Vasárnapi délelőtti istentisztelet Szegedről – 2021. február 7.

(Honlapunkon a vasárnapi szent liturgia első, szerkesztett részét tesszük közzé szöveges és hangos formában, a “Délelőtti istentisztelet” rendje szerint)

+

Szent Partheniosz lampszákoszi püspök. A Négy Tribunus és szolgáik nikomédiai vértanúk. Szteiriszi Szent Lukács.

Oroszországi szent újvértanúk és hitvallók főünnepe (január 25. utáni első vasárnap az ónaptár szerint).

(Olvasmányok – az újvértanúknak is – a 16. vasárnap szerint.)

+

Szent György nagyvértanú

Délelőtti istentisztelet
„Szent Atyáink imái által, Urunk Jézus Krisztus, Istenünk, irgalmazz nékünk.”
Szent Isten, Szent Hatalmas, Szent Halhatatlan, irgalmazz nékünk. (3x)
Szentséges Háromság, irgalmazz nékünk…
Dicsőség…most és mindenkor…
Miatyánk…
  1. antifon, 102. zsoltár
Áldjad, én lelkem, az Urat! Áldott vagy, Uram!
Áldjad, én lelkem, az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét! Áldjad, én lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled! Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet, megváltja életedet a sírtól, szeretettel és irgalommal koronáz meg. Betölti javaival életedet, megújul ifjúságod, mint a sasé…
Irgalmas és kegyelmes az Úr, türelme hosszú, szeretete nagy.
Áldjad, én lelkem, az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét! Áldott vagy, Uram!
  1. antifon, 145. zsoltár
Dicsérd, lelkem, az Urat! Dicsérem az Urat, amíg élek, zsoltárt zengek Istenemnek, míg csak leszek. Ne bízzatok az előkelőkben, egy emberben sem, mert nem tud megtartani. Ha elszáll a lelke, visszatér a földbe, és azonnal semmivé válnak tervei. Boldog az, akinek Jákób Istene a segítsége, és Istenében, az Úrban van a reménysége, aki az eget és a földet alkotta, meg a tengert, és ami csak bennük van; ő meg is tart hűségesen mindenkor. Igazságot szolgáltat az elnyomottaknak, kenyeret ad az éhezőknek, kiszabadítja a foglyokat az Úr. Az Úr megnyitja a vakok szemeit, az Úr fölegyenesíti a görnyedezőket, az Úr szereti az igazakat. Az Úr őrzi a jövevényeket, támogatja az árvát és az özvegyet; de a bűnösöket tévútra vezeti. Mindörökké uralkodik az Úr, a te Istened, ó, Sion, nemzedékről nemzedékre.
„Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.
Istennek Egyszülött Fia és Igéje, aki halhatatlan vagy, és aki a mi üdvösségünkért megtestesülni kegyeskedtél, Istennek Szent Szülőjétől és Örökszűz Máriától, változatlanul lettél emberré. Megfeszíttetvén, Krisztus Isten, halállal eltiportad a halált, ki egy vagy a Szentháromságból, és kit együtt dicsőítünk az Atyával és a Szentlélekkel, üdvözíts minket!
  1. antifon.
Boldogságok: Máté evangéliuma: 5. fej., 3-12.
Emlékezzél meg rólunk Urunk, midőn eljössz a Te Országodba.
Boldogok a lelki szegények, mert övék a Mennyek Országa.
Boldogok, akik bánkódnak, mert ők megvigasztaltatnak.
Boldogok a szelídek, mert ők öröklik majd a földet.
Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek.
Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.
Boldogok, akik szívükben tiszták, mert ők meglátják az Istent.
Boldogok a békéltetők, mert ők Isten fiainak neveztetnek.
Boldogok, akik üldöznek az igazságért, mert övék a Mennyek Országa.
Boldogok vagytok, ha szidalmaznak és üldöznek titeket, és hazudva, minden gonoszságot mondanak ellenetek énérettem.
Örvendezzetek és vigadjatok, mert bőséges a jutalmatok a mennyekben.
Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek, most és mindenkor és mindenkor és mindörökkön örökké.
Apostoli olvasmány (2Kor 6,1-10)
Felolvasás Pál apostolnak  a Korintusiakhoz írt második leveléből!
Testvéreim!
Mint munkatársak pedig intünk titeket, ne vegyétek hiába Isten kegyelmét. Mert ő mondja:
Íme, most van a kellő idő, íme, most van az üdvösség napja! »A nekem tetsző időben meghallgattalak,
és az üdvösség napján megsegítettelek téged«
.
Senkinek sem okozunk semmiféle botrányt, hogy ne szidalmazzák szolgálatunkat, hanem mindenben Isten szolgáiként viselkedünk: sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongatásban, verésben, börtönben, zendülés közepette, fáradságban, virrasztásban, böjtölésben, tisztaságban, tudásban, béketűrésben, kedvességben, a Szentlélekben, nem színlelt szeretetben, az igazság igéjében, Isten erejében; jobbról és balról az igazság fegyverzetében, dicsőségben és becstelenségben, gyalázatban és jó hírnévben; mint csábítók és mégis igazmondók; mint ismeretlenek és mégis ismertek; mint halálra váltak, és íme, mégis élünk; mint megvertek, de meg nem öltek; mint szomorkodók, és mégis mindig örvendezők; mint szűkölködők, és mégis sokakat gazdagítók; mint akiknek semmijük sincsen, és mindenük megvan.
Evangéliumi olvasmány ( Mt 25,14-30 )
Felolvasás Máté Szent Evangéliumából
Abban az időben ezt mondta az Úr:

