„Hétköznapi szentek”. Film a pszkovi monostor életéről, az 1986. esztendőből, magyar szöveg kíséretében. Írója és rendezője: Tyihon (Sevnukov) főapát, 2006 (jelenleg pszkovi metropolita)

(A film szövege magyarul:)

1. A pszkovi monostor kivételes jelenség az oroszországi ortodox egyházban. Sohasem zárták be. Itt megmaradt a sztarecek folyamatos láncolata. A sztarecek azok a lelki vezetők, akik mindenben Isten parancsai szerint igyekeznek élni, megismerték Isten akaratát, ezért képesek arra, hogy átadják a hívőknek azt, amit a világban nem tudnának megkapni: Isten akaratának a megismerését, életük bonyolult kérdéseinek, válaszútjainak megoldását, és gyógyulást bármilyen lelki, sőt testi betegségből. Ezért járultak hozzájuk hosszú évszázadokon át az ortodox keresztények, és járulnak ma is.

2. Az amatőr film 1986-ban készült, amikor Tyihon főapát atya még novícius volt (és Filmművészeti Akadémiát végzett). Ritka dolog, hogy sikerült elkészíteni, mivel a szerzetesek nem igen kedvelik, ha fényképezik, filmezik őket. Most belépünk a monostorba, és úgy látjuk azt és a sztareceket, ahogy 1986-ban láthattuk.

3. A monostor fő ünnepe: a Nagyboldogasszony. Még a legkeményebb időkben is ezrek és ezrek jöttek ide, hogy megünnepeljék a Szűzanya átköltözését az örök életbe. Középen látjuk Gábor főapátot és (Kresztyankin) János sztarecet, lélekbelátót, csodatévőt. A férfiak, akik a Szűzanya ikonját viszik körmenetben, a monostor körül, messziről jöttek ide. Korábban ezt az ikont az egész kormányzóságban körülhordozták. Csodatévő ikon, igen sok imameghallgatás történt előtte, amelyek föl vannak jegyezve a monostor évkönyveiben. János metropolita, 1986-ban az egyház legidősebb főpapja, különleges jelenség volt az egyházban, szerzetes, aszkéta, sztarec főpapi rangban. Utolsó 30 évében sehová sem utazott, hanem remeteként élt egyházmegyéjében, papjai és egyszerű hívei számára igazi pásztor, lelkiatya maradt.

4. Itt jönnek a liturgikus ruhába öltözött sztarecek. A sztarec, ahogy már említettük, rendkívüli szolgálat az egyház életében. Kivételes ajándékokat kapnak Istentől: lélekbelátást, csodatételt, ezért özönlöttek hozzájuk régen és özönlenek mai is az emberek. János metropolita most a Szűzanyához imádkozik az egész nép nevében. Ő is egy volt a sztarecek közül.

5. Melkizédek atya – szintén kivételes jelenség a monostorban. Róla külön is kellene beszélni. Már a képekről is látszik, milyen lélek van benne: aszkéta, imádságos ember, lelkiatya. Agyvérzés érte – György ikonfestő, novícius az ápolója, kísérője, aki gyönyörű ikonokat fest. Évekig itt feküdt mellette a padlón, és ápolta, segítségére volt mindenben. M. atya világi nevén Mihály, a II. világháborúban is szolgált, majd idejött a monostorba, és a barátok példaképe lett: engedelmes, imádságos, munkaszerető. Asztalos – egyszer, miután a monostor ebédlője számára a nagy ikonállványt elkészítette – meghalt. Valóságosan, ezt a monostori orvos állapította meg. Az orvos a hírre azonnal odajött, és hivatalosan megállapította, hogy beállt a halál. De odajött (Kresztyankin) János sztarec, és azt mondta, a lelke még benne van – imádkozott fölötte, és M. atya életre kelt! Kérte a főapátot, nyírják fel nagyfogadalmasnak. Teljesen megváltozott az élete! A film szerzője megkérdezte, mit látott odaát, és M. atya elbeszélte a látomását:

