(Olvasandó: Lukács 19,1-10)
Áldott emlékű lelkiatyánk fiatalkorunkban így emlegette a Nagyböjtöt: „Lelki tavaszunk!” És amikor beköszöntött, „áldott Nagyböjtöt” kívánt.
Jézus és Zákeus
Zákeus vasárnapja ebben az évben februárra esett. Mind a lélek, mind a természet tavaszára hangol már bennünket. Nem kevesen vagyunk, akik magunkra ismerünk a kis termetű jerikói fő vámszedő történetében. A bűnbánat valójában akkor kezdődik, amikor az ember szívében megszületik a vágy valami igazán szép, nemes és tiszta dolog után. Aminek a tartalmát eleinte nem is tudja magának megmagyarázni, ám erősen vágyódik utána. Később érti csak meg, hogy ez a vágy nem más, mint Isten szótlan hívó szava. Tiszta és állhatatos hívás csak Istentől jöhet.
Ezzel kezdődik tehát Zákeus emberi története: „szerette volna Jézust látni”, „kereste”, „vágyott” a kedvező alkalomra. Valaki azt gondolhatná, puszta kíváncsiságból akarta Jézust látni… Bizony, vannak, akik csak „kíváncsiskodnak” Jézus után, csupán az emberi vagy az egyházi kultúra szintjén akarják megismerni. Ám a történet második felében látjuk meg a valódi Zákeust: puszta kíváncsiságból az ember nem osztja szét egész vagyonát…
Ha már a vágyakról beszélünk, tisztában kell lennünk azzal, hogy vannak jó vágyaink, amelyeknek a gyümölcsük is jó, és vannak nem jó vágyaink, amelyek kezdetben jóknak tűnnek, ám végül keserű a gyümölcsük. Ezért megesik, hogy csak utólag tudjuk megítélni, a gyümölcsökről, hogy vágyaink jók vagy rosszak voltak-e. És csak utólag tudjuk levonni a tanulságokat.
Ámde most a jó, tiszta és mélyről jövő vágyról szóljunk, amely üdvös változást képes hozni az ember életében. Mert Zákeus vágya ilyen volt. A Jézus „látása” utáni vágy a legtisztább, legerősebb vágy az emberben.
Zákeus tehát „előrefutott”, hogy felmásszon egy vadfügefára. A vágy puszta vágy marad, ha az ember nem cselekszik határozottan, halogatás nélkül. A legjobb vágy is beteljesületlen marad, ha az ember nem képes a szégyenét leküzdeni. Mert képzeljük csak el, egy vagyonos, bár sokak által nem szeretett jerikói polgár felmászik a tömegek szemeláttára egy lombos fára! Ha egy gyerek felmászik, nincs benne semmi, hiszen gyerek, de ha mondjuk mi, esetleg már őszülő fejjel tesszük ezt, ráadásul valakik már vagyunk egy városban, bizony szégyellnivaló tett. Lehet, hogy sokan megmosolyognak. A rossz értelemben vett szégyen azonban sok jót meghiúsít az ember életében.
Például így: „Szeretnék templomba menni, de régen voltam, mit szólnak majd, ha ennyi idő után meglátnak, ezért inkább nem megyek…” És nem is megy.
Vagy pedig így: „Haragban vagyok valakivel, ezért szégyellek, félek elmenni…” És nem megy el.
Még egy példa: „Mindenki tudja, milyen vétket követtem el, ezek után hogyan menjek oda?” Ezért nem megy oda.
De hát nem emiatt rendelték Atyáink a Nagyböjt kezdete előtti vasárnapra a „megbocsátást”? Hogy mindent kölcsönösen elengedve, gátlásosságunkat és szégyeneinket leküzdve, Tiszta Hétfőn lélekben tisztán kezdhessük el a Nagyböjtöt, és visszatérhessünk a bűnbeesés előtti Paradicsomba? Ahol az ember még mindenben hallgatott Istenre, és szeretetben élt a másikkal, zúgolódások és vádaskodások nélkül. Ha Zákeus nem küzdi le szégyenét, a vágy csak vágy marad, és soha nem találkozik Jézussal.