(A talentumokról szóló példabeszéd)

Úgy lesz akkor, mint amikor egy ember arra készült, hogy külföldre menjen. Hívta a szolgáit és átadta nekik vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, mindegyiknek a képessége szerint; és elment külföldre. Ekkor rögtön elment az, aki öt talentumot kapott, befektette azokat, és szerzett másik ötöt. Éppígy az is, aki kettőt kapott, szerzett másik kettőt. Az viszont, aki egyet kapott, elment, a földbe ásva elrejtette ura pénzét.
Sok idő múltán megjött ezeknek a szolgáknak az ura és számadást tartott velük. Előállt ekkor az, aki öt talentumot kapott, hozott másik öt talentumot, és így szólt: ‘Uram, öt talentumot adtál nekem, nézd, másik öt talentumot nyertem rajta.’ Az ura azt mondta neki: ‘Jól van, derék és hű szolga! A kicsiben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe.’ Ezután jött az is, aki a két talentumot kapta és így szólt: ‘Uram, két talentumot adtál nekem, nézd, másik két talentumot nyertem rajta.’ Az ura azt mondta neki: ‘Jól van, derék és hű szolga, a kicsiben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe.’ Végül odajött az is, aki egy talentumot kapott, és azt mondta: ‘Uram, tudom rólad, hogy kemény ember vagy, aratsz, ahol nem vetettél, és begyűjtesz onnan is, ahová nem ültettél. Mivel féltem tőled, elmentem és elrejtettem a talentumodat a földbe. Íme, itt van, ami a tied!’ Az ura azt válaszolta neki: ‘Te gonosz és lusta szolga! Tudtad, hogy aratok, ahol nem vetettem és gyűjtök onnan, ahová nem ültettem. Éppen ezért el kellett volna helyezned a pénzemet a pénzváltóknál, hogy amikor megjövök, kamatostul kapjam vissza a magamét. Vegyétek hát el tőle a talentumot és adjátok annak, akinek tíz talentuma van! Mert mindannak, akinek van, még adnak és bővelkedni fog. Attól pedig, akinek nincs, még azt is elveszik, amije van. A haszontalan szolgát pedig dobjátok ki a külső sötétségre! Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás!’
Pár szó elmélkedés 