„Elmondta, hogy akkor hirtelen egy tágas, zöld mező közepén találta magát. Elindult a mezőn, nem tudva, hogy merre megy, amíg egyszer csak egy szakadék keresztezte az útját. A szakadékban, a sártenger és a földkupacok között rengeteg üveges ikonszekrényke, ikontartó állvány és ikonborító hevert szanaszét. Voltak itt ripityára tört asztalok, csorba székek, szekrények. Ahogyan jobban belenézett, elszörnyedve ismerte fel bennük saját kezének munkáit. Rettegve állt meg monostori életének gyümölcsei fölött. Aztán hirtelen olyan érzése támadt, hogy valaki áll mellette. Felnézett, és meglátta Isten Szülőjét, aki szintén szomorúan szemlélte a barát sok éves munkáját, majd így szólt:

– Te szerzetes vagy, és mi a legfontosabbat – bűnbánatot és imádságot vártunk tőled. Te pedig csak ezt hoztad…”

A látomás eltűnt, a halott pedig újra a monostorban találta magát. Imádságos élete igen nagy hatású lett, de mellette minden szerzetesi feladatát teljesítette. Sokan jöttek hozzá lelki segítségért, majd az Úr egy keresztet is adott neki, a bénulásos betegséget.

6. Harangozás… ilyen harangok csak kevés helyen találhatók orosz földön, sajátos, északi dallamvilágot szólaltatnak meg.

Elek – Alekszij atya, német! Réges-régen ide menekült a pszkovi monostorba, szerzetesi feladata azóta is a harangozás. Ebbe a monostorba régi hagyomány szerint számos észt és német érkezett.

7. Kovácsműhely. Az atyák évszázadok óta átadták mesterségüket és tapasztalatukat a fiatalabb barátoknak.

Gergely atya 86 éves és változatlanul dolgozik. Élete utolsó napjáig dolgozott a kovácsműhelyben.

8. Harangtorony, majd az a terület, amely alatt a barlangok vannak. Itt 14 e elhunyt barát van eltemetve. Fa-kápolna, ahová a monostori barátok szívesen eljönnek, ha imádkozni akarnak, és csöndre vágynak a hosszú, közös istentiszteletek és napi szerzetesi feladatok után.

9. Favágás, olyan szerzetesi feladat, amelyet minden barátnak végeznie kell, a maga idejében még a főapát is dolgozott itt.

10. Tehenészet. Ez is egy a szerzetesi feladatok közül, nem a legkönnyebb munka.

11. A pszkovi Barlangmonostor alsó kapui – n. Pimen pátriárkát egyszer megkérdezték: „Szentséges atya, Ön minden főpapi méltóságon át eljutott a pátriárkai székig. Ha újra kezdené, mi szeretne lenni?” Habozás nélkül válaszolt: „Kapus a pszkovi Barlangmonostor alsó kapuinál.”

12. Gábor főapát, aki szigorúságáról volt híres. Általában a pszkovi helynökök, főapátok, szigorú, tekintélyt parancsoló emberek voltak. Olykor őt is túl szigorúnak, sőt keménynek éreztük, de ma nagy hálával emlékezünk rá.

13. Fiatalok, akik minden évben érkeznek a monostorba, hogy azután egész életüket Istennek szolgálatának szenteljék. Szent liturgia, hétköznapi, amelyet minden nap végeznek a monostorban.

14. Feofan sztarec. Kivételes ember. A háborúban felderítő volt, elmondta, hogy a felettese minden parancsát teljesítette, de Isten kegyelméből soha senkit sem ölt meg. Számos kitüntetés birtokosa lett. Amikor a képek készültek, már a halálára készülődött, és eljöttek hozzá a lelki gyermekei, hogy elbúcsúzzanak tőle. Ők sem sokkal fiatalabbak nála. Ilyen az élet a monostorban: a halál fontos, ünnepélyes esemény, de egyáltalán nem tragikus.

15. Virrasztó esti istentisztelet, amelyet Gábor (Gavriil) főapát vezet.

Itt látjuk Damján nagyfogadalmas atyát, aki a gyertyákra vigyáz. Korábban családapa volt, de amikor a gyermekei felnőttek, a monostorba jött. Utána jöttek a gyermekei, megpróbálták lebeszélni, de hajthatatlan maradt. Előfordul, hogy fiatal novíciusok után jönnek a szüleik, megpróbálják lebeszélni őket, általában sikertelenül. Nem értik, fiatal, egészséges, erős fiatalok miért hagynak ott mindent, és jönnek a monostorba. Azért teszik ezt, hogy az élet minden javait elhagyva teljesen Isten szolgálatának szenteljék az életüket. A pszkovi monostorban az istentisztelet mindig különleges volt, azért, mert rajta nagy imádkozók vettek részt. Olyan valóságos, élő kapcsolatuk volt Istennel, hogy ez mindazoknak átadatott, akik a templomban voltak.

