(A délelőtti istentisztelet a templomban a szent liturgiát ábrázolja ki imáival és énekeivel, ha valamiért nem tudunk teljes szent liturgiát tartani.)

(Kezdés, ha a hívők végzik:)

„Szent Atyáink imái által, Urunk Jézus Krisztus, Istenünk, irgalmazz nékünk.”

Jertek, hódoljunk Istennek, a mi Királyunknak.

Jertek, hódoljunk és boruljunk le Krisztus Isten, a mi Királyunk előtt.

Jertek, hódoljunk és boruljunk le maga Krisztus, a mi Királyunk és Istenünk előtt.

Elöljáró -103.- zsoltár

Áldjad én lelkem az Urat! Én Uram Istenem, felmagasztaltattál na­gyon. Ékességbe és fenségbe öltöztél, aki felöltötted a világosságot, mint köntöst. Aki kifeszítette az eget, mint sátorponyvát, és befedte a vizekben az Ő hajlékát. Aki a fellegeket zsámolyául tette, És jár a szeleknek szár­nyán. Aki az Ő angyalait szellemekké teszi, és az Ő szolgáit a tűz lángjává. Aki a földet biztonságra alapozta; nem rendül az meg mindörökké. A mélység mint köntös az Ő öltözete; a hegyek fölött is vizek állanak. Ha­ragod elől menekülnek, mennydörgésed hangjától megriadnak. Hegyek emelkednek, és völgyek szállnak alá a helyre, amelyet megalapoztál ne­kik. Határt vontál meg, amelyet át nem hágnak, és nem térnek vissza, hogy elborítsák a földet. Aki kibocsátja a forrásokat a medrekbe; a hegyek között haladnak el a vizek. Megitatják a mezők minden állatait, a vadsza­marak is eloltják szomjúságukat. Melléjük telepednek az ég madarai; a sziklák közül hangot adnak. Aki megöntözi a hegyeket az Ő hajlékából; a Te munkáidnak gyümölcséből megelégíttetik a föld. Aki füvet sarjaszt az állatoknak, és növényeket az emberek szolgálatára, hogy kenyeret termeljenek a földből, és bort, mely megvidámítja az embernek szívét, hogy orcája ragyogjon az olajtól, és a kenyér erősítse az embernek szívét. Megelégíttetnek a völgy fái, a Libanon cédrusai, amelyeket elültettél. Mada­rak fészkelnek ott, a gémek hajléka uralkodik közöttük. A magas hegyek a szarvasoknak, a szikla pedig a nyulaknak menedéke. Teremtett holdat időszakok jelzésére; a nap megismerte a maga lenyugvását. Sötétséget szerzett és éjszaka lett; és járnak abban az erdőnek minden vadjai; oroszlánkölykök, melyek ragadozásra vágynak és Istentől várják eledelüket. Felkelt a nap és összegyűlnek, és hajlékaikban elnyújtóznak. Kimegy az ember az ő dolgára és az ő munkájára napestig. Mily nagyok a Te műveid, Uram! Mindeneket bölcsességben teremtettél; megtelt a f öld a Te alkotá­saiddal. Ez a tenger nagy és terjedelmes; abban csúszómászók vannak, melyeknek nincsen száma, apró állatok nagyokkal együtt. Hajók járnak ott; sárkány, melyet arra teremtettél, hogy játszadozzék benne. Mindenek Tereád várnak, hogy megadd eledelüket alkalmas időben; amikor meg­adod nekik, ők összegyűlnek. Amikor megnyitod kezedet, a mindenség megtelik jósággal; amikor elfordítod orcádat, megrendülnek. Elveszed lelküket, és kimúlnak, és visszatérnek a porba. Kibocsátod a Te Lelkedet, és megújulnak, és újjá teszed a föld színét. Legyen az Úrnak dicsősége mindörökké; örvendezzék az Űr az Ő műveiben. Aki letekint a földre és megremegteti azt; aki megérinti a hegyeket és füstölögnek azok. Éneke­lek az Úrnak életemben, zengedezek az én Istenemhez, amíg csak vagyok. Kedves legyen Őelőtte az én beszédem, én pedig örvendezem az Úrban. Vesszenek el a földről a bűnösök és a törvényszegők, hogy ne legyenek többé. Áldjad én lelkem az Urat.