Hitvallás
„Hiszek egy Istenben…”
Bűnvalló imádság
„Nézd el, engedd el, bocsásd meg, Isten, vétkeinket, amelyeket szándékosan vagy szándéktalanul, szóval vagy cselekedettel, tudattal vagy öntudatlanul, nappal vagy éjjel, értelemmel vagy gondolattal elkövettünk, bocsásd meg nékünk mint jóságos és emberszerető.”
„Miatyánk, ki a menyekben vagy…”
Tropárionok
Feltámadási tropárion, 2. hang
Midőn leszállottál a halálba, Halhatatlan Élet, megölted a poklot az Istenség villámával; midőn pedig a halottakat a föld mélyéből feltámasztottad, minden Mennyei Hatalmak így kiáltottak: Életet adó Krisztus Istenünk, dicsőség Néked!
Tropárion Szent Partheniosz főpapnak, 4. hang
A hit szabályának és a szelídség mintaképének, a mértékletesség tanítójának mutatott fel Téged a Te nyájad előtt a dolgok igazsága. Azért alázatodban elérted a magasságot, szegénységedben a gazdagságot. Szent Partheniosz főpap atyánk, esedezz Krisztus Istenhez, hogy üdvözítse a mi lelkünket!
Oroszországi újvértanúk tropárionja, 4. hang
Rusz lelki rétjének virágjai, dühöngő üldözések éveiben kihajtott újvértanúk és hitvallók sokasága: főpapok, királyi szenvedéstűrők és pásztorok, szerzetesek és világiak, férfiak, nők és gyermekek, akik béketűrésben Krisztusnak jó gyümölcsöt hoztatok, imádkozzatok Hozzá, kertetek Művelőjéhez, mentse meg az istentelenektől és gonoszoktól népét, szilárdítsa meg Egyházunkat véretekkel és szenvedéseitekkel, lelkünk üdvösségére!
Szent György tropárionja, 4. hang
Mint a foglyoknak szabadítója, és szegényeknek oltalmazója, betegeknek orvosa, királyoknak pártfogója, győzedelmes György nagyvértanú, járj közre Krisztus Istennél, hogy üdvözítse a mi lelkünket!
Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké.
Templomi bemutatás kondákionja, 1. hang
Aki a szűzi méhet születéseddel megszentelted, és Simeon karjait megáldottad, amint kellett, időben megmentettél minket is, Krisztus Isten. Most pedig békítsd meg a hadakozó népeket, és erősítsd meg az igazhitűeket, akiket megszerettél, egyedülvaló Emberszerető.
„Uram irgalmazz” (Tizenkétszer)
(OlvasvaHymnologion I. 311. old.)
„Szentséges Háromság, egylényegű Hatalom, oszthatatlan Királyság, minden javak Kútfeje, légy kegyes hozzám, bűnöshöz, erősítsd meg, tedd értelmessé szívemet, és moss le rólam minden tisztátalanságot. Világosítsd meg elmémet, hogy mindenkor dicsőítselek, dicsérjelek és imádjalak, ezt mondván: Egy a Szent, egy az Úr: Jézus Krisztus, az Atyaisten dicsőségére. Ámin.”
„Legyen áldott az Úr neve, most és mindenkor és mindörökkön örökké.”
„Dicsőség…most és mindenkor…”
  1. zsoltár
„Áldom az Urat minden időben, dicsérete mindig ajkamon van. Az Úrban dicsekedik az én lelkem. Hallják ezt a szelídek és örvendeznek. Dicsőítsétek az Urat énvelem, és magasztaljuk együtt az Ő nevét. Kerestem az Urat és meghallgatott engem, és minden gyötrelmeimtől megszabadított engem. Járuljatok Őhozzá, és megvilágosodtok, és a ti orcátok meg nem szégyenül. Ez a szegény kiáltott, és az Úr meghallgatta őt, és minden gyötrelmeitől megmentette őt. Őrködik az Úrnak angyala azok körül, akik félik Őt, és megszabadítja őket. Ízleljétek és lássátok, hogy jóságos az Úr. Boldog az a férfiú, aki reménykedik Őbenne. Féljétek az Urat, minden Ő szentjei. Mert nincsen nélkülözésük azoknak, akik félik Őt. Gazdagok elszegényednek és éheznek, azok pedig, akik keresik az Urat, semmi jóban nem szűkölködnek. Jertek gyermekeim, hallgassatok reám: az Úr félelmére tanítalak benneteket. Ki az az ember, aki akarja az életet, és jó napokat szeretne látni? Tartóztasd meg nyelvedet a gonoszságtól, és ajkaidat attól, hogy csalárdságot beszéljenek. Kerüld a rosszat, és cselekedjél jót. Keresd a békességet, és kövesd azt. Az Úrnak szemei az igazakon vannak, és az Ő fülei azoknak könyörgésén. Az Úr orcája pedig a gonosztevőkön van, hogy kiirtsa a földről az ő emlékezetüket. Kiáltottak az igazak, és az Úr meghallgatta őket, és minden gyötrelmeiktől megszabadította őket. Közel van az Úr a töredelmes szívűekhez, és megmenti az alázatos lelkűeket. Sokak az igazak gyötrelmei, és valamennyitől megszabadítja őket az Úr. Megőrzi az Úr minden csontjaikat, és egy sem töretik meg azokból. Gonosz a bűnösök halála, és meglakolnak azok, akik gyűlölik az igazat. Megmenti az Úr az Ő szolgáinak lelkét, és senki meg nem lakol, aki Őbenne reménykedik.
Magasztalás (újvértanúknak)
Magasztalunk Titeket, szent újvértanúk, és tiszteljük drága szenvedéseiteket, amelyeket a Krisztusért kiállottatok.

Article written by imrenyi

Vélemény, hozzászólás?

Tovább az eszköztárra