16. Látjuk Adrián atyát, aki ördögtől megszállottakat gyógyított.

Szerafim atya német, az egyik legrejtélyesebb szerzetes a monostorban. 60 évet töltött itt, egykor a tartui egyetemen végzett. Egyszer azt mondta, én még gondolatban sem hagytam el soha a monostort. Mindig imádságos, magába mélyed, nem néz se jobbra, se balra.

17. Gyónás a Szent Mihály templomban. A felvétel minősége rossz, de rendkívüli alkalom látni a barátokat, hogyan járulnak gyónáshoz. A bűnbánat, gyónás a monostor lelki életének, minden barát életének a középpontjában van.

18. A barátok hallgatják a közös gyónás imáit, évtizedek óta ugyanazzal a figyelemmel, töredelmes szívvel. Nagyböjti gyónás, nagyböjti énekek.

Szerafim atya most fejezte be gyónását, valahogy észrevette a filmfelvevőt, kinézett az oltár mögül, majd visszahúzódott. János a. is befejezte a gyónását, megköszöni a gyóntatónak. A virrasztó istentisztelet után (Kresztyankin) János atya körbejárja a betegeket, imádkozik, megkeni őket olajjal. János a. kivételes jelenség, sokat lehetne beszélni róla, a „sztarecek sztarecének” nevezték, hosszú éveket töltött börtönökben, száműzetésben, de semmi sem tudta megtörni hitét, örömét az isteni életben, amelyre minden ember elhívást kap. Ennek az életnek a lényegét, értelmét, János atya mindenkinél jobban átérezte, átélte, és mindenkinél jobban át tudta adni annak, akit az Úr hozzá küldött.

19. János atya Melkizédek atya ágyánál, elmaradhatatlan segítőjével, Filaret atyával. Nemcsak megkenik Melkizédek atyát szentelt olajjal, hanem a húsvéti énekeket is eléneklik az ágyánál. Így a monostorban senki sem érzi magát elhagyottnak, elfelejtettnek.

Mennek tovább, mindenkit fölkeresnek, de belépés előtt engedélyt kérnek: „Szent atyáink imái által Urunk Jézus Krisztus Istenünk, irgalmazz nékünk.” Ha belülről elhangzik az „Ámen”, belépnek, ha nem, tovább mennek. János atya nem talál rá más módot, Kornél atya szakállában törli meg szentelt olajos kezét. De ez senkinek sem sértő.

20. János atya most ér oda egy beteghez, de nem kap választ, nem hangzik el az „Ámen”, így nem is megy be. Visszatér a saját cellájába. Kicsit becsaptuk. Úgy tudja, és úgy is van, hogy Gábor főapát áldásával képet készítünk róla. Utána természetesen megmagyaráztuk, hogy ez mozgó kép lesz, videó felvevővel készítettük, amelyet ő még nem is látott. Úgy dönt, úgy szeretné, ha oldalról készítenék róla a képet.

21. Szent liturgia – János atya imádkozik mindazokért a betegekért, akiket meglátogatott és megkent szent olajjal. Gábor főapát által vezetett vasárnapi liturgia – ezek azok a képek, amelyeket a hívők nem igen láthatnak. A Nagy Bemenet kezdődik, a liturgia legfontosabb része. János atya is egy a szolgáló papok közül, a diakónus, aki féltérden veszi át a felajánlásra szánt kenyeret, Makszim szerzetes. A bemenet az oltárba ér, közben a nép a Hiszekegyet énekli. Utána a papok áldozását látjuk az oltárban, közöttük János sztarecet. Tyihon főapát sokáig gondolkodott, meghagyja-e ezeket a titkos képeket az áldozás szent pillanataival, de végül úgy döntött, meghagyja, hogy lássuk, milyen áhítattal részesül János a. a szentségekben.