A nap megismerte a maga lenyugvását. Sötétséget szerzett és éj­szaka lett. Mily nagyok a Te műveid, Uram! Mindeneket bölcsességben te­remtettél.

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és minden­kor és mindörökkön örökké. Ámin.

Alliluja, Alliluja, Alliluja! Dicsőség Néked, Isten. (Háromszor)

140. zsoltár, 1-4

Uram, Tehozzád kiáltottam, hallgass meg engem; figyelj föl könyörgésem hangjára, midőn Tehozzád kiáltok. Igazodjék fel az én imádságom, mint tömjénfüst, a Te színed elé; kezeimnek fölemelése esti áldozat legyen. Tégy, Uram, őrizetet az én számra, és zárat ajkaim köré. Ne hajtsd az én szívemet a gonoszság beszédeire, nehogy bűnben tegyek elhatározásokat.

Esti, bemeneti ének   

Derűs Világossága a halhatatlan, mennyei, szent, boldog Atya szent dicsőségének, Jézus Krisztus! Eljővén napáldozatkor, látván az esteli fényt, magasztaljuk az Atya, Fiú és Szent Lélek Istent. Minden időben méltó boldog hangon magasztalni Téged, Istennek Fia, aki az életet adtad, miért Is a világ dicsőít Téged.

1. Ószövetségi olvasmány

(Kivonulás Könyve 19,10-19):

Mondotta az Úr Mózesnek: »Menj el a néphez, és tartass velük megszentelődést ma és holnap! Mossák ki ruháikat, 11hogy készen legyenek a harmadik napra, mert a harmadik napon leszáll az Úr az egész nép előtt a Sínai hegyére! 12Vonj továbbá körös-körül határt a nép számára, és mondd nekik: Vigyázzatok, fel ne menjetek a hegyre, még a széléhez se érjetek! Minden, ami a hegyhez ér, halállal lakoljon – 13kéz azonban ne érintse, hanem kövekkel verjék agyon, vagy nyíllal lőjék le – akár jószág, akár ember, ne maradjon életben! Ha majd megharsan a kürt, akkor jöjjenek a hegyre!« 14Lement erre Mózes a hegyről a néphez, és elrendelte, hogy szentelődjék meg. Miután kimosták ruháikat, 15azt mondta nekik: »Legyetek készen a harmadik napra, és feleségeitekhez ne közelítsetek!«
16Amikor aztán eljött a harmadik nap, és felvirradt a reggel, íme, mennydörögni és villámlani kezdett. Egészen sűrű felhő borult a hegyre, és egyre erősödő harsonazengés zúgott, úgyhogy megrémült a nép, amely a táborban volt. 17Erre Mózes kivezette őket a táborhelyről Isten elé, s ők odaálltak a hegy tövébe. 18Füstölgött az egész Sínai hegy – mert az Úr tűzben szállt le rá –, úgy szállt belőle a füst felfelé, mint az olvasztókemencéből, igazán félelmetes volt az egész hegy. 19A harsonazengés pedig csak növekedett és egyre erősebben szólt: Mózes beszélt és Isten válaszolt neki.

2. Ószövetségi olvasmány

(Jób Könyve 38,1-21;42,1-5):

38

És felelt az Úr Jóbnak a fergetegből, és ezt mondta:

2»Kicsoda az, aki elhomályosítja a gondviselést
belátás nélküli beszédével?

3Övezd fel derekadat, mint férfihez illik,
én kérdezlek, te meg felelj nekem!

4Hol voltál, amikor a föld alapjait megvetettem?
Jelentsd meg nekem, ha tudsz okosat!

5Ki határozta meg méreteit? Hisz tudod!
Ki vont azon mérőzsinórt?

