Tekintsék meg a „Pszkovi Barlangkolostor” c. filmet, amelyet Tyihon Sevkunov novícius – ma pszkovi metropolita – 1986-ban készített, és a 2011-ben kiadott „Hétköznapi szentek és más elbeszélések” („Nyeszvjatije szvjatije i drugije rasszkazi”) c. könyv mellékleteként cd lemezen is megjelent. Ma már interneten is megtekinthető.
Tyihon Sevkunov 1986-os dokumentumfilmjében kivételes jeleneteknek lehetünk tanúi a Pszkovi Barlangmonostorban. Megismerhetjük a szerzetesi közösség akkori életét, láthatunk és hallhatunk néhány szentéletű sztarecet, köztük Joann (Kresztyankin) atyát, és megérthetjük, miért nem tudták bezárni ezt a szent hajlékot még a 20. század legkeményebb éveiben sem.
A filmet elsősorban azok figyelmébe ajánljuk, akik magyar szöveg kíséretében szeretnék megtekinteni. A fordítás az eredeti orosz szöveget követi, „házi” szinkron változatban. Fogadják szeretettel!
(Ahhoz, hogy a filmet meg tudjuk nézni, először a jobb sarokban lévő “Megosztásra”, majd a középen lévő nyílra, utána a megjelenő kódra kell kattintani. Ezt követően a program kéri a “Bejelentkezést”, azaz, meg kell adni egy gmail-címet, majd a jelszavát, és a film elindul!)