22. János atya ezután a betegeket áldoztatja a betegek áldoztatásának rendje szerint. Ismét látjuk Melkizédek atyát a cellájában, akit most Zénon atya áldoztat. Mialatt Zénon atya a betegeket áldoztatja, János atya a Szent Mihály templomban tart prédikációt:

„Képes-e örvendezni, lelki örömmel az Úrban az, aki életében még senkit sem örvendeztetett meg? Nem vigasztalt meg sírókat? Egyáltalán nem tett jót, vagy csak igen kevés jót tett élete során? Olyan jótetteket, amelyek előttünk járnak majd, amikor örök hazánkba térünk? Üdvözítőm, taníts meg arra, hogy teljes szívemből meg tudjak bocsájtani mindazoknak, akik valamivel megbántanak. Tudom, nincs jogom arra, hogy irgalmadat kérjem, hogy eléd álljak, amikor ellenséges érzések vannak a lelkemben. Ez az én valóságom, íme, az én sebeim, amelyeket siratnom kell, amelyekre az ember egyáltalán nem fordít figyelmet. És mindez azért, mert nincs bennem szeretet. Uram, segíts, könyörgők, taníts, hogy meg tudjak bocsátani azoknak, akik megbántanak, ahogy Te, én Istenem, a kereszten megbocsájtottál ellenségeidnek! Ez nemcsak egyetlen napra vonatkozik, a Megbocsájtás Vasárnapjára, amely a Nagyböjt kapujában van, és amely azután elmúlik. Ezt az érzést mindig itt kell hordozni a szívemben! Itt van a szívemben Isten, itt van a menny, itt van a szeretet, itt van a béke. Íme, ez az, amivel meg kell töltenem a szívemet, erre kell gondot fordítanom. Ha ezt az érzést mindig a szívünkben hordozzuk, akkor a harag helyett csakis imádság száll fel belőle azokért, akik megbántanak bennünket. Még egyszer ismétlem, úgy, ahogy Krisztus imádkozott azokért, akik megfeszítették.

Segíts bennünket Urunk, hogy senkit se sértsünk meg, és ne is sértődjünk meg. Hogy mi magunk többet tudjunk tűrni, és imádkozni azokért, akik megbántanak minket. Testvéreim, szeressük hát egymást! Szeressük ellenségeinket és azokat, akik nem kívánnak nekünk jót! Ámde hogy ők szeretnek-e bennünket vagy sem, ezzel egyáltalán nem kell foglalkoznunk. Azzal kell foglalkoznunk, hogy mi megszeressük őket.

Nincs ember, akit mindenki szeretne, vagy mindenki gyűlölne. Sokfajta ember él ezen a földön. Lehetetlen, hogy ne legyenek ellenségeink. Vannak látható és vannak nem látható ellenségeink. Lehetetlen, hogy bennünket mindenki szeressen! Ámde az, hogy mi mindenkit szeressünk, nagyon is lehetséges, sőt elengedhetetlen!

Ámen.”

– Isten fizesse meg!

23. Most a hívők áldoztatása következik. Közben Gábor főapátot, Alekszander atyát látjuk és János atyát, aki senkire se nézve az áldozás utáni hálaadó imákat olvassa az oltárban. A ministránsok a sekrestyében proszfórát fogyasztanak forró vízzel.

24. A Panagia átvitele az ebédlőbe. Különleges, megszentelt darabja ez a proszfórának, amelyet Jézusnak tesznek félre a szent liturgián, de az imádságot, amelyet majd az ebédlőben végeznek előtte, a „Szűzanya fölemelésének” nevezik. Az étkezés alatt, amely voltaképpen az istentisztelet folytatása, a szentek életéből vagy az egyházatyák műveiből olvasnak fel. A főapát megrázza a csengőt, ezután kezdődik az olvasás és maga az étkezés. Doszifej atya, áthoszi szerzetes olvas, aki sok más szerzetesi feladata mellett az olvasást is végzi. Nyikandr atya kissé Krisztus bolondja, összekever minden ételt, hogy annak – ahogy mondja – túlzott élvezetét elkerülje. A monostori étel egyszerű, de nagyon ízletes. Mindenki azt állítja, azért, mert imádsággal készül. Látjuk a főapátot, amint maga osztja ki az asztaltársaknak a halat.