6Mibe bocsátották alapzatát,
és ki tette le a sarkkövét,

7miközben együttesen dicsértek engem a hajnali csillagok,
és ujjongtak az Isten fiai mindnyájan?

8Ki zárta el a tengert kapukkal,
mikor kitört, s az anyaméhből előjött,

9amikor felhővel ruháztam,
ködből pólyát adtam neki

10és körülvettem határaimmal,
zárt és kapukat adtam neki,

11és mondtam: Idáig jössz és nem mégy tovább!
Itt törjék meg hullámaid gőgje!

12Vajon kirendelted-e már a reggelt, amióta megvagy,
és kijelölted-e a hajnalpír helyét,

13hogy megragadja a földnek széleit
és lerázza róla a gonoszokat?

14Hogy olyanná legyen az, mint a pecsétagyag,
és színeket öltsön, miként a ruha,

15hogy elvegyék a gonoszoktól a világosságukat,
és megtörjék a felemelt kart?

16Eljutottál-e a tenger mélységeibe?
Jártál-e az óceán fenekén?

17Kitárultak-e előtted a halál kapui,
és láttad-e a halálárnyék portáit?

18Szemlélted-e a földet széltében?
Jelentsd meg nekem mindezt, ha tudod!

19Melyik út visz a világosság lakóhelyéhez,
és hol van a sötétség helye,

20hogy mindegyiket határába elvezesd,
és tudd az ösvényt házához!?

21Te ezt tudod, hisz akkor születtél,
és napjaid száma igen nagy!

42

1És felelt Jób az Úrnak, és mondta:

2»Tudom, hogy mindent megtehetsz,
és hogy egy gondolat sincs rejtve előtted.

3Ki az, aki a gondviselést elhomályosítja értelem nélkül?
Valóban balgán beszéltem
olyanról, ami tudásomat messze meghaladja!

4Hallgass meg csak, hadd beszéljek,
én kérdezlek, te meg felelj nekem!

5Eddig szóbeszédből hallottam felőled,
most pedig saját szememmel látlak!

3. Ószövetségi olvasmány

(Ézsaiás 50,4-11):

50

⁴Az Úristen megadta nekem a tanítványok nyelvét,
hogy támogatni tudjam szóval a fáradtat.
Fölébreszti reggel,
reggel fölébreszti fülemet,
hogy hallgassam, mint a tanítványok.

⁵Az Úristen megnyitotta fülemet,
én pedig nem ellenkeztem, nem hátráltam meg.

⁶Hátamat odatartottam az ütlegelőknek,
és orcámat a tépdesőknek;
arcomat nem rejtettem el
a gyalázás és köpdösés elől.

⁷De az Úristen megsegít engem,
ezért nem ér gyalázat;
ezért tettem arcomat olyanná, mint a kovakő,
és tudom, hogy nem szégyenülök meg.

⁸Közel van, aki igazságot szolgáltat nekem.
Ki szállhat perbe velem? Álljunk ki együtt!
Ki az ellenfelem? Lépjen ide hozzám!

⁹Íme, az Úristen megsegít engem,
ki mondhat bűnösnek?
Íme, mindnyájan szétfoszlanak, mint a ruha,
moly emészti meg őket.

¹⁰Ki féli közületek az Urat,
és hallgat szolgája hangjára?
Aki sötétségben jár,
és nincs világossága,
bízzék az Úr nevében,
és támaszkodjék Istenére!

¹¹Íme, ti mindnyájan, akik tüzet gyújtotok,
akik gyújtónyilakkal szerelitek fel magatokat,
jussatok tüzetek lángjába,
és a gyújtónyilak közé, melyeket meggyújtottatok!
Az én kezem által történt ez veletek;
kínban fogtok feküdni.