Jézus pedig, amint megpillantotta, a nevén szólította: „Zákeus”! Mint egykor Pétert: „Te Simon vagy, János fia. Kéfás lesz a neved…” (Jn 1,42). Zákeus nem csalódott keresése tárgyában, szíven ütötte a dolog, hogy ismeretlenül a nevén szólították. Az pedig végleg megindította, hogy éppen őhozzá akar bemenni szállásra. A szíve már rabul lett ejtve. Ha igaz és erős a vágy Isten után és az élet megváltoztatása után, Isten nem hagyja válasz nélkül! Hogyan hagyta ezt ránk a próféta?
„Keressetek engem, és megtaláltok, ha teljes szívetekkel fordultok hozzám!” (Jer 29,13)
Az erősítés a legjobb pillanatban jött: „Zákeus, jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom.” Figyeljük meg csak magunkat: a kísértés mindig ott ólálkodik jó tetteink körül, hogy elhalasszuk, vagy ne is hajtsuk végre. Hamar le kell tehát győzni a habozást, a halogatás, a kísértést. Zákeus megértette a buzdítást, „hamar” le is jött, és „örömmel befogadta” Jézust a házába. Íme, itt a bizonyíték, hogy nem puszta kíváncsiság volt benne Jézus iránt! Nem is valamilyen „teológiai” kíváncsiság, mint a gazdag ifjúban, aki az örök élet elnyerésének a feltételeiről kérdezte őt, ám a feltételek hallatán szomorúan távozott…
Ámde nézzünk egy pillanatra a tömegre! Mi is történt ezután?
„Akik ezt látták, mindannyian zúgolódva mondták: »Bűnös embernél száll meg!«”
Jézus merőben másként cselekszik, mint ahogy a tömeg elvárná. Hogyan olvassuk Sámuel első Könyvében?
„Isten nem azt nézi, amit az ember. Az ember a külsőt nézi, az Úr azonban a szívet.«” (1Sám 16,7)
A szégyen leküzdése után itt van tehát a másik próbatétel: az alázat próbája. Miben áll a próba? Egyszerűen abban, hogy amikor lekezelnek, szidnak, vagy vádolnak bennünket, megsértődünk-e? A kánaáni asszony nem sértődött meg, amikor Jézus „kiskutyának” nevezte őt és honfitársait. Kiállta a próbatételt, és a lánya „még abban az órában” gyógyulást nyert. Zákeusnak két oka is lehetett arra, hogy a hallgatást és az alázatot gyakorolja. Ugyanis ezt gondolta magában: „Az embereknek igazuk van, életemet látva minden zúgolódásuk, vádjuk jogos, amellyel engem illetnek.”
Másrészt, mi értelme lett volna szóval bizonygatni, hogy ő már más ember? Ki hitte volna el? A tömeg jogos zúgolódását nem szóval, magyarázkodással, bizonygatással, fogadkozással kell kivédeni, hanem tettekkel! Odaállt ezért az Úr elé, és azt mondta:
„Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megcsaltam, négyannyit adok helyette.”
Az írástudók a vezeklés jeléül egy ötöd rész adományt írtak elő az évi összbevételből, mint első teljesítményt, majd minden további esztendőben ugyancsak egy ötöd részt. Zákeus a felét adja oda vagyonának! A megkárosítottak jóvátételének pedig százhúsz százalékosnak kellett lennie. Zákeus itt is messze túlteljesít: „négyannyit adok helyette”.
És még egy gondolat! Mit ér, ha az ember alamizsnát oszt a szegényeknek, de erkölcstelen módon szerzett vagyonból, az így szerzett javak nagy része meg is marad és a korábbi életmód folytatódik? Mit ér, ha valaki sok adományt oszt szét a szegények között, de megmarad maffiózónak? Zákeus ezzel is tisztában volt; nem csak alamizsnálkodni kell, hanem a maffiózó életmóddal is fel kell hagyni. Teljes, kompromisszumok nélküli és maradéktalan megtérés kell Istenhez. Ezért mondja Jézus válaszul Zákeusnak:
„Ma üdvösség köszöntött erre a házra…”
Minden Szentek
Milyen szép, hogy gyakran igaz a régi mondás: „nomen est omen”. Zákeus neve voltaképpen ezt jelenti: „, becsületes, derék, igaz”. Az egyháztörténelem apostolként tartja számon. A hagyomány szerint az Úr mennybemenetele után Szent Péterhez csatlakozott, térítő útjain kísérője, később pedig Cézárea püspöke lett. Az „igaz” Zákeus emlékét április huszadikán tartja az egyház.
Mindenkiből lehet szent!
(I. T. – 2015 Zákeus vasárnapján)