25. A közös ebéd alatt György atya a beteg sztarecét látja el. Megindító ezt látni, amikor az öregek gyakran tűnnek manapság fölöslegesnek világunkban. Nátánáel atya, akiről sokat lehetne mesélni, ő volt az, aki többször is megakadályozta a monostor bezárását. Fülöp atya egy kis elemózsiát gyűjt magának, mivel ma éjjel ő lesz az ügyeletes a monostor felső kapuinál. Az apát csenget, vége az ebédnek, kezdődik a „Panagia felemelésének”, széttörésének, majd szétosztásának a szertartása. Filaret atya olvassa az imát, 1986-ban még nagyon fiatal volt, később, 2006-ban már főapáti rangban szolgált a monostorban. Az itt látható kivételes atyák többsége ma már nincs az élők sorában. Ebéd utáni búcsúzás a főapáttól, közben Filaret atya a heti szolgálati beosztást olvassa fel. Szerafim atyát látjuk, minden bizonnyal a legtitokzatosabb szerzetes volt az akkori pszkovi monostorban. Mindennap, az ebéd után a cellájába ment, majd a templomba, és hatalmas csomagokat cipelt, tele ruhákkal, istentiszteleti kegytárgyakkal, valamint gyertyatartókat. Elszegényedett német bárók családjából származott. A tartui egyetem matematika szakát végezte el. Egész életét ebben a barlangban töltötte. Soha nem volt segítője, amikor beteg volt, maga látta el magát. Cellája valódi barlangból kialakított szoba. Imájának megrázó ereje volt. Kevesen ismerték. Nem volt igazi gyóntató, aki sok embert fogadott, de azok, akik tudták, hogy van egy nagy lelki kincs a pszkovi monostorban, egyenesen őhozzá jöttek tanácsért, és kérték imáit.

26. 1986 júliusában történt, hogy éppen mentem valahová, valamilyen szerzetesi feladatot ellátni, amikor Szerafim atya, tőle teljesen szokatlan módon, megállított, és elkezdett nekem beszélni mindazokról a dolgokat, amelyek később mind bekövetkeztek az életemben. Olyan dolgok voltak ezek, amelyekre álmomban sem gondoltam. Ahogy egyre-másra bekövetkeztek, visszaemlékeztem Szerafim atya egykori, számomra teljesen meglepő szavaira.

27. Tél a pszkovi monostorban. Ám el kell mondani, hogy ez a szent hajlék az év bármely szakában gyönyörű.

Alekszander atya, valamilyen munka elvégzése után a monostori „szent dombon”. Makszim atya kijött megnézni, milyen idő van, majd visszament a cellájába.

A monostorban a tehenek, méhek, zöldségeskertek számára igen kis hely maradt. A szovjet időkben nem engedték meg a monostornak, hogy terjeszkedjék, ezért a barátok nagy szeretettel és gonddal művelték a föld minden kis darabját. Mindent termesztettek, amit csak lehetett a zord pszkovi éghajlat mellett.

28. Az ikonfestő műhely. Akkoriban a leghíresebb iskolát Zénon atya, a kiváló ikonfestő teremtette meg. Mindent a legrégebbi hagyományok szerint művelt, nem emlékszem, volt-e nála egyáltalán villany. Segítője György novícius, ugyanaz, aki szabad idejében a beteg Melkizédek atyát ápolja. Ő is kiváló ikonfestő. Meggyújtja a mécseseket, gyertyákat, hogy legkedvesebb szerzetesi feladatához, az ikonfestéshez fogjon. Éppen a Szűzanya ikonját festi. Mindig nagy áhítattal jöttünk ebbe a műhelybe, mert itt valami olyan dolgot műveltek, amelyre mi egyszerű halandók gondolni sem mertünk. Örültünk, ha valamit segíthettünk a színek kirakásában, vagy a fatáblák előkészítésében. Azt is jó volt látni, hogyan festi Zénon atya és segítője kivételes ikonjait. Az ikonfestés után, estefelé teázás következik, mély, nem sietős beszélgetés ikonfestésről, lelki dolgokról, amely nem hasonlít a világban hallható társalgásokra.

Íme, ilyen volt a pszkovi monostor 1986-ban. Azok számára, akik csak egyszer is megfordultak itt életükben, ez a szent hajlék igen drága lett.

29. Különböző elképzelések vannak a monostorokról. Vannak, aki úgy gondolják, ezek valamiféle sötét, unalmas, élettelen helyek. Ám én sehol nem találtam annyi szeretet, jóságot, mint éppen itt, és lehet, hogy soha nem is találok. Adja Isten, hogy minden ember találkozzon életútja során egy olyan igaz szerzetessel, amilyen János, Szerafim, Nátánáel vagy Melkizédek atya volt, olyan emberrel, akik puszta létével képes megnyitni előtte életének fő útját: útját Istenhez.

                                                                                                                                                   (Ford. I. T.)