Apostoli olvasmány

Felolvasás Pál apostolnak a Korinthusiakhoz írt első leveléből leveléből (11,23-32):

23Mert az Úrtól kaptam, amit átadtam nektek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárulták, fogta a kenyeret, 24hálát adott, megtörte, és így szólt: »Ez az én testem, amely értetek van. Ezt tegyétek az én emlékezetemre!« 25A vacsora után ugyanígy fogta a kelyhet is, és így szólt: »Ez a kehely az új szövetségaz én véremben. Tegyétek ezt, ahányszor csak isszátok, az én emlékezetemre!« 26Mert amikor ezt a kenyeret eszitek, és ezt a kelyhet isszátok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön. 27Aki tehát méltatlanul eszi a kenyeret, vagy issza az Úr kelyhét, vétkezik az Úr teste és vére ellen. 28Vizsgálja meg tehát az ember önmagát, és úgy egyék e kenyérből és igyék a kehelyből, 29mert aki úgy eszik és iszik, hogy nem különbözteti meg a testet, saját ítéletét eszi és issza. 30Ezért van köztetek sok beteg és gyengélkedő, és sokan meghaltak. 31Ha ellenben megítélnénk önmagunkat, nem esnénk ítélet alá. 32Amikor pedig ítélet alá esünk, az Úr fenyít meg minket, hogy ne kárhozzunk el ezzel a világgal.

Evangéliumi olvasmány

Felolvasás Máté Szent Evangéliumából (Mt 26,1-27,2):

(A főtanács határozata)

1Történt, hogy amikor Jézus befejezte ezeket a beszédeket, így szólt tanítványaihoz:

2»Tudjátok, hogy két nap múlva húsvét lesz, és az Emberfiát átadják, hogy megfeszítsék.«
3Akkor a főpapok és a nép vénei összegyűltek a főpap palotájában, akit Kaifásnak hívtak. 4Megtanácskozták, hogy Jézust csellel elfogják és megölik. 5De azt mondták: »Ne az ünnepen, nehogy zavargás támadjon a nép között!«

(A betániai megkenés)

6Amikor Jézus Betániában volt a leprás Simon házában, 7odament hozzá egy asszony. Alabástrom edényben igen drága kenet volt nála, és kiöntötte azt Jézus fejére, miközben ő az asztalnál ült. 8Ennek láttán a tanítványok így méltatlankodtak: »Mire jó ez a pazarlás? 9Hisz sokért el lehetett volna ezt adni és odaadni a szegényeknek.« 10Jézus észrevette ezt és azt mondta nekik: »Miért bántjátok ezt az asszonyt? Hiszen jót tett velem. 11Szegények ugyanis mindig lesznek veletek, de én nem leszek mindig veletek. 12Amikor ő kiöntötte ezt a kenetet a testemre, a temetésemre tette. 13Bizony, mondom nektek: az egész világon, ahol csak hirdetni fogják ezt az evangéliumot, az ő emlékezetére elbeszélik majd azt is, amit tett.«

(Júdás árulása)

14Ekkor egy a tizenkettő közül, akit karióti Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz 15és azt mondta nekik: »Mit adtok nekem, ha átadom őt nektek?« Azok megígértek neki harminc ezüstöt. 16Attól fogva kereste a kedvező alkalmat, hogy elárulja őt.

(A húsvéti vacsora előkészítése)

17A kovásztalan kenyerek első napján odamentek a tanítványok Jézushoz, és azt mondták: »Hol akarod, hogy elkészítsük neked a húsvéti vacsorát?« 18Ő azt felelte: »Menjetek el a városba ehhez és ehhez, és mondjátok meg neki: ‘A Mester üzeni: Az időm közel van, tanítványaimmal együtt nálad fogom megtartani a pászkát.’« 19A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, és elkészítették a húsvéti vacsorát.

