyenek”. Ne mások, vagy távoli és nálunk rangosabb szolgálattévők feladataira gondoljunk most, mert hajlamosak vagyunk azt gondolni, és mondani is, hogy ez az egység nem rajtunk múlik, mi könnyen megvalósítanánk, csak hát mások is kellenek hozzá. Ne távoli népekre, keresztényekre, országokra gondoljunk tehát, hanem saját kicsiny vagy tágasabb vallásos keresztény közösségünkre, saját keresztény családjainkra, ahová Isten küldött és állított bennünket szolgálattévőinek. És gondoljunk mindazokra is, akik – ahogyan az Úr Jézus mondja – „nincsenek ellenünk” (Mk 9,40). Keressük, munkáljuk, ápoljuk ezt az egységet itt és most, Krisztus Urunk főpapi imájának szavai szerint igazságban és szeretetben. Az igazság legyen az ékkő gyűrűnkön, a szeretet pedig nemes foglalata.

I. T.