(A húsvéti vacsora)

20Amikor beesteledett, asztalhoz ült a tizenkettővel. 21Miközben ettek, így szólt: »Bizony, mondom nektek: egy közületek elárul engem.« 22Erre nagyon elszomorodtak és egyenként elkezdték kérdezgetni: »Csak nem én vagyok az, Uram?« 23Ő így válaszolt: »Aki velem együtt mártja kezét a tálba, az árul el engem. 24Az Emberfia ugyan elmegy, amint meg van írva róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja. Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik.« 25Ekkor megszólalt Júdás, aki elárulta őt: »Csak nem én vagyok az, Rabbi?« Ő azt felelte neki: »Te mondtad.«
26Miközben ettek, Jézus fogta a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odaadta tanítványainak e szavakkal: »Vegyétek és egyétek, ez az én testem.« 27Aztán fogta a kelyhet, hálát adott és odaadta nekik ezekkel a szavakkal: »Igyatok ebből mindnyájan, 28mert ez az én vérem, az új szövetségé, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára. 29Mondom nektek: mostantól nem iszom a szőlőnek ebből a terméséből addig a napig, amíg az újat nem iszom veletek Atyám országában.«

(Jézus kimegy az Olajfák hegyére)

30Miután elénekelték a himnuszt, kimentek az Olajfák hegyére. 31Akkor Jézus azt mondta nekik: »Ezen az éjszakán ti mindnyájan megbotránkoztok bennem, mert írva van: ‘Megverem a pásztort, és szétszélednek a nyáj juhai’. 32De miután feltámadtam, előttetek megyek Galileába.« 33Erre Péter megszólalt és azt mondta neki: »Ha mindenki megbotránkozik is benned, én soha meg nem botránkozom.« 34Jézus azt felelte neki: »Bizony, mondom neked: ezen az éjszakán, mielőtt a kakas megszólal, háromszor is megtagadsz engem.« 35Péter erre így fogadkozott: »Még ha meg is kell veled együtt halnom, akkor sem tagadlak meg téged.« Hasonlóan beszéltek a tanítványok mindnyájan.

(Jézus imája a Getszemáni kertben)

36Akkor Jézus elment velük egy majorba, amelyet Getszemáninak hívnak, és azt mondta a tanítványoknak: »Üljetek le itt, amíg én elmegyek oda és imádkozom.« 37Maga mellé vette Pétert és Zebedeus két fiát, s elkezdett remegni és gyötrődni. 38Akkor azt mondta nekik: »Szomorú az én lelkem mindhalálig. Maradjatok itt, és virrasszatok velem.« 39Egy kissé előbbre ment, arcra borult és így imádkozott: »Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem ez a kehely. De ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te.« 40Ezután odament a tanítványokhoz, és alva találta őket. Azt mondta Péternek: »Így hát nem tudtatok egy órát sem virrasztani velem? 41Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! A lélek ugyan kész, de a test erőtlen.« 42Aztán újra elment másodszor is, és így imádkozott: »Atyám, ha nem lehet, hogy elmúljon ez anélkül, hogy kiigyam, legyen meg a te akaratod.« 43Megint visszatért, és újra alva találta őket, mert a szemük elnehezedett. 44Erre otthagyta őket, ismét elment és harmadszor is imádkozott újra, ugyanazokkal a szavakkal. 45Aztán odament a tanítványokhoz és azt mondta nekik: »Aludjatok már és nyugodjatok! Íme, elközelgett az óra, és az Emberfiát a bűnösök kezébe adják. 46Keljetek föl, menjünk! Íme, közel van már, aki elárul engem.«

(Jézust elfogják)

47Még beszélt, amikor íme, Júdás, a tizenkettő közül az egyik megérkezett, és vele nagy tömeg kardokkal és dorongokkal a főpapoktól és a nép véneitől. 48Aki elárulta őt, jelt adott nekik: »Akit megcsókolok, ő az, fogjátok el!« 49Mindjárt odalépett Jézushoz és azt mondta: »Üdvözlégy, Mester!« És megcsókolta. 50Jézus így szólt hozzá: »Barátom, ezért jöttél!« Akkor odamentek, kezet emeltek Jézusra és megragadták őt. 51És íme, az egyik azok közül, akik Jézussal voltak, kinyújtotta a kezét, kihúzta a kardját, rásújtott a főpap szolgájára, és levágta a fülét.
52Jézus erre azt mondta neki: »Tedd vissza a kardodat a helyére. Mert mindaz, aki kardot ragad, kard által vész el. 53Vagy azt hiszed, nem kérhetném Atyámat, hogy

azonnal küldjön nekem több, mint tíz légió angyalt? 54De akkor hogyan teljesednének be az Írások, hogy ennek így kell történnie?« 55Abban az órában Jézus azt mondta a tömegeknek: »Mint valami rabló ellen, úgy jöttetek ki kardokkal és botokkal, hogy elfogjatok engem. Mindennap a templomban ültem és tanítottam, és nem fogtatok el.« 56Mindez azért történt, hogy beteljesedjenek a próféták írásai. Akkor a tanítványok mindnyájan otthagyták őt és elfutottak.

(Jézus a főtanács előtt)

57Azok pedig megragadták Jézust és elvitték Kaifáshoz, a főpaphoz, ahol az írástudók és vének összegyűltek. 58Péter pedig messziről követte őt a főpap palotájáig. Bement oda és leült a szolgákkal, hogy lássa a dolog végét.
59A főpapok pedig, és az egész főtanács hamis tanúvallomást kerestek Jézus ellen, hogy halálra adják, 60de nem találtak, noha sok hamis tanú jelentkezett. Végül előállt kettő 61és így szólt: »Ez azt mondta: Le tudom bontani az Isten templomát, és három nap alatt fölépítem.« 62Ekkor a főpap fölkelt és azt mondta neki: »Semmit sem felelsz? Mi az, amit ezek tanúsítanak ellened?« 63De Jézus csak hallgatott. A főpap erre így szólt hozzá: »Megesketlek téged az élő Istenre: mondd meg nekünk, te vagy-e a Krisztus, az Isten Fia?« 64Jézus azt felelte neki: »Te mondtad. De mondom nektek: most már látni fogjátok az Emberfiát a Hatalmasnak jobbján ülni, és eljönni az ég felhőin«. 65Ekkor a főpap megszaggatta ruháit és így szólt: »Káromkodott! Mi szükségünk van még tanúkra? Íme, most hallottátok a káromkodást. 66Mit gondoltok?« Azok ezt felelték: »Méltó a halálra!« 67Azután az arcába köptek, ököllel verték, mások pedig pofon ütötték 68és azt mondták: »Prófétálj nekünk, Krisztus, ki az, aki megütött téged?«

(Péter tagadása)

69Péter pedig kint ült az udvaron. Odament hozzá egy szolgálólány és így szólt: »Te is a galileai Jézussal voltál!« 70Ő azonban mindenki előtt letagadta ezt: »Nem tudom, mit beszélsz.« 71Amikor kiment a kapuba, meglátta őt egy másik, és így szólt az ott lévőkhöz: »Ez is a Názáreti Jézussal volt!« 72Ő ismét esküvel tagadta: »Nem ismerem azt az embert!« 73Kis idő múltán odamentek az ott állók és azt mondták Péternek: »Biztosan te is közülük vagy, hiszen a kiejtésed is elárul téged.« 74Erre ő elkezdett átkozódni és esküdözni: »Nem ismerem azt az embert.« Akkor mindjárt megszólalt a kakas. 75Péternek pedig eszébe jutott Jézus szava, aki megmondta: »Mielőtt a kakas szól, háromszor tagadsz meg engem.« Kiment onnan és keserves sírásra fakadt.

(Jézust átadják Pilátusnak)

27 1Amikor megvirradt, a főpapok mindnyájan, és a nép vénei, döntést hoztak Jézus ellen, hogy halálra adják őt. 2Megkötözték, elvezették és átadták Pilátus helytartónak.

(Pár vigasztaló szó):

Hitvallás

„Hiszek egy Istenben…”

Bűnvalló imádság

„Nézd el, engedd el, bocsásd meg, Isten, vétkeinket, amelyeket szándékosan vagy szándéktalanul, szóval vagy cselekedettel, tudattal vagy öntudatlanul, nappal vagy éjjel, értelemmel vagy gondolattal elkövettünk, bocsásd meg nékünk mint jóságos és emberszerető.”

„Miatyánk, ki a menyekben vagy…”

Kerub-ének helyett, 6. hang:

A Te Titkos Vacsorádnak részesévé fogadj ma engem, Istennek Fia, mert nem mondom el ellenségeidnek a titkot, sem csókot nem adok Néked, mint Júdás, hanem, mint ama lator vallom Tenéked: Emlékezz meg rólam, Uram, a Te Országodban.

„Benned örvendezik” helyett – Megalinárion:

Az Úr vendégszeretetét és a halhatatlan Vacsorát, jertek, hívők, élvezzük, a ház felső termében, emelkedett elmével, felsőbbrendű igét az Igétől tanulva, kit is magasztalunk.

„Uram irgalmazz” (Tizenkétszer)

(Olvasva, Hymnologion I. 311. o. szerint:)

„Szentséges Háromság, egylényegű Hatalom, oszthatatlan Királyság, minden javak Kútfeje, légy kegyes hozzám, bűnöshöz, erősítsd meg, tedd értelmessé szívemet, és moss le rólam minden tisztátalanságot. Világosítsd meg elmémet, hogy mindenkor dicsőítselek, dicsérjelek és imádjalak, ezt mondván: Egy a Szent, egy az Úr: Jézus Krisztus, az Atyaisten dicsőségére. Ámin.”

„Legyen áldott az Úr neve, most és mindenkor és mindörökkön örökké.”

„Dicsőség…most és mindenkor…”

33. zsoltár

„Áldom az Urat minden időben, dicsérete mindig ajkamon van. Az Úrban dicsekedik az én lelkem. Hallják ezt a szelídek és örvendeznek. Dicsőítsétek az Urat énvelem, és magasztaljuk együtt az Ő nevét. Kerestem az Urat és meghallgatott engem, és minden gyötrelmeimtől megszabadított engem. Járuljatok Őhozzá, és megvilágosodtok, és a ti orcátok meg nem szégyenül. Ez a szegény kiáltott, és az Úr meghallgatta őt, és minden gyötrelmeitől megmentette őt. Őrködik az Úrnak angyala azok körül, akik félik Őt, és megszabadítja őket. Ízleljétek és lássátok, hogy jóságos az Úr. Boldog az a férfiú, aki reménykedik Őbenne. Féljétek az Urat, minden Ő szentjei. Mert nincsen nélkülözésük azoknak, akik félik Őt. Gazdagok elszegényednek és éheznek, azok pedig, akik keresik az Urat, semmi jóban nem szűkölködnek. Jertek gyermekeim, hallgassatok reám: az Úr félelmére tanítalak benneteket. Ki az az ember, aki akarja az életet, és jó napokat szeretne látni? Tartóztasd meg nyelvedet a gonoszságtól, és ajkaidat attól, hogy csalárdságot beszéljenek. Kerüld a rosszat, és cselekedjél jót. Keresd a békességet, és kövesd azt. Az Úrnak szemei az igazakon vannak, és az Ő fülei azoknak könyörgésén. Az Úr orcája pedig a gonosztevőkön van, hogy kiirtsa a földről az ő emlékezetüket. Kiáltottak az igazak, és az Úr meghallgatta őket, és minden gyötrelmeiktől megszabadította őket. Közel van az Úr a töredelmes szívűekhez, és megmenti az alázatos lelkűeket. Sokak az igazak gyötrelmei, és valamennyitől megszabadítja őket az Úr. Megőrzi az Úr minden csontjaikat, és egy sem töretik meg azokból. Gonosz a bűnösök halála, és meglakolnak azok, akik gyűlölik az igazat. Megmenti az Úr az Ő szolgáinak lelkét, és senki meg nem lakol, aki Őbenne reménykedik.”

(Ha a hívők fejezik be a közös szolgálatot:)

„Szent Atyáink imái által, Urunk Jézus Krisztus, Istenünk, irgalmazz nékünk.”